a dél-szlávok nemzeti irodalmi törekvéseinek egyik legbuzgóbb előharczosa, szül. 1809. jul. 8. Krapinán Varasdmegyében, hol atyja gyógyszerész volt; Varasdon és Károlyvárt tanult, s jogot a pesti egyetemen hallgatta, de censurát nem tett. Itt ismerkedett meg Kollárral, kinek befolyása későbbi életére eldöntő volt; Kollár avatá be a cseh irodalomba, s a hires Husz által a cseh nyelvbe hozott és elfogadott ujításokba; ő győzé meg Gájt a cseh nyelvnek a többi szláv nyelvekre, melyek latin betűkkel élnek, alkalmazhatóságáról, a mint Gáj csakhamar egy röpiratban indítványozá is annak kevés módosításokkal elfogadását. Metternich herczeg csakhamar megismeré benne emberét, 1835-ben szabadalmat adott neki egy lap kiadására, mely Nowine horvazke (horvát hetilap) czím alatt Zágrábban nyomatott. Még akkor Gáj maga sem volt tisztában magával, valjon horvát-stájer-krajnai (alsó-szlovén) vagy felső szlovén (magyar-tót) nyelvet használjon-e, azért is a mely dialectuson beküldettek, fő mint melléklapjában a Danica Horvazkaban (horvát hajnalcsillag), azon jelentek meg a czikkek. A lapot nagy lelkesedéssel fogadták, mert programmjában alkotmányosságról, a magyar koronához való hűségről, s a horvátok történeti ragaszkodásáról és egyedűl a horvát nyelv és irodalom műveléséről volt szó. A valódi czél utógondolata nem volt tisztán formulázva, de mindenesetre annyira titokban maradt, hogy az egész nemesség, a későbbi horvát-magyar párt, Jozipovichchal együtt a lelkesedést osztá. Vlasich bán azonban nem így vélekedett és ő Gáj ellenzője volt; czikkeiért megdorgálta; az ezért ellene rendezett macskazenében pedig a magyar párt vezérei is részt vettek és ablaka alatt Gáj művét a Jós Horvátska ny propala (még Horvátország el nem esett, a lengyel Jescze Poska nie zginella utánzását) eldanolák. 1837-ben nyomdai szabadalmat kapott; lapját mások által tovább is szerkeszté, iratott és kiadott egy illir nyelvtant, melyet magának ajánltatott; szerkesztetett és kiadott egy illir-német szótárt, melyet is, mint akadémiai művet, szabályozónak akart tartani s azon kivűl semmi változtatást meg nem engedett; a szerb-raguzai nyelv behozatalát eleintén ellenzé, de czélszerűségéről később meggyőződött. Ekkor lapját Illyrske Novine-nek nevezte el. A szerbek az illirismusban a katholicismustól félve s történeti fényű nevöket is féltve, az illir nevezet ellen tiltakoztak; Gáj védelműl azt irta, hogy az illirek szlávok voltak és szláv nyelvet beszéltek; e művét be nem fejezé. Nem levén nemes, politikai téren csak fedezet alatt működött; az 1842. zágrábi tisztválasztáskor a horvát-magyar és illir pártok határozott alakban léptek föl, és Gáj, mint az utóbbinak lelke, kevéssel azelőtt, Kőrösben egy magángyülekezetben, illir nemzeti ruhát gondoltatott ki; ebben jelentek meg a párt vezérei az érintett hires tisztujításra. Gáj ügyességének sikerült magát az illir mozgalmak központjává tenni; eszköze volt lapja s nyomdai szabadalma; a zágrábi illir olvasó-társulat az ő lakásán szállásolt; a Ferdinánd császár- és királytól kapott gyémántos gyűrű (irodalmi érdemei elismerése) növelte tekintélyét. Az ő eszméje volt a Narodni dvor (nemzeti udvar) cz. ház, melybe nők és férfiak gyültek össze politizálni, és az illir maticza (anyaméh), mely a prágai cseh és pesti szerb maticza példájára, könyvkiadó s jutalomkérdéseket kitűző tudós társasággá alakíttatott. 1844-ben a kormány parancsára hirlapja illir elnevezésének el kellett maradnia s e helyett a Narodni Novine (Nemzeti Ujság) czímet vette föl «horvát-szlavon-dalmát» jelzővel. Híre zenitjén körutat tett Dalmát-, Lengyel- és Oroszországba, de a czár nem fogadta; visszajötte után fáklyászenével ünnepelték Zágrábban. 1848-ban egy horvát küldöttség élén Bécsben volt és czímzetes császári tanácsossá neveztetett ki; azonban az idő hatalma más szinvonalra emelte ügyét. Azután pedig hitele fogyottan nyugalomba vonult. Az 50-es évek elején folytatta a magyarok ellen való izgatását; kieszközölte, hogy a prágai szláv congresszusra délszláv képviselők küldettek és a horvát küldöttségbe ő maga is beválasztatott. Nyugtalan szelleme által űzve midőn tervének Szerbországban is párthiveket igyekezett szerezni, e miatt 1853-ban Zágrábban elfogatott és Bécsbe vitetett, de nem sokára ismét szabadlábra helyeztetett. Meghalt 1872. április 20. Zágrábban.
Munkái:
1. Die Schlösser bei Krapina sammt einem Anhange von der dortigen Gegend in botanischer Hinsicht. Karlstadt, 1826.
2. Croatiens Wiedergeburt... 1833.
3. Gedanken zum Ausgleich Croatiens und Slavoniens mit der Regierung. Agram. 1864.
Ujabbköri Ismeretek Tára III. 559.
Wurzbach Biographisches Lexikon V. 58.
Egyetemes M. Encyclopaedia VIII. 533.
Slovenské Pohlady 1887. 189. l. arczk.