kir. tanácsos és közjegyző, szül. 1819. aug. 25. Szebényben, Baranyamegyében, földmivelő szülőktől; gymnasiumi s jogi tanulmányait Pécsett végezte. Az 1843-44. országgyűlésen ifj. Majláth György jurátusa volt, és az ügyvédi vizsgát is letette. Ekkor gróf Batthány József nevelője lett, mire Bécsbe Németh Lajos udvari agenshez ment sollicitatornak. Baumholczer családi nevét 1846. jun. 23. változtatta Bánffay-ra. 1847-ben gr. Széchényi István a tiszavölgyi társulatnál alkalmazta mint főszámvevőt; 1848-ban a közlekedési miniszteriumban a számvevőségi osztály főnökévé neveztetett ki. A szabadságharcz után Pesten az irodalomnak élt. 1851. szept. az alagut társulat titkára, majd br. Splényi Ödön nevelője lett. 1855-ben Pécsre költözött és ujabb ügyvédi vizsga letételével, ügyvéd lett. 1861-ben képviselővé választatott a pécsváradi kerületben. Baranyamegye tiszti főügyészévé választotta, mely tisztet 1875-ig viselte; ekkor kir. közjegyzőnek neveztetett ki Pécsre, hol jelenleg is működik. A király kir. tanácsosi czímmel tüntette ki.
Irodalmi működését 1835-ben kezdette a Regélőben, melynek pécsi levelezője volt; azután a Munkácsy Rajzolataiba dolgozott. Utazás az alvilágba cz. satyrája a Pesti Divatlapban (1845.) jelent meg; irt aztán bécsi leveleket, regét, életképet és nyilt levelet Jókaihoz a szinészet ügyében az Életképekbe (1846-47.), a Tiszaszabályozásról sat. a Magyar Hirlapba (1852. 910-916.), Értesítőbe (1852. 3-7. sz.); a bécsi Wandererbe is irt néhány czikket; a Jog cz. szaklapban jelent meg: Kritikai szemelvények az öröklési jogról szóló törvényjavaslatról cz. értekezése; irt még a Magyar Igazságügybe (1875.), Jogtudományi Közlönybe (1876.), Pesti Naplóba (1878. 280. sz.). 1878-ban részt vett a Klein H. által a holdban felfedezett Hyginus kráter felett támadt vitában, s erről több levelet irt a Syriusba.
A következő részletet, mint az ötvenes évek irodalmi viszonyaira s a Pesti Napló első éveire élénk és érdekes világot vető adatot, B. saját szavaival közlöm: «A szabadságharcz után, midőn arról volt szó, ki vállalkozik az akkori viszonyok közt lehető független napilap szerkesztésére, erre B. nyilatkozott késznek s Császár Ferencz mellett ő is folyamodott engedélyért, de megtagadták tőle s az engedélyt Császár kapta meg. A titokban Ürményi Józsefnél találkozni szokott irók és kiválóbb publicistikai férfiak a napi sajtóra befolyást szerzendők, tanácsolták, hogy a Császár által megindított Pesti Naplóhoz belmunkatársnak álljon be; ez sikerült és B. a külföldi rovat önálló vezetésével lett megbizva. A magyar főurak által 1850-ben Ő Felségéhez benyújtott memorandum alkalmával Császár bizatott meg az akkori kormány által, hogy válaszoljon rá; a czikk már ki lévén szedve, a belmunkatársak közt valóságos felháborodást szült, s ezek által B bizatott meg, jelentse be Császárnak, hogy az esetre, ha e czikk a lapba felvétetnék, tömegesen ki fognak lépni. Császárnak sem tetszett a kapott megbizás, s látva munkatársai felháborodását, a czikket ki nem adta. Ekkor a subventiót meg akarták tőle vonni, azonban sikerült neki ezt még is megmentenie azon igéretével, hogy jövőben a kormány intentióit melegebben fogja pártolni. Császár azonban sokkal jobb hazafi volt, semhogy ez igéretét megtarthatta volna s így a lapot, szükségessé vált lanyha magatartása miatt az előfizetők mindinkább elhagyták. Ezen a szerkesztők változtatásával hittek segíthetni; így egy darabig Szenvey, utóbb Récsy vállalkozott a szerkesztésre, de ez mit sem használt, s az előfizetők száma annyira megapadt, hogy a kiadó Emich Gusztáv kijelentette, hogy ő a veszteségeket tovább elviselni képtelen lévén, a lapot megszünteti. Ekkor ajánlkozott B. a lap szerkesztésére a következő feltételek alatt: a lap irányára kivüle senkinek se lehet befolyása; a dolgozó társakat egyedül ő választja, Császár az általa irandó czikkekért külön díjaztatik, de a szerkesztő vissza is utasíthatja, Emich a szerkesztőnek havonként egy meghatározott összeget bocsát rendelkezésére, melyből ez a lap szellemi részét, a levelezők díjjait kivéve, kiállítani tartozik; Emich a lapot 1851. január 1. előtt meg nem szüntetheti; Császár a tulajdonosi czímet továbbra is megtartja. E feltételeket Császár és Emich elfogadták. A czél el volt érve. A lap törekvése azon nehéz időkben arra irányult főleg, hogy a magyarban az önbizalmat ismét fölkeltse s hogy az akkori állapotok maradandósága iránt benne erős kételyt támaszszon, s habár a márcz. 4-iki charta ellen irni annyi volt, mint magát nagyon rövid úton bezáratni, a lap legalább azon volt, hogy a magyart úgy tüntesse fel e kötelékben, ki nélkül az öszmonarchiának sincs jövője; ki azonban csak úgy számít, ha nemzetiségéből ki nem vetkőztetik; sőt a hol jó szerivel lehetett, az akkori állapotok tarthatatlansága nyiltan is kifejeztetett. Mindenért a szerkesztő volt felelős s az egyes czikkek iróját vagy beküldőjét felfedezni nem volt szabad. B. a lapot gr. Bethlen János, Ürményi József, gr. Dessewffy Emil s több, különösen erdélyi főúr, hathatós pártfogása mellett, az akkor Pesten volt nevezetesebb irók, mint Kemény Zs., Csengery A., Erdélyi János, Hunfalvy Pál, br. Kemény Gábor, Zejk K. sat. támogatásával, Lévay József, Szenvey, Urházy György, Szilágyi Virgil belmunkatársakkal úgy látszik a magyar olvasó közönség megelégedésére szerkesztette (1850. szept. 2-tól), mert az előfizetők szaporodásával Emichnek 1851 kezdetén a lap megszüntetése eszébe sem jutott. Bánffayt, szerkesztőségének 12 hónapja alatt, 151-szer idézték a rendőrség elé s négyszer állították haditörvényszék elébe. De a mint a katonai hatóságot 1851. aug. elején a polgári hatóság váltotta fel, ennek első dolga közé tartozott a Pesti Naplót Császártól mint tulajdonostól elvenni s Bánffayt a szerkesztőségtől elmozdítani (1851. szept. 6.)»
A Pécsi Lapokat 1860. jul. 5. alapította és szerkesztette 1862. jun. 29-ig; midőn az 1867. márcz. 31. újra megindult, mint tulajdonos és felügyelő szerkesztő működött a lapnál 1871. decz. 14-ig.
Mint tiszti főügyész irt egy magyar büntető törvénykönyvi tervezetet, s ezt Horváth Boldizsár miniszternek s németre fordítva Holtzendorffnak is megküldötte, ki elismerő birálatot küldött róla.
Pesti Hirlap 1846. 696. sz.
Beksics Gusztáv, Kemény Zsigmond. Bpest, 1883. és önéletrajzi adatok.