A LEPECSÉTELT LAKÁS

HANGOK

SIPOS
ARANKA, a felesége
SZILVIA
ELEMÉR
MIZSEI
MIZSEINÉ
DR. LANTOS
KONRÁDNÉ
TANÁCSI
MÉRNÖK
ÁLLAPOTOS NŐ
PRÓBABABÁK

SIPOS: Itthon vagy, Aranka?

ARANKA: Nem. Fölraktad őket a vonatra?

SIPOS: Bőrig áztam. Ebben a dög esőben. Légy nyugodt, elmentek. Tudnál adni egy törülközőt?

ARANKA: Telehordod a lakást. Légy szíves ledobni magadról az ázott rongyokat. A tisztelt vendégeid. Két hétig takaríthatok utánuk. Még szerencse, hogy délután hozták a tüzelőt, és az emberekkel szétdobattam az emeletes ágyat. Itt nem lesz többé Hotel Intercontinental.

SIPOS (kis döbbenettel): Szétdobattad?

ARANKA: És levitettem a pincébe. Megér az nekem egy százast. (Kis csend.) Gyújtósnak is jó lesz.

SIPOS (megrendülten): Gyújtósnak? Az volt a nászágyunk.

ARANKA: A Páskomliget, az volt a nászágyunk. Egy berkenyebokor! Nekem nem hívsz több vendéget arra az ágyra!

SIPOS: Hát, kérlek szépen... (Mást akarna mondani.) És nálatok? A színházban?

ARANKA: Az új főrendező olyan, mint egy bulldózer. Az utcára marta a fél társulatot. Csak én vagyok fix. Egy hivatalsegéd, aki túlélt tizenöt igazgatót.

SIPOS: Az emeletes ágy... A gyerekeink is abban aludtak.

ARANKA: A gyerekeink lassan nagyszülők. Ez itt egyetlen szoba, és ha olyan is, mint egy lovarda - én otthon akarok lenni! Egyetlen szoba, tele kacattal, amit magával hozott az életünk. Minek az a Noé bárkája?

SIPOS: Minek! (Tanácstalanul.) Te engem most egyből agyon fogsz csapni!

ARANKA: Ahhoz én már túl kényelmes vagyok. Na mi van, öreg szamár?

SIPOS (noha megbántva): Szeretem ezt a kedves hangodat. (Lélegzetvétel után.) Nem nagy ügy. Két fiatalról van szó. De csak átmenetileg. Tulajdonképpen egy fiatal házaspár. Vidékről jöttek, ebben a fekete esőben, és nincs hol megszállniuk. De csak egyetlen éjszaka!

ARANKA: Hol szedted fel őket?

SIPOS: Józsiék még integettek a vonatból...

ARANKA: És akkor futottak be ők.

SIPOS: Szó szerint.

ARANKA: Rájuk néztél, és megdobbant az a nagy szíved. Ezek a Donnál eltűnt bátyád unokái! Így volt?

SIPOS: Hasonlítottak.

ARANKA: Vér a véredből. De aztán kiderült.

SIPOS: Kiderült. De a szemükben a kedvesség.

ARANKA: Kidobom őket.

SIPOS (kérlelve): Nem lehet. Most már a vendégeink... Mondom, átmenetileg.

ARANKA: Teljes ellátás, emeletes ágy. Csak nyugodtan, drága gyerekeim. Mert minket jelöltek ki ebben az emberevő világban, hogy mi legyünk a jók.

SIPOS: A fiúból mérnök lesz, ötödéves. Gyengeáramú.

ARANKA: Te vagy a gyengeáramú, drágám.

SIPOS: Most csinálja a diplomamunkáját. Mikroprocesszor, ilyesmi, mit tudom én! Ezért jött Pestre, mert itt van a konzultánsa az egyetemen! (Rádöbben.) Ezek meg ott reszketnek a kapu alatt. Egy pillanat!

ARANKA (magára marad): Úristen, hogy milyen ez az öregember! Már annyira unja magát, hogy idegyűjti az idegeneket. Nem elég neki ez az átkozott gyógynövénygyűjtés. Hogy állandóan tüsszögni kell a fodormentától, az angelikagyökértől, a bazsalikomtól. Asszonyom, az ön allergiája, mondja a doktor úr! Igen, az én allergiám! Hogy elmúltak az évek, az az én allergiám.

SIPOS (fölösleges hangoskodással): Tessék csak beljebb, a feleségem is nagyon örül maguknak. És le ezekkel az ázott göncökkel, nehogy kora tavasszal téli nátha legyen!

ARANKA: Jó estét! Siposné vagyok. Erre a fogasra lerakodhatnak.

SZILVIA: Kezicsókolom. Szeredásné. Szilvia. (Óriásit tüsszent.) Bocsánatot kérek. Milyen csodálatos jó szag van ebben a lakásban!

ARANKA: Az uram bedolgozik a Herbáriának.

ELEMÉR: Kezeit csókolom. Részemről Szeredás. (Tüsszent.) Szeredás Elemér.

SIPOS: Hát igen, a gyógynövények. Idő kell hozzá, de meg lehet szokni. Csak egyet nem tudtam megszokni soha...

ARANKA: Foglaljanak helyet.

SIPOS: A cserzett bőr szagát. Nálunk Újpesten általában bőrszag volt. Mauthner- bőrgyárszag. És a szép fiatal nők ezt vitték a bőrükön haza, ezt a randevúra, a cukrászdába, a moziba. Még az ágyba is.

ARANKA: Hozom a vacsorát. Gombapaprikás, ha kedvelik.

SIPOS: A gombát nem én szedtem. Életveszélymentes.

SZILVIA: Nem is tudom, hogyan fogjuk ezt majd meghálálni. Ahogy így be tetszettek fogadni.

ARANKA: Az uram a meséből a jó tündér, csak egy kicsit már kiment a fazonjából. Azt a vizes dzsekit is vesse le, fiatalember. Jó étvágyat! (Tálalás.) Szóval kis időre Pesten.

SIPOS: Átmenetileg.

ELEMÉR: Ígértek szállást a kollégiumban, de még nem ürült meg a szoba.

SZILVIA: Tessék elképzelni, az utolsó pillanatban jön a lemondó távirat.

ARANKA: És rokonuk? Hozzátartozójuk? Nincs itt senkijük?

ELEMÉR: Kérem, én mindent megszerveztem, de a dolog mégsem jött össze. Amíg összekalapálom a diplomamunkát, két hónap. De addig is szereztem olyan munkahelyet, hogy nappal bejárhassak az egyetemre.

SZILVIA: Éjszakai elfoglaltság.

ELEMÉR: Szóval anyagmozgatás a Szabadkikötőben. Nem fizetik rosszul.

SZILVIA: Én meg ABC-ben leszek kisegítő.

ARANKA: Ilyen vékony fiú és anyagmozgató?

SZILVIA (álvidáman): Külsőre vékony, de rettentően erős. És nagy étvágyú.

ARANKA: Nem akarom megsérteni magukat, de a vendégágyat szétdobattam. Lekerült a pincébe.

SIPOS (álvidáman): Majd fölhozzuk, és összeütjük. Úgy gondolom, átmenetileg.

ARANKA: Gyújtósnakvaló!

SZILVIA: Kérem, mi meghúzzuk magunkat.

ELEMÉR: Nem vagyunk nagy igényűek.

SIPOS: És miről van szó? Egy-két éjszakáról? És ha megtoldják egy kicsit?

SZILVIA: Sipos úr olyan hozzánk, mint egy jó rokon.

ARANKA (keményen): Neki kiterjedt rokonsága van.

TANÁCSI: Ön, asszonyom, itt a házfelügyelő?

KONRÁDNÉ: Itt és ezenkívül még három házban. Megjegyzem, elvtárs, tegnap már voltak itt ketten a hatóságtól. Babos úr jellemrajza miatt.

TANÁCSI: Az más. Én az igazgatási osztályról vagyok.

KONRÁDNÉ: Tessék mondani, az már bizonyított tény, hogy Babos úr Olaszban lelépett? Nem a lakásigénylők terjesztik?

TANÁCSI: Ő maga közölte. Ajánlott levélben.

KONRÁDNÉ (mindent tud, de azért csodálkozik): És szerelem miatt? Elnézést kérek, de Babos úr kimondottan férfiak után érdeklődött. Szóval, hogy ki ne mondjam! A hajlamai.

TANÁCSI (komoran): Férfi után ment.

KONRÁDNÉ: Az után a bodros szőke után? A szerencsétlen! Itt hagyott egy ilyen kiemelt életet! Egy ilyen szuperlakást! Egy aranyérmes parókakészítő! És csak élőember-hajjal dolgozott. Halottról legritkábban. Filmgyár, tévé, minden. Ő kapta a legjobban fizetett fejeket.

TANÁCSI: Ki lát bele a szenvedélybe, asszonyom? Tessék mondani? (Mint aki bánja, hogy már túl sokat beszélt.) Hány szobás is az érintett objektum?

KONRÁDNÉ: Majdnem három. Még annak idején, 48-ban választották le. Az az igazi lakás öt szoba volt. Egy agglegény likőrgyárosé. De az illető, még annak idején, hűtlen lett a nép államához, és ezért sittre került. Később rehabilitálták, de már csak Nyugaton. (Észreveszi, hogy túl sokat beszél.) Szóval azt a gyönyörű lakást lecsonkították, és így kerültek ide ezek a Siposék. Kérem, itt azelőtt csakis úriemberek laktak. Nem azért mondom!

TANÁCSI: És kik ezek a Siposék?

KONRÁDNÉ: Kitesznek ketten ötszáz évet. Az öreg azelőtt, úgymond, rendes munkásember volt, most nyugdíj-kiegészítésnek füveket gyűjt a budai hegyekben. És ezekkel a mindenféle gazokkal mindenféle erős szagokat hurcol ebbe a valamikor tiszta házba! (Kíváncsiságból.) A Babos úr lakásának, gondolom, valaki majd nagyon örül.

TANÁCSI: Egy arra érdemes. De amíg eldől, idő kell hozzá.

KONRÁDNÉ: Ez csak természetes! Itt évekkel ezelőtt, erőszakos haláleset miatt, megürült egy lakás, és még most is üresen áll.

TANÁCSI: Elosztási problémák. Raktározási problémák. Igazgatási téma. Vagy egyszerűen tartalékolni kell azt a lakást. Valakinek, ahogy ön mondja. Most mindenesetre az a dolgunk, átvizsgálni a vizsgálnivalót, jegyzőkönyv, két tanúval láttamozva és lepecsételés. LEPECSÉTELÉS!

KONRÁDNÉ: Értem. Amióta csak a világon vagyok, mindig mindent megértettem. Különösen a hatóságot. Háború előtt és háború után, mindegy. Mert minden hatóság - hatóság. És kit képvisel a hatóság? A rendet. És mi a rend? A lehető legjobb dolog. Mehetünk, elvtárs.

(Szögelés, kalapálás, zaj.)

SIPOS: Ezt osztályon felüli módon összebarkácsoljuk. Nem is szabad, ne haragudj, Aranka, hogy ebből valaha is gyújtós legyen. Meg kell hogy maradjon.

ARANKA: Múzeumba kerül. Proletárok ágya. Emeletes ágy a huszadik századból. Ebben szültek, ebben haldokoltak.

SIPOS: Aranka áldott humora! Tudjátok, mennyit bírt ez ki eddig? Ha meggondolom, Magyarország történelmét, az utolsó negyvenöt évben. Pedig puhafából van. Emlékszel, anya? Eleinte még érezni lehetett a gyantaszagát.

ARANKA: Megpróbáltam elfelejteni. Miben éltünk évekig, egy pincelyukban. Így értsék ezt a boldogságot.

SIPOS: Lent a gyerekek, fönt pedig mi ketten. (Álvidáman.) Nem mertünk szerelmeskedni!

ARANKA: Hallgass, te idétlen! Nincs benne semmi szégyenérzés.

SIPOS: Visszanézve a szerelem szégyen?

(Erős, többszöri csöngetés kívülről.)

ARANKA: Ez ki az istenverés lehet? (Kiabálva.) Nyitok!

SIPOS: Én minden csöngetéstől várok valamit. Eseményt. És a legtöbbször? Kiderül, hogy tévedés. A szomszédot keresik. Egy jó embert, aki már átballagott a semmibe. Még a legjobb, amikor eltévesztik az emeletet.

ARANKA: Tessék, beljebb, Konrádné!

KONRÁDNÉ: Nem zavarunk?

TANÁCSI: Jó estét kívánok!

SIPOS (még két-három szöget bever): Csókolom, kedves Konrádné asszony. Föltámasztjuk ezt az istenáldotta emeletes ágyat.

KONRÁDNÉ: Az elvtárs itt a tanácstól.

TANÁCSI: Igazgatási osztály.

SIPOS: Ez a két fiatal itt... bemutatom őket. A Donnál elpusztult szerencsétlen bátyám unokái. Egy kis ideig minálunk.

ELEMÉR: Szeredás vagyok. És ő itt az én feleségem.

SZILVIA: Jó estét kívánok! Kérem szépen... mi csak átmenetileg.

TANÁCSI: A szomszéd miatt jöttünk. A megüresedett lakás miatt. (Falon kopogtat.) Itt érintkezik a két objektum?

SIPOS: A válaszfal, kérem tisztelettel.

TANÁCSI: Igen, válaszfal. Ezt tehát tisztáztuk. Szükségem lenne önre, Sipos úr, mint tanúra.

SIPOS: Miről tudnék én tanúskodni? Nem volt hozzá semmi közünk. Semmi, de semmi.

ARANKA: Véleményünk van róla, de az nem kívánkozik ide.

TANÁCSI: Mint egyszerű tanú kellene, a jogi formalitás miatt. Aláírni - másodiknak - egy elkészítendő jegyzőkönyvet, ami tulajdonképpen a további eljárás alapja. Ön csak mint egyszerű állampolgár. Kérem a személyit. (Tüsszent.) Volt tudomása önöknek Babos Béla disszidálási szándékáról?

ARANKA (növekvő indulattal): Volt a halálnak! Majd éppen ránk bízta volna! Egy ilyen ember, aki olyan.

TANÁCSI: Mindegy! Az eljárást le kell folytatni. Az ajtóra sleifni kerül. És hivatalos körbélyegző. Ezt senki el nem távolíthatja. Konrádné, legyen szíves a kulcsokat! Akkor indulhatunk?

SZILVIA: Kezit csókolom, Aranka néni! Jó estét!

ARANKA: Szervusz. Sápadt vagy. Mit cipelsz abban a neccben?

SZILVIA: Vettem egy halat. Egy élő halat. Elemér?

SIPOS: A fürdőszobában. Készül az esti jelenésre. Szmoking, csokornyakkendő, miegymás, ami a trógeroláshoz kell, elegánsan odakészítve. Azt hiszem, ma éjjel sót rakodnak. Sós lesz az éjszakájuk.

ARANKA: Őszintén szólva utálok halat bontani. Amikor már agyonütötték, még akkor is ver a szíve. Nem bírom nézni, ahogy dobálja magát. A halála után!

SIPOS: Inkább agyoncsapja még egyszer.

ARANKA: Az én édes uramból a tömény beszél. Ibolyaszezon. Tele van a kosara ibolyával. És ingyen osztogatja. Meglátják ezt a roggyant kis öregembert, és azt mondják: ITT A TAVASZ! És összevissza kínálják.

ELEMÉR (berobban, frissen): Szilvia! Korábban zártatok?

SZILVIA: Áramszünet. Friss vagy, kipihent vagy! De örülök neked!

ELEMÉR: Egy egész telet átaludtam. És a mi jótevőink lábujjhegyen jártak. És suttogtak. Nálad?

SZILVIA: Semmi különös, vagyis...

ARANKA: Hát agyonütöttem szegényt. De ahogy előre megmondtam, még mindig ver a szíve!

SIPOS: Rám ne számíts! Én hozzá nem nyúlok!

SZILVIA: Elkaptak nálunk egy tolvajt. Nem viszkit lopott, nem Napóleont - vécépapírt. Egy vézna kis öreg. Mindene reszket. De különösen a szája. Mielőtt rájött a remegés, azt mondta, artista volt, légtornász, kupolában. És azt mondta a rendésznek, nem tud meglenni sikerélmény nélkül. Ezért jár lopni.

ARANKA: Vécépapír kell neki! Jelenleg hiánycikk. (Csöngetés, kiált.) Ez nem lakás, ez főútvonal! Megyek!

DR. LANTOS: Jó estét kívánok! És elnézést. Doktor Lantos. Egykor törvényszéki bíró, tyúkperekben, jelenleg rokkantnyugdíjas. Micsoda tavaszi erdőillat! (Tüsszent.) Bocsánat.

SIPOS: Tessék csak nyugodtan! Gyógynövények a Herbáriának!

ARANKA (idegesen): Részemről behozom az ételt.

DR. LANTOS: Csak egyetlen kérdésre szorítkoznék.

ARANKA (oldottan): Babfőzelék oldalassal. Kicsit vastagon berántva. Ha bírja a gyomra.

DR. LANTOS: A magam részéről már úgyszólván vacsora után. De talán egy fél adaggal mégis. Jövetelem tartalmi része (mohón enni kezd), mondhatnám így is: közösségi. Szabad estéimet a mindjárt kifejtendő ügyekkel töltöm. És minden estém szabad. Tudomásom szerint az önökkel szomszédos lakás üresen áll. Hetek óta. Nem a magam érdekében jöttem. Nem vagyok lakásra jogosult. Félszobámat megosztjuk ikertestvéremmel. Hány éve is? És ez az együttélés, az idő tömegéhez viszonyítva, szolidan bevált.

ARANKA: Adhatok még egy keveset?

DR. LANTOS: Viszont én és a fivérem társadalmi munkában, mondhatnám úgy is, társadalmi megbízásból, mondhatnám úgy is, a lakásnélküliek, a lakásra váró fiatalok nevében, létesítettünk egy eszmei lakáshivatalt. (Mellékesen.) Talán még egy keveset, asszonyom. (Eszik.) Vezetünk egy nyilvántartást, persze minden bürokráciától függetlenül. Kartotékrendszerünk - príma ez a bab! -, szóval a nyilvántartásunk egyedülálló. A szomszéd lakosztály, prognózisunk és tapasztalatunk szerint, még sokáig üresen marad. És miért? Egy hibás rotáció, a szociális lelkiismeret kihagyásai miatt. Itt vannak önök, két szép fiatal. Férj és feleség?

ELEMÉR: Igen. Hónapok óta.

DR. LANTOS: Az már valami próbaidő! Az asszonyka igen bájos. (Gyengéden.) Gyereket vár? (A hallgatást igennek véli.) Mikorra esedékes?

SZILVIA (fölfokozottan): Bármikorra!

DR. LANTOS: Kérvényük? Vállalásuk? Perspektívájuk? (Miután nincs válasz.) Értem. Kérem, nem akarok senkit sértegetni, de ez itt maga a pokol. Két ilyen fiatalnak. Még ha szeretetből is. Mikor jutnak egy saját pillanathoz? A saját kis csendjükhöz? És a falon túl? Lakatlan lakosztály. Az Ígéret Földje. Nyugalom, összkomfort, ami csak lehet egy kulcsra zárt ajtó mögött. Meddig óhajtanak ilyen defenzív állapotban élni? Meddig tűrik a tűrhetetlent?

ARANKA: Mit akar tőlük, jóember? Miért keseríti őket? Van valami elgondolása?

DR. LANTOS (letörten): Szinte semmi. Magányosak az esték. Becsöngetek, elmondom, amit el kell mondani. Távozom. Ennyi. Elnézést.

ARANKA (megszelídülve): Semmi baj, kedves uram. Elméletben mi igazán egyetértünk. Majd kikísérem. (Kis csönd után.) Ez egy bolond, aki megkapta a kimenőjét. Az ilyesmi mindenkinek jogos. Csak az a marhaság, hogy idekint is folytatja. (Nekikeseredve.) Nem bánt senkit, és mégis közveszélyes!

SIPOS: És mit szóltak?

ARANKA: Kifényesedtek az örömtől. Leszaladtak venni mindenfélét, hogy ünnepeljenek. Azt mondtam Szilviának: nézd, mi csak délután jövünk haza. Öt felé. Addig tiétek a lakás. Hogy is mondta az a buggyant? Az a buborékgyártó... az a szivárványműszerész? Egy kis saját csend. És ha maga az Úristen dörömbölne, édes Szilviám, még neki se nyissatok ajtót!

SIPOS: Egy kis saját csend. Az a kimenős bolond (csönd után) talán nem is volt olyan bolond. Mindenesetre odakint zuhog, de az ernyőnk kétszemélyes.

ARANKA: Délelőtt mozi, Ben Hur, legalább négy óra. Utána, te rozsdás gavallér, elviszel ebédelni egy vendéglőbe.

SIPOS: Utána kiderül az ég, sütni kezd a nap. Páskomliget, berkenyebokor.

ARANKA: Te nagyzoló, öreg szamár!

(Kívülről zaj, ajtónyitás, két berobbanó idegen: Mizseiék.)

MIZSEI (erőteljes, harsogó hang): Jó reggelt, kedves Siposék! Az ajtó nyitva volt.

MIZSEINÉ (jókedvű mezzoszoprán): Csókolom, mamika! Mi lennénk a Mizseiék.

MIZSEI: A Mizseiék.

SIPOS: A Mizseiék.

ARANKA: Ők. Átmenetileg.

MIZSEI: Megígértük, eljöttünk. Nálunk az adott szó! (A döbbent csönd után.) Beugrott már, apika? Hévíz, tavirózsák, bütyökáztatás! (Visszhangtalan röhögés.) A lumbágó, apika! Jöjjenek csak bármikor, szívesen látjuk. És az emeletes ágy!

MIZSEINÉ: Mondtam az uramnak, jó, jó, komoly emberek, szívélyes meghívás, jöhetünk a nap minden órájában, de azért sürgönyözni kellene.

MIZSEI: Kaját hoztunk, egy hónapra valót! Két pecsenyekacsa kibelezve, pulykamell rántva, tepertő, oldalas, házitorta, hámozott dió, alma, minden!

MIZSEINÉ: Az emeletes ágy! Ilyennek képzeltem! Majd fönt te alszol, fiam, lent meg én. (Lendülettel.) Mindenkinek Erzsike vagyok!

MIZSEI: Csak pár napig leszünk. Nálunk odahaza átpofozzák a házat. Generál. És garázsépítés. A sógorom intézi. Hogy ne legyünk a rumliban.

ARANKA (fanyalogva): Az emeletes ágy, hogy is mondjam, teljesen foglalt.

SIPOS: Szóval két édes fiatal. A Donnál eltűnt szerencsétlen bátyám unokái. És az asszonyka úgyszólván gyereket vár.

MIZSEI (döbbenten): Gyereket? Remélem, nem eltartási szerződés? Mert arra halálosan vigyázni kell! Apikám, maguk mit sem sejtve aláírják a papírt, és észre se veszik, hogy kezd a dolognak szaga lenni. Tedd le azt a cuccot, Terikém. Olyan barátságos itt maguknál. Igaz, hogy egész nap majd a várost járjuk. Bevásárlás, minden! De este: díszvacsora.

SIPOS (erőt gyűjtve): Hát, kérem szépen... mi ezt a napot, ezt az egész mai napot odaadtuk nekik. Hogy szegénykék magukban lehessenek egyszer. Hogy legyen egy saját pillanatuk.

MIZSEINÉ (nekidühödve): Magukban? És saját pillanatuk? Tetszik tudni, mamika, mi az átkuk a mai fiataloknak? (Várja a kérdést.) Az. Hogy örökké csak lefeküdnének. Már nemcsak a moziban, a presszóban, de a nyílt utcán is, mamika. Fényes délben is összetapadnak, mint a párzó bogarak. Elnézést.

MIZSEI: És tényleg megkötötték azt a bizonyos szerződést? Legalább ügyvéddel?

MIZSEINÉ: Tetszettek már megfigyelni, ahogy néznek? Mint az éhes macskák. Ahogy reggel lesik, fölébredt-e a papi, a mami. Vagy netán, adja isten, elaludtak örökre?

SIPOS (berekedve az indulattól): Semmi szerződés!

MIZSEI: Helyes! (És amiről beszélni akar.) Ha nincs emeletes ágy, ha már foglalt, sebaj. Megvagyunk mi anyuval kis helyen is. Fotel, hencser, szófa, ilyesmi. (Furcsán, erőltetetten nevet, de visszhang nélkül.)

SZILVIA (jókedvűen be): Fölvásároltuk az egész közértet!

ELEMÉR (döbbenten): Vendégek?

MIZSEI: Á, a fiatalok! Részünkről Mizseiék. A nejem.

MIZSEINÉ: Nem sokáig rontjuk a levegőt, ne féljenek!

SIPOS (nála szokatlan keményen): Nincs helyünk, nem értették?

MIZSEINÉ: Micsoda? Kiverné az embert az esőbe? Ezzel a dögnehéz pakkal? És amikor idecsalogatott? Bármikor? És mindig? És természetesen?

SIPOS: Megmondtam, nincs emeletes ágy. Nincsenek Siposék. Nincs fotel. Ha óhajtják, egy ernyőt adhatok.

KONRÁDNÉ: A mérnök úr az építési osztályról.

MÉRNÖK (valami nevet mormog).

KONRÁDNÉ: Kaptak a tanácstól értesítést.

MÉRNÖK: Egy kis vázlatot készítenék a lakásról.

SIPOS: Vázlatot? És minek? Több mint harminc éve, hogy itt lakunk, vázlat nélkül.

MÉRNÖK: Mindössze egy skiccet.

KONRÁDNÉ (nem érti): Skicc.

ARANKA: Mi az, hogy skicc?

KONRÁDNÉ: Skicc.

MÉRNÖK: Kérem, ez, amiről itt szó van, lakásgazdálkodási kérdés. Egy alternatíváról van szó.

KONRÁDNÉ: Sipos úrék jól tudják, hogy a két lakás azelőtt egy lakás volt. Gyönyörű, nagy úri lakás. Sőt azt is tudják (emlékező lágysággal), hogy az egész bizonyos Hubert úré volt, a likőrgyárosé. Akkor én még fiatalasszony voltam, és minden nagyobb ünnepre kaptunk ajándékba egy gyomorkeserűt meg egy császárkörtét.

ARANKA: Aztán a nép nevében jött a leválasztás.

KONRÁDNÉ: Jött.

MÉRNÖK: Fölmerült a gondolat, hasznosabb lenne, ha visszaállítanánk a nagy lakást. Mondjuk így, reprezentációs célra. És önöket...

KONRÁDNÉ: ... mert a két lakás ugye egybekívánkozik.

MÉRNÖK: ... és önöket kárpótolnánk egy modern, mondjuk így, lakótelepi lakással. De kérem, ez még intern. És nincs is rá fölhatalmazásom. De azt hiszem, a megoldásnak önök is örülnének. Akkor most följegyezzük a méreteket.

SIPOS (konok, feszült csöndességgel): Tessék eltenni ezt a mérőszalagot.

MÉRNÖK: Szeretném figyelmeztetni...

ARANKA: Megmondta a férjem, tessék eltenni azt a szalagot.

KONRÁDNÉ: Miért szívóskodik, Siposné? Ez hivatalos ügy. És ha úgy döntenek, ahogy döntenek, maguk is jól járnak.

MÉRNÖK: De amíg ebből lesz valami, kedves asszonyom! Amíg itt döntés születik! Amíg itt elkezdik a munkát! Van elképzelésük?

ARANKA: Tudom, akkor már az olyanoknak, mint mi, Keresztúr lesz az aktuális.

MÉRNÖK: Én nem fognám fel ilyen tragikusan.

ARANKA: Én mindent tragikusan fogok fel. Az egész életem, uram, nevetni fog, egy tragédia. A születésemtől mind a mai napig.

MÉRNÖK: Hogy értsük egymást. Itt nem lesz semmi jogsérelem. Csak az eredeti helyzet visszaállításáról van szó. Kapnak ehelyett egy sokkal megfelelőbbet. És ez az önök érdeke is.

ARANKA: Az én érdekem, hogy tessék engem békén hagyni. Az én érdekem ez az ötvenkét négyzetméter. És ehhez ragaszkodom. Ehhez a lovardához, amit soha nem lehet rendbe tenni. Ahol az ablaknál néha reggel van, de a szoba végén mindig este. Hosszú évek óta itt vagyok boldogtalan és hosszú évek óta itt vagyok boldog. Mit mondhatok még?

KONRÁDNÉ: Nem jött váratlanul. Megkapták az értesítést.

ARANKA: Hogy jönnek a tanácstól és valaki legyen idehaza. Hát idehaza vagyunk. Nem fogadok el semmiféle cserelakást.

MÉRNÖK: Sajnálom. Akkor lesz rá határozat. Vannak jogai a bérbeadónak is. Ez a demokrácia másik oldala. A viszontlátásra.

KONRÁDNÉ (kifelé menőben): Csodálkozom magán, Siposné. Pedig maga okos asszony. Legalábbis.

ARANKA: Azt hiszem, megbeszéltünk mindent. Jó napot!

SIPOS (kis csönd urán, bizonytalanul): Ezt elintéztük.

ARANKA (kiüresedve, fáradtan): Nem intéztünk el semmit. Ők az erősebbek. Egy napon jön az írás, a határozat. Föllebbezhetünk, jártathatjuk a szánkat, de minek?

SIPOS: És ha jön? Netán? És ha kapunk egy modern cserelakást? Ránk szakad a plafon? Te itt mihez ragaszkodol? Légy szíves, ülj már le egy pillanatra. Beszélgessünk. Ülve. Legalább egyszer egy szentelt ünnepen. Mi történhet velünk? Fölpakoljuk a fölpakolnivalót, és passzé!

ARANKA: Ezt a sok összekuporgatott kacatot! Ezt a rejteni való nyomorúságot! És kivisszük az egészet napvilágon az utcára. A szégyenünket, a szegénységünket. Hogy ezt hoztuk össze, hogy ennyi és ennyi éven át ez sikerült. Két örökké gürcölő embernek. Akikre számíthat a társadalom. Én nem akarok innen már sehová se menni!

SIPOS (álvidáman): Az emeletes ágyat fölpakoljuk a cuccal, és neki az óceánnak! Oldalba vágjuk az öreg hajót egy pezsgősüveggel, vízre eresztjük!

ARANKA: Még van kedved marháskodni!

SIPOS: Ne olyan idegesen, Aranka! Megmondta a mérnök, amíg ebből lesz valami! Magyar ütemterv szerint.

ARANKA: És a fiatalok? Hitegeted, biztatod őket. Beszéltél velük? Nekik se cél, hogy itt ragadjanak.

SIPOS: Mondtam a fiúnak: nézd, ez nektek se jó. Legföljebb egy hónap, Sipos bácsi, és minden rendeződik. Mondja a fiú.

ARANKA: Nem mintha engem zavarnának, de nekik kínlódás ez az egész. Nincs egy szabad mozdulatuk. Akarjuk, nem akarjuk, kilessük őket.

SIPOS: Ez a hét már elmegy. És gondolok valamire. Te szoktad mondani, én mindent másoktól várok, a jóistentől, mit tudom én, kitől! Tőled, Aranka. Hát igen, az utolsó szót te mondod ki mindig, de nem azért, mert nekem nem jut az eszembe semmi, mert én gyáva volnék. A leválasztás után, te is tudod, maradt egy tapétaajtó.

ARANKA: Nekem mondod? A kamrában, a nagy szekrény mögött.

SIPOS (türelmes szeretettel): Nem azért, mintha te nem tudnád. Te még ellene is voltál, de Babos annyira erőszakoskodott, ne falaztassuk el az ajtót, félt valamitől. "Szomszéd úr, ha kiabálást hallanak, jöjjenek azonnal!" (Nagy csönd után.) Lenne egy pár boldog hetük. Hogyan is mondta az a félcédulás? Hát én kiutalom nekik Babos úr lakását. Záros határidőre.

ARANKA: A záros határidő majd neked stimmel. A végén még sittre kerülsz.

ELEMÉR: Micsoda gazdagság! Hogy tudott ennyi mindent összeszerezni az az ember? Várjál csak... négy rádió, zenegép, két tévé...

SZILVIA (fölkiáltva): Fényorgona! (Zenei hangok.) Sipos úr csakugyan megtáltosodott. Egy öreg a Nyár utcából, akinek hirtelen szárnya nőtt. És ezentúl fönt közlekedik a tetők fölött. (A sírás határán.) Túl szép itt minden!

(Próbababák stilizált, különös mondatai.)

2. PRÓBABABA: Dolly vagyok a revüből, bal szélről a harmadik.

1. PRÓBABABA: Én vagyok a dán királyfi. Meghal mindenki körülöttem. Meghalok én is.

SZILVIA: Te, ezek a babák! Ezek a rémisztően gyönyörű babák! Félek!

ELEMÉR: Félsz? Mitől? És meddig tart az egész? Tudjál örülni. Ha már az öreg Sipos ennyire megtáltosodott.

SZILVIA: Amióta ránk csukta a tapétaajtót... (Babahangok.) Nem vagyok ehhez elég vagány. És te sem! Olyan, mintha egy idegen ágyába feküdnénk! Mintha a bőrömön érezném annak a másik embernek a lélegzetét.

ELEMÉR (elvicceli): Majd alszunk a szőnyegen. Pár gyönyörű nap. És (ironizálva) a saját beutalónk alapján.

SZILVIA: Sikerélmény. Mint az öreg artistának, aki vécépapírt lop, és fönt érzi magát a kupolában.

ELEMÉR: Nem ismerek rád. Mindig te voltál a bátor, a rámenős, a vagány! Hát loptunk egy kis csöndet magunknak. Falakat a szerelmünk köré. Átmenetileg, ahogy az öreg mondja. Hogy úgy szeressük egymást, ahogy megszülettünk, és leselkedők nélkül. Mi jutott eddig nekünk? Hotel Jázminbokor, a hűvösvölgyi Nagyrét mellett. Negyedóra titkos ölelkezés az emeletes ágyban. Félóra anyádéknál a konyhában, tíz perc egy...

SZILVIA (félbeszakítja): Illegalitás! Amióta együtt vagyunk, mindig abban élünk. Milyen unalmas lehet azoknak, akik papától-mamától kapnak lakást, kocsit, istencsodáját! Bennünket ilyesmi nem fenyeget. (Kopogtatás a tapétaajtón.)

SIPOS: Csak én. Elnézést kérek, hogy zavarok, egy-két dologról elfeledkeztem. (Öngúnnyal.) Csupa óvatossági rendszabály. Úristen, maguk úgy kivilágították ezt a lakást, mint Szent Istvánkor a Gellérthegyet! Csillárok, fénymicsodák, falikarok, Babos úr nem spórolt az árammal. Ezeket most szépen sorra leoltogatjuk. Legfeljebb egyetlen lámpa, gyerekek. És összehúzni a függönyt. Egyáltalán, honnan van villanyotok? Amikor a leltárt csinálták, leplombálták az órát.

ELEMÉR: Értek valamennyit az elektromossághoz.

SIPOS: És gyerekek csöndesen, nagyon csöndesen! A körzetnek füle van. Itt a legtöbb ember lehallgatja a másikat. Itt mindenki a másik erkölcsére vigyáz. És ha nem sérti az érdeküket, rettentően törvénytisztelők. Egészen a följelentésig.

SZILVIA: Tessék megmondani, Sipos bácsi, hogyan szabad itt létezni egyáltalán? Szó nélkül? lélegzet nélkül? mozgás nélkül?

SIPOS (zavarban): Ezek a mosolygó viaszpofák, ezek a szuperszép parókák! Nemhiába volt Babos úr nagymenő! (Kis szünet.) Drága Szilvia, én nem tiltok semmit. De az általános hadihelyzet. A lakáson a pecsét oké. Ti jöttök-mentek a tapétaajtón. Ha éppen vannak nálunk, kivárjátok, amíg az illetők szíveskednek eltávozni. Hát csak ennyi. És a sok szópocsékolás miatt ne legyen harag. Jó alvást, szép álmokat!

SZILVIA: Az öregúr szárnyai mintha egy kicsit megperzselődtek volna.

ELEMÉR: Nem vagy igazságos, Szilvia, ennél nagylelkűbb öreggel még nem találkoztam.

SZILVIA (nekivadulva): Nincs módomban igazságosnak lenni! És fütyülök a nagylelkűségére! Kérem a fényeket! Kérem Babos úr összes létező fényeit! És igenis lefoglaljuk a bárszekrényt! Milyen italokat szíveskedett itthagyni nekünk? Nézd ezt a felvonulást! Whisky, konyak, gin, Martini. Légy szíves, hozzál poharakat, édes! Kristálypoharakat!

(Pohárcsendülések - kis zenemű.)

ARANKA: Kedves asszonyom, három vagy négy nap óta maga a hatodik. Én csak annyit tudok, hogy a főbérlő disszidált, és a lakást lepecsételték. Ezt bárki láthatja a lépcsőházban. Hogy kiutalták-e már vagy sem? Az ilyesmibe engem nem avatnak be. Hál' istennek!

ÁLLAPOTOS NŐ: Tetszik látni az állapotomat. Most jön a harmadik. És a kérelmünk bent van évek óta. Sorba állunk a sorban állók között. A múltkor bent voltam a hivatalban. Én mondom a magamét, az előadó a magáét. Szóval a végén elkapott az idegesség, talán goromba is voltam, pedig nem a természetem. És erre az előadó: ne zsaroljam őt a nagy hasammal! Elsápadt ő is, tudta, hogy túlment a határon. Ez a nagy hasam, elvtárs, mondtam neki... ez a magzat, elvtárs, akivel én zsarolom magát, még akkor is itt lesz, és folytatja a folytatnivalót, amikor mi már nem leszünk. Elnézést, ne haragudjon. Ezt mondtam neki.

ELEMÉR: Kezdek beleszokni ebbe a szupermennyországba. Lelkifurdalás nélkül. A fürdőszoba egy olajsejknek is megfelel.

SZILVIA: Babos úr konzumturiszt-italai! JIM BEAM. Baccardi Finnlandia. Johnny Walker, Bols. A függönyök jól összehúzva, és nem létezünk senkinek. Akárhogy is figyel a körzet. Teljes kivilágítás! Magnó, zeneszekrény. Nézd ezt a hajasládát. Csupa finom, könnyű haj! Ez mind emberi haj volt valamikor - és most nyersanyag. Félelmetes, mi? Nemhiába, hogy Babos úr a szakma mestere. Tizenhat éves voltam, amikor eladtam a derékig érő copfomat, és vettem egy valódi Levist. Beléptem a komoly farmerosok közé. (Nagy, puha csönd.) Hallgatod? Micsoda csönd! Létezik ilyen is. Tíz nap óta magunk vagyunk, ketten. Nem unod még? Nem szeretnél ide magadnak valaki mást?

ELEMÉR: Sokat iszol, Szilvia.

SZILVIA: Már te is ellenőrködöl? Vagy félsz? Te mindig félsz! Mert én már nem félek. De neked a pórusaidból jön a félelem. (Váratlanul.) Szeretnék mezítláb táncolni veled. Melyik számot akarod?

(Zene.)

Ez megfelel, fiatalúr? Csupa robbanás!

(Zene erősödik.)

Szoríts magadhoz! Szoríts, érted? Ezek a mézesheteink, fiatalúr! Ilyen nem lesz nekünk soha többé az életben. Sipos bácsi kinyitott egy tapétaajtót. Beengedett a mennyországba. És azt hiszi az öreg, hogy sínre tette az életünket. Pedig tudod, mi lesz holnapután, a jövő héten?

(Zene erősödik.)

Szoríts, édesem, öleljél!

(Fölhullámzó zene.)

Ki leszünk rúgva a paradicsomból. És tudod, kik leszünk mi éveken keresztül? Várakozó csórók. Előszoba-töltelék. Akik mindig a legközelebbire várnak. Hogy diplomád legyen, hogy állásod, hogy gyerekünk. De én most mégis félelmetesen boldog vagyok. Úgy is, mint illetéktelen behatoló. A hideg fut a hátamon, olyan boldog vagyok. És ez is beleszámít az össznemzeti közérzésbe.

(A zene még jobban felerősödik.)

Ölelj, te drágám! Erősebben. Szorosabban. Szeretlek!

(Figyelmeztető kopogás a falon.)

SZILVIA (mint aki lezuhan a magasságból): Babos úr átkopogott. Olaszból. Tiszteljétek a magántulajdont! Egy szorgos élet gyümölcseit! (Kezéből tölcsért formálva.) Kedves Babos úr, a lakás osztályon felüli, csupa csingilingi és meglepetés! Iszunk az egészségére, kedves Babos úr!

ELEMÉR: Nem kellene mégis lehalkítani? Az öreg kifejezetten megkért minket...

SZILVIA: Az öreg kifejezetten. Most mondok neked valamit, amit regényben vagy színdarabban szerelmes nők szoktak mondani. Gyereket akarok tőled, fiatalúr!

ELEMÉR: Talán mégis jobb lenne kicsit csöndesebben...

(A zene halkul.)

SZILVIA (gúnyosan, csalódottan): Ahá! Mégiscsak begyulladt a fiatalúr! Már elege van ebből a krimiszerű tündérmeséből. Ez túlságosan is veszélyes magának, fiatalúr! De az emberiség szeretkezni óhajt, fiatalúr! És szaporodni óhajt, fiatalúr!

ARANKA: A fiatalok? Megint haladékot adtál nekik?

SIPOS: Még ezt a víkendet. Ez még legyen az övék.

ARANKA: Az embert minden csöngetésre a frász kerülgeti. Tudod, mivel rohant le Konrádné a liftnél? Hogy fényt láttak Babos úrnál. FÉNYT LÁTTAK, AKIK LÁTNI SZOKTAK.

SIPOS: Reggel, amikor beszéltem velük, megígérték, nem lesz több magnózás. És a nagy kivilágításnak is vége.

ARANKA: Mintha lennének abban a lakásban, mondta az a szadista dög. Láttam a szeméből, ezt nekünk mondja. Mint aki azt is mondja, átjártok Baboshoz, fosztogatjátok a hivatalos leltárt. Siposék, ti a bűn útjára léptetek!

SIPOS: Azt a két-három üveget majd pótolják a fiatalok.

ARANKA: Három hét óta játszod a jóságos úristent. SIPOS, AZ ATYA. Még két nap, még egy, csak még ez a víkend! Prolongálod nekem az idegbajt.

SIPOS: A tapétaajtóról a kutya se tud. Volt pár boldog napjuk, és vége. És marad egy emlékük. Olyan, hogy még húsz év múlva is elővehetik. Volt egy bizonyos Sipos, egy öreg szivar, aki nagyobb hatalom volt, mint egy lakáshivatal. Negyven év jó viselkedés után csekélyke szabálysértés. Ennyi egy szabályos életbe is belefér. Aztán itt marad a lakás, a Babosé, mint egy múzeum, csupa osztályon felüli cucc, vitrin, ember nélkül, egy láda haj, a viaszpofák, és az egészet beszállja a por, minden tele lesz pókhálóval, reccsen a padló, reccsen a bútor, csak úgy saját magától, és egyszer majd: szétdobálják az egészet. Szétdobnak minket is!

(Olyan a csönd, amilyent csak az egyenletes áramzúgás monotóniájával lehet érzékeltetni; ebben hangzik föl olykor egy-egy összecsendülő fémdarab tiszta hangja, összekoccanó kristálypoharak csengése és olykor-olykor egy-egy ritmusban koppanó, súlyos vízcsepp.)

SZILVIA: Szóltál? (A babák dialógusai.)

1. PRÓBABABA: Én vagyok az aranyhajú dán királyfi. Meghal mindenki körülöttem. Meghalok én is.

2. PRÓBABABA: Dolly vagyok a revüből, bal szélről a harmadik.

3. PRÓBABABA: Az én hajamat úgy szedték össze egy nyár végi kertben. Pitypang. Ezüst. Elrepül.

SZILVIA (rémülten): Elrepül?

4. PRÓBABABA: Túl szép vagyok, mint ezüstfehér haj, ehhez a halálpofához. Utál is engem. Ő véges-végig csontkopasz.

1. PRÓBABABA: Mindenki meghal körülöttem. Én is meghalok.

SZILVIA: Micsoda?

2. PRÓBABABA: Balszélről a harmadik vagyok, csak a harmadik, mert nem feküdtem le a menedzsernek.

4. PRÓBABABA: ... és ő véges-végig csontkopasz.

SZILVIA (nagy, teljes csönd után, nyöszörgő félelemmel): Te drágám... ezek a babák itt összevissza beszélnek. Nem hallod?

ELEMÉR (álomittasan): Igen, édes.

SZILVIA (ingerülten): Ébredj, légy szíves!

1. PRÓBABABA: Mindenki meghal körülöttem. Én is meghalok. Ahhoz kell ez az aranyszőke haj.

SZILVIA: Ezt sem hallod? Könyörgök, hagyd az alvást! (Kiabálva.) Félek!

ELEMÉR: Mi történt?

SZILVIA: Semmi.

ELEMÉR: De mégis, mi történt?

SZILVIA: Mindenfélét mondanak a... mindegy. Csomagoljunk, és gyerünk!

ELEMÉR (végre fölébredve): Csomagoljunk? Amikor még az este is azt mondtad, ilyen boldog már sosem leszel...

SZILVIA: Mondtam. Most mást mondok.

ELEMÉR: Most? Éjjel? Fölverni a házat? Mi történt veled? Mi ez a hisztéria?

SZILVIA (visszaszorított üvöltéssel): Nem tudok tovább itt maradni!

ELEMÉR: De hát reggel úgyis kiraknak innen.

SZILVIA: Most! Azonnal! Nem bírom tovább! Ha hisztéria, akkor hisztéria.

ELEMÉR: Nekem mondtad, hogy gyáva vagyok. Hogy nem tudok fölszabadultan élni, hogy...

2. PRÓBABABA: ... balszélről a harmadik. Mert nem feküdtem le a menedzsernek.

SZILVIA: Igen, mondtam. Nem bírom tovább ezt a boldogságot. (Pánikban.) Sötét van! Babos úr összes fényeit! A velencei csillárt! A falikarokat! A fényorgonát! A magnót! Melyik számot parancsolod?

(Váratlan vad zene.)

ELEMÉR: Ne csináld! Nincsenek elsötétítve az ablakok.

SZILVIA: Az a gyönyörű. A lepecsételt lakás világít, muzsikál, dühöng. Nem bírom ezt a skatulyát. Ezt a dobozéletet. (Kiabálva.) Nem vagyok bűnöző!

ELEMÉR: Értelek, drágám, de ha már elkezdtük, ha elfogadtuk... És Siposék miatt is. A fejükre zúdítod a bajt? Várd ki a reggelt.

3. PRÓBABABA: Az én hajamat úgy szedték össze egy nyár végi kertben. Pitypang. Ezüst. Elrepül.

SZILVIA: Miért oltod el a villanyokat? Megint ez a rohadt sötétség!

(Zene elhallgat.)

Gyűlölöm ezt a csöndet! Megsüketülök tőle.

ELEMÉR (kitörve): Mint egy hülye tyúk, úgy viselkedel! Boldog vagy. Nem vagy boldog. Összevissza. Te akartad. Hogy legalább két hétre, három hétre... HOGY AZ EMBERISÉG! Most hogyan megyünk neki a továbbinak? Ami lesz. Ami nem lesz. Most mit kezdünk egymással?

(Halk kopogtatás a tapétaajtón, majd)

ARANKA: Csak nincs valami baj, gyerekek?

ELEMÉR: Szilvia egy kicsit nyugtalan.

ARANKA: Szegény kicsikém. Én se bírnám sokáig.

SZILVIA: Megfulladok!

SIPOS: Nyissak ablakot?

ARANKA: Érthető. De holnap minden a régi lesz. Az emeletes ágy újra a tiétek.

SZILVIA (konokul, csöndesen): Nem.

SIPOS: Addig maradtok, ameddig kedvetek van.

SZILVIA: Nem. Három hét alatt megtanultam, mennyit érünk. És hogy mi jut nekünk ezután.

ELEMÉR: Ezekkel a rémes babákkal álmodott. Ezekkel a rózsaszín halálpofákkal.

ARANKA: Nem kell várni reggelig. Most azonnal átjöttök hozzánk. És jól kialusszátok magatokat. Majd én csinálom az ébresztőt, nagy vasárnapi reggelivel.

SZILVIA (konokul): Hajnalban megy egy vonat.

ARANKA: Nyugodj meg, kislányom. Mi olyanok vagyunk nektek, mint...

SIPOS: Szegény bátyám, aki eltűnt a Donnál...

SZILVIA: Nem kell jóság. Emberi feltételek. Ilyesmi kellene. Egy tisztességes start feltételei. Hány ilyen lepecsételt lakás van ebben a városban? Kire várnak ezek a lakások? Miért nincs bennük ember?

ELEMÉR: Ne haragudjanak. A dolgot nem lehet elhalasztani. Szembe kell nézni - mivel is? Megyünk a hajnali vonattal.

(A babák dialógusai zűrzavarosan megkeverve.)

(1982)