Maurocordato rumén fejedelem titoknoka, szül. 1680. körűl Brassóban, hol atyja pék volt; az ottani gymnasiumba 1696-ban vették föl és tanulmányainak végeztével 1700. aug. 13. a lipcsei egyetemen irták be nevét, hol tanulása közben Fritsch könyvárusnál a görög szerzők kiadásában segédkezett; ugyanezt tette Amsterdamban is 1705-1707-ig. Visszatérvén hazájába 1713-ban a bölcselet magistere lett. Később Hamburgba ment, majd Bukarestbe hivta pártolója, Maurocordato oláh hospodár, mint fiainak nevelőjét s magán titoknokát. B. itt Maurocordato görög munkáit latinra fordította s jeles könyvtárt rendezett be számára. Pártfogója halála után Konstantinápolyba vette magát és a mohamedán vallásra tért. Azután ismét visszament Bukarestbe. Meghalt 1738 körűl.
A görög nyelvben igen jártas és nagy tudós volt, de a világgal és élettel keveset gondolt s mint sok humanista, egész életében a cynismusnak hódolt.
Munkái:
1. Homeri opera. Amstelodami, 1702-12.
2. Julii Pollucis Onomasticon. U. ott, 1706. és 1715.
3. Aciphrontis epistola graec. et lat. Lipsiae, 1716.
4. Liber de officiis a J. A. N. Maurocordato voivoda conscriptus, editione secunda latine conversus. U. ott, 1722-24.
5. Jos. Genesii rebus Constantinopolitaneis libri IV. Venetiae, 1733.
Az Acta Eruditorumban (Lipcse 1712-13.) megjelentek tőle: Animadversiones quaedam ad Jacobi Gronovii emendationes in Suidam és Animadversiones in editionem novam Herodoti a Gronovio curatam. Irodalmi működéséről bőven irtak Horányi, Seivert és Trausch, kik latin és görög kiadványait is fölsorolják.
Horányi, Memoria és Nova Memoria.
Ungar. Magazin 1782. II. 504.
M. Könyvház VII. 51.
Katona, Historia Critica XXXVIII. 851.
Provinzial-Blätter VII. 2. 3. l. (Seivert.)
Közhasznú Esmeretek Tára II.
Transsilvania 1862. 10. sz.
Trausch, Schriftsteller-Lexikon
Budap. Szemle VI. 1859. (hol le van irva cynikus élete.)