A SÁRGA TELEFON

HANGOK

KÜLLEI
FŐGONDNOK
FŐIGAZGATÓ
AZ ÖZVEGY
REMETE
KISREMETE
KAMILLA
KUND
MUNKATÁRS
ÖREG HÁZICSELÉD
FŐ-TEMETÉSRENDEZŐ
TELEFONHANGOK


(Lesrófolt, suttogó hangok egybeolvadása: ájtatos kígyósziszegés. Ebből a hangháttérből kiugrik egy-egy mondattöredék, például: "Nem küldhetem a telefonhoz az elvtársnőt, mert kérem, a részvétlátogatók, ugye... " Vagy: "Külön gyászjelentést küldtünk... " Vagy: "Az újságokban benne lesz az időpont, kérem... " Ebből bontakozik ki a gyászoló ház halkságában a reális dialógus.)

ÖREG HÁZICSELÉD (kedves, muzsikáló hang): Kérem, nagyságám... (A jelenlévőkre tekintettel.) Elvtársnő, kérem... (Kis szipogás a megszólított részéről.) Nagyságám, az az úr, az a bizonyos elvtárs... aki tegnap már bejelentkezett telefonon is... (kimondja) az a bizonyos...(nekiszánja magát) fő-temetésrendező úr...

AZ ÖZVEGY (orrából kifújja a gyászt): Természetesen! Kéretem. (Kis szünet, majd)

FŐ-TEMETÉSRENDEZŐ (a halknál is halkabban): Sok-sok elnézést, tisztelt elvtársnő, hogy ebben a nehéz órában... amikor a seb még olyan friss... de hát nekem ez a feladatom. És mindig a legnehezebb órában, amikor a gyász még olyan sűrű. (Sóhajtana, de nem tud.)Ugyebár nálam ez protokolláris kötelesség, illetőleg hogy bizonyos, ilyenkor kikerülhetetlen szervezés gondjait felvállaljam.

AZ ÖZVEGY (túl fegyelmezetten, méltósággal): Tudom. Köszönöm. Helyt kell állni. Néhai uram is mindenekelőtt e célra tekintett.

FŐ-TEMETÉSR.: A felsőbbség részéről nekem jutott, talán szabad így fogalmaznom, a szép megbízatás... vagyis szerény személyemnek jutott a megtisztelő bizalom, hogy ennek az útnak végső stációját lerendezzem. (Baritonjának teljes regiszterét kihasználva.)Mondhatom, sok ilyen halhatatlan finálé megszervezésében volt már részem, de az ön pótolhatatlan hitvese tekintetében nekem is - mert nálam ez sosem rutinkérdés! - mozgósítanom kellett a tudati mellett érzelmi tartalékaimat is.

AZ ÖZVEGY (szárazon): Hanyadosztályú lesz a szertartás?

FŐ-TEMETÉSR.: Az én hatáskörömben természetesen csak osztályon felüli lehet. Külön költségvetésből.

AZ ÖZVEGY: Csak semmi flanc!

FŐ-TEMETÉSR. (kicsit megrökönyödve): Engedelmet kérek, de nálunk sem filológiailag, sem etikailag ilyen kategória nem létezik. Mi elvileg tervezzük meg a célegyenest, mindenkinek a magáét, érdeme szerint. Közhelyszerűen: az utolsó út az életút betetőzése. A végső kitüntetés.

AZ ÖZVEGY: Úgy gondolják, hogy a hagyományos fáklyák? A spiritusz eléggé büdös.

FŐ-TEMETÉSR.: Per pillanat ez a legkorszerűbb. De nálunk a spirituszt is szagtalanítják. S ha már itt tartunk, a részleteknél, talán szót kellene ejteni a hagyatékról.

AZ ÖZVEGY (fölcsattan): Az anyagi részt az ügyvédem intézi! Az örökséget, az összes átírást, mindent! Itt minden tisztázva van.

FŐ-TEMETÉSR.: Elnézést, de én a szellemi hagyatékra gondoltam. Mert ugye, az ön pótolhatatlan hitvese egy nagy vállalat vezetője volt ugyan, de azért, meg tetszik engedni, saját kedvtelésére írhatott mondjuk naplót, verseket, autobiográfiát.

AZ ÖZVEGY: Nem szerette az autót. És semmi versek. Néhai uram csakis, mániákusan, saját magát elégetve, szem előtt tartva a rábízott vállalat javát, csakis a munkájának élt. Egy s más dologban nem ismert tréfát. (Megreszketett hanggal.) Ezért kellett ilyen korán távoznia.

FŐ-TEMETÉSR. (mint aki rábólint): Bizony, ötvennégy évesen. Bizony, bizony, idő előtt. (Fölélénkülve.) Akkor hát szabad lenne följegyeznem, már a fejfa és a koszorúföliratok egységesítése szempontjából, a néhai pontos nevét? Ágoston Géza L. vagy Ágoston L. Géza?

AZ ÖZVEGY (sértődötten): Ágoston L. Géza!

FŐ-TEMETÉSR.: Országos név! Márványba kívánkozó. Talán még azt is közölhetem, az elhalálozás évfordulójára készen lesz a síremlék is. Egy földgolyó. Persze jelképesen. (Közelebbről.) Összeszedhetnénk netán a kitüntetéseit? Ugyanis a bársonypárnán...

AZ ÖZVEGY: Tessék. Telis-tele a vitrin. Vele. Velük.

*

(Ez a jelenet hangban sokkal dinamikusabb, mint az előző. A Főgondnok és munkatársai. Csupa rendelkezés, utasítás, vidám lendület az egész.)

FŐGONDNOK (éles, kemény, ironikus hangvétel): A nagyfőnök rezidenciája természetesen változatlan marad. Nincs egy fél éve, hogy az egészet újra berendeztük neki. És micsoda költséggel! Valaki ilyen rövid időre ilyen fölfordulást rendezzen! De üsse kő, tekintsük kereskedelmi műemléknek! Ahogy az új pasast nézem, ő eléggé egy szerény valaki. Igaz, Remete?

REMETE (hajlongó hangsúllyal): De mennyire, Főgondnok úr!

FŐGONDNOK: Ez az új góré, ez a Küllei - mi is a keresztneve? - természetesen megkapja ugyanazt, amit az elődje. Ezen sem változtatunk. Helyes, Kisremete?

KISREMETE: Mélységesen, Főgondnok úr!

FŐGONDNOK: Persze a pasas bemutatkozó beszédéből is kitűnik, hogy ő most meg akarja váltani a világot. Itt, nálunk. De én mondom, Remeték, ha megvakarod a puritánt, ott van alatta az álpuritán. Harminc éve szolgálok ezen a helyen, és jól tudom, a hazugság legveszélyesebb formája a tüntető szerénység!

 

(Visszaidézve a bemutatkozó beszédből.)

KÜLLEI HANGJA: "Kérem, kollégák, csak semmi külszín, semmi pazarlás! Mondhatnám, ez a jelszavam, de nincs is jelszavam, mert az is az elveim ellenére való lenne... "

FŐGONDNOK: Amikor a megboldogult ült be a vezérigazgatói székbe, sokkal őszintébb volt. Azonnal kicserélte a titkárnőket. Így volt, Remete?

REMETE: Így, Főgondnok úr.

KISREMETE: Szó szerint, Főgondnok úr.

FŐGONDNOK: Most aztán átrendezni az egészet költségvetésileg? Isten ments! Ezért mondom, ami járt a néhainak, az jár neki is. Akár élvezi, akár nem. Igaz, Remeték?

MINDKETTEN: Szó szerint, Főgondnok úr.

*

FŐ-TEMETÉSR. (finoman, halkan): És megint csak a végtisztesség szempontjából... Néhány finom nüansz... Az ilyen elfoglalt férfiak joga, ugye, a szükségszerű kikapcsolódás... Ennek persze lehetnek különböző megnyilvánulási formái. Esetleg házon belül. Esetleg házon kívül. Esetleg a munkahelyen. De én úgy gondolom, ahogyan így elnézem ezt a harmonikus otthont, önök nyilván kedvelték a hangversenyeket... Esetleg házi muzsika? Nem kétséges, ez minden kiemelkedő kliensem esetében így lehetett. Élethalál-küzdelem a hivatásban - harmónia a magánéletben. Szabad kérdeznem, ki állt közel a megboldogult szívéhez... Beethoven, Bach vagy netán Händel?... Mindegyikből gyönyörű sztereólemezeink vannak. Bartókot azt nem is kérdezem, mert ő, kérem, csupa diszharmónia, vad indulat!(Reménykedve.) Esetleg Dunajevszkij? De vannak, kérem, népdalaink, indulóink, nótáink...

AZ ÖZVEGY (belefeledkezve, dúdolva): Hideg szobor vagy, meg sem értenéd...

FŐ-TEMETÉSR.: Szóval valami klasszikus!

*

(Visszaidézve a bemutatkozó beszédből.)

KÜLLEI HANGJA: "Kérem, kollégák, csak semmi külszín, semmi pazarlás. Mondhatnám, ez a jelszavam, de nincs is jelszavam, mert az is az elveim ellenére való lenne... "

FŐGONDNOK: Engem az elődje nem egyszerűen gondnoknak, nem is a gondnokság vezetőjének, de (vékony nyihogás) Főgondviselésnek nevezett. Persze vidámabb perceiben. Mivel én, engedelmével, úgy rendeztem be a vezérem - a mindenkori vezér életét, hogy az stílusában az intézmény rangját is kifejezze! Itt van például maga a székház, amit nyolc évvel ezelőtt építettünk. Engedelmével, itt is én voltam a spiritusz rektor. Azt mondtam a tervezőknek: fény, fény, fény! És maximális korszerűség! Csupa rozsdamentes acél, csupa alumínium, csupa színezett üveg. Itt borús időben is derűt tetszik tapasztalni. Igaz, hogy eredetileg elfelejtették az ablakokat nyithatóra tervezni, de némi költségtöbblettel és időhozzáadással ezt is sikerült nullifikálni. Ez itt, vezérem, egy álomvilág. A jobb, hatékonyabb munka, a fejlettebb kereskedelem érdekében, engedelmével!

KÜLLEI (kicsit akadozva): Igen, ez valóban ilyennek látszik. Ahogy elnézem.

FŐGONDNOK: Szegény néhai egyik lírai mondása volt - mert egy-egy percre belőle is kijött az érző ember -, itt vagyunk a kilencedik szinten, a tetők fölött, a város fölött, az állampolgárok fölött - szerette ezt a szót, állampolgár! -, szóval hogy ő itt valami szárnyas madárnak érzi magát. Így mondta a néhai!

KÜLLEI: Valóban. Szárnyas madár! Hiteles.

FŐGONDNOK: Természetes, hogy a vezérigazgatóságot a legkorszerűbb technikával láttuk el. Mondhatom, egyben-másban a kapitalista Nyugatot is túlszárnyaltuk. Tessék csak körültekinteni, vezérem! Íme, házi televízió, vagyis (vékony nyihogás) belenézünk az emberek májába. Légkondíció, ugye, az természetes, ha nem is az egész házban, de itt igen! És nem volt neki vizaví. Legfeljebb a jóistennel szemezhetett. Azután, ugyebár, ezek itt svéd tölgyfa bútorok. Az íróasztal mahagóni, és itt ez a bőrgarnitúra. A festmények nem a Képcsarnoktól! Aukciókból! És tetszik látni ezt a sok kis finom holmit, ötvösművészeti remeket, mütyürt? Ezeket vagy az üzletkötők, piackutatók, manipulátorok hozták külföldről, vagy pedig ő maga. A néhai. Vezérem bejárta az egész glóbuszt. És kérem, itt a tehetség csodája. Egy ember, aki egyetlen idegen nyelven sem beszélt, és ezt néhai büszkén hangoztatta is, és minden üzletfelünknél sikert aratott! Közel-Kelet, Távol-Kelet, Óceánia! Igaz, a tolmácsait úgy választotta meg, hogy azok förszt klassz! És ajándékokban sem volt kicsinyes! Azután itt vannak, kérem, ezek a telefonok. A megboldogult vezér így mondta: ez az én agyközpontom! Ká-vonal, aztán piros, szürke, zöld - mindegyik a maga fontossági súlya szerint egy-egy külön egyéniség, külön jellem! Majd meg tetszik ismerkedni velük. És most talán erre tessék. Ó, ez nem fal itt, ez egy rejtett tapétaajtó. Van benne valami keleties, nemde? A kis benyílók. Vezérem nagyon bölcsen gazdálkodott a véges emberi erővel. Ebéd után kis autózás a Szabadság-hegyen, utána csekély pihenő (nyihogó nevetés), ejtőzésezen a kis kanapén... a további munka érdekében. Ilyenkor senkinek, de senkinek az égvilágon nem létezett... vagyis mindenki számára házon kívül volt. Az ügyvitel forrongó bugyrában egy kis területenkívüliség! És ezt ezentúl is, az ön esetében is tiszteletben tartjuk.

KÜLLEI: Nem szokásom a délutáni alvás.

FŐGONDNOK: De a néhai sem töltötte mindig pihenéssel azt a kis, csekély szabadidőt... Tessék csak megtekinteni ezt a két, nagy kartondobozt. (Diadallal.) Két, teljesen gépesített játék hadsereg, engedelmével! Titkos hobbi. Harckocsik, önjáró lövegek, desszant- és rakétaegységek, szuperszonikus repülők, szárnyas bombák. Bezárkózott, fölsorakoztatta a két szemben álló frontvonalat...

KÜLLEI: De előbb hadat üzent?

FŐGONDNOK: Minden bizonnyal...

KÜLLEI: A diplomáciai viszony megszakítása, a tömegek föllelkesítése lélektani előkészítése a háborúnak!

FŐGONDNOK: Amilyen korrekt volt! De erről még nekem sem beszélt. Ez az egész játék, beleértve az előre kidolgozott stratégiát, a legmélyebb magánügye volt...

KÜLLEI: Szóval ez az ember háborút játszott. Hadat üzent. Városokat bombáztatott! És ő fogalmazta a hadijelentéseket is... És mindezt csak vállalati szinten. Elvetélt sors!

FŐGONDNOK (másról akar beszélni): Itt pedig, a másik tapétaajtó mögött, engedelmével... (cincogó ajtónyikorgás) majd megolajoztatjuk... szóval ez itt a mini fürdőszoba. Amint látni tetszik, minikád, minizuhanyozó, minitoalett... És az egész lazacpirosban tartva...

KÜLLEI: Úgy látszik, a megboldogult az anyagcsere és a tisztálkodás pillanataiban is vonzódott az élénk színekhez.

FŐGONDNOK: Mindene volt a lazacpiros! Ha rajtam múlik, engedelmével, én a koporsóban is abba öltöztettem volna. Volt a szemléletében és a vérmérsékletében valami lazacpiros. (Mennek kifelé.) Tessék csak előre, tessék! (Kis szünet.) Amint tetszik látni, az íróasztalán még minden változatlan... Itt érte a halál. A napirendje, ugye, hogy aznap kiket fogad és hogy milyen sorrendben... vagy éppen ellenkezőleg, hogy kiket nem fogad. Ez itt például az utolsó följegyzése. Döbbenetes. "A munkavacsorán szarvascomb narancsmártásban okvetlenül legyen!" De ez a vacsora sajnos már elmaradt.

*

KAMILLA (szépen kicsendülő mezzoszoprán): Jó reggelt kívánok, vezérigazgató elvtárs, Kamilla vagyok, az ön titkárságának egyik dolgozója.

KÜLLEI: Örvendek. De hiszen mi már ismerjük egymást.

KAMILLA: Ha meg tetszik engedni, a reggelije. A megboldogult ezen az asztalkán teríttetett.

KÜLLEI: Nekem, reggeli?

KAMILLA (dallamosan, gusztust csinálóan): Kávé, tea, dzsúz, sonka, svédgomba, lágy tojás, szardínia, vaj, rozskenyér, fehérkenyér, császárzsömle... De gyulai páros is szokott lenni, piros lábasban. Nem nagyon élesen süt be a nap? Ne húzzam el ezt a függönyt? Az eltávozott azt szokta mondani...

KÜLLEI (inkább tétován, mint elutasítóan): De hiszen én... nem kértem reggelit, azazhogy... én egyáltalán nem szoktam reggelizni.

KAMILLA (halkan, határozottan): Elnézést kérek, de az eltávozott ezt mindennap így szokta. Tizenöt éven át. Ezt én is úgy tudom, hallomásból, mert csak két hétig volt szerencsém mellette dolgozni. (Kedvesen. Rábeszélően.) Ez vállalati hagyomány.

KÜLLEI: Nem szoktam hozzá az ilyen reggelikhez. Az én gyomromnak is megvannak a maga hagyományai. Otthon magam főzöm a kávét, és kész!

 

(Ciripelő ezüst telefoncsöngés.)

KAMILLA (kis álmélkodással): A sárga telefon!

KÜLLEI: Legyen szíves fölvenni.

KAMILLA: Én ezt nem tehetem. Ez a készülék titkos, még a hívószám is titkos. Csak a néhai bizalmas környezete...

KÜLLEI: Én meg arra kérem, hogy vegye föl.

KAMILLA: Úgy tudom, azonnali fölmondás jár érte.

KÜLLEI: Járt. Múlt időben. (Ezüst ciripelés.) Azt volt szíves mondani, hogy a hívószám is titkos. És hogy csak a néhai bizalmas környezete. Akkor ezek őt hívják és nem engem.

KAMILLA: De akik az eltávozott köréhez tartoztak, bocsánatot kérek, értesültek a haláláról, ott voltak a végtisztességen, kifejezték részvétüket az özvegynek...

KÜLLEI: Vannak transzcendentális dolgok. A tények ellenében gyönyörű hitek és elképzelések. A halál ellenében illúziók. Aki most ezt a számot tárcsázza, föltételezem, abban a rendíthetetlen hitben tette, hogy a néhai... hogy a szelleme legalábbis... (Ezüst ciripelés.)Kérem, világosítsa fel az illetőt, hogy a megboldogult valóban megboldogult.

KAMILLA (kis sóhajjal): Ha ez utasítás, kénytelen vagyok. (Ezüst ciripelés; fölveszi a kagylót.) Itt vezérigazgatóság. (Belehallgat a kagylóba, majd megismétli.) Itt, kérem szépen, vezérigazgatóság! (Nagy sóhaj.) Letették.

KÜLLEI: Lehet, hogy ő maga volt, a néhai?

KAMILLA: Igen, kérem. Lehet, hogy szúrópróba. Talán ellenőrizni akarta az ügyvitelt. A reggelije, vezérigazgató elvtárs! (Sok-sok írógép kattogásán keresztül.) A reggelije, vezérigazgató elvtárs! (Nagy, tiszta csönd után, mint maga a bűvölés.) A reggelije, vezérigazgató elvtárs!

KÜLLEI: Kérem, én megmondtam, és megmondom most is... (A hangja elúszik.)

KAMILLA: A reggelije, vezérigazgató elvtárs!...

 

(Telefonok csöngenek.)

*

KÜLLEI: Ne haragudjék, hogy ilyen hajnali órában, de azonnal ebéd utánra szeretnék összehívni egy főosztályvezetői értekezletet. Azonnal ebéd utánra.

MUNKATÁRS (döbbenten): Azonnal ebéd utánra?

KÜLLEI: Igen. A párizsi, stockholmi, frankfurti, brüsszeli vásárokra küldendő képviselőink ügyében.

MUNKATÁRS: De hiszen a listát a megboldogult már összeállította, ellátta kézjegyével, és informálta a kijelölt személyeket!...

KÜLLEI: Ez igaz, de én elgondolkoztam ezen a névsoron. És magam is tájékozódtam valamennyire. Azt hiszem, szükség lesz itt némi változtatásra. Ez a lista, megérzésem szerint, nem egészen stimmel.

MUNKATÁRS: Bocsásson meg, de ennyi tapasztalattal én nem merészkednék ilyen messzire. (Ezüst ciripelés.)

KÜLLEI: Éppen ezért fogalmazok ilyen óvatosan. Hogy valamennyire és hogy némi és hogy nem egészen... (Kitartó ezüst ciripelés.)

MUNKATÁRS: Jól meg tetszett gondolni? Azonnal ebéd utánra?

KÜLLEI: Délután kettőre. Itt nálam.

MUNKATÁRS: Kérem, ahogy rendelkezik. De ha nem veszi zokon... a sárga telefon! Szíveskedjék fölvenni talán... Egyébként... ajánlom magamat! (Ki. )

(Kitartó ezüst ciripelés.)

KÜLLEI (fölveszi, kelletlenül): Tessék, kérem.

1. TELEFONHANG: Kifejezetten. Jelenleg kizárólag az ön éjszakája... én ugyanis az ön vállalata bécsi kirendeltségének a vezetője vagyok... Én mindennap! És mindennap interurbán! És ez már tíz év óta így! Vagyis bővebben: én föl szoktam hívni a néhait (vékony nevetéssel kiigazítja magát), vagyis még bővebben: tíz éven át fölhívtam volt az ön kitűnő elődjét, hogy részint elmondjam neki a legfrissebb bécsi viccet, de naprakészen! No meg, ami fontosabb, a grazi rádió prognózisát, no meg a heti előrejelzést, ugyanis a megboldogult, kellő tisztelettel szólva, és akkor is csak zárójelek között - meteoropata volt a végletekig, vagyis időjárásilag nőiesen túlérzékeny, vagyis röviden: függvénye a változó légnyomásnak, hőmérsékletnek, páratartalomnak, uralkodó szeleknek... passzát-antipasszát, óceáni légáramlatok, ciklonok, hurrikánok...

KÜLLEI (kurtán elvágná): A legnagyobb sajnálatomra, én...

1. TELEFONHANG: Engedelmével most azonnal folytatnám ezt a tájékoztatást. Kontinuitás. Lehet, hogy hamarosan szüksége lesz rá. Vezető helyen állni, az nem kevesebb, mint mindennap megkísérelni a tű fokán való átbújást! Ez aztán kifeszíti az idegeket. Tehát Graz szerint az időjárás a következő huszonnégy órára, összefoglalva és részeire bontva...

KÜLLEI (kurtán, gorombán): Legnagyobb sajnálatomra, én nem vagyok és reményeim szerint nem is leszek meteoropata. (Lecsapja.)

(Kis csönd, majd újra az ezüst ciripelés, amely lassan a háttérbe kerül. Ugyanakkor háromszor a számtárcsa kattogása.)

KÜLLEI: A főgondnokot kérem. (Kis szünet: háttérben a ciripelés.) Itt Küllei. Legyen szíves, ha ideje engedi, jöjjön be hozzám. Köszönöm. (Leteszi.)

(További konok ciripelés, fölemeli a kagylót.)

Tessék. (Türelmetlenül.) Szóljon már bele!

2. TELEFONHANG (mély, sötét, rezonáló): Jó reggelt kívánok! Én a környezetről szoktam neki referálni. Általában, hogy miként vélekednek róla. Az intézkedései visszhangjáról. Nem lakkozok, nem szépítek: bele az arca közepébe a durva napi igazságot. "Az igazat mondd, ne csak a valódit... " Szóval én közvetítem neki a kendőzetlen közvéleményt. Mert a házi televízió, ugyebár, az nagyon egy átlátszó dolog! Annak a dolgozók szerepet játszanak. Adják egymásnak a végszavakat, mint a színpadon, és közben jókat röhögnek magukban. De én másmilyen eszköz vagyok. A több ezer éves és a legmodernebb. Én vagyok az emberi fül. Az egyik szobából a másikba csellengő kolléga. A mindenkivel szóba ereszkedő jópofa. A kontrázó, a rekontrázó, aki mindig rátesz még egy lapáttal. És meg kell hagyni, ő ezt kitartóan tudta méltányolni. Kérem, gondoljon bele: meghallgatni magáról mindennap a legszörnyűbb becsületsértéseket. Amelyek hitelesebbek, mint egy önvallomás. Nem kis teljesítmény! És ezt tudom nyújtani önnek is természetesen, frissen, mindennap.Egy egészséges dobhártya őszinteségével. De nem haragszik, ugye, a nevem, ugye, maradjon egyelőre homályban. Egyelőre. Úgy hallom, ma délutánra, azonnal ebéd utánra értekezletet hívott össze.

KÜLLEI: Mielőtt letenném a kagylót, legyen szíves tudomásul venni, nem érdekelnek az információi.

2. TELEFONHANG: Pedig majd rájuk szorul! (Leteszi.)

FŐGONDNOK: Engedelmével, vezérigazgató elvtárs, én itt lennék!

KÜLLEI: Nagyon helyes. Úgy tudom, a gépkönyvelésnek kevés a két telefon. Ezt itt rendelkezésére bocsátom. Semmi szükségem rá. Sőt kifejezetten zavar.

FŐGONDNOK (kis, döbbent szünet után): Az ilyesmit komolyan tetszik gondolni? És biztos, hogy erre a telefonra konkretizálva?

KÜLLEI: Konkretizálva és körülhatárolva. Pontosan.

FŐGONDNOK: Ha meg tetszik engedni egy öregembernek: a nejem gyakran szokta mondani, most hallgass egy pillanatig, hogy a másik is átgondolhassa.

KÜLLEI: Akár ebben a percben is elvitetheti.

FŐGONDNOK: No, nem megy az olyan gyorsan. A dolognak postatechnikai föltételei vannak. Hál' isten! Van idő, van idő! Minden intézkedésnek, a legsürgősebbnek is megvan a maga térfogata.

KÜLLEI: Szóval postatechnika.

FŐGONDNOK: És még az sem biztos, hogy átírják. Ennek a telefonnak a protokolláris rangja, diplomáciai szóval: a területenkívülisége...

KÜLLEI (dühösen, gúnyosan): Én a magam részéről mindenesetre kihúzom a dugót.

FŐGONDNOK: Azt végképp ne tessék! Az előbb volt szerencsém közölni önnel, ez nem egyszerűen telefon. Ez vívmány. Nagy küzdelem volt érte, miatta, hogy legyen. És hogy ilyen legyen. Az ilyesmit nem lehetséges csak úgy, csak ilyen egyszerűen, egy dugókihúzással - már megbocsásson! (Most először billen ki szikár nyugalmából.) Itt magasabb érdekek forognak, hogy úgy mondjam (teljesen különválasztva mondja) kockán. Ismétlem: kockán. Tessék gondolkodni! Mert majd egyszer ezt a vívmányt, ezt még vissza tetszik óhajtani! De szerencsére a bürokrácia késleltető hatása jóvoltából... istennek hála! Én természetesen, ha ragaszkodni tetszik hozzá, elindítom az elindítanivalót. De nagyon kérem! Hogy úgy mondjam, a sors gondolkodási időt adott önnek. Tessék meditálni, töprengeni, tűnődni, rágódni! Fölötte, rajta. Azon. Az elhamarkodott döntést elkerülendő. Elkerülendő.

KAMILLA (halkan, alázattal benyit): Elnézést kérek, de a vezérigazgató elvtársat (majdnem suttogva) az eltávozottnak a felesége keresi. Sürgős ügyben.

FŐGONDNOK (fogai közül): Tessék nagyon elővigyázatosnak lenni. A nő a vezér rosszabbik énje. És kifejezetten anyagias. Mondhatni, kifejezetten mohó.

KÜLLEI: Küldje be a hölgyet.

KAMILLA: Igen.

FŐGONDNOK: Szóval: meditálni, töprengeni, tűnődni, rágódni! Van még idő. Tiszteletem. (Az ajtóban.) Kezét csókolom.

AZ ÖZVEGY (hidegen): Jó napot! Küllei elvtárs? (Választ sem várva.) Ágoston L. Gézáné vagyok. (Nyomatékosan.) Ágoston L. Gézáné.

KÜLLEI: Részemről Küllei. Tessék helyet foglalni talán.

AZ ÖZVEGY: Megértheti, hogy ebben a pillanatban nehezen találok megfelelő szavakat. Itt minden őt idézi, a szerencsétlent! Mint katonát a fronton, a halál itt érte őt az íróasztalánál. Rábukott a mahagónira, és kész neki! Én mindig intettem őt, figyelmeztettem, ne pazarold el magad. De ő! Kétfelől égette a gyertyát! Ezt a főigazgató mondta a végtisztességen. És így volt igaz. Kétfelől égette a gyertyát. Nonszensz. Egyébként a végtisztesség megfelelt a legmagasabb igényeknek. Ami igaz, az igaz.

KÜLLEI: Bármiben segíthetek, állok rendelkezésére.

AZ ÖZVEGY: Vissza tudja őt hozni nekem? (Könnyedebben.) Hiszen ha valaki is megtehetné! Valami csoda folytán. Sajnos az uram - a pozíciójánál fogva - belőlem is kinevelte az istenhitet. (Tárgyilagosan.) Azért jöttem, hogy a személyi dolgait, amelyek ugyebártulajdonjogilag őt illetik... vagyis az örököseit... Vagy úgy gondolja, jelenjek meg az ügyvédemmel?

KÜLLEI: Miért tetszik ilyesmire gondolni? Jogi vitáról nem lehet szó. Van egy vállalati leltár - és ami az övé, az az övé.

AZ ÖZVEGY: Mert tartott itt egyet s mást. Bizonyos értéktárgyakat. Szerette körülvenni magát kedvenc miniatűrökkel, mondjuk úgy: mindenféle mütyürrel. Ezek a munkáját segítették. Azonkívül a külföldi ügyfelek ajándékai, amelyek személyesen neki szóltak. Aranytárgyak, ilyesmi. Azonkívül...

KÜLLEI: Természetesen. Hívjam a főgondnokot?

AZ ÖZVEGY: Először majd körülnézek talán. (Élesen.) Privát szemmel.

 

(A sárga telefon ciripelése.)

KÜLLEI: Kérem. Ahogy óhajtani tetszik. Itt minden mozdulatlan maradt. Mint egy múzeumban.

 

(A ciripelés kicsit sürgetőbb.)

AZ ÖZVEGY (némi iróniával): Ágoston L. Géza múzeum. Jó! (Kis szünet, ciripelés.) Nem veszi föl? (Gyanakvással.) Ez lenne az a bizonyos sárga telefon? A néhai álmában egy s máskor emlegette. Ugyanis szokása volt, hogy kibeszélt az álmából. (Ciripelés.) Majd én, ha megengedi. (Fölveszi.) Ágoston L. Géza irodája. (Kis fülelés, majd haraggal.) Lecsapták. (Leteszi.) Mit gondol, uram, ki telefonálhatott? Ki volt az az illető, aki velem nem akart kapcsolatba kerülni?

KÜLLEI: Ó, gyakran csöng mellé! Én ezt már egészen jól megszoktam!

AZ ÖZVEGY: Különös.

KÜLLEI: Mindenesetre azt máris közölhetem, van itt a néhai pihenőjében két komplett elektronikusan fölszerelt hadsereg. A kedves megboldogult bizonyára nagy stratéga volt. És elsőrendű játékos szellem!

AZ ÖZVEGY (elhárítóan): Engem elsősorban a fiókjai érdekelnek. Pontos följegyzéseim vannak.

KÜLLEI: Egyes fiókok kulcsai még nincsenek a birtokomban. (Nyögve, kínlódva.) Én mégiscsak hívnám a főgondnokot.

AZ ÖZVEGY: Bizonyos kulcsokkal én is rendelkezem.

KÜLLEI: De akkor is!...

*

TITKÁRNŐ: Főigazgató elvtárs, kérem, itt van a Küllei elvtárs.

FŐIGAZGATÓ: Időre jött?

TITKÁRNŐ: Időre, kérem szépen.

FŐIGAZGATÓ: Eressze be.

 

(Kis csönd után.)

KÜLLEI: Jó napot kívánok!

FŐIGAZGATÓ: Üdvözöllek. Ülj le, Küllei elvtárs! (A házi telefonba.) Annamária, kérem, két kávét. Nekem csak jelképeset. Azért hívattalak tulajdonképpen és ilyen sürgősen, hogy... valamit meg kell akadályozni.

KÜLLEI: Ha megengeded, a legnagyobb munka közepén vagyunk. Elkezdtük az osztályok átszervezését. Nekem ugyanis az a véleményem, megboldogult ide, megboldogult oda, a vállalat konstrukciója teljesen irreális. Ahová lépek, beleütközöm a tehetetlenségbe.

FŐIGAZGATÓ: Elefánt a porcelánboltban.

TITKÁRNŐ: Parancsoljanak, a kávé. (Leteszi, kimegy.)

FŐIGAZGATÓ: Cukorral, cukor nélkül?

KÜLLEI: Nem tudom, hogy értsem ezt?

FŐIGAZGATÓ: Vedd szó szerint. Elefánt a porcelánboltban. A népi mondások igazsága a tömörségben rejlik. Konyakot? Üdítőt?

KÜLLEI: Semmit.

FŐIGAZGATÓ (fölfigyel erre, és elveszti türelmét): A munkatársaid figyelmeztettek, kevés a tapasztalatod. Hogy vigyázz. Így volt, vagy nem így volt? Elindulsz, meggondolások nélkül, neki a falnak, hebehurgyán. (Tetszik neki a szó, megismétli.) Hebehurgyán. Itt van például ez a küldetési lista. A munkatársaid óvnak, figyelmeztetnek, ez jó, ez tökéletes, de te megváltoztatod. Neked valami nem tetszik benne. És mire jutsz vele? Régi, bevált embereket vérig sértesz. A vállalat fele fölmondásra készül! Én természetesen, ne vedd rossz néven, felülről éppen a te beilleszkedésed érdekében, visszaállítottam az elődöm által összeállított eredeti névsort. A másik dolog (Küllei szót sem szól, de ő a ki nem mondottakat is elhárítja) - az a bizonyos átszervezés, amit voltál szíves magad is említeni. (Hirtelen üvöltésbe csap.) Ezt tessék azonnal leállítani! Úgy viselkedsz, mint egy... (Nem jut eszébe.)

KÜLLEI: Porcelánboltba szabadult elefánt.

FŐIGAZGATÓ: Az, az, pontosan. (Lecsillapodva.) Tekintsd ezt figyelmeztetésnek. Csak semmi előrefutás! Értjük egymást?

KÜLLEI: Pontosan.

*

(Ciripelő ezüst hang: a sárga telefoné.)

KÜLLEI (fölveszi): Tessék!

SZÉP NŐI HANG: Szívecském, hiányoznak a szerda délutánok. Hetek óta várlak úgy, mint azelőtt. Nálam semmi, de semmi nem változott. Te pedig!... Hívlak, és nem veszed föl a telefont. Szívecském. Szerda délután!

KÜLLEI (zsémbesen, harapósan): Én nem vagyok szívecském, és nekem nincsen szerda délután. Gondolom, az elődömet tetszik keresni. Szíveskedjék kifáradni a farkasréti kolumbáriumhoz.

SZÉP NŐI HANG: Ne nyilatkozz elhamarkodva! Én téged kereslek, szívecském...

KÜLLEI (fulladozva, tehetetlenül; érezve maga is saját komikus voltát): A szívecskémre vonatkozólag én megmondtam önnek...

SZÉP NŐI HANG: Nyugi, szívecském. Az elődöd, a megboldogult, mondhatom, örökbe hagyott neked. És én már betegesen rászoktam a szerda délutánokra. És megszoktam, kérlek szépen, ezt a telefont is. Hogy mindennap és pontosan időben - ezt a drága megkövetelte -, percnyi késedelem nélkül. Mert a sárga telefonnak, szívecském, megvan a pontos időbeosztása. Ilyen óra, nulla nulla perc: csak én, csak nekem! Egyébként, majd meglátod, picim, a lakásom nagyon, de nagyon kellemes. Egy puha fészek. Itt pihente ki a drágám, érted ezt, picim, itt pihente ki az izgalmakat, amik a pozíciójából és az otthoni sajnálatos magánéletéből adódtak. Én mindent megtettem érte, de az ellenőrök, picim! Majd módod lesz megismerni engem, és meglátod, én egy megnyugtató valaki vagyok. Szerény, megértő; ha úgy adódik, hogy elpilledtél, alszol, ha arra van kedved, hancúrozol! Nálam nincs erőszakoskodás. Én nem vagyok egy némber!

KÜLLEI: Kérem, kisasszony, most leteszem a kagylót.

SZÉP NŐI HANG: Nevezz Barbarának. Erzsike vagyok, de ő Barbarának hívott.

KÜLLEI: Nem akarok udvariatlan lenni, de én most leteszem a kagylót.

SZÉP NŐI HANG (mondja a magáét): A pizsamáját, a kásmírköpenyét kimosattam, a papucsot kicserélem, hányas a lábad, picim? Aztán itt vannak a drágának a gyógyszerei. A gyomrára, a szívére, a vérnyomására. És nem járt le még egyik sem.

KÜLLEI: Isten megáldja!

SZÉP NŐI HANG: Téged is, picim! Persze elpilledtél, picim. Alukálj azon a hűvös kis bőrkanapén. És aztán játsszál egy kicsit háborút! Azokkal a príma kis katonákkal. Szóval megállapodtunk. Én minden délután hívlak. Pá, pá, csók! (Ez utóbbi szóban az ó-t megkettőzi - a kagylót leteszi.)

*

KUND (fürge, vihorászó, gyors beszédű): Nevem Kund. Közgazdász és hírlapíró. Én ezt most átnyújtanám. Tessék. (Jelentősen.) A kézirat. Én mindenesetre határidőre leszállítottam.

KÜLLEI: Értem, de hát mi a dolgom ezzel?

KUND (megbocsátóan): Szíveskedjék talán elolvasni a kézirat címét. (Segítőkészen.) Ágoston L. Géza kiadatlan beszédei és hozzászólásai.

KÜLLEI: Jó, jó, de megint csak megkérdezem...

KUND: Háromszáz flekk. Testes kötet lehet belőle. Én természetesen, a néhai megbízatása szerint, teljesen átstilizáltam, alanyt, állítmányt helyreraktam, helyesírás, logikai vonal tisztába téve. Tessék nyugodtan ellenőriztetni.

KÜLLEI: Adja át talán az özvegynek. Őt bizonyára érdekli.

KUND (sértődötten): Semmi közöm az özvegyhez! Ez vállalati ügy, kérem, én hivatalos szerződést kaptam erre. Tessék. A munkát elvégeztem, itt a nyomdakész szöveg. Mondhatom, ilyet se vállalok többet ebben a büdös életben! Szíveskedjék engem kifizetni.

KÜLLEI: Semmi közöm hozzá. Vigye innen a szerződését és ezt a halom papírt!

KUND: Hivatalos szerződés, bélyegző, aláírás, időpont kikötése, összeg megjelölése. Én pénz nélkül innen egy tapodtat se!

KÜLLEI: Akkor kirúgom!

KUND: Jó! Ha botrányt óhajt, hát legyen botrány! Én megkeresem az igazságomat.

 

(Hosszas, nyomatékos telefonberregés.)

KÜLLEI: Tessék, Küllei.

FŐIGAZGATÓ HANGJA (ideges, gyors): Egyszer már megmondtam neked: ne akard megváltani nekem a világot! Fizesd ki azt az embert, és kész!

KÜLLEI: Már megbocsáss, egy ilyen sületlenséget? És milyen címen?

FŐIG. HANGJA: A propagandakeret terhére. Én magam voltam, aki jóváhagytam ezt. A megboldogult jubileumi ajándékának szántuk... Most meg a kegyelet miatt.

KÜLLEI: Igen. Értem. A kegyelet miatt. A propagandakeret terhére. Hozzá kell azonban tennem...

 

(A készülék kattan, a beszélgetés félbeszakad.)

KUND (idétlen játékossággal): Tiszteletem! Kukucs! Itt vagyok! Itt tessék aláírni. Kösz! Kösz!

FŐGONDNOK: Elnézést kérek, vezérigazgató elvtárs... nem gondoltam, hogy itt találom a kis pihenőben...

KÜLLEI (zavartan): Ledőltem egy kicsit. Valami átmeneti fejfájás, ilyesféle.

FŐGONDNOK: Persze, persze, a frontátvonulás. A megboldogultnál is így kezdődött. Kezdte érezni a frontbetörést, és annak a napnak lőttek! Csupán azért zavarok, engedelmével... A séf a konyhában arról szerzett tudomást, hogy a gyomrával tetszik gyengélkedni... És éppen ezért mára fényezett borjúszegyet készített. A megboldogult is csak diétán élt. Nem kell azt lent elfogyasztani, majd fölhozzuk termoszban, tálcán...

KÜLLEI: Nekem semmit se hozzanak fel, majd lemegyek, és megeszem, amit a többiek esznek.

FŐGONDNOK (panaszosan): Miért kell a séfet is magára haragítania? Tessék mondani!

KÜLLEI (megtörve): Utálom a fényezett borjúszegyet!

*

Montázs:

Minden egyes szöveget a sárga telefon rövid ciripelése választja el.

1. TELEFONHANG: Akkor mondanám a grazi előrejelzést, különös tekintettel a kétnapos ünnepre...

2. TEL. HANG: A büfében hallottam önről: "Az ilyen alak, aki ennyire megjátssza a puritánt, piszok egy sikkasztó lehet!" Mondjam a neveket?

SZÉP NŐI HANG: Én egy kis otthonkában fogadnálak, de alatta semmi. Csak a bőröm, amely sima és illatos!

*

FŐGONDNOK (szárazon, keményen): Annyiszor rám szólt a vezérigazgató elvtárs ebben a sárgatelefon-ügyben, annyiszor, engedelmet a kifejezésért, zargatott miatta, hogy én intézkedtem... (Vékony, ezüst ciripelés.)

KÜLLEI: A sárga telefon?

FŐGONDNOK: Most már csak az utasításra várok. Egyébként mára bécsi szeletet készített a séf.

KÜLLEI: A sárga telefon egyelőre marad.

FŐGONDNOK: És a bécsi szelet, engedelmével?

 

(Nincs válasz, ciripelés.)

KÜLLEI (fölveszi a kagylót): Tessék!

SZÉP NŐI HANG: Picim?

KÜLLEI: Egy pillanatra...

FŐGONDNOK (mint aki fölkiált: végre!): Akkor én nem is zavarok tovább, vezérigazgató elvtárs, A viszontlátásra!

SZÉP NŐI HANG: Picim?

KÜLLEI (kis tűnődés után, megtörten): Igen.

(1978)