A TÚSZ ZAVARBAEJTŐ HALÁLA

Tiltakozás kérdőjelekkel

(45 perc) 1972
Rendező: Barlay Gusztáv
Dramaturg: Lóránd Lajos
Szereplők: Mécs Károly, Tordy Géza, Pálos Zsuzsa, Harkányi Endre

1

1. HANG: Leveheted róla.

(Hosszú csönd után.)

A TÚSZ: A kendő, ami lekerült a szememről, nedves volt és ecetszagú. Csípte a szememet: Nemrég még valakinek az arcát vagy a homlokát borogathatták vele.

Leütöttek, és bedobtak egy autóba. Mintha egy résen megláttam volna a reggelt, vagy inkább a reggel egy szilánkját. Aztán semmi. Később kíméletesen bántak velem. Nem lökdöstek, és nem gúnyolódtak. Mint akit már leltárba vettek.

Sok lépcsőn megyünk fölfelé, öreg lépcsőkön. Olyan homorúak, mint a bölcső. Az egyik embernek, aki karon fog, keserű dohányszaga van. Öregemberszaga. A vakságom is ecetszagú. Az orrom nem győzi szétválasztani a szagokat. Ilyen finom szaglásom volna? Vagy mi volna ez? Önvédelem?

Ígérd meg, drágám, hogy elmégy az orvoshoz. Én meg sietek haza, ahogy csak tudok. Este elmegyünk moziba. Aztán ha olyat mondasz nekem, vagyis, amit hallani szeretnék - ünnepelünk. Van itthon borunk?

A TÚSZ: Maguk összetévesztenek valakivel! Semmi közöm magukhoz! Ne merjen megütni! (Hosszú csönd.)

A némaságuk is ecetszagú. A hallgatásuktól félni kell.

2. HANG (élénk, fiatal): Engedj már oda, légy szíves, én is megnézném magamnak. Ellenség a fogóban, ez ritka látvány. Jár föl és le, föl és le. Ez tapogatja a falakat.

A TÚSZ: A falak vályogból vannak. Rücskös vert falak. Jó kövér, testmeleg falak. Nagyanya. Az ilyen falakból régi emberek beszélnek.

2. HANG: Milyen átejtős egy ilyen pribék! Ha nem tudnám, hogy pribék, azt hinném, hogy ember. Közelről egészen olyan, mint egy ember.

1. HANG (száraz, szigorú): Vigyázz. Farkasfoga van. Nehogy, mert fiatal vagy és tapasztalatlan, bedőlj neki. Képzeld mögéje az éjszakát. Ahogy belép a cellába, megszívja a cigarettáját, és a pofádat véresre veri. A tiedét, a bátyádét, az apádét, mindegy.

A TÚSZ: Ez a szoba olyan kopár, amilyen csak lehet. Ahogyan egy közepes filmrendező - persze, ilyen helyzetben - elképzeli. Kevés fantázia, kevés pénz. De a falak olyan felfűtöttek, mint a normális emberi test. Mintha vér volna bennük. Vérkeringés.

2. HANG: Itt a vacsorája. Előre megmondom, halleves. Mi is ezt kapjuk.

A TÚSZ: Vacsorám?

2. HANG: Mit tudom én! Az ebédje, a reggelije. Aminek akarja. Ahogy nekünk főzik, olyan.

A TÚSZ: Hány óra van? (Nincs válasz.) Legyen szíves, mondja meg, hány óra van.

2. HANG: Nincs órám.

1. HANG: Mit beszélgetsz itt vele! És maga - ezt tanulja meg - nem kérdez itt semmit. Eleget kérdezett az életében. Hallgat, vagy válaszol, ez a dolga. Mindig aszerint.

2. HANG: Hadd nézzem egy kicsit. Engedj ide. Eszik?

1. HANG: Zabál. De majd megakad a torkán, olyan erős. Ők szögesdróttal, mi paprikával. (Nevet.) Még egy-két kanál, és elkezd fulladozni. Na? Mit látsz?

2. HANG (csodálkozva): Ez csak eszik. Ennek ízlik.

1. HANG: Mert kiéhezett. Mert reggel óta nem zabált. De majd a gyomra. Az majd elintézi. Sósavat adnék az ilyennek, marólúgot!

A TÚSZ: Halleves. Jó savanyú, jó sűrű, ragacsos. Gyerekkori leves. Nagyanya. (Kis csönd.) Az ablakra szögezett plédnek már nincs aranyszegélye. Eltűnt mögüle a fény. Este van vagy éjszaka odakint? Odakint. Milyen messze van az az odakint! Az a reggel is, amikor kiléptem a kapun. Mikor is volt az a reggel? Jó szagú ősz. Ahogyan csak nálunk tud jó szagú lenni az ősz. A must és a hervadt levél keverékszaga. Mielőtt elindultam, azt mondtam Annamáriának...

A TÚSZ: De a fal még tartja a meleget. És ilyen lesz egész éjszaka, pedig odakint zuhog az eső. Ismerem én ezt a falat. Közöm van hozzá. Amikor nagyanyámnál aludtam, az ágyamat a fal mellé tették. Hogy vigyázzon rám. Azt már csak én tudtam róla, nemcsak langyos, de beszélgetni is lehet vele. És ha odanyomtam a fülemet, a vályog, az agyag és a szalma... Honnan is jöttek ezek a hangok? ezek a szavak?

2

A FŐNÖK: Maradjon. (Kiszól.) Hozzatok be még egy gyertyát. (Csönd.) Nem marta föl a gyomrát a halleves? Bírja?

A TÚSZ: Gyerekkorom levese.

A FŐNÖK: Ne essünk túlzásba, jó? Tudunk mi mindent a gyerekkoráról. Amit magára költöttek a szülei, abból sokgyerekes családok vígan élhettek volna.

A TÚSZ: Összetéveszt valakivel.

A FŐNÖK: Senkivel.

A TÚSZ: Majd kiderül.

A FŐNÖK: Ilyennek gondoltam, ilyen simának, ilyen magabiztosnak, ilyen - (kis szünet után) - gátlástalannak. (Nincs válasz.) Tudja, hogy kik tartják fogva?

A TÚSZ: Nem. Mint ahogy az is teljesen valószínűtlen, hogy fogságban vagyok.

A FŐNÖK: Nem mondtak semmit a bajtársaim?

A TÚSZ: Azon kívül, hogy fejbe vertek, semmit.

(A főnök hangosan fölnevet.)

A TÚSZ: Ez olyan vicces magának?

A FŐNÖK: Ahhoz képest, hogy ön a mi foglyunk, és nem megfordítva, a hangja túlságosan is éles. (Indulatosan.) Ezt hagyjuk abba. De azonnal.

2. HANG: A főnök beszélget vele. Mint fej a fejjel.

1. HANG: Ez a diplomácia. Én beleeresztenék egy sorozatot, és küldeném a családjának. Rendezzenek neki dísztemetést.

2. HANG: Értéke van. Kapunk érte. Talán visszaadják az öcsémet is.

1. HANG: Hülyeség. Ezek átvernek minket. Irtani kell őket, mint a poloskát.

A FŐNÖK: Ha nem tudná, én majd megmondom. Ön a felkelők foglya. Mégpedig a radikális csoporté. Pontosabban: az egyértelműeké. Nem kell hangsúlyoznom, hogy ön nekünk fontos ember. Az alku mérlegében sokat nyom a személye. Nem véletlenül választottuk. Nincs szükség rá, hogy a saját fontosságáról meggyőzzem. Nem akarom sértegetni, de ezt a fontosságot a legcsekélyebb megbecsüléssel sem hozzuk kapcsolatba. Szerintem, ha emberéletről van szó, és itt nem az ön életére gondolok, minden álhumanizmust, áletikát félre kell tenni. Az erkölcs, mint szólam, arra való, hogy önöket ne kötelezze semmire, de a mi kezünkből kiverje a fegyvert.

A TÚSZ: És ehhez mi közöm?

A FŐNÖK: Csak annyi, amennyi a hóhérnak az áldozathoz. Csak annyi, hogy önök éjszaka kirángatnak minket az ágyból, elhurcolnak táborokba, börtönökbe, akasztófa alá. És vannak megvásárolt íróik, sajtóembereik, tévékommentátoraik, akik az emberség nevében zsarolni akarnak minket. Ez olykor sikerül is.

A TÚSZ: Nézem ezt az embert. A csontos, hosszú arcban csak a szeme él. Tömör mélybarnaság. Micsoda patetikus rendezés! Micsoda dialógusok! "... táborokba, börtönökbe, akasztófa alá."

3

A FŐNÖK: Még gyertyát, legyetek szívesek. Megbocsát, de a villanyvilágításunk, enyhén szólva, szünetel.

A TÚSZ: Semmi kedvem csevegni. Mondja meg, hogy mit akar, és én majd válaszolok.

1. HANG: Nem túl nagy a hangerő? Figyelmeztessem?

A FŐNÖK: Menjetek ki. Kérlek. (Csönd.) Üljön csak vissza. (Nyugodt, érvelő hangsúllyal.) A levelet, amit alá kell írnia, megfogalmaztuk, legépeltük. Még olyan válaszút elé sem állítjuk, hogy hős legyen-e vagy gyáva. Nincs két lehetőség. (Kis csönd után.) Odaadom a gyertyát. Olvassa nyugodtan, hogy tudja, mit ír alá. Bár, ha meggondolom, tartalmi probléma nincs.

4

(Valamelyik távoli szobában. Furulyaszólam, de a beszélgetés mögött.)

TELT NŐI HANG: Azt mondtam, de jól kinyitottam a számat...

MÉLY FÉRFIHANG: Vagyis pofáztál. Pedig ez most tilos.

TELT NŐI HANG: Seggfej. Azt mondtam, ez nem kenyér, polgárok, ez csiriz! Ezt a pékné nagy feneke alatt kelesztették. (Jóízű nevetés.) Egy jó falat kenyér, azt mondtam, az olyan, mint a napsütés.

MÁSIK FÉRFIHANG: Hanem az a pribék végre itt van a kezünkben. Az a rohadt. Látnátok csak a pofáját! Mint a hörcsög. Mint a denevér. Mint a vámpír.

ÉLES FÉRFIHANG: Te láttad őt?

MÁSIK FÉRFIHANG: Látni nem láttam, de elképzelem. Hát milyen lehet egy ilyen pribék! A föltámadott Krisztus?

TELT NŐI HANG: Szóval, mondtam nekik, polgárok, a kenyér. És erre mellém lépett egy hekus. Azt hitted volna, lottóárus vagy ilyesmi; de akkor már én...

5

A TÚSZ (kihívó derűvel): Elolvastam. Elejétől végig.

A FŐNÖK: És aláírja. Tessék, itt a toll. Ezzel ön megtett mindent.

A TÚSZ (kis hallgatás után): Alá is írnám szívesen. De ezek az adatok - nem stimmelnek. Én nem vagyok ezzel az itt szereplő úrral azonos. Nem vagyok a belügyminiszter titkára. Soha nem is voltam.

A FŐNÖK (éles, izgatott hangon): Erre az ócska kis játékra semmi szükség. Nincs rá időnk. Nagyon pontosan tudjuk, hogy kicsoda. Fölösleges a taktikázás. A mi követelésünk szerény. Aláírja, és ennek ellenében harminc társunkat szabadon engedik. Ön pedig ugyancsak mehet. Visszaadjuk a főnökének, a hivatalának, az asszonyának, a két ikergyerekének.

A TÚSZ: Nincsenek gyerekeim. Se ikrek, se nem ikrek. Fél éve, hogy nősültem.

A FŐNÖK (érdesen, de gorombán): Azt mondtam, írja alá, mert el kell juttatnunk a főnökéhez. Minél előbb. Ez a maga érdeke is. És lehet, hogy holnap már elbúcsúzunk.

A TÚSZ: Nézzék meg az irataimat. Ez a név itt nem én vagyok. Csak a saját nevemben írhatok alá valamit.

A FŐNÖK: Nincs értelme húzni az időt. Mi a fenének?

6

1. HANG: Nézzük meg az iratait! Van ezeknek iratuk, minden alkalomra. Tisztítószerügynök. Szeszgyári bevásárló. Klozettfelügyelő. Amit akarsz. Leteszi az egyik arcát, fölveszi a másikat. Csakhogy mi értünk a hámozáshoz. Egész a csontokig. Ugye, mondtam neked, beléeresztenék egy sorozatot, és a dolog egész tiszta lenne.

A FŐNÖK: Úgyis aláírja. Most, vagy tíz perc múlva. Vagy éjszaka. (Fölcsattanva.) Mi az megint, mi baj?

1. HANG: Csak egy pillanat. Sürgős.

A TÚSZ: Ahogy a füléhez hajlik, olyan, mint egy hírhozó, gyerekelőadáson. És mégis. Vagy éppen ezért. Van benne valami szívszorító.

A FŐNÖK: Kérem, vegye magához a táskáját; indulunk.

A TÚSZ: Indulunk? Hová?

A FŐNÖK (izgatottan, fölfokozottan): Nincs idő magyarázatra. Kösd be a szemét.

(Teherautó motorja felbődül.)

A TÚSZ: Itt ülünk ebben a kenyérszagú kocsiban, egymásnak szorulva, szó nélkül. Nem lehet megszólalni, nincs értelme. A kendőnek már csak ecetszaga van, de nem nedves. Megtanulok keresztülnézni rajta, mint az üvegen.

7

A TÚSZ: Legyen szíves megmondani, hány óra.

2. HANG: Déli tizenkettő.

A TÚSZ: Most már szabad megmondani?

2. HANG (zavartan): Mit kérdezget? Én nem mondtam magának semmit. És nincs is órám.

A FŐNÖK (fáradt, nyugodt hangon): Jó napot. Miért áll? Üljön le. (Egyszerűen, de rokonszenvezőbb hangon.) Igazat mondott. Maga nem a mi emberünk. Nem a miniszter titkára. Rágyújt? (Nincs válasz.) Mondhatnám azt is, hogy sajnálom. Az egész olyan, mint egy tragikus bohózat. Az a bizonyos úr, aki kicsúszott a kezünkből, a szeretőjéhez jár abba a házba, ahol ön lakik. Egy forradalmi akció defektje. Nem kell mosolyognia, erre nincs oka. Az esti lapok kihozták az ön nevét. Mármint azt, hogy ön kicsoda, és hogy melyik építővállalat tervező osztályát vezeti. Melléfogtunk. Most aztán mondhat valami ironikusat.

A TÚSZ: Semmi kedvem.

A FŐNÖK: Ezt is megértem.

A TÚSZ: Nem szeretném próbára tenni az érzékenységét. És csevegni sincs hangulatom. Rosszul vagyok.

A FŐNÖK: A halleves.

A TÚSZ: Nem a halleves.

A FŐNÖK: Mivel segíthetek? Bár ez úribb szoba, mint a másik, de csak nyugodtan. Oda a sarokba. Fogjam a fejét?

A TÚSZ: Köszönöm. Elmúlt.

A FŐNÖK: Ennek örülök. Üljön vissza. Ne csodálja, hogy nem hittem magának. Maga jó arcú ember, értelmes és nyugodt. De a gonosztevő nem mindig azonos a sablonjával. Nekünk a dolgok mögé kell látni, mert emberi életekről van szó. Meg kell hagyni, ön a szakmájában, mint építész - most már ezt is tudom -, kitűnő szakember.

A TÚSZ: Az előbb már megmondtam, semmi kedvem a csevegéshez.

A FŐNÖK (mert ingerli ez a fölény): Bár a tudását hasznosíthatná jobban is.

A TÚSZ: Nem hiszem, hogy éppen ön hivatott ezt megítélni. És ebben a helyzetben.

A FŐNÖK: Jó, jó. Az ön főműve egy teraszosan kiképzett csodanegyed. Minden homlokzat délnek fordul. És ez a teraszosság lehetővé teszi, hogy egyik ház ne épüljön a másik elé. De hát kié mindez? A vastagoké. Háttal a nyomornegyedeknek. Az állami propaganda nagydobra veri. Fényképezik, filmezik, mutogatják. Csak éppen arról szeretnek megfeledkezni, hogy a csodanegyed mögött olyan odúkban laknak az emberek, mint a patkányok. Jó, én nem önt vádolom. Bár el tudnék képzelni valakit, olyan tehetségű embert, mint ön, akiben a szakmai megszállottság és a szociális lelkiismeret nem válik ketté. És ez talán nem is utópia.

A TÚSZ: Tudja, mit csodálok? Amit maga mondott nekem. Hogy milyen gátlástalan. (Indulattal.) Tévedtek, és kész. Ez mind rendben. De akkor ne vitatkozzunk építészetről! Akkor csak az lehet a válaszuk, hogy elengednek.

A FŐNÖK: Jogos. Aláírja a levelet, és a dolog elrendeződik.

A TÚSZ: De én nem írhatok alá más helyett levelet. Nem is érnek vele semmit.

A FŐNÖK: A saját nevében kell aláírnia. S mert most az ön neve került forgalomba - nagyon kérem, ne mosolyogjon -, ön lett a túsz.

A TÚSZ: Azt kellene mondaniuk, és ez még imponáló is volna, tévedtünk, kérem tisztelettel, egy másik fejről van szó.

A FŐNÖK: Igaza van, de még sincs abban a helyzetben, hogy humorizáljon. A mi mozgalmunk a többségi erőszakot képviseli a kisebbségi, de uralkodó erőszakkal szemben. S nekünk is vigyáznunk kell a presztízsre.

A TÚSZ: A presztízs mint politikai elv?

A FŐNÖK: Ahogy mondja. (Idegesen.) Rövidítsük meg a vitát. Lejjebb vittük a követelést. Harminc helyett tíz. Tíz embert kérünk önért.

A TÚSZ: Az én árfolyamom alacsonyabb.

A FŐNÖK: Lehet, hogy sértés, de így igaz. Vannak realitások. A dolog nagyon egyszerű. Aláírja ezt a levelet, most már a saját nevében. A többi megoldódik.

A TÚSZ: Mondjuk, hogy aláírom. Nem azért, mert félek. Mert unom a romantikát.

A FŐNÖK: Nincs más megoldás.

A TÚSZ: És ha éppen tudni akarja, magam se bánom, hogy tíz ember kiszabadul. Vagy ez nem is érdekli?

A FŐNÖK: Ebben a pillanatban nem. Írja a neve alá a lakáscímét is.

A TÚSZ: Tessék. Mi van magával?

A FŐNÖK: A nyomorult fogam! Beletépett. Az úgynevezett bölcsességfogam. Mindig ilyenkor kezd fájni. Befut, mint egy pontos vonat.

A TÚSZ: Beépített ellenség az állkapocsban. Mért nem dobatja ki!

A FŐNÖK: Gyűlölöm a fogorvosokat. Engem már megkínoztak mindenféle sitten, de a fogorvosok az igazi ellenségeim. Majd küldök magának egy kempingágyat. Minden jót.

A TÚSZ: Amióta együtt vagyunk, sosem hagytalak magadra éjszaka. Most mit csinálsz abban a kettős ágyban? A kezed az üres részben engem keres. Mintha az ágy másik fele meghalt volna. Tövig leszárad a karom a szomorúságtól, ezt mondanád nekem, mert te ilyeneket szoktál kitalálni. A rosszkedved leszakad, mint az eső, az örömöd kisüt, mint a nap. Hogyan ébredsz? Hová futottál engem keresni? Milyen a szemed nélkülem? Tudsz gyűlölni. Szeretsz átkozódni. Nagyokat nevetni. Milyen közel vannak hozzád az elődeid! Amikor tegnap - vagy tegnapelőtt? vagy azelőtt - kiléptem a kapun, még az ütés pillanatában is arra gondoltam, amit a rabszolgaasszony szégyenével mondtál. És az orvos? Mit mond az orvos?

8

1. HANG: Ébresztő! Szedje össze magát, jóember, megyünk. Ne toporogjon, siessen, érti! nincs idő! Nincs idő!

A FŐNÖK: Nagyon sajnálom, hogy ilyen gyakran költözködünk. Nekünk is fárasztó, de nem tehetünk mást. Fázik?

A TÚSZ: Mindegy.

A FŐNÖK: Ma meleg ételt sem tudunk adni. Az ellátása nem valami osztályon felüli, belátom.

A TÚSZ: Gondolom, nem a menüt akarjuk megbeszélni.

A FŐNÖK: Örülök, hogy megmaradt a humora.

A TÚSZ (visszautasítva): Ez, kérem, nem humor. Ez más. Mi újság?

A FŐNÖK: Semmi. Egyelőre hallgatnak.

A TÚSZ: Ezt előre megmondhattam volna.

A FŐNÖK (élesen): Semmit sem mondhatott volna meg előre. Abban a szűzies burokban, amiben maga él, nem sokat érthet az egészből. Az újságok hazudnak, hamisítanak. Most találkozott először azzal a világgal, ami körülveszi a maga álomvárosát. Mégpedig bűzösen, drasztikusan, mint egy mocsár.

A TÚSZ: Azt hiszem, megint belesajdult a fogába.

A FŐNÖK: Semmi köze hozzá! Ez az én magánügyem. És nem tűröm, hogy...

A TÚSZ: Rosszul ítél meg. Ennek az az oka, hogy két különböző helyzetből beszélgetünk. Lehet, hogy azt a titkár urat jól ismerik. De rólam nem tudnak semmit. (Nekidühödve.) Állok elébe minden vitának, meghallgatok minden véleményt, de nem így. Gyűlölöm az olyan elvi magaslatot, ahol a géppisztoly a vitapartner. Mit óhajt tőlem?

A FŐNÖK: Semmit. Legkevésbé, hogy meggyőzzem. A magunk részéről újabb háromnapos határidőt adunk. De csakis az ön érdekében. Mert a határidő kötelez. Mi ezzel nem játszhatunk. Ezt tudják ők is. Időn belül meg kell hogy szólaljanak. Ma vagy holnap, vagy legkésőbb holnapután. Ez már meggondolás dolga.

1. HANG: Szóval, nem ő lenne az, aki szerintem ő. És a főnököt is átszitálta. Amit mi pofázunk, arra nincs figyelem.

2. HANG: Benne volt az újságban minden. Ez egy építész-valaki, nem pribék.

1. HANG: Mert te is a csapdájukba estél. Mert elhiszed neki a kellemes pofáját. A finom sóhajait. Hogy a felesége, meg akit vár, a gyereke. Mert neked közelről olyan, mint egy ember. Én meg szétrágom a sapkámat, ha ez igazán ember!

1. HANG: Szedje a cuccot, és gyerünk! Ne kérdezgessen.

A TÚSZ: Én nem vagyok az. Nem érti?

1. HANG: Nekem az. Ha tudni óhajtja, tegnap tizenkét emberünket agyonlőtték. Avval a trükkel, hogy szökni akartak. Gyerünk, mert magába lövök.

(Feldörren a teherautó hangja.)

9

A FŐNÖK: Ha magát ez megvigasztalja, figyeljen. A rendőrséghez katonaságot csaptak. Átfésülik a várost: Egyik kerületet a másik után. Nem magát keresik, minket.

A TÚSZ: Hát nem is engem. Nem én vagyok a maguk ellensége...

A FŐNÖK: Ez most elméleti kérdés. Tíz embert követelünk. A rohadt nyomorult!

A TÚSZ: Megint a foga?

A FŐNÖK: Minden fogam tönkrement. Még kisgyerek koromban. Ha uralomra jutunk, ha miénk lesz a hatalom, rendbe hozzuk az emberek fogait. A tejfogaktól kezdve. Kormányrendelettel.

A TÚSZ: Nincs valami fájdalomcsillapítója?

A FŐNÖK: Nem érti ezt maga! Én most a jövőről beszélek. Az új alkotmány egyik bekezdéséről. Hogy nincs-e csillapítóm? Kettőt-hármat dobok be egyszerre, de semmi. Megszokta ez a rohadt szervezetem. De én nem tudom megszokni a fájdalmat. Sokszor már-már tréningformán is próbáltam. Nem megy. Nem vagyok mazochista. Jól mondta, ha viccből is. Az állkapcsomba beépítettek valakit. De nekem most koncentrálnom kellene. (Megdühödve.) Mit kérdezget? Olyan mulatságos?

A TÚSZ: Ne engem büntessen a foga miatt.

10

A TÚSZ: Amikor ételt hoznak, megkérdezem, mi újság. Az emberek keresztülnéznek rajtam, mint a cigarettafüstön. Az idő egybemosódik. Nincsenek körvonalai.

(Dörömbölés, lábak zaja, pánik.)

2. HANG: Szedje össze magát. Menni kell. (Rimánkodva.) Értse meg, menni kell. Nem akarom én bántani, de menni kell.

A TÚSZ (fáradtan, meggyötörve): Semmi baj. Csak azt mondja meg, legyen szíves, hány óra?

2. HANG (ugyancsak meggyötörve): Nem mindegy az magának? Látja a sötétséget. Ennyi nem elég? (Lehalkítva.) Ne mondja, hogy én mondtam. Hajnali három.

11

A FŐNÖK: Mit mondhatok? Ahogy a rendőrség fogalmazná: szűkül a kör. Bedobtak egy különleges zászlóaljat, csupa válogatott fickót. De magát ez nem érdekli. Aláírta a levelet, megtette a magáét. Kész.

A TÚSZ: Megmondtam, nem is egyszer, nem én kellek nekik. Mért nem engednek szabadon? Minek ez a játék itt velem?

A FŐNÖK: Keresnek minket. Razziáznak. Üzleteket, házakat gyújtanak föl, hátha bennégünk. De azt is tudják, hogy minden hiába. Mi a sűrűben élünk. Emberek sűrűjében. Ez eleven sejtrendszer. Összezárul az orruk előtt. A dzsungel a város közepében kezdődik.

A TÚSZ: Nyissa ki az ajtót, és mondja, süt a nap, menjen a dolgára. A feleségem állapotos.

A FŐNÖK: Értem, de most nem tud érdekelni.

A TÚSZ: És ha szájon vágom? Én vagyok az erősebb.

A FŐNÖK: Az ajtó mögül figyelnek minket. Csak arra várnak, hogy magába durrantsanak. Ízlésem ellen való, de a biztonság így követeli. Egyébként önnek csak a szája jár. Adózik az önérzetének. Magának, uram, az önbíráskodás idegen. Egyrészt, mert polgári humanista, tehát bízik bennünk, másrészt, mert a saját rendszerében is bízik. Tehát abban, hogy kiváltják. Mit mondjak, mi is ebben bízunk! Szokott sakkozni?

A TÚSZ: Unatkozik?

A FŐNÖK: Nem. Nem tagadom, van bennem szorongás.

A TÚSZ: A dzsungel ellenére?

A FŐNÖK: Ahogy mondja.

A TÚSZ: És én? Miben segíthetek?

A FŐNÖK: Ha gúnyolódik, ha nem, szeretném, ha megértene.

A TÚSZ: Csak nem a szimpátiámat kéri?

A FŐNÖK: A megértését.

A TÚSZ: Az előbbi nélkül ez is lehetetlen.

A FŐNÖK: Szeretném megmagyarázni magának, hogy értse az egészet. Hogy ne a maffiát lássa bennünk.

A TÚSZ: Nem kényszeríthet rá, hogy meghallgassam.

A FŐNÖK: Szeretném, ha ennek ellenére mégis idefigyelne.

A TÚSZ: Nem értem a logikáját. Két erőszak áll egymással szemben. Az önöké és a kormányé. Én itt egy harmadik vagyok. Nincs beleszólásom.

A FŐNÖK: Van.

A TÚSZ: Milyen alapon?

A FŐNÖK: A meggyőződés alapján.

A TÚSZ: Ez az erőszak nekem öncélú. Embertelen. Nem tudom elfogadni. Ezzel én nem tudok azonosulni. Még a saját skalpom érdekében sem.

A FŐNÖK: Most maga akar engem meggyőzni.

A TÚSZ: Az én véleményem egy privát emberé. Nincs hatalmam. Azt hiszem, két ellentétes, de mégis azonos előjelű erőszak áll itt egymással szemben. És én csak a saját kis vacak életemet képviselem. Arra vagyok ürügy, hogy önök megfogalmazzák saját eszközeik jogosságát.

A FŐNÖK: Ez a szellemi készenlét meggyőző lehetne, de mégsem az. Undorító a semlegessége. A kívülállása. Az ilyen látszólag kívülálló, mint ön, a lehető legrosszabb. Az elvont humánum képviselője. Az a terror, amit nem akar észrevenni, a saját csoportját védi.

A TÚSZ: A saját csoportomat?

A FŐNÖK: Vagy a felkészültsége hiányos, vagy az őszintesége. Nem tudja bevallani, hogy ön az elnyomás haszonélvezője. Jól megfizetett értelmiségi, aki az értelmiséginek alig nevezhető uralkodó osztály szolgálatában áll. Nincs önnek olykor émelyedése? Korszerű urbanisztikáról beszél. Jó. De nem akarja meglátni, hogy a maga álmaiból a többséget kirekesztik. Iszik egy kis pálinkát?

A TÚSZ: Igen. (Iszik.)

A FŐNÖK: Szereti az italt?

A TÚSZ: Akárcsak ön.

A FŐNÖK: Én a fogam miatt.

A TÚSZ: Persze, persze, az önök erkölcse előírja az aszketizmust. Kegyetlenség és absztinencia. Ostor meg önsanyargatás.

A FŐNÖK: Téved, kedves uram. Mi szeretjük az életet. Sőt, az élet szépségeit. Mit mondjak! A teljes emberi kultúrát. Mindazt, amit ön, mint kiváltságos, a reflexeivel is megszokott. És amihez mi nem tudunk hozzájutni. Az elmúlt két évben félezer ember halt meg az önök börtöneiben.

A TÚSZ: Nekem ehhez mi közöm?

A FŐNÖK: Hány szobás lakása van?

A TÚSZ: Négy.

A FŐNÖK: Nyisson be az ötödikbe. Az már börtöncella.

A TÚSZ: Elismerem, nagyon szellemes. De nekem túl abszurd. Nekem a valóság az anyagom. A jelképek csak mint díszítőelemek érdekelnek. (Elvesztve türelmét, kifakadva.) Építész vagyok, tervező, mi közöm a börtönökhöz. Sosem terveztem börtönöket. Gyűlölöm az elnyomást.

A FŐNÖK: Lám, lám, ha frázisokban is, de védekezik.

A TÚSZ: Nincs joga fölényeskedni. Leütöttek, és most már tudják, hogy tévedés volt. Elcipeltek, hurcolnak magukkal, eszköz vagyok. De arra nem kényszeríthet, hogy vitapartnernek tekintsem önöket, mikor velem szemben egyetlen érvük az erőszak. A fizikai erőszak.

A FŐNÖK: Azt hiszem, téved. Az erőszak filozófiai alap nélkül közönséges bűncselekmény.

A TÚSZ: Hitlernek is volt filozófiai alapja.

A FŐNÖK: Ezt visszautasítom! Ha szabad ember volna, most megütném. Mi nem vagyunk bűnözők.

(Ajtónyikorgás.)

1. HANG: Valami baj van?

A FŐNÖK: Menj vissza, kérlek.

(A külső csendet néhány géppisztolysorozat lyukasztja szét. Ajtócsapkodás, futó lábak zaja, visszhangos lárma.)

A FŐNÖK: Álljon fel!

A TÚSZ: Megint hurcolkodunk?

A FŐNÖK: Ne beszéljen annyit. Készülődjék.

12

(Visszhangos terem, zajos beszélgetéstöredékek. Valaki eljátszik egy szomorú trombitamotívumot. Mindez öblösen visszhangzik.)

1. HANG: Jobb dolgod nincs? Tedd le azt a rohadt trombitát. A harmadik házban ott vannak ők!

HANG: De mi a föld alatt vagyunk. Minket betakar a föld.

ÁLVIDÁM: Mindjárt hívom a pincért, hozzon pezsgőt, nőt, szendvicseket.

MÁSIK HANG: Főleg szendvicseket. Lazacos, kaviáros. (Reálisan szomorúan.) Lehetne egy darab szalonna is.

ÚJABB HANG: Lebbencsleves! Amin úsznak a zsírkarikák!

2. HANG: Képzeljétek, hogy forgóparkett. Meg kell húzni az elektromos kart, és elkezd forogni. Ezen forogtak a csipkés alsószoknyák.

(A zaj kissé elcsendesedik.)

A FŐNÖK: Mit szól ehhez a támaszponthoz? Nemrég még lokál volt a felső tízezernek. Nem járt ide? Boldogabb korában?

A TÚSZ: Nemigen jártam éjszakai szórakozóhelyekre.

A FŐNÖK: Akkor maga puritán. Aszkéta. Amivel minket vádol. Oltsátok el a reflektorokat. Ezek vallatófények. Nincs itt díszelőadás. Eszik sós mandulát? Találtunk egy mázsára valót. Kicsit avas, de az éhséget elveri.

A TÚSZ: Csak azt ne mondja, hogy sok benne a B-vitamin.

A FŐNÖK: Gondolja meg. Nincs vacsoránk. Mit szól ehhez a bárhoz mint szakember? Mint építész, úgy értettem.

A TÚSZ: Föld alá süllyesztve, kis piros páholyok, forgóparkett, süllyeszthető színpad. Csinos kispolgári közhely.

A FŐNÖK: Nekünk most megfelel. Főleg az, hogy föld alá süllyesztve. Tudja, mit találtak az embereink?

A TÚSZ: Egy táncosnőt bebalzsamozva.

A FŐNÖK: Majdnem. Több tucat illatos melltartót. Amit a sztriptíznők legombolnak magukról. Az emberek egyszerre fölfedezik, hogy hónapok óta nem jutnak nőhöz. Az isten verje meg! Elnézést kérek, már megint a fogam. A nyelvemmel érzem, hogy mozog. (Szünet után, megkínzottan.) Mennék fogorvoshoz is, ambulanciára, pokolba, mindenhová. De maga is tudja, körül vagyunk véve. És ez mindennap rosszabb.

A TÚSZ: Ezt is tudom.

A FŐNÖK: Örül?

A TÚSZ: Furcsa az emberi idegrendszer. Lassan átveszem a maguk üldözöttségét. És félek. Nehogy azt higgye - amilyen gyanakvó, most biztosan azt hiszi -, szépeket akarok mondani, megjátszom magam.

A FŐNÖK (szinte barátian): Én azt hiszem, most már maga is velünk menekül. (Kis szünet.) Sakkozunk?

A TÚSZ: Ha nincs jobb dolga. Ez a sós mandula igazán kellemes. Még az is jó, hogy avas. De aztán majd vedelni kell rá a vizet.

A FŐNÖK (oldottan): Válasszon. Magáé a fekete. Szóval kezdek én. (Élénken válaszolva az előbbire.) Van vizünk. Ez a legfőbb szerencsénk. Működik a vízvezeték. Szóval akkor én... nem megy. (Dühöngve.) Ez a nyomorult! Pedig mozog! Nem tudok koncentrálni.

A TÚSZ: Én kidobnám magának. Ezt is a nagyanyámtól tanultam. Meg kell mosni a kezem. (Zavart nevetéssel.) A sterilitás.

A FŐNÖK (átveszi ezt a nevetést): Tessék, parancsoljon, fürdőszoba. Csempék a mennyezetig. Megfelel?

A TÚSZ: Gyújtsanak meg egy reflektort.

A FŐNÖK: Igen. Gyújtsátok meg. És ne álljatok körül. Ha egy mód van rá.

A TÚSZ: Hajtsa hátra a fejét. Ahogy csak tudja. És nyissa ki a száját. (Hosszú szünet után.) Menjen ki öblíteni.

13

MÉLY HANG: Jó estét, asszonyom. Ne álljon meg, kérem.

FELESÉG: Mit akar tőlem?

MÉLY HANG: Üzenet. A férje jól van. Ne álljon meg.

FELESÉG: Miért nem engedik szabadon? Nem vétett semmit.

MÉLY HANG: Ne álljon meg. Láthatja, újra meghosszabbítottuk a határidőt. Pár nap, és otthon lesz. Ne álljon meg. Üzen valamit?

FELESÉG: Ő tud mindent.

MÉLY HANG: Nem haragszik, de ezt külön rám bízta: mit mondott az orvos? Ne álljon meg.

FELESÉG: Várom haza. Ezt mondja neki.

14

2. HANG: Ember. Egyen valamit. (Nincs válasz.) Ne csináljon itt éhségsztrájkot! Maga egy rendes úriember. Nem áll jól magának. Örüljön, hogy van mit enni. Nehogy itt éhen haljon nekem.

A TÚSZ: Nem vagyok éhes.

2. HANG: Ez csak a dacossága. Az ellenállása. Nekem jó a hallásom. Korog a gyomra.

A TÚSZ: De ha lenne szíves, és adna egy kis vizet.

2. HANG: Literszám vedeli. Nem tesz az jót. (Hogy földerítse.) Már a maga arca is kiszőrösödött. Nem hittem volna, hogy szőke ember létére vörös szakálla van. Lassan olyan lesz az arca, mint a miénk. Na, megmondjam, hány óra van? Nem érdekli magát? Azt hiszi, én tudom? Nincs is órám! Változatlanul.

15

A TÚSZ: A lényeges az, hogy te jól vagy. Ezt elhiszem nekik. Ismerlek. Amit üzentél, azt is megértettem. A legtöbb, amit mondhattál, a hallgatásod. (Kicsit élénkebben.) De a dolgok egészen jól alakulnak. Fordul a kulcs a zárban, jövök lábujjhegyen, mert ahogy vársz és vársz - napok óta, hetek óta? -, hát szépen elaludtál, gyönyörűségem!

16

(Félálom, álom.)

"Ha megszerezzük a hatalmat, elrendeljük a fogak kötelező gyógykezelését."

A TÚSZ: Még gyűlölni se tudom. Ettől is megfosztottak.

(Félálom, álom.)

"Közelről egészen olyan, mint egy ember."

(A menekülés montázsa.)

"Siessen!" "Ne toporogjon!" "Az istenit, szedje össze magát!" "Nem érti, hogy... " "Le akar buktatni minket?"

(Autómotorok összevissza lüktető, hörgő, zakatoló lármája.)

17

(Hosszú, hosszú, teljes csönd után.)

A FŐNÖK: Nem akartam fölébreszteni. Fáradt? Az idegei?

A TÚSZ: Minden a legjobb.

A FŐNÖK: Tudom, hogy unja a töltelékszavakat. Én is. Sajnos, nem tudok valami jó hírt hozni önnek. Ezek a dögök nem akarják kiváltani. Végleg elutasították.

A TÚSZ: Lejárt a határidő?

A FŐNÖK: Hát nem tudta? Már több mint két hete.

A TÚSZ: Persze, persze. (Megpróbál nevetni.) Mondtam én, hogy nem érek ezeknek semmit! Tudják ők, hogy kiért nem kell fizetni. Ez vagyok én. (Kis szünet után.) Köszönöm, hogy megkeresték a feleségemet.

A FŐNÖK: Nincs mit. Büszke asszony. Azt hiszem, gyűlöl minket.

A TÚSZ: És nem jogos? Mikor engednek már engem a fenébe? Minden tiszta. Én nem érek semmit. Se nekik, se maguknak.

A FŐNÖK: Megint elfogták néhány emberünket. Sajnálom önt, személy szerint, nagyon. Azt hiszem, nem hat maga szerint sem színpadiasnak, ha azt mondom...

A TÚSZ: Köszönöm. De ezen már túljutottunk.

A FŐNÖK (vad dühvel, ezúttal először): Nem lehet, hogy a pofánkba röhögjenek. A mozgalom hiteléről van szó. A szavaink hiteléről. Sajnos nincs más lehetőségünk. Mondom, ami az ön személyét illeti... (Nekidühödve.) Kell hogy erőt mutassunk! (Szinte elsírja magát.) Ez a nyomorult, rohadt sors! Ez a!...

RÁDIÓBEMONDÓ: Az építészmérnök holttestét egyébként egy trolimegálló pavilonjában találták meg. Négy golyó érte, és azonnal beállt a halál.