ügyviselő a török portánál; nemes származású volt, a nagyváradi kollegiumban tanult és ekkor a gyermek Apafi Mihályt (a későbbi fejedelmet) tanította; a németországi s belgiumi egyetemekre ment tanulmányainak folytatása végett; onnét visszajövén, a váradi kollegium tanára lett. Makacskodása s engedetlensége miatt az 1646. szathmár-némethi synodus azt a végzést hozta ellene, hogy csak úgy hagyatik meg tanári hivatalában, ha írásban kötelezi magát, «seniorának és a papoknak minden tisztességes dolgokban való engedelmességre, másokat nem gyaláz, mocskol, és hogy az ekklézsiának bévett rendes tudománya ellen maga fejétől nem újít s az egyházi fenyítéknek is magát alája adja». E miatt 1651-ben elhagyta tanári hivatalát és Berlinbe ment Frigyes Vilmos brandenburgi fejedelemhez, ki őt a keleti országokkal való kereskedésnél levelezőnek használta s 1676-ban tiszteletbeli tanácsosi czímmel ruházta fel. Hat évig élt Konstantinápolyban és más török helyeken, midőn II. Rákóczy György erdélyi fejedelem is ügyviselőjeként használta.
Munkája: Colloquia familiaria turcico-latina, seu status turcicus loquens... 1672. (A törökül és latinul közölt beszélgetés egy követ és egy tolmács közt folyik, a jegyzetek latin nyelven vannak írva).
Nevét: Jacobus Nagy de Harsánynak írta.
Bod, M. Athenas 351.
Uj M. Múzeum 1855. 379.
Szilágyi Sándor, Erdélyország Története II. 447. l.