magyar szinművész, a Kisfaludy-társaság tagja, előbbinek testvér-bátyja, szül. 1808. márcz. 24. Lászlófalván Borsodmegyében; iskoláit a miskolczi ref. gymnasiumban végezte, honnan ellenállhatlan vágyat érezvén a szinészet iránt, 1826. jún. Jánosi (Kakas) szinésztársaságában lépett föl Rozsnyón; első kisérlete Angelo szolga szerepe volt, Gombosnak, Szent a törvény, szent az esküvés cz. eredeti szomorújátékában. Atyjának sikerült őt a vándorszinészek köréből két izben visszahoznia, de harmadszor úgy eltünt, hogy hire sem hallatszott, mi miatt apja búskomor lett, a mi halálát is sietteté. 1828-ban Miskolczon az erdélyi dalszinésztársulathoz csatlakozott, melylyel Kassára s onnét Kolozsvárra ment. Kilencz év alatt (1826-35.) a vándor szintársulatokkal az ország csaknem minden magyar városában szerepelt, átmenve mindazon szenvedésen és nyomoron, mik hogy teljesen ki nem forgaták magából, csak lelkesültségének és fényes tehetségének tulajdonítható. Jánosi, Láng, Gőde, Megyeri, Balla szintársulatainál működött; volt ez alatt szinlaposztó, sugó, világosító, diszítő, festő, ballettánczos, kardalnok, magánénekes és szinész. Kassán öt évet töltött (1829-34.) a br. Berzeviczy Vincze és gr. Csáky Tódor igazgatása alatt állt szinésztársulatnál. Tanulmányszomját az anyagi nélkülözések s vándorlások sem oltották ki. 1835-ben a budai magyar szinigazgatók Fáy András és Döbrentey Gábor meghivására a társaság első rendű tagjaival Kolozsvárról Budára jött. 1837 tavaszán Budáról Bécsbe gyalogolt három hónapig látogatta ott a várszinházat és tanult a karzatról, bécsi lakos Patay tanár nagybátyja pártfogása mellett. Eddigi homályos sejtelmei művészi öntudattá derültek ki magasabbra törő lelkében, mi őt mélyebb buvárlatokra s nemesebb irányú önképzésre vezette. 1837. aug. 27. a nemzeti szinház ünnepélyes felavatásakor ennek tagjává lett; már ekkor az első rangú szinészek sorában működött és Vörösmartynak Árpád ébredése cz. allegoriai szinművében a költő szerepét szavalá. Azonban valódi művészszé, a folytonos elméleti tanulmányokon kívül, mégis leginkább a nemzeti szinpadon való hosszas gyakorlat, az értelmesebb műbirálat, a nemesebb versenyzési ösztön képezte őt. Fáradhatatlan vas-szolgalommal diadalmasan megküzdött azon akadályokkal, melyeket a mostoha természet, főleg nem épen erős organumát tekintve, útjába gördített. Játékát különösen a nemesítő s egyénesítő erő összhangja tette művészivé. Főbb szerepei: Kean, XII. Károly, Garrick, Moor Ferencz, Krumm Illés, Bolinbroke, Pierre, Párisi adós, Gaston, Strömborst, Bánk-bán, Peturbán, Valois Henrik, Arthur, Mátyás király, Brutus, Gritti sat.; a tömeg közönyösségének daczára Shakespeare remekeit szinpadunkon meghonosítani buzgólkodött: Lear, Hamlet, Coriolan, Othello, IV. Henrik, Petruccio, Macbeth szerepeiben a legszigorúbb kritika kivánatait is kielégítette. Voltak azonban művészeti életének bizonyos napfogyatkozási időszakai, midőn részint szeszélyes természete vagy más körülmények miatt hanyagabban, kelletlenebbűl játszott, és minthogy akkor a kritika néha kiméletlen túlszigorral is megrótta, ez fölötte érzékenyen hatott reá, ingerlé s elkeseríté, de mindamellett erejének méginkább való kifejlesztésére is buzdítá őt. 1843-ban külföldre utazott; egy év és két hó alatt bejárta Münchent, Badent, Karlsruhét, Stuttgartot, Strassburgot és Párist és ezóta barátja lett a franczia drámáknak. Ügyszeretettel párosult szinművészeti képességét az is eléggé tanusítja, hogy növendék szinészek kiművelése végett több izben nyitott drámai iskolát, mely azonban saját szerepeinek és tanulmányainak szentelt szorgos elfoglaltsága miatt állandó nem lehetett. Az 1848. rendkívüli viharos idők őt is lesodorták valódi hivatása pályájáról; a honvédelmi bizottmány által okt. reá ruházott szegedi kormánybiztosság az osztrák hadak előnyomulásával megszünvén, egy 500 főből álló guerilla-csapat vezére lett, melyet Miskolczon maga toborzott. Ezzel csatázott Kassa és Eperjes táján a Hurbán és Schlick hadai ellen, miközben megsebesült. Ekkor a parancsnokságot egyik alantas tisztjére bizva, gyógyíttatása végett május elején Pestre jött. De már a hó végén Budavár bevételénél, mint önkénytes vett részt az ostromlókkal, Ákos fia oldalán. A budai vár bevétele után ismét tagja lett a nemzeti szinháznak és június hóban kétszer lépett föl és ezúttal utoljára Lignerolles Luizeban Givri szerepében. Az oroszok bevonulásakor Petőfivel együtt Erdélybe ment a Bém táborába, honnan a segesvári katastropha után Bémmel Törökországba menekült. 1849. aug. 30-tól okt. 31-ig Viddinben, nov. 23-tól 1850. febr. 26-ig Sumlában, márcz. 21-26-ig Nikápolyban, jún. 26.-tól aug. 23-ig Konstantinápolyban tartózkodott. 1850. szept. havában tért ismét vissza hazájába, de csak 1851. ápril havában alkalmaztatott a nemzeti szinházhoz mint operai és jelmezrendező. Azonban Festetics Leo gróf intendans 1854. jan. kitörölte a szinházi tagok sorából és elvevé tőle rendezői állását. A kormány Fáy András közbenjárása folytán azon év ápril havában visszaadta őt ismét a szinpadnak; először a Lear király szerepében lépett föl (1854. máj. 10.). Ekkor a nemzeti szinpadon csak hat vendégszerepet adott és az egész évet vidéki vendégszerepléssel töltötte; föllépett Ujlakon, Szigeten, Szatmáron, Nagy-Károlyban, Nagybányán, Debreczenben, Kolozsvárt sat. Ráday gróf a dráma ügyét szivén viselve, 1855-ben ismét szerződteté a nemzeti szinházhoz, hol 1866. július 30. Brankovics György előadásakor, melynek czímszerepe legremekebb műalkotásai közé tartozott, a szinpadon szélütés érte s harmadfél órai szenvedés után meghalt. A Kisfaludy-társaság 1863-ban választotta tagjai sorába s 1866. okt. 31. Szigligeti Ede tartott fölötte emlékbeszédet. 1864-ben a megnyilt Országos szinésziskola tanára lett.
A Honművészbe kezdett irni (1837. Levéltöredék Bécsből sat.) és ezóta számos dolgozatai jelentek meg; irodalmi működését leginkább a dramaturgiának, a magyar színi ügynek szentelte; irt az Athenaeumba (1838-42), Regélő Pesti Divatlapba (1842-44.), szikszói Enyhlapokba (1843.); a Pesti Divatlapba (1844.); a Honderűbe is dolgozott, mely lapnak pecsovics szerkesztőjét a szinpadon kiparodiázta; irt a Figyelmezőbe, Athenaeumba, Társalkodóba olykor Kerepesi Barnabás és Korányi álnevek alatt; irt továbbá az Életképekbe (1847-48. polemiák), a Márczius tizenötödikébe (1848.), a Nagyenyedi Albumba (1851), a Pesti Naplóba (1851. 391-392. sz.), Magyar Hirlapba (1852. 774. 776. 777. sz. Műtanárok, szinpad, művészet, szinköltő és szinész), Délibábba (1853. Multak beszéde a jövővel, tanköltemény a szinművészetről és műbirálati rovat), a Hölgyfutárba, Fővárosi Lapokba, a M. Sajtóba (1855. 80. sz. sat. 1856. 106. sast. sz. Levelek a szinvilágból; e levelekben megsértett önérzete Gyulai Pál ellenbéen, ki tragédiánkról nem a leghizelgőbben szólt, túlságba ragadta), a Szinházi Naptárba (1857-58). Az Egyetemes M. Encyclopaediának, a Szépirodalmi Figyelőnek és Koszorúnak is munkatársa volt; a Magyarország és Nagyvilág (1866.) egy költeményét hozta.
Munkái:
1. 1848. márcz. 16. Pest. (Proklamáczió.)
2. A rácz lázadás és a magyar ügy. U. ott, 1848. 4 rét féliv.
3. Egressy Gábor törökországi naplója 1849-1850. U. ott, 1851.
4. A szinészet könyve. U. ott, 1866. (A szinészet iskolája cz. Bpest, 1879. Olcsókönyvtár 57. sz. E munkáról Molnár György azt mondja, hogy annak magyar szinész asztaláról még a száraz kenyér mellől sem volna szabad hiányoznia.)
5. Egressy Galambos Gábor emléke. Saját műveiből rendezték fiai. U. ott, 1867. (Ism. Hon 86. sz. Bud. Közlöny 32. sz.)
Levelei 1843-ból (Honderű 1843.), Petőfihez, Pest 1846. szept. 2. 1847. aug. 7., szept. 14., Szeged 1848. decz. 6. (Petőfi Múzeum 1890.); egy pár levele 1860-61-ből (P. Hirlap 1881. 174. sz.)
Fordított színművei első előadatásuk szerint a pesti nemzeti szinházban: Coriolan, Shakespeare után Dobrossyval (1842. jan. 25.), Macbeth, szomj. 5 f., Shakespeare után németből ford. (1843. aug. 19.), IV. Henrik király I. része, Shakespeare után ford. Matisz Pállal (1845. febr. 8.), Clavigo, dr. 5 felv. Goethe után ford. (1852. jún. 22.), Tévedések játéka, Shakespeare után ford. Szigligetivel (1853. márcz. 4.), Lear király, Shakespeare után ford. Vajda Péterrel (1857. jan. 1.) Átdolgozta Szigligeti Gritlijét, Hugó Károly Báró és bankárját és Egy magyar királyát; valamint Hamlet és Petruccio szerepeit is és minden nagyobb műszerepet, melyet előadott.
Szerkesztette és kiadta a Magyar Szinházi Lapot 1860. jan. 1-től decz. 29-ig Pesten.
Kéziratai fiánál Ákosnál, ki atyja összes munkáit most rendezi sajtó alá; több kézirata (önéletrajza, fogalmazványai s levelezőkönyve) K. Papp Miklós hagyatékából birotkomban.
Arczképe: Barabás rajza, kőnyomat az Arczkép-Albumban (Pest, 1856.); több szinpadi képe ugyanattól 1845-47-ben jelent meg a szépirodalmi s divatlapok mellett; legjobb arczképe 1863-ban jelent meg kőnyomatban, körülte nehány kiváló szerepének jelmezes alakjával.
Honművész 1835. 12. sz. 1837. 73. 74. 187. sz. 1838. 102. sz.
Regélő P. Divatlap 1842. 50. 51. sz.
Ujabbkori Ismeretek Tára II. 539. l.
Délibáb 1855.
P. Napló 1856. 352. szám.
Arczkép-Album Pest, 1856. arczk.
Szinházi Naptár 1856. 1857. arczk.
Ferenczy és Danielik, M. Irók I.
Vasárnapi Ujság 1856. 1862. arczk. 1877. 34. sz. arczk. (Emlékbeszéd Dobos Jánostól.)
Hölgyfutár 1860. 60. 152. sz. (önéletrajza)
M. Világ 1886. 185. sz. (Áldor Imre.)
Kisfaludy-Társaság Évlapjai, Uj F. II. 58. l. III. (Emlékbeszéd.)
1886: Fővárosi Lapok 174. 180. sz. és Hon 181. sz. (Végrendelete.) Hazánk és a Külföld 31. 32. sz. (Vadnai K.) Sürgöny 176. 177. sz. (Szigligeti gyászbeszéde), Magyarország és a Nagyvilág 32. sz. arczk. Hon 255-257. sz. (Szigligeti emlékbeszéde.) 1884. 4. sz.
Bud. Hirlap 1887. 267. sz.
Pesti Hirlap 1887. 267. sz. (E. Gáborné.)
Petrik Bibliogr. és Könyvészete.
Figyelő XI. XV-XVII.
M. Könyvészet 1879.
Szigligeti, M. Szinészek Életrajzai. (Olcsó Könyvtár 37.)
Molnár György Emlékiratai II.
Szinnyei Repertóriuma. Történelem II.
Greguss Ágost, Tanulmányok II. 154. l. és Shakspere Pályája.
Déryné Naplója II. 178. 196. 205. 272. 282. 309. 334. 346. 349. 366. 371. 408. l.
Váli Béla, Szinészet Története.
Bayer József, Nemzeti Játékszin Története I. II.
Beöthy Zsolt, M. Nemzeti Irod. Tört. Ismert. II. és gyászjelentés.