m. kir. legfőbb itélőszéki biró, a Lipót-rend lovagja, G. Athanáz jó módú kereskedő s király-daróczi Poynár Anna fia, szül. 1802. febr. 22. Nagy-Váradon (Biharm.); tanulmányait az ottani g. n. egy. rumén iskolában kezdette, azután a r. kath. gymnasiumban és akadémiában folytatta, egész a jogtudomány második évéig, melyet 1821-től Pozsonyban hallgatott, hova Szlemenics jogtanár országos híre vezette. 1823-ban avattatott fel Pesten kir. táblai jegyzővé, 1824-ben pedig ügyvédi oklevelet nyert. A jurátusi évet és mint ügyvédsegéd három évet Vitkovics Mihály ügyvéd és magyar-szerb költő irodájában Pesten töltött. Annyira ragaszkodott köztiszteletben állott főnökéhez, hogy nem bírt élte végeig megválni Vitkovics házától, kit határtalanúl tisztelt, főkép azon kiváló jellemvonásáért, hogy mint született szerb oly határozott magyar hazafi volt. A mellett, hogy G. keblében hasonló hazafias érzelmek mindig erősebb gyökeret vertek, egyszersmind a magyar irodalom iránt is határozott kegyelet fogamzott meg nála, a mi annál természetesebb, minthogy a magyar irodalom akkori jelesei: Kazinczy Ferencz, Virág Benedek, Berzsenyi Dániel, a Kisfaludyak, Fáy András és mások, Vitkovics Mihálynak vendégszerető házánál szoktak barátságos koszorúba füződni, melynek szellemébresztő ihlete az ő kedélyére sem tévesztheté el jótékony hatását. G. az ügyvédséget választván pályául elég szerencsével dicsekedhetett; ő volt az első, ki 1826-ban a pesti s budai tanácsokhoz, hol azelőtt évszázadok óta latin volt a törvénykezési nyelv, magyar keresetleveleket adott be. Ugyanily érdeme van a pesti görög rumén egyház könyveit illetőleg, melyeket 1836-ig németűl írtak; az ő hathatós közbevetésével kivitte azt, hogy a jegyzőkönyv magyar nyelven szerkesztessék, a minthogy mai napig is e nyelvet használják. 1848. máj. 21. a hazai rumének gyűlésén, mely Rajacsics patriarchasága ellen tiltakozott, a miniszteriumnak pedig bizalmat szavazott, ő elnökölt. Az 1860. okt. kormány Krassómegye főispánjává nevezte ki. A főrendiházban jegyzőnek választották; a felirati vitában kitűnő beszédet tartott. Az országgyűlés föloszlatása után a politikai térről visszavonult és leginkább a gazdasággal foglalkozott. A pesti biztosítótársaság s a Concordia malom-társaság elnökséggel tisztelték meg. 1866-ban Tenke (Biharm.) választotta meg képviselőjének. 1867-ben a Lipót rend III. osztályát kapta. 1869-ban a legfőbb itélőszék birájává neveztetett ki. Meghalt 1870. febr. 3. Pesten.
Mint ügyvéd, kitünő szónok és jogász levén, különösen a bűnfenyítő ügyekben volt tekintély: emlékezetes azon vádbeszéde, melyet a Mosonyi Péter gyilkosa ellen tartott; ezt, valamint hasonló irányú beszédeit a hazai s külföldi lapok is közölték. A magyar és rumén nép közvetítő kapcsának tekintetett; nem mulasztott el alkalmat, hogy ne utalt volna a veszélyre, mely a két nemzetet fenyegeti; így a főrendi házban tartott beszédében a többek között ezeket mondta: «Az isteni gondviselés, maga a világ népeinek Istene tűzte ki a magyar és román nemzetnek azon rendeltetést, hogy együtt kell nekiek egy örökké tartó frigyben élniök, egymással van dicső jövendőjök, egymással szemközt mindkettőjöknek veszniök kell.» A választóihoz tartott beszédét így végzé: «Testvéreim! ti azt mondjátok, hogy éljen Gozsdu, én pedig azt mondom, hogy csak addig éljen, míg a ti érdeketek és javatokra fog közreműködni, s azon perczben, melyben megszűnik a ti érdeketeket képviselni, ne éljen többé Gozsdu!» Nagy pártfogója volt a rumén irodalomnak, melynek előmozdításán anyagilag és szellemileg is közreműködött. Az ő idejében alig jelent meg valamely rumén irodalmi munka, mely tőle segélyben ne részesült volna. A Calendariulu lui Neagoe és Biblioteca romana cz. munkákat nemcsak saját költségén adta ki, hanem azok szerkesztésében is részt vett; ő adta ki a Juga Diaconoviciu által szerkesztett Viatia lui Cristosu cz. munkát; ő viselte a három Hunyadi arczképeinek kiadási költségeit. Maradéki nem lévén, a mintegy 300.000 frtnyi vagyonából 80 ezernyi összeget nejének s rokonainak, a többit nevelési czélokra a görög keleti ruménoknak hagyományozta, nevezetesen magyarországi g. k. rumén tanulók részére ösztöndíj alapnak rendelte, mely ma már 950.000 frtra emelkedett és melyből évenként 15.000 frt osztatik ki. Apróbb versei a Szépliteraturai Ajándékban (1826.), beszédei az országgyűlési Naplóban jelentek meg.
Vasárnapi Ujság 1861. 36. sz. arczk.
Országgyűlési Emlékkönyv 1866. 1867. 199. l. arczk.
Márki Sándor, Bihari irók 60-63. l.
Bozóky Alajos, Nagyváradi Akadémia százados multja 191. l. és gyászjelentés.