Az irodalom-történet szokásos beosztása nemzeti irodalom- és tudományos irodalom-történetre, az osztályozások rendes hibáján kivül, két nagy igazságtalanságot is foglal magában. Ellentétbe akarja állítani a tudományost a nemzetivel, s a szépirodalomnak mintegy kizárólagos szabadalmat biztosít a nemzeti jelző használatára. Igazságtalan mind a kettővel szemben; ennél túlbecsüli, amarról letagadja azt a jellemvonást, a mi mindkettőjöket megilleti. A népek érzésvilága, individuális sajátságai: felfogása, gondolkodásmódja, szóval mindaz, a miknek összegét nemzeti szellemnek nevezzük, nemcsak költészetükből, tudományos irodalmukból is kisugárzik. Igaz, hogy a tudomány a világé, az emberiségé; de ezen közös kincsnek mi módon jutunk birtokához? E kérdésre Akadémiánk egyik halhatatlan elnöke, b. Eötvös József gyönyörűen felelt meg már egy negyedszázaddal ezelőtt.²  "Minden tudomány individuális törekvések eredménye s a tapasztalás azt mutatja, hogy az egyes tudományos törekvések épen azon arányban mozdítják elő a tudományt, melyben azok az egyes népek vagy egyének individuálitásának eredményei. A népek különböző szelleme s kedélyi tulajdonai, melyek szerint azok a tudományt felfogják, biztosítják azt a sokoldalúságot, a mely nélkül nagy igazságokat feltalálni nem lehet." Ha valakinek, bármely hatalmas iskolának vagy valamely korszak szerencsétlen áramlatának sikerűlne valaha a tudományos működésből a nemzeti szellem nyilvánulásait kiirtani vagy benne elfojtani, magának a tudomány fejlődésének legszükségesebb éltető gyökerét metszené át. A kettőt egymástól külön választani nem lehet. Minden irodalom-történet, mely csak az egyikről - akár a szép literaturáról, akár a tudományosról - ad bármely tiszta képet, mégis mindig csak homályos és csonka tükör marad, melyből a nemzeti szellem irodalmi nyilvánulásait a maga egészében megismerni soha sem lehet.

Így fogta fel a nemzeti irodalom történetének feladatát a mi nagy érdemű Toldy Ferenczünk is. Az ő Magyar Nemzeti Irodalom Története nemcsak a magyar költök és szép próza-írók működését méltatja, kiterjeszkedik a tudományos irodalom termékeire is. Igaz, hogy itt és amott nem egyforma mértékkel mér. Míg a költészet terén a legprimitívebb szárnypróbálgatásokat is tüzetesen s el nem titkolt előszeretettel ismerteti, azalatt a legjelentékenyebb tudományos munkákról futólagosan s legtöbbnyire csak bibliografiai feljegyzésekben emlékezik meg. De e hiányt, a tárgyalásnak és a mérlegelésnek ezen egyenetlenségeit meg kell neki bocsátanunk. Ő volt irodalomtörténetünk első rendszerezője; érezte, hogy egymaga mindent nem karolhat fel egyaránt: követte egyéni hajlamait. Nagyobb hibának tartom Toldy Irodalom-történetében azt, hogy a mult századokban élt és az akkori általános szokás szerint latinul író magyar tudósok irodalmi működését készakarva mellőzte s rólok még csak könyvészetileg sem emlékezett meg. Csak néhány példát említek. Toldy Irodalom-története nem ismeri Katona Istvánt a történetírót, Bél Mátyást a geografust, Lipszky Jánost a térképészt, Berzeviczy Gergelyt a nemzetgazdát; teljesen ignorálja őket, mivel műveiket magyar létükre nem magyarul, hanem latínul írták. Ez az eljárás épen olyan, mintha Newtonnak az angol, Descartes- és Fermatnak a franczia, Leibnitznak és a Bernoulliaknak a német nem adná meg a helyet, a mi őket megilleti, a nemzet irodalom-történetében. Mult századi jeleseink, ha műveiket nem magyar nyelven írták is, a miéink voltak; első sorban számunkra írtak; mi éreztük működésük hatását; ők adták az első munkát a talajnak, a melyen mi nőttünk fel; nélkülök, hatásuk ismerete és méltatása nélkül a magyar nyelvű tudományos irodalom fejlődését sem érthetjük meg igazán. Irodalom-történetünk e tekintetben régi adósa nemcsak a hálának és kegyeletnek, hanem a nemzeti öntudatnak is. Az ifjabb nemzedék, a mely már Toldy Irodalom-történetének vezérlete alatt nőtt fel - tapasztalásból beszélek nagyon hamar kész az ítélettel, hogy a mult században még nem is voltak említésre méltó magyar természettudósok, s hogy nálunk a természettudományi buvárkodás csak a M. Tud. Akadémia megalapításával vagy legföljebb a jelen század kezdetével indúl meg. Pedig a tapasztalás azt tanítja, hogy csakis a folytonos egymásután s a folytonosságnak élénk tudata az, a mi valamely nemzet irodalmát magasra emelheti. Ne kicsinyeljük multunkat, mert így nem szolgáljuk meg a jelent s nem készítjük elő a jövőt.

Engedje meg a t. Közülés, hogy a jelen alkalommal a múlt század utolsó negyedéből néhány kitünő magyar természettudós emlékét felfrissítsem. A rendelkezésemre álló időben csak egy-két gyorsan odavetett vonással fogom irodalmi képüket ecsetelhetni de talán ez is elegendő lesz, hogy azt a meggyőződést keltse bennünk, hogy a múlt század már épen nem volt szegény kitünő magyar természettudósokban. Örök érdemű s a maguk korában világhírű férfiakat is találunk közöttük, kik nevüket halhatatlanná tették tudományszakuk történetében. Ilyen volt:

Born Ignácz, korának egyik legelső geológusa, Európa leghíresebb tudós társaságainak: a londoninak, stockholminak, müncheninek, berlininek tagja.³  Született 1742-ben, Kapnikbányán Szatmármegyében, Mármaros és Erdély összeszögelésén. Kapnikbánya, a kedves "natale solum", mint ő nevezi, akkor Erdélyhez tartozott; ezért ő is Erdélyt vallotta hazájának s ezért nevezte az erdélyieket kedves honfitársainak. Élete legnagyobb részét Prágában és Bécsben töltötte, amott mint a pénzverő- és bányahivatal ülnöke, itt mint a császári ásványtár rendezője és az udvari kamara tanácsosa. De azért öszeköttetéseit Magyarországgal sohasem szakította meg, sőt leghíresebb munkái, melyek nevét Európaszerte ismeretessé tették, Magyarországra vonatkoznak. Magyarországban és Erdélyországban tett ásványtani utazásáról írt leveleit, melyeket egy németországi barátjához intézett, s a melyeket ez azután Lipcsében kiadott, lefordították angolra, francziára és olaszra. Nyáron át a liptói és szepesi Kárpátokban szegény tanulókat utaztat, hogy számára magyar ásványokat gyűjtsenek. Két selmeczbányai tanár társaságában expedícziót tervez, hogy Liptómegyét természetrajzi tekintetben átbuvárolják. Kisérleteit a nyersérczek amalgámozásáról (higannyal való kezeléséről) Selmeczen hajtja végre s midőn, hosszú fáradozás után, fényes sikert ér el, az új műveletet a selmeczi bányatermékeken foganatosítja először. Tömegesen jönnek a külföldi tudósok és bányászok (angolok, francziák, spanyolok, németek és dánok) Selmeczre, hogy a Born-féle új eljárást a helyszinén tanulmányozzák s azután odahaza alkalmazzák. Ittlétöket Born arra is felhasználja, hogy egy internáczionális geológiai és bányászati társaságot alakítson, a mely első ülését 1786 szeptember havában Szklenón tartja Selmeczbánya közelében.⁴  Kétségtelenűl ez volt a legelső ilynemű nemzetközi tudományos kongresszus. A Szklenón megalakult Társaság tagjainak sorában találjuk Európa leghíresebb geológusait és chemikusait; köztök Lavoisiert, Guyton-Morveaut, Klaprothot, Gmelint, Gahnt, Wernert és Pallast stb. Born volt a Társaság lelke; az ő halálával s a franczia forradalom kitörésével csakhamar vége szakad a nagy vállalatnak, a melyre az akkori idő nem is volt még megérve. De Selmecz híre elterjed világszerte. 1794-ben, mikor a franczia nemzeti konvent egy új iskola, a későbbi École polytechnique felállításáról tanácskozik, az előadó képviselő Selmeczre hivatkozik, "hol a chemiát nemcsak theoretice tanítják, mint Francziaországban; laboratóriumok vannak ott megnyitva s a szükséges eszközökkel felszerelve, hogy a tanulók ismételhessék a kisérleteket". A franczia konvent a chemia tanításában Selmeczet veszi mintaképűl.⁵ 

Born nagy érdemeit, melyeket "amalgámozó eljárásával és egyéb metallurgiai találmányaival" a hazának tett, az 1791-iki országgyűlés is elismerte, midőn őt, egy régi német nemes család magyar sarját, Magyarország nemesei sorába beczikkelyezte; ugyanezt tette Erdély is szintén 1791-ben, Born halála évében.

Csak a betűrend miatt említem második helyen a maga szakjában szintoly nagyhírű és örök érdemű Hell Miksát, korának elsőrangú csillagászát.⁶  Született Selmeczen 1720-ban; tanúlt Beszterczebányán és Bécsben s tanított Lőcsén és Kolosvárott s innen hívták meg a bécsi egyetemre a mechanika tanárává s az akkor épülő egyetemi csillagásztorony igazgatójává. Az ő vezetése alatt, vagy legalább az ő tervei szerint, építették és rendezték be a nagyszombati, a régi budai, az egri és a gyulafehérvári csillagásztornyokat is. Szaniszló Ágost, Lengyelország utolsó királya őt kéri meg, hogy a varsói kir. csillagásztorony mozgó tetejét, a budai és egri mintára rendezze el. VII. Keresztély dán király őt hívja meg, hogy a Vénus-csillagnak a Nap előtti elvonulását az északi jegestenger egyik szigetén megfigyelje. Ekkori megfigyelései hosszú és keserű, polemiába keverik Lalande-dal, a franczia nagy csillagásszal. A vita akkor eldöntetlen maradt, de száz évre rá Faye, a mai híres franczia csillagász magában a franczia Akadémiában ismerte be, hogy Hellnek volt igaza. Legnagyobb műve az "Ephemerides astronomicae", melynek 37 kötetében temérdek megfigyelése, csillagászi és fizikai értekezése jelent meg. A két skandináv akadémián kivül Párizs, Bologna és Göttinga tiszteli meg tagsági oklevéllel. Az angolok még jobban kitüntetik; mert midőn József császár a jezsuita-rendet eltörli, Anglia Hell Miksát, kiváló tudományos állás biztosítása mellett, Londonba hívja meg. De ő hű maradt a bécsi csillagdához, melyet ő rendezett be, s a mely az ő vezetése alatt lett oly híressé. Meghalt 1792-ben; még sírköve is hirdeti magyar voltát: " Hic situs est Maximilianus Hell, Hungarus Schemnitziensis, astronomus Europae notus⁷...

De még a két előzőnél is nagyobb hírnévre tett szert Kempelen Farkas, a világ egyik legnagyobb mechanikus zsenije:⁸  Született 1734 Pozsonyban; tanúlt Győrött és Bécsben; szolgált a magyar udvari kamaránál és az udvari kanczelláriánál, honnan udvari tanácsos minőségben vonúlt nyugalomba; meghalt Bécsben 1804-ben. Mint hivatalnok is a mechanika terén szerezte legnagyobb érdemeit. Ő vezette a mai budai várpalota építését; a schönbrunni kert vízszöktető műveit ő rendezte be és a Ferencz-csatorna építésekor az ő "tűzzel és párával dolgozó alkotványai " merítették a vizet.⁹  Óriási feltűnést keltett Európaszerte a sakkjátszó géppel, a mechanikus raffineria eme bámulatos remekével, noha ennek csak múlékony értéke volt. Maradandó becsű ellenben az ő beszélő gépe s a reá vonatkozó fiziológiai tanúlmány. Brücke, a fiziológiai hangtan újabb megalapítója így nyilatkozik róla: "Kempelen fiziológiai hangtant hagyott reánk, a mely, az igaz, hogy későbben itt-ott kiegészíttetett és néha javíttatott, de a mely oly szilárdúl volt megalapítva, hogy valamennyi későbbi kutatásoknak eddig is szolgáltatta, ezután is fogja szolgáltatni a legbiztosabb alapépítményt."

Nem oly világhírű s nem is oly zseniális, mint Kempelen, de a monarchia kulturájában annál mélyebb nyomokat hagyó férfiú volt Kerekgedei Makó Pál. Született 1724-ben Jász-Apáthiban.¹⁰  Előbb a nagyszombati, azután a bécsi egyetemen tanított logikát és metafizikát. Nagy tudományával és felvilágosult szellemével magára vonta Van Swieten figyelmét s ennek ajánlatára a Tereziánumhoz a mathematika, fizika és mechanika tanszékére hivatott meg. Itt működött a Jezsuita-rend eltörléseig s midőn a nagyszombati egyetemet Budára helyezték át, mint világi pap és váczi kanonok a budai és később pesti egyetem filozófiai karának igazgatója lőn. Testestől lelkestől tanférfiú volt. Logikai, fizikai és különösen mathematikai tankönyveit nemcsak a monarchiában, hanem künn Németországban és Olaszországban is használták és sokszor utána nyomatták. Osztrák életírói megjegyzik, hogy az ő könyvei és előadásai keltették fel Bécsben a kedvet a felsőbb mathematika iránt, a mit addig ott inkább csak a neve szerint ismertek. "A villám természetéről és elhárításáról" írt latin munkáját lefordították németre és Révai Miklós magyarra. Latin elégiáit, klasszikus nyelvezetök miatt, még a svájczi iskolákon is tanították. Meghalt Budán 1793-ban.

Born, Hell, Kempelen és Makó életök legnagyobb részét Bécsben töltötték el. Másokat, száz év előtti természettudósaink közül, sorsuk vagy tudományszomjuk még messzebb űzött el hazájoktól. Csak nehányat említek közülök. Debreczen város főorvosa, a pozsonyi születésű Segner András (1704-1777), mint a hallei egyetem nagyhírű tanára fejezi be felfedezésekben gazdag életét.¹¹  A veszprémmegyei születésű Csernák László (1742-1816), ki a "Cribrum Arithmeticum"-mal Le Gendre és Gauss magasztalásait vívta ki, mint a deventeri liczeum tanára, Hollandiában telepszik meg, de ott is büszke származására, mert művei czímlapján neve mellől a Pannonius jelzőt el nem hagyja soha.¹² Bucsányi Mátyás (1731-1796) zólyomi fi, magántanár a göttingai egyetemen s több becses meteorológiai értekezés szerzője Hamburgba vonul.¹³ Szentimrei Balog Józsefet botanizáló szenvedélye Amerikába hajtja s onnan küldöz mesterének és barátjának, Benkő Józsefnek Közép-Ajtára ritka növényeket.¹⁴ 

De nemcsak a külföldre szakadtak, hanem az itthon működö mult századi természettudósaink között is találunk többeket, kik az akkori tudományos világ elismerését és becsülését vívták ki maguknak. Ezek közül is csak nehányat említek fel: először is a két Benkőt, Józsefet (1740-1814), a tragikus sorsú nagy tudóst, kit életírója gróf Mikó Imre¹⁵  az erdélyi történetnyomozás megalapítójának nevez, s kiben viszont mi Erdély természetrajzának és a magyar botanikai nomenklaturának nagyérdemű úttöröjét tiszteljük, és Benkő Sámuelt (1743-1825) Borsodmegye tiszti főorvosát, kinek huszonkét évről (1780-1801) szóló meteorológiai-medikai ephemeriseit az eredeti latinból németre lefordították, s kinek "a lázak kórjeleiről" írt pályaművét a dijoni akadémia megjutalmazta s Mémoires-jai során közrebocsátotta.¹⁶  Grossinger Jánost (1728-1803) az "Universa historia physica regni Hungariae" ekkoráig még elegendőképen nem is méltatott, nagy érdemű szerzőjét;¹⁷ Horváth Jánost (1732-1800), a nagyszombati, később budai és pesti egyetemen a természettan tanárát, kinek fizikai, mathematikai és mechanikai tankönyveit az olasz egyetemeken és akadémiákon is tanították, Velenczében utána nyomatták és egy részöket németre is lefordították;¹⁸  Fogarasi Pap Józsefet (1744-1784),¹⁹ II. Bernoulli János tanítványát, Maros-Vásárhelyt a filozofia és mathematika tanárát, a filozofusok facile princepsét, ki a külföldi tudományos akadémiák természetfilozofiai pályadíjaival ép úgy tett 12 éven (1772-1783) át, mint nálunk Szigligeti a drámai pályadíjakkal, mert majd mindig ő nyerte el a jutalmat; 9 eset közül hatszor az első és háromszor második jutalmat nyert a berlini, harlemi, leydeni és seelandi akadémiákon,²⁰  s kit, midőn József császár 1784-ben a pesti egyetemre a filozófia rendes tanárává kinevezett, a dekrétum már a ravatalon talált. Megemlíthetném még Weiss Ferenczet (1717-1785),²¹ előbb a nagyszombati, azután a budai csillagásztoronynak külföldön is jónevű csillagászát, Weszprémi Istvánt, (1723-1799).²²  Debreczen városa tiszti orvosát, a "Succincta medicorum Hungariae et Transilvaniae biographia" nagyérdemű szerzőjét, és még több másokat. De legyen ennyi elég!

Már a mondottakból is meggyőződhetett a t. gyülekezet, hogy Magyarország száz évvel ezelőtt épenséggel nem volt szegény kitünő természettudósokban; nem tudósokban voltunk mi szegények, hanem szegények voltunk és vagyunk ma is kulturában. Száz évvel ezelőtt körülbelül ott állottunk, a hol ma Oroszország áll. Oroszországnak is vannak ma már nagyérdemű, világhírű természettudósai, de népe a kulturának inkább csak a kinövéseit ismeri, nem pedig áldásait. Így voltunk mi száz évvel ezelőtt. Mély fájdalommal dörgi el Born 1774-ben, Seneca szavait Magyarországra alkalmazva:²³ "Sicut barbari plerumque inclusi et ignari machinarum, segnes labores obsidentium spectant, nec quo illa pertineant, qua ex longinquo struuntur intelligunt, idem vobis evenit. Marcetis in rebus vestris, nec cogitatis". A nemzet felháborodott e rettenetes szavakon;²⁴  jele, hogy Bornnak igaza volt, s hogy szavai elevenre találtak. Már közelgett is az ébredés órája! Bessenyeyvel és testőrtársaival majdnem egyidejűleg, sőt részben meg is előzve őket, lépnek fel Mátyus István (1725-1796) Erdélyben, Csapó József (1734-1799) Debreczenben és Molnár János (1728-1804) Budán. Az egyik a diaetetica örve alatt - hiszen mi fontosabb az egészségnél? - fiziológiát, a másik a "Füves és Virágos Kert" népies czímen botanikát csempész a magyar olvasó kezébe; a harmadik nyiltan bevallja, hogy mit akar: Newton tanítványainak nyomdokait követve, magyar fizikát ír, a mi addig még nem volt, magyar emberek számára. Nem tankönyvek ezek, hisz' ilyenek akkor, mikor iskoláinkban még a magyar nyelvet is latinúl tanították, szükség egyáltalában nem volt; hanem kisebb terjedelmű kézi könyvek, a mint ma mondanók, a művelt olvasó közönség számára. De íróik tudják, hogy a fiataloktól remélhetnek legtöbbet; őket apostrophálják leglelkesebben; őket kérik, hogy legyenek odahaza, a családi körben a tudományos ismeretek buzgó terjesztői. "Lészen ollyan idő - biztatják őket - hogy erre a fundamentomra valaki tornyot tégyen; lészen ollyan idő, hogy megköszönjék hazánk jövendő nevendéki buzgóságunk merésségét. Lészen ollyan idő, hogy a virág gyümölcsöt vessen. A felséges rendű és tzélú jövendő igyekezetnek kell egyszer vagy fundamentomot rakni vagy legalább téglavetőt építeni".²⁵  Molnár János indította meg az első ismeretterjesztő magyar folyóiratot, a "Magyar Könyvház"-at, melyet 13 évig (1783-1795) szerkesztett vagy jobban mondva, egymaga írt. Ebben is megmondja világosan, hogy czélja az ismeretek terjesztése. Az ő nyilt fellépésének lett a legnagyobb hatása; mint az egykorúak feljegyzik Molnár János művein a fiatalság kapva kapott s kézről kézre adta őket.²⁶  Akadtak követői is, kik példáján buzdulva, a természettudomány különféle szakairól kisebb-nagyobb terjedelmű magyar kézi könyveket bocsátanak közre. Benkő Ferencz (1745-1816) Nagy-Enyeden, Zay Sámuel Komáromban Magyar Mineralógiát, Dugonics (1740-1818) geométriát és algebrát, Gáti István (1749-1843) állattant; Rácz Sámuel (1744-1807) fiziológiát ír. Igaz, hogymindenikök az illető tudományszaknak inkább csak az elemeit tárgyalja s a tudomány magaslatait óvatosan kerüli, de a kevésről sokat mondanak s a mit előhoznak, azt világosan és értelmesen megmagyarázzák. "Életet vittek a tudományba, hogy így a tudományt kivihessék az életbe." Minden sorukon meglátszik a magyar észjárás, a magyar gondolkodásmód s épen ez az, a mi az olvasót még ma is megragadja, ha ez ócska könyvek elvétve kezébe akadnak. A múlt század legvégén s a jelen század első negyedében már tartalmilag is mind jelentékenyebb magyar művek látnak napvilágot. Nyulas Ferencz chemiája, Diószegi Fűvészkönyve, Varga Márton fizikája már egészen a kor szinvonalán állanak s a mellett híven visszatükrözik a magyar típust nemcsak szóban és mondatban, hanem szellemben is. De, fájdalom, a szépen megindúlt fejlődés menetét egy végzetes tévedés hosszú időre megakasztotta. A túlságig űzött nyelvújítás kinövései és erőszakoskodásai irodalmunk egyik ágában sem tettek annyi kárt, mint a természettudományiban. Bugát Pál és követőinek vad purizmusa és minden törvényt lábbal taposó solöcismusai a természettudományi műnyelvet érthetetlen szavakkal és éktelen germanizmusokkal mételyezték meg; széttépték a szükségszerű kapcsolatot a magyar műnyelv és az internaczionális műnyelv között, s a mi talán még rosszabb volt, elidegenítették a nemzetet saját irodalmától. Negyven évig tartott e feszűlt viszony a nemzet és tudósai között és csak a hatvanas évek végén kezdtük belátni, hogy nem a nemzet, a melyet annyiszor korholtunk idegenkedéseért, hanem mi magunk voltunk a hibásak. Ekkor, mintegy természetes átmenetképen, bizonyos világpolgárias hangulat lepte meg különösen ifjabb tudósainkat. Megtértünk ebből is. Beláttuk, hogy, igenis, nekünk kell a világkulturához alkalmazkodnunk, de a mellett saját típusunkat is meg kell őríznünk. Beláttuk, hogy múlt századi természettudományi íróink már eltalálták a helyes utat, melyet nekünk is követnünk kell; mert ha azt akarjuk, hogy irodalmunknak hatása legyen a nemzetre s az ismereteket mind szélesebb és szélesebb körökben terjessze el, akkor annak, a mit írunk, nemcsak hogy épen magyarúl, hanem magyarosan és magyar szellemben kell megírva lennie. Meggyőződtünk arról a régi igazságról, a mit Kossuth újabban a következő szavakkal fejezett ki: "Kétségtelenűl fontos az, hogy a választékosabb tehetségeknek mód és alkalom szolgáltassék, oly magas röptöt venni a tudomány légkörében, a mint csak sas-szárnyaik bírhatják. Hiszen alig van oly ága a tudományos ismereteknek, melyben egy-egy korszak-alkotó lépést magyar ember nevéhez kötött volna a történelem. Hanem mégis fontosabb tekintet az általános magyar nemzeti kultura tekintete. Amaz dicsőség kérdése, emez létkérdés. Akadjon bár egy-két ember fajunk soraiban, ki oly magasra emelkedik, mint halandó soha sem emelkedett (miként Schiller mondja Kepplerről), azért nincs számunkra jövendő, ha népünk értelmiségét nem emeljük s értelmisége súlyával a természetes életrevalóságát s vele önfentartási erejét nem sokszorozzuk."²⁷ 

SZILI KÁLMÁN.

______________________________________________________

1	A M. Tud. Akadémia ez idei Közülésén tartott előadás.
2	Elnöki megnyitó beszéd a m. orvosok és természetvizsgálók IX. nagygyűlésén. 1863.
3	Trausch J., Schriftsteller-Lexikon. Kronstadt 1868. 162-168.1. - Szinnyei J., Magy. Orsz. Term. tud. és Mathem. Könyvészete. Budapest 1878. 78-80. 1.
4	Sur l'institution de la Société de l'Art de l'exploitation des mines établie à Schemnitz en Hongrie. Annales de Chimie, 1790. I. 116. - E helyre engem Rombauer Emil, brassói főreáliskolai igazgató úr szíveskedett figyelmeztetni.
5	Moniteur, Nr. 8. Octidi Vendemiaire, l'an 3 de la Républ. franc.
6	Term. tud. Közl. I. 343., XII. 235., XIX. 428., XX. 33, - Erdélyi Múzeum 1817. VIII. 88. - Szinnyei i. h. 269-273.
7	Wurtzbach, Biogr. Lexikon.
8	Nyelvtud. Közlem. VIII. 325-480.
9	Term. tud. Közl. XIX. 428; XX. 122.
10	Term. tud. Közl. III. 456. - Wurzbach, Biogr. Lexikon.
11	Term. tud. Közl. III. 494.
12	Tud. Gyüjt. 1817. VI. 175. - A "Cribrum"-ról Legendre a Moniteur Universel 1812-ik évi 105. számában így ír: "Ce grand ouvrage est un monument précieux élevé aux sciences: il mérite de figurer dans toute bibliothèque mathematique de quelqu' importance." Ugyanígy Gauss (Werke II. 182): "Der Verfasser dieses wichtigen und sehr verdienstlichen Werkes hat seinen Namen den unvergesslichen von Rhaeticus, Pitiscus, Brigg, Vlacq, Wolfram, Taylor zugesellt.
13	Term. tud. Közl. III. 451.
14	Magyar Hirmondó 1780. 589-91. 1.
15	Benkő József élete és munkái. Pest 1867. 231. 1.
16	Közhasznú Esmeretek tára II. 192.
17	Term. tud. Közl. III. 453. - Hanák, "Az állattan története". Pest 1849. 69.1.
18	Georg. Fejér, Historia Acad. Scient. Pazmaniae literaria. Budae 1835, 113. 1. - Term. tud. Közl. III. 454.
19	Siebenbürg. Quartalschrift VI. 310. - Siebenbürg. Provinzialblätter II. 152. - F. Magy. orsz. Minerva VIII. 604-627.
20	Arany érdempénzei egyikét a M. Nemz. Múzeum Régiségtárában őrzik.
21	Term. tud. Közl. III. 496.
22	Pannoniae luctus, Posonii 1799. 87-90. 1.
23	Briefe über Mineralog. Gegenstände. 203. 1.: "Valamint a barbárok rendszerint bezárkózva s a hadi gépeket nem ismerve, tétlenűl nézik az ostromlók munkálatait, s a távolban történő intézkedések czélját meg sem értik: szakasztott úgy jártok ti is. Tespedtek a magatok dolgában és nem gondolkodtok". (Ponori Thewrewk Emil fordítása.)
24	Horányi, Nova Memoria 516.
25	Molnár János, A fizikának eleji. Posony és Kassa 1777. Bévezető tudósítás.
26	Tud. Gyűjt. 1820. IX. 60.
27	Term. tud. Közl. XVII. 27.