pap volt a cseh testvérek (a husziták maradványainak) felekezetében, szül. 1588. decz. 5. Straszniczban, hol atyja városbirája volt; 1616. ápr. 26. a cseh testvérek lelkésze lett Drohotusiczban. 1628-ban Morvaországban II. Ferdinánd vallási üldözése s a 30 éves háború iszonyai kergették Magyarországba, a trencsénmegyei Ledniczére, a Rákócziak birtokára. Számkivetésében, hogy magát és családját fentartsa, a paposkodás mellett posztókereskedéssel is foglalkozott. Bujdosó paptársai, kik nagy számmal nyomorogtak akkor a felvidéken és maguk közt mintegy külön egyházat képeztek, nehezteléssel fogadták ez apostasiát és eltilták az egyházi teendők gyakorlásától. Lelki keserűségéhez betegség és nyomor járult. Midőn hazáját elhagyá, a császári katonák mindenét fölprédálták; volt azonban szülőföldén, a morvaországi Straszniczon, kis szőlője, melynek eladásával akart némileg inségén segíteni; bár fejére, ha visszatér, halál volt téve, mégis 1638. febr. titkon átment Staszniczra; azonban vevő nem akadt; hazajötte kitudódott és csak gyors futással tudta magát megmenteni. Leverten tért tehát vissza ledniczei házába és nejének jajgatása fokozta szomorúságát. Az éjjel (febr. 23.) nem tudott aludni, imádkozott, fohászkodott Isten irgalmához és ime (beszélé maga) egyszerre mintegy magánkívül észak felől nagy hadsereget látott jönni, hasonlókép keletről is és hallott hangot, mely igy szólt hozzá: «Ne félj, ne légy türelmetlen! Én e seregeket küldöm ellenségeitek megrontására!» Azután öt évi szünet állott be, de 1643 óta gyakorta ismétlődtek e látományok és d. most beszélni kezdett arról, Isten különös parancsolatjára, mert mindig ő, a három személyű egy Isten szólt neki és néha látta az Atyát, kezében tartva a földgömböt, máskor a fiút, szegekkel átvert kezeivel; volt eset, hogy az Úr egész hosszú verseket diktált neki. A szerencsétlen embernek legkedvesebb reménye volt, hogy ismét vissza fog térhetni hazájába és régi fényében fogja ismét láthatni a cseh egyházat, s ezt viziói meg is igérték. Előbb a svédekben, később a Rákóczi-házban bizott, a melyben az Úr választott eszközét látta. Már az öreg Györgynél megjelent volt 1645-ben, hogy királylyá fölkenje seregének szine előtt; de ép akkor köttetett meg a fegyverszünet III. Ferdinánddal és a fejedelem maga elé sem bocsátá. D. azonban nem csüggedett és egyszer (1652. ápr. 5.) az ifjú fejedelemasszonyt, Báthory Zsófiát látta fiával vizióban és az Úr mondá: «Ez fog neki hitelt adni, ez fogja előmozdítani művét (bár az emberek nem várják) fiával, kinek hosszúra fogja nyujtani életét.» (Lux in Tenebris. 1657. II. 115.) E jóslat nem teljesült, a fejedelemasszony és fia I. Rákóczi Ferencz, buzgó katholikusokká és protestáns-üldözőkké lettek. Midőn a westphaliai béke (1648.) későbbi jóslatait is meghazudtolta, azzal vigasztalta magát (1652.), hogy Isten 380 esztendőre határozta az ausztriai ház uralkodását, mely időszakból még csak egy év van hátra. (U. ott, II. 94. l.) Végre már csak napok voltak a végromlásig és az csak nem akart bekövetkezni. D. azonban ki nem ábrándult. Hitét nem ingatá meg saját nejének kétkedése sem, nem a magyaroknak közönye, kikhez azért (az Úr parancsára) nem is fordult jóslataival. De az Úr azt parancsolá, tegye közzé jóslatait a világ minden nemzetének, legyen miként az utolsó itéletnek trombitája. Minthogy azonban, mint afféle műveletlen falusi pap latinul nem, csak csehül tudott, s e nyelven irta volt le vizióit: hajdani iskolatársához és hitsorsosához, a tudós és bujdosó Comenius Jánoshoz fordult, hogy jóslatait latinra fordítsa. Comenius a művet kiadta 1657-ben e czímmel: Lux in tenebris lucens, hoc est prophetiae donum et revelationes Christophori Kotteri, Christinae Poniatoviae et Nicolai Drabitii. E könyv hamar elkelt és egy rövidebb kivonat, melyet Comenius (1659. és 1663.) közzétett, csak fokozta a közönség kiváncsiságát az egész műre, mely 1665-ben Amsterdamban ujabb 270 vizióval megbővítve uj kiadást nyet: Lux e tenebris novis radiis aucta cz. Ezen munka magyarul is megjelent, de eddig egy példánya sem ismeretes. D. e műben a katholikus egyházat ép oly kevéssé kimélte, mint Lipótot és a Ferdinándokat; ezért a munkának ellenségei is akadtak. Magyarországban főkép Felinus Jakab puchói lutheránus lelkész kelt ki D. ellen (1660.) és koholmánynak vagy ördögi szemfényvesztésnek bélyegzé a jóslatokat; de D. nyilvánosan megesküdött a puchói és ledniczei papok előtt, hogy mind az a mit eddig irt és beszélt, nem az ő, hanem Istennek szava és műve volt. Midőn a pozsonyi judicium delegatum űzőbe vette a békétleneket és a király ócsárlóit, D., kinek könyve közkézen forgott, nem kerülhette el a koronaügyész figyelmét. 1671. máj. Ledniczén elfogták és Pozsonyba vitték. D. védő nélkül jelent meg birái előtt; a 83 éves aggastyán még szálas, erős termetű férfiú volt, hosszú sűrű szakállal, magyarosan rövidre nyirt s elől üstökbe font hajjal, violaszinű hosszú ruhában, fekete posztó palásttal és selyem övvel, mely a papot jelezte. A fiscus feleslegesnek tartott minden védelmet, mert a vádlevél minden pontját a Lux in Tenebris igazolta s D. nem is védte magát. Rottal nem tudott hova lenni az emberrel. Őrültnek tartá: de a pozsonyi orvosok, bár egynek kivételével, mind protestánsok voltak, határozottan az ellenkezőt állíták. A biróság tehát, mint hűtelent, lázítót, istenkáromlót fej- és jószágvesztésre itélte azon súlyosbítással, hogy fejvétel előtt még keze és nyelve vágassék le, holtteste pedig könyvével együtt megégettessék. D., kit szabadságának visszanyerésével hitegettek, pár órával halála előtt Kubiczy Ferencz jezsuita rábeszélésére katholizált, mire 1671. júl. 16. Pozsonyban kivégeztetett.
Beschreibung des gerechtlichen Todts und Bekehrung zu dem wahren Römisch-Catholischen Glauben Nicolai Drabicii, Lutherischen Predicanten zu Lednitz. Wien, 1671.
Ottó Fried, Grünenberg, Ex Historia Ecclesiastica de Nicolo Drabicio (Neopropheta in Hungaria delirante et turbulento. Ezen disputatio Koeler János Dávid elnöklete alatt történt, azért a munka neki is tulajdonittatik.) Altorfi, 1721.
Ribini, Memorabilia aug. Conf. II.
Lampe, Historia Eccles. 389. 444. l.
N. Ung. Magazin 1791. I. 134. l.
Burius, Micae 25. l.
Szalay László, Magyarország Tört. V. 144. l.
Bud. szemle IV. 1858. 264. l.
Prot. Jahrbuch V. 1858. 264. l.
Házi Kincstár 1861. 115. l.
Vasárn. Ujság 1873. 7. 8. sz. (Pauler Gyula.)
Századok 1889. 745. l. (Kvacsala.)
Gondolat, Pozsony, 1889. (Comenius életrajzában Zsolticzky Samutól.)