beszterczebányai apátkanonok, nagyprépost és püspöki helynök, szül. 1793. jan. 14. Chizsnyén Árvamegyében; 1812-ben a papi rendbe lépett és 1816-ban fölszentelték; előbb Brogyánban volt nevelő, 1821-ben lett püspöki titkár és szentszéki jegyző, 1828-ban ülnök, 1833-ban oldal-kanonok, 1840-ben káptalani fődiaconus, 1847-ben apát, 1861-ben lyceumi igazgató, 1865-ben nagyprépost, 1869-72-ben káptalani és végre 1872-ben püspöki helynök; ő volt a Slovenska Matica pénztárnoka. Meghalt 1876. ápr. 27. Besztercebányán.
A hires turóczi fakönyv, a nyirfa (betula alba) külső hártyájára irt állítólagos magyar irodalmi emlék tette nevét ismertté; 1839-ben, mint szent-kereszti lelkész, a Stubnyai fürdőben Jezerniczky Istvánnál találta azt, kihez az a Raksányi-család levéltárából került. A m. tud. akadémia kiadta az emléket a Tudománytárban (Uj F. 1840. VIII. k.) Cherven megfejtésével együtt. Az emlék, mely 32 sor irásból áll, 127 nevet tartalmaz, de csak a következő szavak fordulnak elő benne: vitizlő nemeknek, fia, fiai, én és vitiza. Toldy szeme előtt ez emlék az összes maradványok közt leghitelesebbnek és legrégibbnek tünt föl; de Szabó Károly fejtegetései után valószinű, hogy az egész emlék nem egyéb, mint Bél ábc-je nyomán ügyesen szerkesztett koholmány.
Toldy, M. Irod. Tört. 1-3. kiadás.
Budapesti Szemle VI. 1866. 127.
Schematismus Historicus Dioec. Neosol. 1876. 36. 59.
Figyelő III. 1877. 31.
Fejérpataky László, Irodalmunk az Árpádok korában 3. l. és gyászjelentés.