Berzenczey László (görgény-szentimrei),
országgyűlési képviselő, B. Ferencz és Cserei Druzsiánna fia, szül. 1820. jún. 26. Kolozsvártt; tanulmányait Marosvásárhelyen kezdte, Kolozsvártt folytatta s 1840-ben Székely-Udvarhelyen végezte s még azon évben a kir. táblai irnokok között foglalt helyet. 1842-ben kezdette nyilvános politikai pályáját Marosszéken és 1843-ban nevezetes szó- és tollharcza volt Dózsa Elekkel a székelyföldi jobbágyság és annak emancipálhatása felett; ily reform-elvekkel lépett B. mint marosszéki követ 1847-ben az országgyűlés tagjai közé, hol is első tűzte ki az unió zászlaját. Az 1848. pesti országgyűlésen is azon széknek volt képviselője. Innen kormánybiztosi minőségben küldetett a székely földre önkéntes lovascsapat alakítására, mely a Kossuth nevét viselte; az agyagfalvi székely-gyűlésen (1848. okt. 30.) az ő szónoklatainak befolyásával hozattak a határozatok; ezután mint polgári főbiztos működött Erdélyben; innen 1849. ápr. menekülvén elfoglalta képviselői helyét. A világosi fegyverletétel után Erdélybe ment és ott bujdosott október végeig; ekkor Moldvába, majd Sumlába menekült, hol egyesült a magyar emigratióval és Kiutahioba internáltatott. Az emigratio 1851. szept. 1. kiszabadulván, az amerikai Mississippi hajón indult ő is az Egyesült-Államokba. Gibraltárnál Kossuth megválván társaitól, Berzenczeyt bizta meg a csapat főnökségével maga helyett. Ezen minőségben érkezett ő Amerikába s ott volt deczember közepéig, midőn Kossuth is ott megjelent, mire B. őt Philadelphiába, Baltimorébe s Washingtonba követte. Itten elvált Kossuthtól és megkezdette földkörüli utját pénz és támogatás nélkül; Havannát érintve, a panamai szoroson át ment Kaliforniába, San-Franciscoba s innen a csendes oceánon át Khinába. Itt tartózkodása alatt a missionáriusok közléseiből csaknem biztosra vette, hogy a velünk nagyon közel rokon népfajt fölfedezheti; ennek keresésére indult és Kukunoorba igyekezett eljutni, azon reményben, hogy ott megtalálja a hungmahulokat. Meglátogatta Hong-Kong szigetét; itt az angol konsul lebeszélte tervéről, mire B. Kantont, Makaot, később Singaporét érintve eljutott Kalkuttába; azután Madrast, Ceylont, Adent érintve ment Egyiptomba, onnan Konstantinápolyba, majd Angolországba s Jersey szigetén több hónapot töltött. 1854-ben a keleti háború alkalmával visszatért a Dunához, hol Omer pasa táborkari környezeténél tartózkodott és egy telet töltött Macedoniában Monasterben. Majd átment Krimiába hol Sebastopol bevételéig időzött. A békekötés után elbetegesedett és Brussában három évig sínlett. 1862. jún. 17. Galaczon feladta magát halál vagy kegyelemre az osztrák hatalomnak; fogva vitetett Bécsbe, hol két hónapi fogság után kegyelmet nyert Klagenfurtba internálás föltétele alatt, honnan gr. Andrássy Gyula miniszterelnök közbenjárására 1867. márcz. haza bocsáttatott. Hazatértével vagyoni állapotát dulva, nejét halva, gyermekei sorsát sajnos állapotban találta. Marosvásárhely csakhamar megválasztá országgyűlési képviselőjének és 1869-ben újra őt választák meg. 1873-ban a chivai expeditióhoz akart csatlakozni, hogy fölkeresse a magyarok őshonát, Dzungáriát, és meghatározza a magyar nyelvcsaládot, de az expeditiónál idegent nem tűrtek. Más utat választott tehát és ápril végén Szt-Pétervárra ment, onnét a Journal de St.-Petersbourg szerkesztője Horn Antal és Langenau báró tábornok közvetítése folytán Moszkvába, Kazánba, az Uralon át Jekaterinenburgba és innét Szibériába utazott. Itt megtudta, hogy a keletindiai kormány Jakub khánhoz Kashgarba espeditiót küldött. Az orosz hatóságok előzékenysége folytán megengedtetett neki az orosz határon túl menni. Kaufmann tábornok adta meg neki az engedélyt, hogy Taskendba utazhassék; az év végén megindult az altaji hegyek felé, de csak két havi veszteglés után juthatott el a Narin-szoroshoz; az utazás sok viszontagsággal járt; a magas hegyeken a ritka levegő miatt hegyi betegségnek volt kitéve, heteken át lovagolt ösvénytelen jég és hósivatagokon, egyrészt a gyanakvó barbár népek, másrészt az angoloktól tartva, kik orosz kémnek vélték. 1874 tavaszán Tschakmakba ért a khan birodalmába, hol fogságba vetették és csak az angol expeditio érkezte után szabadult ki; de az országot nem volt szabad beutaznia s igy eredeti czéljától el volt ütve. B. négy hétig maradt Bombayban, onnét egy Lloyd-gőzösön Port-Saidba s innét egy orosz hajón Konstantinápolyba utazott és az év végén Budapestre érkezett; már a következő 1875. jan. elmezavar jelei mutatkoztak nála s a Rókus-kórházba szállították. Meghalt 1884. nov. 14. a Lipótmezőn.
Hirlapi czikkei az erdélyi s budapesti lapokban, beszédei az országgyűlési naplókban és a politikai napilapokban jelentek meg; utazásairól a keletindiai lapok hoztak értesítést; az angolországi lapokba is irt, többi közt az orosz terjeszkedésről Ázsiában. 1848-49. okmányait és naplótöredékeit az Ellenzék 1884. 148-150. sz. hozta.
Munkái:
1. Rovás. I. Csernaton. Kolozsvár, 1873. (Emlékiratok.)
2. Nyilt jelentés Marosvásárhely sz. kir. város polgármestere Borosnyai Pálhoz. U. ott. 1873.
M. Hirlap 1857. 760. sz.
Vasárnapi Ujság 1862. 323. l. 1868. 31. 48. sz. arczk.
Hazánk és a Külföld 1867. 27. sz. arczk.
B. L. Programmbeszéde. Marosvásárhely. 1868. (Gunyirat.)
Igazmondó 1870. 22. sz. arcz.
P. Napló 1874. 234. sz. (a Bombay Times szept. 8. czikke.)
Tört. Lapok I. 1874. 27. sz.
Székely Hirlap 1874. 90. sz. 1875. 7. 9. sz.
Egyetértés 1884. 316. sz.