Arányi Lajos György, azelőtt Lóstájner, (hunyadvári),
orvostudor, egyetemi ny. r. tanár, a m. tudom. akadémia lev. tagja, szül. 1812. máj. 29. Komáromban; atyja Lostainer Antal, kir. sópénztárnok, a Kolozsvárott megtelepedett szászok Meisch-féle nemzetségéből származott. Arányit 3 éves korában Strobly Márton vagyonos nagybátyja vette örökbe, ki az ő kiképeztetésére nagy gondot fordított; 14 éves koráig a latin, német, franczia s olasz nyelvekben, a rajz-, szinészet- és szépirásban oktatta. Gymnasialis tanulmányait Budán és Pesten, itt egyszersmind a bölcseletet és jogot is végezte; mellékesen az angol s görög nyelvtani, természetrajzi s boncztani előadásokat is hallgatta; a festészetben Richtertől nyert oktatást. 1831. Pesten a kolera dühöngése alatt szülői házánál tartózkodván mint jogász, nagy bátorságot tanúsított a kolerások ápolásában; miért Arányit saját édes anyja serkenté, hogy a jogi pályát az orvosival cserélje föl, mit ő azonnal teljesített is. A szünnapok alatt hazánkat és a birodalom összes tartományait begyalogolván, néprajzi s nyelvészeti ismereteit öregbíté s megismerkedett a népies gyógymódokkal és helyhez kötött nyavalyákkal is, úgy hogy száz ívnél többre szaporította útleirását, melyet saját rajzaival látott el. A szigorlatok letétele után azonnal tanársegéd lett Bene Ferencz mellett. Két évig maradt ezen állásában, azután Páduába s innen félév múlva Bécsbe ment a hírneves tanárok előadásait hallgatni. Ötödfél évet töltött Bécsben, hol a kórboncztanra, törvényszéki orvostanra s az életmentésre fordította főleg figyelmét. 1844-ben Pesten a kórboncztan rendkívüli tanára lett, ápr. 11. tartotta székfoglaló beszédét. 1847-ben Bécsbe küldetett, hogy ott 3 hónap alatt az akkor hírre kapott uroscopiát (vizelletkémlelést) magáévá tegye. 1848-49-ben zárva lévén az iskolák, Arányi az önkénytesek sorába lépett, eleinte zászlóalji, később második tábori főorvos lett; minek következtében 1850-ben hivatalától 9 hónapig fölfüggesztették. 1855-ben Csausz Márton tanárt helyettesítette és másfél évig látván el a kétféle boncztannak tanszékét, az előadásokon rögtönzött 80 ívnyi táblák rajzolásával s a dögleletes lég beszívása által annyira megrontotta egészségét, hogy csak 1860-ban foghatott nehéz föladata megoldásához, t. i. kórboncztana sajtó alá rendezéséhez. 1858. decz. 15. a m. tud. akadémia lev. tagjává választotta: 1861. júl. elején pedig kinevezték őt a kórboncztan rendes tanárává az egyetemen. Arányi saját tudománya mellett, szórakoztató pihenésűl az archaeologiával foglalkozott s e téren is buzgósággal tervezett, indítványozott, működött. A budai várban levő történelmi emlékű házak- s pontoknak emléktáblákkal való megjelölésének eszméje tőle származott és a kivitelben is neki van legnagyobb része. A vajda-hunyadi vár restauratióját is ő indítványozta először. Több ízben odautazott, pontos és részletes rajzokat készített, fáradozott és áldozott; az ő tevékenységének köszönhető, hogy e nagybecsű s Európában páratlan archaeologiai értékű lovagvár, most már állami költségen, eredeti díszébe lett visszaállítva. Arányi a hetvenes évek elején vonult nyugalomba, azonban a budai állami tanító-képző intézetben még azután is több éven át tartott az életmentésről előadásokat. Néhány év óta egészsége erősen megrendült, de azért a mennyire állapota megengedte, nyár szakán mégis folytatta kirándulásait és még 1886-ban tanulta meg a spanyol nyelvet. Utóbb Nagy-Maroson keresett hosszas betegségében üdülést, hol 1887. jul. 28. végelgyengülésben meghalt.
Orvosi szaktudományához tartozó számos czikket írt a hazai orvosi lapokba és évkönyvekbe, úgy más hirlapokba s folyóiratokba is, u. m.: Orvosi Tár (1844-47.), M. Orv.-Seb. Évkönyv (1844), M. Orv. és Term. Munkálatai (1847, 1868., 1870., 1872.), Zeitschrift für Natur- und Heilkunde (1853-55.), M. Nép Könyvtára (1854.), M. Akad. Értesítő, Math. és Term. Közl. (1860), Ország Tükre (1862), Főv. Lapok (1866-79), Nefelejts (1867). Felhivásai s buzdító czikkei megjelentek a Vasárn. Ujságban (1866-68), M. Orv. és Term. Munkálataiban (1864-66) és az akkori napilapokban.
Az erdélyi szombatosok közt cz. czikkét a Magyarország és a Nagyvilág hozta 1875-ben.
Munkái:
1. Orvostudori értekezés a pokolvarról. Buda. 1837. (Lóstájner Lajos Gy. névvel.)
2. Rudnó és lelkésze. 1844. és 1845-ben. Pest, 1846.
3. Memoranda der pathologischen Anatomie. U. ott, 1855.
4. A kórboncztan elemei. Buda, 1864.
5. Orvosgyakorlati tanulmányok a mell-ür zsigereinek táj- és leíró boncztana köréből. U. ott, 1865.
6. Vajda-Hunyad vára, 1452., 1681., 1866. szóban és képben. 15 táblán, 79 ábrával. Pozsony, 1867.
7. Az 1452-ben épűlt és 1854-ben leégett, azóta pedig folyvást pusztuló Vajda-Hunyad várának rövid szöveggel magyarázott négy látata (képe) 4 táblán. 2. kiadás, Pest, 1867.
8. Rójuk le 800 éves adósságunkat s állítsunk sz. István király dicsőitésére emléket. U. ott, 1870.
Az életmentésről (hirtelen halálveszély eseteiben) tartott rendkivüli előadásaiból csak rövid kivonat jelent meg egy vegyes tartalmú folyóiratban, mig a tárgy tudományosabb előadása, 40 íves nagy mű, kéziratban maradt.
Egyetemes M. Encycl. III. 756.
Ország Tükre 1865. 23. sz. arczk.
Vasárnapi Ujság 1869. 23. sz. arczk. 1887. 32. sz. arczk.
Szinnyei Könyvészete és Repertoriuma Tört. I., II. Term. I.
Petrik Könyvészete.
Nekr. P. Napló 1887. 210. Bud. Hirlap 210. Nemzet 212. Egyetértés 209. Ország-Világ
Chyzer Kornél, Megemlékezés Arányi Lajos és Örley László tanárok felett. Bpest, 1888. (Különny. a M. Orv. és Term. XXIV. Vándorgyűlésének Munkálataiból.) és gyászjelentés.