belügyminiszteri tanácsos és helyettes államtitkár, szül. 1811-ben Kolozsvárt; ugyanott végezte középiskoláit és a r. kath. lyceumban jogi tanulmányait; 1830-ban kezdett szolgálni az erdélyi kir. főkormányszéknél, honnan 1837-ben Kolozsvár főjegyzőjévé választatott; 1847-től 1849 végeig mint a város főbirája, nagy része volt abban, hogy Kolozsvár az 1848-49. végpusztulástól megmentetett. 1850-től 1861-ig kerületi főnök volt Marosvásárhelyt, Nagy-Szebenben, Szilágy-Somlyón, utóbb mint helytartósági tanácsos N.-Szebenben. Az erdélyi kir. főkormányszék reactiválásakor, annak tanácsosává és csakhamar alelnökévé neveztetett ki s annak feloszlatásakor beosztatott a belügyminiszteriumba, hol 1872-ben helyettes államtitkár volt. 1848 előtt két ízben képviselte Kolozsvárt az erdélyi országgyűlésen. 1872-ben pedig Szász-Sebes országgyűlési képviselőjének választatott meg. Tevékeny tagja volt az erdélyi róm. kath. statusnak; ő felsége a Ferencz József renddel és a Lipót-rend kis keresztjével tüntette ki. Meghalt 1874. ápr. 7. Budapesten. Halála után, az ő érdemeinek elismeréseül, adományozta ő felsége a magyar nemességet fiának, dr. Groisz Gusztávnak.
Proclamatiói: 1848. oct. 13-án Oltalmi bizottmány 1848. oct. 14. üléséből (ívrét, félív, G. mint elnök és Hegedűs Sándor mint jegyző vannak aláírva), Polgártársak! Az oltalmi bizottmány. Kolozsvár 21. oct. 1848. (ívrét, félív, aláírás mint az előbbin), Kolozsvár város tisztujítására vonatkozólag. Kolozsvár, máj. 2. 1849. (ívr. félív, G. főbíró aláírással).
Munkája: Követjelentés az 1841-43-beli erdélyi hongyűlésről Kolozsvár szab. kir. városa törvényhatóságához G. G. és Méhes Sámuel követek részéről, ez utolsó által 1843-ban febr. 7. tartott közgyűlésben előadva. Kolozsvár.
Kéziratban van fiánál több nagy dolgozata: A róm. kath. status jogi állásáról és szervezetéről, Az erdélyi urbéri viszonyokról sat.
Vasárnapi Ujság 1874. 15. sz.
Fiának dr. Groisz G.-nak szíves közlése; a gyűjteményemben levő proclamátiók és gyászjelentés.