ev. ref. lelkész, szül. 1742. szept. 5. Debreczenben, hol 1758. ápr. 27. az iskolai törvényeket aláirta; 1769-ben főiskolai senior volt; Svájczban tanult és 1772-ben pappá szenteltetett, mire Sárándon negyedfél, Nagy-Kállóban 1775-től 1779-ig, azután Diószegen volt lelkész, hol 1812. máj. 2. meghalt. Jellemzésére a Hazai s Külf. Tudósitások nekrologjában ezeket irja: Élete módja felette egyszerű, társalkodása nyájas, víg és hol kellett, oktató, erkölcsi hivatalához s tisztes korához illők voltak, tanításaiban úgy egyesítette a tudományt és popularitást, hogy hallgatói haszonnal és gyönyörűséggel mulathattak prédikácziói alatt. Ilyen vala az a tanítása is, melyet 1804-ben Bihar vármegye rendei előtt Váradon az ausztriai császárság örömnapján tartott. A superintendentia minden nehezebb dolgaiban őt tisztelte meg operatumainak kidolgozásával.
Irt latin és magyar verseket, fordította Youngot, de ez utóbbi művét félben hagyta, mikor Péczeli hasonló munkája megjelent. Egy eredeti levele Tóth Ferenczhez irva 1808. ápr. 26. megvan a m. n. múzeumban.
Hazai s Külf. Tudósitások 1812. II. 10. sz.
Molnár, Diószegi egyház története.
Görömbei Péter, A nagy-kállói ev. ref. egyház története 172. l.
Kazinczy Levelezése II. III. és Bakóczi János szives közlése.