nyug. kath. plébános, H. János és Vinkovics Katalin polgári állású szülők fia, szül. 1809. szept. 22. Pécsett Baranyamegyében; ősei már azon időben, midőn a török Pécset megszállva tartotta, ugyanezen város lakói voltak. H. a gymnasiumot 1824. aug. Pécsett fejezte be; a bölcselet hallgatására okt. a pesti egyetemre jött és itt Müller Henrik pék, kinek gyermekeit tanította, élelemmel és szállással látta el. 1826. aug. végezte bölcseleti tanulmányait és azon év őszén Zirczen a czisztercziek rendjébe vétetett föl; egy év mulva azonban onnét kilépett és Pesten az 5. tüzér ezredbe vétette föl magát. A katonai szigorú életmód következtében megbetegedett és erre szülői kiváltották. 1828. szept. a pécsi papnövendékek közé lépett. 1832. szept. misés pappá szenteltetett föl és a Szepessy püspök irodájában alkalmaztatott; 1833-ban Ráczpetrén lett segédlelkész; ezután mint magyar, német és horvát káplán Szigetvárott, Bogdásán és Szent-Erzsébetben működött; végre 1838. decz. Pécsre helyezték át káplánnak. 1843. nov. 1. Bogdására nevezték ki plébánosnak, hol 1848-49-ben igen zaklatott életet folytatott. 1855. nov. 1. áthelyezték Némethibe, hol 1864-ben az ott kalandozó Gölöncsér rablóbandájával kellemetlen találkozása volt, (melyet a M. Államban 1876. márcz. 23., 24. le is írt). 1870. nov. 1. betegeskedése miatt nyugalomba lépett és azon év nov. 8-tól külföldön, nevezetesen Triesztben. Nápolyban. Rómában, Genfben, Nizzában, Párizsban (hol 1873-ban orvosi fájdalmas műtétnek vetette magát alá), Londonban, Kölnben, Berlinben tartózkodott 1875. jun. 30-ig. Ismét Budapestre s azután Pécsre tért vissza. 1878. máj. 1. ismét Párizsba indult és ott egy évet töltött el; 1879. máj. 1. Belgiumba s Német- és Oroszországon keresztül Svédországba ment; Torneot és a lappok földét látogatta meg, mire Norvégország hosszában utazott vissza Németországba a a telet Drezdában töltötte. 1880. máj. 1. Budapestre jött; kinyomatta munkáját és 1881. máj. ismét útra kelt: Berlinen és Stralsundon át Skandináviába ment Hammerfestig és onnét hajón megkerülte kontinensünk éjszaki fokát. Az 1881-82. télen Drezdában ismét munkájának megírásával foglalkozott. 1882. máj. 15. Budapestre jött, hogy utirajzait, melyek a M. Államban levelekben jelentek meg, sajtó alá rendezze. 1883. máj. közepén Konstantinápolyba utazott, hol a várfokról egy mélységbe esett, de némi vérzésen kívül egyéb baja nem történt; aug. Budapestre jött és Konstantinápoly cz.. munkáját nyomatta ki. A vaserős testet az utazás fáradalmai megtörték és betegen tért haza Pécsre. 1884 nyarán azonban újra elfogta utazási vágya s Daruvárra indult. Útközben, postakocsin utazva, egyik közbeeső állomásnál észreveszi, hogy az utazás pillanatában egyik utitársuk hiányzik, kikiált a kocsivezetőnek, kibukik a véletlenül kinyiló ajtón és keresztül gázol a nehéz szerkezetű kocsi az öreg ember testén. Felépült ugyan és visszatért Pécsre, de emlékező tehetsége kezdett hanyatlani s 1885. ápr. 1. meghalt. Elsajátított több európai művelt nyelvet; beszélt a magyaron kívül angolúl, francziáúl, olaszúl és németűl.
Irodalmi munkái hazafias és egyházi irányú czikkgyűjteményei; külformájokra levelek, melyeket barátjához Zsinkó István apátkanonokhoz intézett s jórészt a Magyar Államban (1876-tól) tett közzé.
Munkái:
1. Vándor emlékeim Európa nevezetesebb helyeiről. Bpest, 1881.
2. Svéd-Norvég missiók. Bpest, 1882. (Térképpel.)
3. Konstantinápoly. Bpest, 1883.
4. Drezda. Bpest, 1884. (A város tervrajzával.)
M. Könyvészet 1881-84.
P. Hirlap 1883. 56. sz.
1885: M. Állam 103. sz., Pesti Napló 101. sz., Pécs 28. sz.
Földrajzi Közlemények 1886. 390. l. (Hanusz István).
Gyászjelentés és önéletrajzi adatok.