Buda város utolsó polgármestere s országgyűlési képviselő, szül. 1810-ben Buda-Ujlakon jómódú polgári szülőktől; középiskoláit Nyitrán, Esztergomban és Budán végezte, azután a pesti egyetemen tanulta a jogot. 1833-ban Buda város szolgálatába állott mint tollnok; már 1837-ben tiszti főügyésznek és 1843-ban főjegyzőnek választották meg; ugyanekkor Buda követe volt a pozsonyi országgyűlésen, valamint 1847-48-ban is. Mint a főváros tisztviselője Budán a magyarságnak zászlóvivője volt és az 1843-44 törvények alapján a budai tanácsteremben ő szólalt fel először magyarul; ő bírta reá a közgyűlést, hogy a budai hegyvidék dülői ezután magyar nevekkel ruháztassanak fel. Az 1847. országgyűlésen egyik leghevesebb ellenzője volt a rendi alkotmány és a nemesi kiváltságok fentartásának. Az országgyűlés 1848. ápr. 7. ülésén ő pendítette meg Buda s Pest egyesítését. 1848-ban már ismert és népszerű ember volt, szónoklatai s politikai czikkei révén. Mikor az első felelős magyar ministerium megalakult, H. a belügyministeriumban a városi ügyek vezetésével megbizott osztályfőnök, majd pedig államtitkár lett. Szemere Bertalannak, a későbbi ministerelnöknek jobbkeze volt és az ország administratiójának nagy része az ő vállaira nehezedett. Tehetségeit a kormány nagyra becsülte és Batthyány Kázmér gróf őt bízta meg a külügyi osztály szervezésével is. A szabadságharcz leveretése után Kossuth Lajossal és Szemere Bertalannal együtt külföldre menekült. Szent István koronáját Szemere és H. vitték magukkal 1849. júl. Budapestről Aradra, majd Karánsebesre s végül Orsovára, hogy azt valahol elrejtsék. A korona elásásának történetét H. hagyatékában talált irat után a Vasárnapi Ujság (1894. 16. sz.) közölte. H. két évet töltött Kossuthtal Kiutahiában, a honnét Amerikába ment. Ide haza ezalatt 1851. szept. 22. a szabadságharcznak 36 vezérlő férfia közt őt is kötél általi halálra ítélték. H. eleintén Amerikában nagy nélkülözéseken ment át és hosszabb ideig napszámban dolgozott Newyorkban; később Párisban tartózkodott. 1863. okt. elején engedélyt kapott a visszatérhetésre. Az alkotmány helyreállításakor 1867-ben Budaváros polgármestere lett; 1869. márcz. 23. pedig a város II. kerülete országgyűlési képviselőjének választotta. Régi kedves eszméje 1873-ban megvalósult, Buda és Pest egyesült; H. volt Buda város utolsó polgármestere. A közpályától 1878-ban vonult vissza s azontúl csupán a leszámítoló bank igazgatói állását tartotta meg. Az egész életében zárkózott, szigorú jellemű férfiú utolsó pár évét fiánál, H. Kornél m. kir. államvasúti felügyelőnél töltötte. Kossuth halála megrendítette. «Meglássátok, utána megyek!» mondta családja körében s két hétre Kossuth halála után (1894. ápr. 7.) Budapesten meghalt ugyanabban a betegségben, mint Kossuth. A Lipótrend lovagja volt.
Politikai czikkeit az 1848 előtti hirlapok hozták; országgyűlési beszédei pedig az 1848-49. Közlönyben és az országgyűlési Naplókban vannak.
Magyar Hirlap 1851. 568. sz. (Hadi törv. itélet).
Fővárosi Lapok 1863. II. 44. sz.
Budapesti Közlöny 1869. 67. sz.
Magyarország és a Nagyvilág 1868. 36. sz. arczk.
Vasárnapi Ujság 1894. 16. sz. arczk. (Kovács Dénes) és gyászjelentés.