KORA ESTI LÁTOGATÓ

FÉRJ: Mi volt odabent?

FELESÉG: Semmi. Nálad?

FÉRJ: Jött egy új pók, és máris ment. Azt mondta, ilyen huzatban nem tud dolgozni, mert neki a reumája... És hogy munkavédelem. A végén annyira kiborult, hogy üvöltözött. Húsz éve gürcölök abban a rohadt huzatban, és soha nem jutott eszembe, hogy munkavédelem meg ilyesmi. A hirdetés?

FELESÉG: Benne van. Már telefonált is valaki, neki komplett zeneszekrény kell, de ez drága.

FÉRJ: Pedig ez van. A miénk komplett és drága. (Ásít.) Fáradt vagyok. És most egész este nem lesz nyugalom e miatt a rohadt hirdetés miatt. Mit eszünk?

FELESÉG: Hideget, szívem. Te ittál?

FÉRJ: Bedobtunk egy-két gint. A figyelmes kollégák. Ha nem tudnád, ma lettem ötvenéves.

FELESÉG: Hogyne tudnám.

FÉRJ: És a nyakkendő? A születésnapi?

FELESÉG: Lesz. Van.

FÉRJ: Az ember megér ötven évet. Fél évszázad. Még kimondani is hosszú, nemhogy végigcsinálni. Hetvenkét kiló történelem. Igaz, voltam már kevesebb is, de az életem, amióta csak vagyok, ezt el kell ismerni, igazi történelem.

(Csöng a telefon. Feleség felveszi.)

FELESÉG: Igen, kérem, öt plusz egy, világvevő, lemezjátszó és két hangszóró. Telefunken. Van, van, kérem, rövidhullám is, természetesen. A hirdetésben ez is benne van, kérem szépen...

(A hang fokozatosan elúszik.)

FÉRJ: Jó ez a parizer. Nem olyan vizes, mint amilyen lenni tud a parizer. Gin?

FELESÉG Isten éltessen, Lajos, és kívánok neked nagyon sok jót, Lajos. Jobbat, mint ami volt eddig, a legjobbakat.

FÉRJ: Aranyos vagy. Nézd, nem vagyok elégedetlen. Reálisan nézve, a helyemen vagyok. Egészségedre, Ilonka. Neked is sok jót, nagyon sok jót. És majd lesz egy kis meglepetésem.

(Koccintás, Csend.)

FÉRJ: Mindent a helyére kell tenni, az ember számoljon a lehetőségekkel, ne hergelje magát mindenféle marha reménnyel. Megkeresem a kétezerötszázat, te is az ezerhatot. Megvagyunk, nem? A gyerekek úgyszólván függetlenek, Lali már a maga embere, Ili is egykettő az lesz. Megállnak a lábukon. Ebben a mi munkánk is benne van, ez természetes. (Koccintás.) Még egy kortyot, Ilonka. Szóval ami van, az van, és az nincs rosszul. Még fiatalkoromban láttam egy filmet, az volt a címe: Elesett békében. Mi pedig élünk. Jöhet valaki, és gúnyos pofával azt mondhatja, na, te kispolgár, na, te átlagférj. Hát csak mondja! És, őszintén szólva, nem tudom, hol végződik a független ember, és hol kezdődik a kispolgár.

(Csöng a telefon, fölveszi.)

FÉRJ: Jó helyen tetszik. Szuper, asszonyom, a legnagyobb teljesítmény, asszonyom. Telefunken. Nem, nem elavult típus. Olyan anyag van benne, hogy na! Meg kell nézni, asszonyom, esténként általában idehaza vagyunk, no de nem a végtelenségig! Legyen szerencsénk. (Leteszi.) Ez már így lesz mindhalálig. Egészségedre, Ilonka.

FELESÉG: Nem kérek többet.

FÉRJ: Én még kérek. Nekem kijár. Ötvenéves vagyok. Behavazta hajamat a dér.

FELESÉG: A dér nem havazik, és a hó nem derezik.

FÉRJ: Igenis, tanító néni. Csak egy kortyot. Hogy én is nyugodtabban ihassam a magamét.

FELESÉG: Ihatsz, amennyit akarsz, egész nyugodtan.

FÉRJ: Persze, ez most az én jutalomjátékom. Ma este minden dobás az enyém. Levél nem jött?

FELESÉG: Csupa nyomtatvány. (Kis szünet után.) Valaki keresett, nem is tudom, hogy kicsoda, épp mielőtt hazajöttél.

FÉRJ: Valaki? Kicsoda? És mért nem várt meg?

FELESÉG: Nem tudtam, mikorra jössz.

FÉRJ: De üzenni csak üzent valamit?

FELESÉG: Szeretett volna beszélni veled, ennyit.

FÉRJ: Mért kell hogy kifaggassalak? Hogy hívják a pókot?

FELESÉG: A nevét nem mondta meg. Régi ismerősök vagytok, ez az egész.

FÉRJ: Te nem ismered?

FELESÉG: Azt hiszem, még nem találkoztam vele.

FÉRJ: És hogyhogy régi barátom, és te nem ismered?

FELESÉG: Régi ismerős, így mondta.

FÉRJ: Értem. De mégis, mit akart? Valamit csak akart?

FELESÉG: Azt mondta, átutazóban van Pesten, és hogy éjfélkor megy a vonata. És lehet, hogy még visszajön. Valamikor, nagyon nehéz időkben együtt voltatok, ennyit mondott.

FÉRJ: Nagyon nehéz idők. Az emberek szeretik az általánosságokat. Minden idő nagyon nehéz. És mégis, milyen a pofa? Alacsony? Magas? Kopaszodik, vagy annyi a gyönyörű ősz haja, mint nekem? Vagy egyáltalán... Mégis, mit mondott?

FELESÉG: Mindent elmondtam.

FÉRJ: Jó. De a játék kedvéért: légy szíves szó szerint.

FELESÉG: Mit mondott volna az előszobában, szó szerint és nem szó szerint, úgyszólván a küszöbön? Láttam rajta, nem akar bejönni, én sem erőltettem. Biztosan a kettőtök dolga.

FÉRJ (váratlan idegességgel): Mi az, hogy a kettőnk dolga? Nincs semmi kettőnk dolga. Beállít egy ilyen alak, a nevét sem mondja meg. Mindegy. Ne hidd, hogy rosszkedvű vagyok. Igaz, hogy ötven év az nem népünnepély. Nem férfiavatás, vitézi torna, ilyesmi. De amíg még így bírom, hogy lekopogjam... És azért van jó is az életben. A góré délben behívatott, beszélni akar velem. Legutóbb nyolc évvel ezelőtt hívott magához, tudod, épp a racizás idején, a frász kitört akkor. Nem, az ilyesmit nem szereti az ember. Párnázott ajtó, párnázott pofa. Legalábbis ez van a köztudatban. De a köztudat hajlamos az egyszerűsítésre, az fix. Te Ilonka, hogy ez az ember milyen ember tud lenni! És a Zeiss-üveg mögött milyen kék a szeme! A fene se foglalkozik a főnök szeme színével, de vannak pillanatok, amikor ez hirtelen fontossá válik. Ennek az embernek, amint most kiderült, ibolyakék a szeme. Szóval behív, leültet, egy pillanatig a kezében tartja a kezem. Aztán cigaretta, szivar, fekete, amit parancsolok. Nézze csak, mondja, nézze csak, maga kis híján húsz év óta van nálunk, így és így. Szorgalom. Becsület. Ilyesmi. Elmond mindent, amit az ember évek óta szeretne hallani. Mondom, semmi nagyravágyás, de hányszor megfogalmaztam ezeket magamban. És most tőle hallom, szó szerint. Úgy döntöttünk, mondja. Szóval, úgy döntöttek. Rám bízzák a glicerinüzemet. Elsejétől kezdve, visszamenően. Már ami a fizetést illeti. Nem tudom, minek vegyem, születésnapi ajándéknak, vagy hogy viccelődik velem a sors, a fene kutatja! (Csöng a telefon. Feleség felveszi.)

FELESÉG: Igen, a mi hirdetésünk.

FÉRJ: Fejezd be Ilonka, vágd oda. Mondok valami fontosat, és akkor közbeugat ez a rohadt telefon. Add csak ide, majd én elintézem röviden.

FELESÉG: Ne vadulj, nagyon kérlek.

FÉRJ (miután kivette a kezéből a kagylót): Milyen hirdetésügyben méltóztatik? Van önnek agya? Mert mi agyakat, s emberi agyakat vásárolunk, átlagos súlyú emberi agyakat. Nagyon sajnálom. (Leteszi.) A marha, majd seggre ült. Nagyon kibabráltam a zeneimádó lelkével. Kiderült, hogy egyáltalában nincs agya.

FELESÉG: Évek óta várunk valami ilyesmire. És most olyan mellékesen beszélsz róla.

FÉRJ: Egyáltalán nem mellékesen. Hidd el, tulajdonképpen el vagyok gyengülve a meghatottságtól. Végeredményben újabb stafétabot. Emelkedik a fizetés, megbecsülés, az ember pofáját bearanyozzák. És, mondjuk meg becsületesen, az ember elképzel mindenfélét, de amikor egy szép napon azt mondják, nesze, itt van, hát elszégyelli magát: ezért lihegtél olyan nagyon? (Kis szünet után.) Hát szó, ami szó, meg kellene ünnepelni. (Újabb szünet.) Na és az a pacák, aki itt volt... hogy is mondta? Nehéz időkben? Mi az, hogy nehéz időkben? Gondolod, hogy célzott valamire, vagy konkrétan mondta? Megjegyzem, az életem teljesen egyértelmű. Igen, voltak nehéz idők, és talán lesznek is. Egészségedre, Ilonkám.

(Az előszoba felől csengetés. Ennek a hangja egészen más, mint a telefoné: mélyebb, berregőbb.)

FÉRJ: Ez talán ő lesz.

FELESÉG: Maradj csak, majd én nyitok. (Kis szünet után visszatér valakivel.) Tessék, uram, ez volna itt.

ÖREGEMBER: jó estét kívánok. Elnézést kérek a zavarásért, de hát a hirdetésben benne volt, hogy este.

FÉRJ: Tessék csak, tessék.

ÖREGEMBER: Impozáns darab.

FELESÉG: És a hangja. (Megszólaltatja.) Két hangszóró.

ÖREGEMBER: Kimondottan impozáns darab.

FELESÉG: És mint bútor is. Tessék megnézni. Tiszta koloniál.

ÖREGEMBER: Az, az. Kimondottan koloniál. Ez volna itt a lemezjátszó?

FELESÉG: Mikrobarázdás. Alkalmas minden fordulatra. Tessék csak meghallgatni. (Egy tangó szomorúan érzelmes részlete.)

ÖREGEMBER: Istenem, a megboldogult fiam kedvenc száma volt.

FÉRJ (türelmetlenül): És hogy tetszett dönteni? Megfelel?

ÖREGEMBER: Kimondottan megfelel. De meg kell mondjam, már az elején meg kellett volna mondjam, én nem vagyok vevő. Sorra járom a hirdetőket, tetszik tudni, egészen magam élek, és az ilyen őszi esték nagyon végtelenül hosszúak. És minél komplikáltabb a hirdetés tárgya, annál hosszabban lehet beszélgetni róla. (Kis szünet.) Bocsánatot kérek a zavarásért. Kimondottan impozáns darab. És tényleg, tiszta koloniál.

*

FÉRJ: Szóval annyit mondott, hogy mi ketten, nehéz időkben. És teszerinted nem volt a hangjában gúny, ilyesmi?

FELESÉG: Miért gúnyolódott volna?

FÉRJ: Hát csak úgy. Az ilyen emberek könnyen gúnyolódnak. Nincs nevük és nincs létezésük, hát azt tesznek, amit akarnak. Az ilyen emberek, azt te is tudhatnád...

FELESÉG: Az isten megáldjon, milyen emberek!

FÉRJ: Az ilyesfajták. Mint ez a miénk. Ezek fogják magukat, belépnek valahová, hogy úgy mondjam, jelentősen, pedig hát kicsodák is ezek? Kis nímandok! Üzennek valamit, pedig nincs is üzennivalójuk, joguk sincs hozzá, aztán egyszerűen fogják magukat, és elmennek. Az ilyen embereket ki kell kérdezni. Nem úgy mondtad, hogy szőke és alacsony?

FELESÉG: Tudom is én! Lehet ilyen, lehet, hogy az ellenkezője.

FÉRJ: Na látod. Ez a baj. Valaki keres, és te még azt sem tartod fontosnak, hogy megjegyezd a pofáját. Tudod, hogy hívják az ilyesmit? Közömbösség.

FELESÉG: Lajos, olyan szép ez a nap. Behívott a góré. Mért akarod elrontani?

FÉRJ: Kezébe vette a kezemet, és szinte nem akarta elengedni. Egyenesen belenézett a szemembe.

FELESÉG: Na látod. Jobb, szebb születésnapot nem is kívánhat az ember. És akkor te nem nyugszol. Hajszolsz egy nem létező kísértetet.

FÉRJ: Mit én? Te. Csakis te. Mert annyi fáradságot sem veszel, hogy megjegyezd, ki volt az az ember. Belép egy nemtudomkicsoda, elkezd simán sértegetni, és te - semmi, oda se neki!

FELESÉG: De nem sértegetett.

FÉRJ: Akkor célozgatott.

FELESÉG: Lajos, szívem, eszében se volt.

FÉRJ: Akkor légy szíves, mondd el pontosan az egészet.

FELESÉG: Már ötször elmondtam.

FÉRJ: Mondd el hatodszor. Nagyon megkérlek.

FELESÉG: Lassan húsz éve vagyunk együtt, Lajos.

FÉRJ: Mi ez most? Történelmi áttekintés?

FELESÉG: Ha ennek az embernek valami jelentősége volna, arról én is tudnék.

(Az előszobából csöngetés.)

FELESÉG: Maradj! (Kis szünet után a Fiúval visszatérve.) Nincs kulcsod, Lali?

FIÚ: Szervusz, apa. Nincs, édesanyám. A slusszkulcsom karikáján felejtettem, a slusszkulcsot pedig a kocsiban, a kocsimat a lila jövőben. Valahogy ez a képlet.

FÉRJ: Szellemes vagy, fiam.

FIÚ: Mint egy autótól független, szabad ember. Csak azért néztem be hozzátok, mielőtt még kis szobámba visszavonulnék... apa, élj sokáig. Csak ezt akartam mondani.

FÉRJ (elhűlve és megindultan): Te észben tartod az én születésnapomat?

FIÚ: Az ötvenegyediket már illik.

FELESÉG: De hát az apád még csak ötvenéves.

FIÚ: Tévedtem volna? Ez a tiéd, apa.

FELESÉG: Egy gyönyörű cigarettatárca!

FÉRJ: És szattyánbőr.

FELESÉG: Nem is tudtam, hogy ilyen gavallér vagy, Lali.

FIÚ: Loptam.

FÉRJ: Nem akarok nagyokat mondani, de nekem ez kimondottan jólesik.

FIÚ: Hagytatok valami kaját?

FELESÉG: A konyhában van parizer, vaj és zöldpaprika.

FÉRJ: Megjátszod a cinikusat, de azért az én fiam vagy.

FIÚ: Az érzelmek ellenpontozása. Hát minden jót, papa. Szóval parizer és vaj. Aludjatok jól. (Kimegy.)

FÉRJ (kis csönd után): Ezek az igazi szabad emberek, nem cipelnek magukkal semmit. Őszinték, mert gyanútlanok. Tele vannak kegyetlenséggel, mert tudnak nem hazudni. Szépek, jó növésűek és a szemük tiszta. Főznél egy kávét, Ilonka?

*

FÉRJ: Nem azt mondtad, hogy bicegett? Mintha azt mondtad volna.

FELESÉG: Nem tudom, nem emlékszem. Lehet, hogy bicegett.

FÉRJ: Ne haragudj, hogy ilyen marhaságokat kérdezek, de valamikor összefutottunk egy fickóval, aki bicegett. É s mert azt mondta, hogy válságos időkben, hát az tényleg olyan volt, rohadt idő. Nekem az az elméletem, minden idő válságos. Kinek hogyan. Szegény anyám abba halt bele, hogy én megszülettem. Hány ember tűnik el a balfenéken, hogy mi életben maradjunk?

FELESÉG: A gin pesszimista filozófiája.

FÉRJ: Nem, asszonyom, pesszimizmusról szó nincs. Légy szíves, koccints velem. Ötvenéves vagyok, és amint voltál szíves hallani, a glicerinüzem vezetője. Elsejétől visszamenőleg. Ez csak nem kitalált ok az ünneplésre? (A pohárkák csengése.)

FÉRJ: Szó, ami szó, ez a nemzedék olyan sáros, hogy a bűntudat minden mennyiségben belefér.

FELESÉG: Behívott a főnök, mondta, amit mondott, és te nem tudsz örülni.

FÉRJ: Ez nagy tévedés! Ebben a pillanatban csak örülni tudok. És itt van Lali, aki - a maga módján - nem feledkezett meg a születésnapomról. Ez nekem dupla öröm. Mennyi az idő nálad, Ilonka?

FELESÉG: Öt perc múlva nyolc.

FÉRJ: Akkor még jöhet az a bizonyos. A te kádered. Bár nekem olyan mindegy, jön-e, nem jön. Nem én hívtam, nem én üzentem érte. Jött, és keresett. És akkor még a nevét sem hajlandó bemondani. Hogy együtt voltunk valami életveszélyben!

FELESÉG: Azt a szót, hogy életveszély, ki sem mondta.

FÉRJ: Azt a szót nem. Valóban. De nehéz időkben az életveszély sem ritka.

FELESÉG: Ahogy te mondtad, hát ha jön, jön, ha nem, nem.

FÉRJ: Ez a helyes beszéd. Éjfélkor megy a vonatja. És hová megy a vonatja? Mi közöm hozzá? Máris túl sokat beszéltünk róla. Aztán, őszintén szólva, kezdek álmos lenni. Ez a nap alaposan elfárasztott. Hát igen. Nem vagyok húszéves. Lassan összeadódik, ami elmúlt, és az egész ügynek kezd súlya lenni. Ágyazol, Ilonka?

*

(Tizenöt évvel ezelőtt. Az egész jelenet gyorsabb, zaklatottabb, más dimenzióban szól, talán így lehetne jellemezni: magasabb fekvésben.)

FELESÉG: Ennyi ideig gyűléseztetek? Szegény drágám, csak úgy árad belőled a bagószag.

FÉRJ: Minden pórusomból. Hát az úr ezerkilencszázötvenkettedik esztendejében nem adnak egy taggyűlést öt óránál alább. Nekünk is többe van. Ültünk a füstben, ültünk, ültünk, és vártunk, hogy szavazzunk.

FELESÉG: Szegénykém, te, azzal a higanyfejeddel.

FÉRJ: Ő volt a szegénykém, Sipos. Neki volt nehéz kibírni fenékkel. Szétszedték, darabokra. Egyszerre mindenki tudott valami rosszat róla.

FELESÉG: És a végén mi lett vele?

FÉRJ: Hogy mi lett vele, szívem? A végén kizárták.

FELESÉG: És te?

FÉRJ: Mit én? Föltettem a kezem, mint a többi. Mért nézel így rám? Én lettem volna a kivétel? (Kis csönd.) Lali?

FELESÉG: Már alszik.

FÉRJ: A telefonba azt mondtad, hogy láztalan.

FELESÉG: Nincs láza, és holnap már fölkelhet.

FÉRJ: Ili mint a makk. Nem kapta el a bátyjától.

FELESÉG: Nem.

FÉRJ: Na hál' isten. (Visszatér az előbbihez.) A végén a szerencsétlen még meg is köszönte. A közösség hozzásegítette ahhoz, hogy tisztábban lássa a saját hibáit - valami ilyesfélét mondott, persze a felét érteni se lehetett. (Kis szünet.) A baj az, hogy nemcsak kizárták, de elbocsátják. Magyarul: kirúgják, és rettentő élhetetlen. (Magát nyugtatva, de hevesen.) Lehetetlen volt melléje állni. Hát hogy tudtam volna segíteni rajta, mondd? És olyan hülyén csinálta, hogy az külön öngyilkosság! Felém fordult a szerencsétlen - persze mindenki az én pofámba bámul -, hogy én tudom, nekem tudnom kell, ő nem állt szemben politikailag, és hogy a Sztálin-képet ő nem vette le a falról, hanem a szög lazult meg. Én ezt tudom, nekem ezt tudnom kell - folyton csak így és így -, mi évek óta ugyanabban a szobában dolgozunk, egymás mellett, én ismerem minden gondolatát, tudok róla mindent.

FELESÉG: És erre te?

FÉRJ: Mit erre én? (Zavartan.) Nem vagyok gondolatolvasó - ezt válaszoltam. Erre kitört az általános röhögés. Nem, azt nem akartam, hogy közderű legyen, de ezek csak arra vártak, hogy röhöghessenek. A szög, az meglazult, az tényleg meglazult, és a kép leesett magától, én ezt tudhatom - továbbra is makacskodott a szerencsétlen. Megérthetsz engem, Ilonka, én segítek, ha tudok, nem vagyok vadállat, de azzal, hogy kiadom magamat, még neki nem segítettem. A végén Kléber nekem jött, kerek perec nekem - láttad volna az arcát, hogy kivörösödött! Magától esett le az a kép? Talán földrengés volt abban a szobában? Tud valaki ilyesmiről? Így és így. Ilyen gúnyos hangon kérdezgetett. (Szünet.) Én ezt a Sipost igazán kedveltem, jópofa volt, rendes ember volt, mind a ketten a Kinizsinek drukkoltunk, de mondd, te mondd meg, Ilonka, mit tehettem volna érte? Amellett ez egy ámokfutó.

FELESÉG: Talán azt mondhattad volna, Lajos...

FÉRJ: Semmit! Nem érted, hogy semmit? Hónapok óta tudom, hogy ki akarják rúgni, csak a megfelelő mondatot keresik. Ha nincs ez a képügy, akkor van más. (Kis szünet.) Az az ember ott állt a füstben, és egyszerre kialudt a szeme. Te, hidd el, szó szerint kialudt, mint egy rossz villanykörte. Lehajtotta a fejét, és kész. Megértette a dolgot. Kléber még volt olyan, hogy is mondjam, emberséges, hogy a zárszóban megcsillantotta előtte, igen, így szokta ő ezt nevezni, hogy megcsillantja a reményt. Kemény munkával, őszinte megbánással - ilyeneket mondott neki.

FELESÉG: És Sipos?

FÉRJ: Semmi. A szeme kialudt, és kész. Utána összesodródtunk a ruhatárban. Véletlenül a lábamra lépett, mondta is rögtőn, ne haragudjak. De most már magázott.

FELESÉG: És?

FÉRJ: Mit és? Mért kérdezgetsz? Végeredményben mi nem vagyunk utcáról jött emberek, nekünk elveink vannak. Személy szerint nagyon sajnálom, ez igaz, de végeredményben... (Tehetetlenségében belehajszolja magát.) Ő tehet róla. Igenis, évek óta járt a szája. Azok a kis gúnyos viccei. Jó, jó, én kussoltam. De most engem is bele akart rántani abba a disznóságba. Hogy mentő tanú legyek egy menthetetlen ügyben.

FELESÉG: De a képet nem vette le.

FÉRJ: Honnan tudod? Éppúgy levehette, mint ahogy nem vette le. Nem vagyok hajlandó, hogy egész éjjel gyötörjem, emésszem magam. Nem tudok rajta változtatni, értsd meg. Ahhoz én nagyon kis pont vagyok. És különben is. Főztél valamit, Ilonka?

*

FELESÉG: Megágyaztam, Lajos.

FÉRJ: Mondd, emlékszel te egy kollégámra... már jó régen dolgoztam együtt vele. Azt hiszem, Siposnak hívták.

FELESÉG: Sipos? Nem, nem emlékszem.

FÉRJ: Dehogynem. Tőlünk kirúgták, és aztán valahogy felszívódott. Én próbáltam érdeklődni utána, de hát tudod, hogy van ez.

FELESÉG: Mért kellene, hogy emlékezzem rá?

FÉRJ: Semmi, egy ötlet. Mit mondott Ili, mikor jön haza?

FELESÉG: Nem tudom. Itt ez az új fiúja a műegyetemről...

FÉRJ: Komoly, vagy csak olyan izé?

FELESÉG: Mit tudom én. Lehet ez is, meg az is.

FÉRJ: Ahogy sikerül neki megúsznia.

FELESÉG: Pontosan. Neked, sajnos, nem sikerült.

FÉRJ: Én, a magam részéről, nem is akartam.

FELESÉG: Két évig jártunk együtt, és te még mindig csak töprengtél. Vergődtél, szegénykém, míg végre elhatároztad magad. Egyszer egy este azt mondtad, szedjem össze az iratokat, másnap megesküszünk. Esküszöm, megrémültem. Te megkérdezted, mért vagyok olyan fehér. Emlékszel, azt mondtam neked, hogy félek. És próbáltalak lebeszélni. Igazán nem emlékszel? Te nevettél, átfogtad a vállamat, és magadhoz szorítottál. Elkezdtél nyugtatni és kérni.

FÉRJ: Még jó, hogy nem azt mondod, könyörögni.

FELESÉG: Mondhatnám úgy is.

FÉRJ: Én erre nem emlékszem. Neked volt sürgős.

FELESÉG: Nekem? Miket beszélsz te itt összevissza? Micsoda indulat ez benned?

FÉRJ (konokul): Csakis neked volt sürgős! Azt mondtad, igenis úgy mondtad, mint egy ultimátumot, hogy állapotos vagy. Később kiderült, hogy tévedés volt. Nézd, én nem mondom, hogy át akartál verni, hogy csak trükk volt, de a tény az tény. (Váratlan indulattal.) Tartsuk magunkat a tényekhez! Lehetetlen dolog, hogy én minden vacak kis ügyből, minden kis hülyeségből lelkiismereti kérdést csináljak, te pedig úgy sétálj mellettem, mint a tévedhetetlen hölgy, aki a legjobb esetben is felelősségre vonja az embert.

FELESÉG (a sírás határán) Hogy tudsz ilyen durva lenni? Ilyen igazságtalan? És ilyen trükköt, hogy állapotos!

FÉRJ: Nem kell mellre szívni, Ilonka! Két felnőtt gyerekünk van, és ez a lényeg. A házasságunk bevált. Most hová mégy? Felhúztad az orrod?

FELESÉG: Ne haragudj, de nekem is nehéz napom volt, én is fáradt vagyok. Ha megengeded.

FÉRJ: Ne haragudj rám, Ilonka. Ismersz, eljár a pofám, ennyi, na! Nem akartalak én megbántani. Nagyon kérlek, ülj vissza a helyedre, igyál velem egy pohárral. Ma igazán olyan jó napom van, hidd el, nemhogy bántani nem akarlak, de szeretnék átadni ebből a jókedvből. Egyedül az öröm is elviselhetetlen. Mit szólnál, ha lemennénk valahová, iszunk egy kortyot, hallgatunk egy kis zenét, ilyesmi. Öltözz át, Ilonka, vedd föl az új sötétkék ruhádat az én kedvemért. Olyan törékeny, lányos vagy benne. Mert hiába szültél két gyereket - és milyen két gyereket -, az alakod megmaradt. Lekopogom. És a ruha vágásából a bőröd kivilágít, igen, ez a megfelelő szó, kivilágít. Más asszonyok ebben a korban! Olyan rohamosan jön rájuk az öregedés! A bőrük egyszerre összegyűrődik, tokájuk lesz, igenis, tokájuk, és a hajukból kiázik az a bizonyos ruganyosság. Te még ma is olyan szép tudsz lenni, mint régen voltál, amikor mindennap más ruhába öltöztél, és figyelted az arcomon a hatást.

(Csöngetés az előszoba felől.)

FÉRJ: Mi ez itt máma, átjáróház? Persze hogy átjáróház. A rohadt hirdetés! Mondtam, Ilonka, el innen, de azonnal, meneküljünk. A végén a nyakunkon marad ez az ócska zeneláda, de az estéinknek fuccs.

ÖREGEMBER: Bocsánatot kérek az újabb zavarásért, az ajtó is nyitva volt.

FELESÉG: Tessék csak nyugodtan beljebb jönni.

ÖREGEMBER: Nagyon furcsa helyzetben vagyok. Azt hiszem, itt felejtettem az esernyőmet, de ez nem egészen biztos.

FELESÉG: Tessék csak nyugodtan körülnézni.

ÖREGEMBER: Olyan igazi családi sátor az az esernyő, alája férne egy komoly família. De hát, kérem, én csak magam vagyok. Lehetséges volna, hogy nem hagytam itt? Mert, kérem tisztelettel, ha sorra veszem a helyeket, eddig négy helyen jártam, nem is négy, öt helyen, szóval a végén ez maradt. Megengedik, hogy leüljek egy kicsit?

FÉRJ: Mi éppen menni készülünk, kedves uram. Légy szíves, menj és öltözz át, de légy szíves!

FELESÉG: Foglaljon csak helyet, bácsi.

ÖREGEMBER: Az egyik helyen, ahol díszmadarakat hirdettek, egy kis alligátor is kapható, valami természettudós unokaöccsük hozta Afrikából, egy törzsfőnöktől kapta ajándékba, mert állítólag elmúlasztotta a tüsszögését. Az a törzsfőnök hetek óta tüsszögött, se éjjele, se nappala. És mit tetszenek gondolni, mit ajánlott neki ez az unokaöcs, mármint a természettudós? Megkínálta kockacukorral, és attól egykettő elmúlt. Hogy mi mindent kínálnak eladásra az emberek! Nem, most már látom, hogy az esernyőm nem itt maradt. Most már tessék megmondani, hol keressem? Mert több személyes, az igaz, de én egyedül sem tudom, hogy mit kezdjek nélküle.

FÉRJ (ingerülten): Miért, uram, csak nem zuhog?

ÖREGEMBER: Á, dehogy. Derült, szép este van. De egyszer majd nekifog, és esik. Ki tudja, még hány esős nap lesz ebben az évben! Én magányos ember vagyok, nekem kell magamra gondolni. Tessék elképzelni a sorsomat. Az egész családom meghalt. Túléltem a feleségemet, a fiamat, az öcsémet, a sógoromat, az unokahúgaimat. Úgy gyűjtöm a halottakat, mint más rendes ember a forintot. És a halottak kamatoznak, emléket legalábbis, úgy értem. Én meg az élőket keresem, hogy megszabaduljak tőlük, de nem maradnak el. Örökké a sarkamban. A díszmadaras hirdetőnél például azt súgja az egyik: ne légy kicsinyes vedd meg azt a kedves kis alligátort. (Szünet.) Elnézést kérek, nagyságos asszony, elnézést, uram, de ilyen jó esernyőt én már az életben nem találok. A halottaim, akik szorosan mellém álltak az ernyő alá, rossz néven vehetik, hogy ezután megáznak.

*

FÉRJ (álderűvel): Na látod, mégiscsak jó volt ez a kis kirándulás. Nem mondom, a zene lehetett volna csendesebb, de lehet, hogy csak azért dörömbölt olyan nagyon, mert én vagyok fáradt. S hogy te milyen szép voltál! Az arcodon a finom kis pirosság, mintha csak odagondolták volna lánykorodból.

FELESÉG: Én is jól éreztem magam.

FÉRJ: Amikor az a pléhpofa pincér megkérdezte, hogy parancsolnak-e jégkockát, te a retikülödhöz nyúltál, mert biztosan arra gondoltál, ki tudjuk-e fizetni a számlát.

FELESÉG: Kijöttem a gyakorlatból. Évek óta sehol.

FÉRJ: Csak a vállalati bulikon. Az pedig kötelező pofafürdő. De igazad van, ez embertelen állapot.

FELESÉG: Nem mondtam ilyet.

FÉRJ (fokozódó jókedvvel): Egy régi kolléga mondása jut az eszembe: "A mi górénk se nem iszik, se nem dohányzik, embertelen élet az!" - óriási szöveg, nem igaz? Majd mi is változtatunk. Na hallod! Egy osztályvezető! Végre szinkronban tudás és beosztás! És még egyszer kérlek, Ilonka, ne haragudj rám. Az este összevissza járt a szám. Tudod, a fölfokozott állapot. Még az öröm is visszájára fordulhat. És aztán nem szeretem, tudod, hogy beállít valaki, titokzatoskodik, homályosan célozgat erre meg arra. Tele vagyunk mindenféle rossz beidegződéssel.

FELESÉG: Semmi baj.

FÉRJ: És azt se vedd komolyan, amit a házasságunkról mondtam. Tudod, az ember vissza akar ütni, bár, ha meggondolom, nem is tudom, hogy miért. Te igazán nem adtál rá okot. Legfeljebb annyit, hogy túl jelentősen említetted azt az alakot. Ilyenkor jobb semmit sem mondani. És ne haragudj, te mintha aláhúztad volna azt a semmit, amiről nem kell beszélni, mert egyszerűen nincs értelme. Mintha olyan szándékod lett volna, hogy piszkálj egy kicsit. Ezt én nem állítom, csak úgy mondom, hogy értsd. Arra gondoltam, te engem ki akarsz billenteni. Nagyon kérlek, ne fordíts hátat, hallgass végig, kell hogy értsd a helyzetet.

FELESÉG: Egyáltalán nem értelek, és nem is akarlak érteni. Most hová akarsz eljutni?

FÉRJ: Sehová. Csak azt szeretném, ha tudnád, de határozottan, engem nem lehet kibillenteni. És nem lehet évek óta, ha kimondatlanul is, büntetni valamiért. Nem ülök a vádlottak padján.

FELESÉG: Mondom, hogy semmit se értek.

FÉRJ: Te nagyon is érted... És nagyon is tudod, mire gondolok. Hát igen, beleestem abba a nőbe. És nem rohantam közölni ezt veled. Ez is igaz. Hát igen, el akartam menni vele, de a végén itt maradtam. Itt vagyok, vagy nem vagyok itt?

FELESÉG: Hagyjuk ezt, erről ne beszéljünk.

FÉRJ: Csak beszéljünk, egész nyugodtan. Itt maradtam.

FELESÉG: Mert ő ment el másvalakivel.

FÉRJ: Nem lehet évek óta büntetni valakit, mert beleszeretett egy nőbe.

FELESÉG: Elment másvalakivel, én meg itt maradtam veled. Pontosan látlak, ennyi az egész.

FÉRJ: Nem lehet büntetni engem, mert szerettem valakit. Nem vagyok odaragasztva a vádlottak padjához.

FELESÉG: Itt maradtam veled, és jobban ismerlek, mint szeretnéd.

FÉRJ: Nincs hozzá jogod. Ahhoz sincs jogod, hogy jobban ismerj, mint szeretném. És ahhoz sem, hogy óráról órára kipreparáld az állítólagos hitványságomat, mint egy békát szokás. Nem vagyok se rosszabb, se gyávább, mint az átlag. Van belőlünk legalább kétmilliárd a földön.

FELESÉG: El akartál menni azzal a nővel, itt hagyni a két gyerekkel. Csak azon múlt az egész, hogy azon az autóbuszon, amelyik átvitte a határon, az utolsó pillanatban másnak szorított helyet. Hetekig fölsírtál az álmodból.

FÉRJ: Szerettem. Nem is őt, inkább a szerelem lehetőségét.

FELESÉG: Milyen lírai vagy, és milyen finom!

FÉRJ: Kiárusítom az őszinteségemet. Parancsolsz még valamit?

FELESÉG: Nem. Semmit.

FÉRJ: Most egyszerre nem? Éveken át mást se tettél, mint nyomoztál utánam. Csak kérdezz nyugodtan, válaszolok. (Kívülről zaj, majd belép Ili.)

LÁNY: Szevasztok! Ti még ébren?

FÉRJ: Mulatunk, Ilike, istenien mulatunk!

LÁNY: Hallom, hogy születésnap. Hadd simogassam meg a szakálladat, apa. Gin? Tölthetek? Kedves egészségetekre! És isten éltessen, apa, jó sokáig, és maradj ilyen stramm, ilyen jóképű őszülő úriember.

FELESÉG: Égve hagytad odakint a villanyt.

LÁNY: Igen. Kint van a fiú.

FELESÉG: Micsoda fiú?

LÁNY: Az előbb találtam. Már beszéltem róla, anyám. Ez az a bizonyos fiú, a műegyetemről. Szeretne megismerni benneteket.

FELESÉG: Most, éjfélkor?

FÉRJ: Hívd be.

LÁNY: Ugyanis itt akar maradni nálunk.

FELESÉG: Hát csak akarjon.

LÁNY: Én is akarom. Lali kimegy a cselédszobába, cserélünk, mi az ő szobájában leszünk. Ne szólj egy szót se, ezek még a háború előtti reflexeid, lásd be.

FELESÉG: De legalább szereted ezt a fiút?

LÁNY: Várj csak... ezen még nem gondolkoztam. El tudom képzelni, hogy együtt maradunk egy ideig.

FELESÉG (küszködve, kétségbeesve): Hogy szereted-e, azt kérdeztem!

LÁNY: Azt is el tudom képzelni, hogy mindennap megvárom az egyetemnél, és együtt megyünk haza. Unom a bagószagú eszpresszókat és a kölcsönkért albérleti odúkat. Van olyan igényem, hogy huzamosabb ideig együtt legyek vele. Nappal is, meg éjjel is, mindenféle emberi helyzetben.

FELESÉG: De hogy szereted-e, Ilikém, ezt kérdeztem, és folyton csak ezt kérdezem.

LÁNY: Ki kell próbálni. Ti is kipróbáltátok, nem?

FÉRJ: Neked mi a véleményed, szeretjük mi egymást anyáddal?

LÁNY: Hát én azt honnan tudjam?

FÉRJ (áljókedvvel): Honnan tudjad? Hát itt vagy te, és itt van a bátyád.

LÁNY: A gyermekáldás, apám, nem bizonyíték. Az emberek többsége nem szereti egymást, mégis szaporodik. Azonkívül, ne haragudj, ti már túl vagytok a korosztályon.

FELESÉG (váratlanul kitörve, kiáltozva): A szobát nem adom! Innen elmehetsz a fiúddal, ahová akarsz, de a szobát nem adom. Nem szolgálok nektek a halálomig.

FÉRJ: Hívd be a fiút, hadd lássam.

LÁNY: Igazán behívjam? Hallod, hogy anya mit mond.

FÉRJ: Anyád most ideges. Félóra múlva majd ő is azt mondja, hogy maradjon. És reggel elcserélitek a szobát Lalival.

LÁNY: Már cseréltünk, apa.

*

FÉRJ: Nem tudsz aludni?

FELESÉG: Valahogy nem.

FÉRJ: A dolgokat el kell fogadni. Azt szeretem Iliben, hogy egyértelmű. Mindig is ilyen volt.

FELESÉG: Mindig lehetett számítani a kíméletlenségére. (Hosszú csend.) Ezeknek egykettő gyerekük lesz, és akkor majd mi mehetünk a cselédszobába.

FÉRJ: Lesz. Ili a harmadik hónapban van.

FELESÉG: Ne viccelj. Neked megmondta?

FÉRJ: Képzeld, a tanácsomat kérte. Ilyen a kapcsolatom a gyerekeimmel. Erre büszke vagyok.

FELESÉG (nem tragikusan): Szóval a hátam mögött - a te tanácsodat kérte.

FÉRJ: A hátad mögött. A szigorú elveid mögött. Számított a gyöngeségemre.

FELESÉG: Ravasz kis nő.

FÉRJ: Ravasz. Az isten felruházta ravaszsággal és kedvességgel. Használja is mind a kettőt.

(Éles, kegyetlen telefoncsengés.)

FELESÉG: Az öreg lesz. Az esernyős. Rájött arra, hogy nem is volt esernyője. Vedd fel.

(A telefon folyamatosan cseng.)

FÉRJ: Örülök, hogy a humorodnál vagy, de nem veszem fel. A sors ezennel ki van küszöbölve. Éjfél után nem vagyok köteles a rendelkezésére állni.

FELESÉG: Nem bírom ezt az őrült csöngetést. Ha te nem, majd fölveszem én.

FÉRJ (sokatmondóan): Nem veszed fel.

FELESÉG: Furcsa vagy.

FÉRJ: Az. Magamnak is. Képzeld, történelmi alak vagyok. Lajos az ötvenéves. Lajos, a dicstelen. Állok a talapzaton, bronzfigura, aki lassan zöldül. Körös-körül fák, reflektorok, a kutyák lepisilik. (A telefon folyamatosan csöng.). Megyek, és kihúzom a dugót.

FELESÉG: Nem lenne mégis egyszerűbb felvenni?

FÉRJ: Az lenne a legkomplikáltabb. Nem állok rendelkezésére. (A telefoncsöngetés abbamarad.)

FÉRJ: Megértette, hogy hiába kísérletezik, kiérezte a hangomból a komolyságot. Végeredményben neki is vannak idegei. Nem vagyok örökké ügyeletes. Nem rángathat elő, amikor az eszébe jut. Azt hiszem, ő ezt most már pontosan tudja, de te is megmondhatod neki, ha véletlenül találkoztok. Nagyon kérlek, ne csinálj ilyen csodálkozó arcot, te pontosan tudod, hogy ki telefonált.

FELESÉG (belemegy a játékba): És ha tudnám is! Éjfélkor elutazott.

FÉRJ: Hátha lekéste a vonatot.

FELESÉG: Elég volt, most már én mondom, fáradt vagyok. Ma este már annyi mindent hallottam tőled. Elég volt, már megmondtam neked!

FÉRJ: Kértelek, hogy ne haragudj, ez nem elég? Bocsánatot kértem tőled.

FELESÉG: Nem haragszom. Nincs bennem semmi, sem harag, sem az ellenkezője. Csöndet szeretnék, ennyi az egész. És még egyszer mondom, nem haragszom rád.

FÉRJ: Hát ne is. (Hosszú csend után.) Szükségem van rád, Ilonka. Az élet nemcsak abból áll, hogy gürcölünk és összeszorítjuk a szánkat. (Hosszú csend.) Azt mondtam neked, ennek a nemzedéknek rossz a lelkiismerete. Hát nem dicsekedhetünk, ez igaz, de az emberek többsége nem bűnöző, és ez a fontos. Volt olyan helyzet, hogy szólni kellett volna, de fogtam a számat. Valami lökdösött belülről, beszélj, tiltakozz, mondd ki az igazat, de én kussoltam. Igaz, nem én voltam a döntőbíró. Másfél évig voltam a fronton, de nem öltem. Nem tapad vér a kezemhez, Ilonka, ez is valami! És nem voltam cinikus, mindig hittem abban, amit csináltam. Legalábbis átmenetileg. Óvatos vagyok, ez igaz, de az óvatosság még nem opportunizmus. És avval a nővel nem azért nem mentem el, mert egyszerűen másnak szorított helyet maga mellett. Az a nő, ha tudni akarod, ragaszkodott hozzám, az a nő szerelmes volt belém. De különben ez nem tartozik ide. Azt kérdeztem, hogy alszol-e.

FELESÉG: Nem, nem alszom, téged hallgatlak.

FÉRJ: A hangod most olyan, mint amikor szépen, egyenletesen üt az óra. Olyan, mint régen. Mikor is volt az a régen? Tegnap vagy öt perccel ezelőtt? Az a jó, hogy legalább annyira a jelenem is vagy, mint a múltam. És te is itt vagy velem.

FELESÉG: Nem keresett téged senki, Lajos.

FÉRJ: Senki? Te most meg akarsz nyugtatni, ennyi az egész. De én nem szorulok rá, hidd el. Ide bármikor eljöhet bárki.

FELESÉG: Nem volt itt senki, Lajos.

FÉRJ: Szóval senki. (Enyhülten.) Jó kis fantáziád van. Megforgattál egy kicsit, nem mondom. Pedig hát én nem rúgtam ki embereket, nem ítéltem el senkit, nem voltam a vád tanúja, sem igazi, sem konstruált ügyekben, és mégis - mondd, hogy élhet, mondjuk, egy ügyész, egy politikus, ha én így élek, ilyen vacak lelkiismerettel.

FELESÉG: Mindenki úgy él, ahogy tud. A maga lelkiismerete szerint.

FÉRJ: De hát mi az, hogy lelkiismeret, azt mondd meg nekem. Az idegek matematikája, vagy mi a csoda?

(A fiatalok szobájából magnózene hallatszik, mindig erősebben.)

FÉRJ: Úgy látszik, a gyerekek jól érzik magukat. Megünneplik, hogy befogadtuk őket.

FELESÉG: Csak te fogadtad be őket.

FÉRJ: Te meg én. Ne játszd meg a szigorút, Ilonka.

(Nyílik az ajtó, a zene bezúdul, de az ajtó zárulásakor ismét elcsöndesedik.)

FIÚ: Remélem, nem alusztok még. Egy kis háziünnepség, apa. Esküszöm, nagyon rendesen viselkedtetek.

FELESÉG: És a szomszédok mit szólnak ehhez a ricsajhoz? Mindjárt reggeledik.

FIÚ: Ilyen a szomszédok sorsa. Akarják, nem akarják, részt kell hogy vegyenek. Csak azért méltóztattam betolakodni, hogy tisztelettel meghívjalak benneteket. Itt az ideje, anya, hogy megismerd a vődet, leendő unokád apját. Rendes fiú, isten bizony, nem lesz sok bajod vele. Lehet így is, pizsamában. Családiasan.

FÉRJ: Milyen piátok van, gyerekek?

FIÚ: Egy egész bárszekrény. Szóval akkor ez rendben? Elfogadjátok a meghívást? Mondom, ne nagyon öltözködjetek, ne húzzuk az időt. Hát akkor várunk. És azonkívül, apa, ha vendéget hívsz, légy szíves itthon maradni.

FÉRJ (döbbenten): Vendéget, én? Én nem hívtam senkit. Én nem tudok senkiről. És te se hívtál senkit, Ilonka.

FIÚ: Valami régi barátod volt itt, több mint egy órát várt. Nekem kellett dumával etetnem, képzeld!

FÉRJ: Milyen régi haverom?

FIÚ: Ne szerénykedj, apa. Valamikor, még a történelem előtti időkben megmentetted az életét. Legalábbis ő így mondta. Háború. Erdély. Valami völgykatlan. Szóval együtt voltatok katonák. Ti ott szorultatok a völgyben, és ő egy szép golyót kapott a hasába. Hogy lehet, hogy te sose beszéltél erről? Ha én ezt sráckoromban tudom, esküszöm, ceruzával beírlak a történelemkönyvbe. Az öregfiú csak annyit mondott, hogy te a hátadon cipelted ki abból a völgymicsodából... katlanból, na!

FÉRJ (kimerülten): Én ezt már rég elfelejtettem.

FIÚ: Az öregfiú mindjárt a háború után kilécelt Kanadába, és most, hogy hazalátogatott - ne röhögjetek, de így mondta -, szerette volna a háláját leróni neked. Akkor viszlát.

(A Fiú kimegy, a külső zene fölcsap, majd egész távolból végigkíséri a két ember szavait.)

FÉRJ: Mégiscsak itt járt az a bizonyos. És milyen nyugodtan mondtad, hogy nem volt itt senki.

FELESÉG: Azt akartam, hogy nyugodt éjszakánk legyen.

FÉRJ: Nem kell engem megvédeni semmitől, senkitől. Nem viccből mondtam, hogy az életem nyitott könyv, akárhol föllapozhatod. Én olyan ember vagyok, olyan ember... nálam nincs kettős könyvelés, érted? Igen, a hátamon cipeltem azt az embert, pedig körös-körül a hegyen mesterlövészek ásták be magukat. Az ő vére meg az én izzadságom összefolyt, de én csak cipeltem, hason csúszva, úgy, hogy leszakadt rólam a zubbony meg a nadrág, minden. Ilyen ember vagyok én, Ilonka, csak nem teszem ki a kirakatba. (Kis csend után.) Te alszol, Ilonka? Te sírsz? Na, sírni nem szabad, Ilonka. Ne sírj, drágám. Olyan szép voltál az este, igazán mondom, lánykorod óta nem voltál ilyen szép, mint ma este. Aztán, ide figyelj, itt a fiatalok dolga. Az ő ügyükről, az ő külön bejáratú életükről van szó, mi abba nem szólunk bele. Eltolták vagy elrendezték, most már rájuk kell hagyni. De téged nagyon kérlek, Ilonka, ne sírj. És ne gyűlölj engem. Mi egymásra vagyunk utalva, drága szívem. Még nem vagyunk öregek, itt állunk egymás mellett... És majd meglátod, Ilonka... Majd meglátod, Ilonka, majd meglátod, drágám!

(1969)