első magyar reformátor, szül. a XV. század utolsó évtizedében vagy legfeljebb a XVI. század kezdetén Déván Hunyadmegyében; eleinte valószinűleg Grinaeus tanítványa volt Budán; 1523-25-ig a krakkói egyetemen tanult; hazatérve szerzetes lett; igen buzgó római kath. pap volt és 1527-ben káplán Tomori Istvánnál Boldogkővárában. 1529. decz. 3-tól mint a vittenbergai egyetem hallgatójának Melanchtonnal szoros viszonya s igen bizalmas személyes ismeretsége volt. 1531 tavaszán Budán Zápolya körében működött és a királyt Pécs felé való utjában is követé; ezen időre esik dunavidéki reformátorsága is. Budán irta 52 tételét, melyben különösen a tanszerű reformatio egész rendszerét és czélját fejezi ki rövid pontokban. Még azon évben a Ferdinánd uralma alatt Kassa városának tanácsa hívta meg lelkészűl; ő itt az úrvacsorájának két szín alatti vételét tettleg életbe léptette s a közönséges isteni tiszteleten a nemzeti nyelvet visszaállította jogaiba. Azonban rövid ideig tartott kassai működése közben, Szalaházy Tamás egri püspök eszközlésére Pekri Lajos huszárjai nov. 6. elfogták s előbb Likava várába Liptómegyébe, majd Pozsonyba, és onnan Bécsbe hurczolták, hol több izben vezettetett a protestantismus egyik legnagyobb üldözője Faber János bécsi püspök eleibe hitvizsgálat alá. D., miután visszatérítése három izbeli kihallgatás (1533. júl. 15.) után sem sikerült, börtönéből megmenekült és a Zápolya János uralma alatti országrészekbe, nevezetesen Budára vonult; de az uj tudomány tanítása miatt mint eretnek bevádoltatván, itt is tömlöczbe vettetett. 1535-ben a fogságából ismét kiszabadult és pünköstkor már Nádasdy Tamás védszárnyai alatt élt Sárváron. Ekkor irták egymáselleni vitairataikat ő és Szegedi Gergely Ferencz-rendi provincziális. 1536-ban külföldre ment és Vittenbergában meglátogatta egykori tanítóit, Luthert és Melanchtont, hogy nekik eddigi reformátori működéséről jelentést tegyen. 1537 júniusban Bazelbe ment műve kinyomatása végett. Melanchtonnak okt. 7. kelt Nádasdy Tamáshoz intézett ajánló levelével indult vissza hazájába, hol 1538-39-ben Sárvár alatt Ujszigeten volt. 1539-ben Perényi Péternek volt udvari papja, kitől azonban 1540 első negyedében már megvált, mivel az úrvacsorabeli kenyér felől táplált vélekedésök közt kiegyenlíthetlen volt a különbség. Ekkor Szegedi Gáspárhoz ment, ki a szikszói iskola tanítását bizta reá, hol másfél évig működött és buzgón terjesztette a portestáns tanokat. De ezzel magára vonta Frangepán Ferencz egri püspök üldözését, ki a királytól rendeletet eszközölt ki, mely Dévayt 1541 végén menekülni kényszeríté; decz. 28-án már Vittenbergában volt. 1542. márcz. 8-ról két Vittenbergából kelt levele marad fenn, melyekből Fraknói szerint elkeseredés és csüggedés mind saját, mind hazája sorsa miatt szól; fájdalmát csak Melanchton részvétele enyhíti. 1543 közepe előtt már ismét hazatért s Miskolczon telepedett le; de innét (Stöckel Lénártnak 1543. jún. 30. kelt levele szerint) elüzetvén, Drágffy Gáspárnál talált oltalmat s 1544-ben valószinűleg a Zápolya hatalma alatt álló Debreczen választotta meg lelkészének. Hogy a helveták hitvallásának D. volt hazánkban egyik első terjesztője s különösen debreczeni lelkipásztorsága alatt határozott bajnoka s megszilárdítója, ezt Luthernek levelei s D. saját művei is igazolják. Meghalt 1545-ben; Stöckel ugyanis Bártfáról 1545. jún. 15. Melanchtonhoz intézett levelében tudatja D. halálát.
Munkái:
1. Disputatio De Statu in quo sint Beatorum Animae post hanc vitam, ante ultimi iudicij diem. Item de praecipuis Articvlis Christianae Doctrinae... His addita est Expositio Examinis quomodo a Fabro in Carcere sit examinatus. (Bazel, 1537. Ismerteti és bő kivonatát adja Révész Imre Dévay Életrajzában. Az Expositiót, melyet D. akkor csak emlékezéséből irhatott össze, azóta Fraknói Vilmos Faber jelentésével együtt, ennek kérdéseit és D. feleleteit közzétette a bécsi állami levéltárból a Tört. Tárban 1880. 6-10. l.)
2. At tiz parantsolatnac, ah hit agazatinac, am mi aťáncnac, Æs ah hit petsaetinec röviden valo mag'arázatťa. (Krakkó, 1543 után.) Egyetlen teljes ép példánya az erdélyi múzeumban van meg.
3. Orthographia Vngarica. Azaz, Igaz iraz Modiarol valo tudoman Mag'ar n'elvenn irattatott. Mostan pedig vionnan meg igazytatott, es ki niomtatott... Krakkó, 1549. (Előbeszéde így kezdődik: Az oluasonac Isteni kedvet kér B. A. E ket betűt Szombati János s.-pataki tanár Batizi Andrásra véli magyarázandónak; azonban Révész Imre elfogadható véleménye szerint azok Benedictus Abádi sárvári nyomdász nevét jelentik és Dévay szerzőségét bőven igazolja a róla irt munkájában. Egyetlen példánya a m. n. múzeumban. Az első kiadás, mely 1538-39-re vagy még jóval előbbre tehető, örökre elveszett.)
A magyar reformált egyház nyilvános isteni tiszteletein használt énekes könyvben, egészen a mostani énekes könyv létrejöveteléig, rendszerint ott állott Dévaynak is egy éneke: Minden embernek illik ezt megtudni... a melyben ő a keresztény hit főbb ágazatait adja elő református felfogással. (Révész Imre az egész éneket közli D. Életrajzában és Szilády Áron, Régi M. Költők II. 127-128. l. jegyzetekkel.) Kiadatlan munkái: A szentek aluvásáról, 1531-ben irva, mely valószinűleg rövid tételekből állott, de már 1535-ben nem votl a szerző birtokában, tehát teljesen elveszettnek tekinthető; Az idvesség dolgára vonatkozó alaptételek; e művét is valószinűen 1531-ben irta, de ez is elveszett. E munkájára, valamint amarra is 1535-ben bocsátotta ki Szegedi Gergely, ferenczrendi szerzetes Apologia és Censurae cz. bírálatait; az Apologia elveszett, a Censurae... ellenben, mely Bécsben 1535-ben megjelent, kivonatosan D. Propositióit is fentartotta. Dévay, magyar hittani kézi könyvének végszavaiban ezt mondja: Az mit igértem vala nektek, Atyámfiai, im megadtam. Ezen pontból világos, hogy D. valahol nyilván megígérte azt, hogy hittani kézi könyvet irni fog; latin műveiben ezen ígéretnek semmi nyoma; úgy látszik tehát, hogy vagy az Orthographia Ungarica első eredeti kiadásában ígérte meg D. ezen mű irását, vagy valamely oly más munkájában, a melyről ez ideig tudomásunk nincs.
Nevét eredetileg Matthias Dévaj, Deuay, Dévay Máťas és Maťas Devai-nak találjuk irva. Bíró neve egyedül a vittenbergai egyetem anyakönyvében fordul elő így beirva: Matthias Biro de Way.
Czvittinger, Specimen 120.
Bod, M. Athenas 69. l.
Horányi, Memoria I. 516.
Práy Index Rariorum Librorum I. 331.
Klein, Nachrichten II. 90.
Benkő, Transsilvania II. 338.
Ribini, Memorabilia 40. 60.
Katona, Historia Critica XXV. 628.
Magyar Könyvház V. 1793. 34.
Siebenb. Quartalschrift VI. 1798. 244.
Lampe (Ember Pál), Historia Eccl. Reform. 59. 70. 73. 80. 88. 127. 598. 684. 742.
Budai Ézsaiás, Magyarország Historiája II. 87-95.
Tóth Ferencz, Pápai Ref. Eccles. Histor. 18. 44. és Túl a Tiszai Püspökök Élete 55. és Analectái. (Kézirat a n. múzeum levéltárában. Tom. IV. Fol. 5-56.)
Bartholomaeides, Memoriae Ungarorum 7.
Ersch und Gruber, Allg. Encyclopaedie XXIV. 303. (Gamauf.)
Közhasznú Esmeretek Tára III. 70. (Fábry Pál.)
Hirnök 1841. 98. sz. (Luther levele Sárosvármegye lelkészeihez 1544-ből.)
Toldy, M. Irod. Tört. III. 101. és Költészet Története 101.
Engelhardt, Leben des Matthias Dévay des Reformators von Ungarn. Bielefeld, 1861.
Magyarország 1862. 184. sz.
Révész Imre, Dévay Biró Mátyás életrajza és irodalmi müvei. Pest, 1862. (Ism. P. Napló 244. 251. 262. sz. Salamon F. és Ország 32. 33. sz.)
Fabó, Monumenta II.
Herczog, Real-Encyclopädie, Gotha, 1865. (2. kiad. Lipcse, 1883.)
Frankl, Hazai és Külföldi Iskolázás 44. 164. 356.
Budapesti Szemle V. 1866. 455.
Balogh Ferencz, A magyar protestáns egyháztörténelem részletei. Debreczen, 1872.
Warga Lajos, Keresztyén Egyháztörténelem. Sárospatak, 1876. II.
Merle ďAubigne, Histoire de la Reformation. Paris, 1876. VII. 468-509.
Kiss Kálmán, A szatmári reform. egyházmegye története. Kecskemét, 1878.
Figyelő VII. XVIII. 385.
Szilády, R. M. Költök Tára II. III. IV. V.
Szabó Károly, Régi M. Könyvtár I. 10. 165.
Történelmi Tár 1880. (Fraknói, D. B. M. élettörténetéhez.)
Kiss Áron, M. Népiskolai Tanitás Története 233.
Ungar. Revue 1887. 722. l. (Stöckel Lénárd levele 1545. június 12.)
Batizfalvy István, A magyarországi protestáns egyház története. Bpest, 1888. 11.
Egyetemes Pbilol. Közlöny 1888. 112. (Ábel Jenö.)
Fejes István, A sátoralja-ujhelyi ev. reform. egyház története. S.-A.-Ujhely, 1889.