földbirtokos, miniszteri titkár és kormánybiztos 1848-49-ben, szül. 1820. nov. 20. Szent-György-Ábrányban, Szabolcsmegyében, előbbinek fia; fivérével Kornéllal gondos nevelésben részesült atyja házánál. A pompás kastély, a körülötte levő és műízléssel rendezett kert (most Szapáry Gyula gróf birtoka), a pazar fénynyel butorozott termek, a gazdag könyvtár, mely a legrégibb classikusoktól elkezdve a legujabb irodalmi termékeket mind magában foglalta, továbbá a zajos élet, művelt utazók látogatása, művészek és tudósok társalgása Emilnek élénk képzeletére és kedélyére már gyermekkorában mély benyomást tettek és mintegy kijelölték az irányt s pályát, melyre később lépett. Nagyváradon végezte be tanpályáját. Már 19 éves korában költeményeket, regényeket, drámákat és aesthetikai értekezéseket irt. A szabadelvű párt akkori politikai nézeteit osztotta. Keresztatyja Pálffy József, a debreczeni kerületi tábla elnöke, 1840-ben meghalván, nagy vagyonát neki hagyományozta. Emil ennek következtében Pestre költözött, hol a joggyakorlaton kivül a tudományoknak és szépművészeteknek szentelte idejét. 1848-ig felváltva részint Ábrányban, részint Nagyváradon és Pesten tartózkodott mindenütt a muzsáknak élve. Sokat dolgozott a Honderűbe és Életképekbe. Sok drámát irt, melyek közül azonban csak: Omode Pál és családja cz. került színre 1846. szept. 14. Pesten a nemzeti szinházban. 1848. márcz. 15. Ábrányban volt. A sajtó felszabadulásának hirére rögtön nyilt levelet irt Jókaihoz, mely magára vonta a közönség figyelmét. Mint az ellenzéki párt hive már 1848 előtt is részt vett a megyei élet küzdelmeiben. Szemere Bertalan belügyminiszter mindjárt kezdetben kinevezte őt titkárává. Ezen minőségben az uj parlament házszabályait, működési tervezetét nagy részben ő dolgozta ki. Később a Kossuth neve alatt megjelent lapnak lett szorgalmas munkatársa. Végre 1848. decz. 1. saját neve alatt adott ki egy lapot, melynek czime Jövő volt s a legszélsőbb baloldal elveinek kívánt közlönye lenni; e lap azonban, melyből decz. 28-ig 32 szám jelent meg, Windischgrätznek Pestre történt bevonulása előtt megszünt; ugyanis a magyar kormány Debreczenbe akarván áttenni székhelyét, őt küldte oda előre mint teljhatalmu biztost, hogy intézkedjék az országgyűlés és hivatalok alkalmas elhelyezése iránt. Nagy hatást szült azon emlékbeszéd, melyet a Nagy-Szombat mellett elesettek fölött az országgyűlés termében tartott. Debreczenből megint Pestre küldték őt Irányival, mint kormánybiztost. Itt tartózkodott az egész bombázás alatt. Később visszatért Debreczenbe, de már ekkor a sok nyugtalanság, munka, gond folytonos ingerültség, roppant erőfeszítés megrongálta egészségét és szelleme elveszté korábbi rugékonyságát; követni akarta ugyan a kormányt Szegedre is, de ideglázba esvén, kénytelen volt Nagyváradon maradni; itt feküdt betegen, míg a magyar kormány Aradra vonult Nagyváradon csatlakozott aztán a magyar hadsereghez s ezzel együtt szintén Aradra ment. A világosi catastropha után atyjához menekült, kinek közbenjárására, betegség ürügye alatt, salvus conductust nyert. Abrányban elvonultan élt, mig nejének – ki ez idő alatt egyetlen leányával Pesten tartózkodott – véletlen halála ki nem zavarta csendes elvonultságából. E gyászhir mélyen hatott lelkére s a fővárosba sietett Kornél fivéréhez. Nem sokáig élte túl nejét, mert három havi sorvaszto betegség után követte őt a sirba 1850. április 7.
Czikkei az Életképekben (1847-48.), Honderűben (1847.) és az akkori politikai lapokban jelentek meg.
Munkája: Alföldi Lapok. Debreczen, 1848. (Népdalokat és novellákat foglal magában.)
Pesti Divatlap, 1846. 38. sz.
Honderű, 1847. II. 1. sz.
Magyar Hirlap, 1850. 123. sz.
Pesti Napló, 1850. 27. sz.
Hölgyfutár, 1850. 80. sz.
Danielik, Magyar Irók, II. (Hol születési napja aug. 15-re tétetik.)