1893 - Olaj, vászon, 105x77,5 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
|
A Képzőművészet Magyarországon c. kiállításból |
||
| Vadas József könyvéből | ||
| Bernáth Mária írása | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
Míg a nagybányai művésztelepen dolgozó festők figyelmét a szépséges hegyvidéki táj fordította először a szabadban való festés felé, Ferenczy Károly már müncheni évei alatt erre az útra lépett. A Madárdal Ferenczy Károly első lépése a Bastien-Lepage-féle "finom naturalizmus" felől saját, önálló stílusa felé. Minden irodalmiasságtól, részletezéstől mentes ez a kép. Ugyanakkor semmi sem ál távolabb tőle, mint az impresszionizmusnak a természeti részlet kivágásában megnyilvánuló, véletlenszerűsége, hangulatok, illanó fény- és színtünemények sietős rögzítése.
Mint Ferenczy Károly valamennyi későbbi műve, a Madárdal is gondosan mérlegelt kompozíció. Szűkre zárulnak a festmény határai egyetlen motívuma, a fatörzset átkaroló nőalak körül. Csak jelzésszerűen van jelen az erdő: néhány nyírfa fehér törzse, behajló lomb, s zöld színharmóniák érzékeltetik. Vörösruhás fiatal nő alakja tölti be a képfelületet. A ruha vöröse és a környezet finom zöld árnyalatai megejtően harmonikus kompozíciójában járulnak hozzá az ember és természet kapcsolatának lírai megfogalmazásához. A fák lombszűrőjén át érkező egyenletes, tompa fényben világosan, tisztán rajzolódnak ki a formák. A nőalak szépívű mozdulattal fogja át egy nyírfa törzsét. Fürkésző, fölfelé tekintő, madárdalra figyelő arca fölött nem látjuk a fa lombkoronáját. Mégis, még fölénk is kiterjeszkedően, ott érezzük az erdőt, hűvös lehelete minket is érint.
A festményhez két rajz és egy olajvázlat készült, míg Ferenczy Károly a végső megoldáshoz elérkezett.
Forrás: http://www.hung-art.hu
A kép a festő második müncheni korszakában készült; Ferenczy immár kész művész, aki azonban ekkor még keresi saját világát. Ennek a keresésnek maradandó dokumentuma ez a festmény, amely ugyan még magán viseli a látványrögzítő finom naturalizmusnak a jegyeit, ugyanakkor két szempontból nyitást jelez. Látványosan megszínesedett benne a festő palettája; a mű formailag két szín - a piros ruha és a zöld növényzet - kontrasztjára épül. S arra szintén fel kell figyelnünk, hogy akármennyire díszletszerű is a háttér, ez a környezet igazi természet. Azt a festőt előlegezi, aki pár év múlva Nagybányán telepedik le, és ott megtalálja majd igazi önmagát. De ha csupán a festői pálya fontos állomása volna, aligha akadna meg rajta a szemünk, márpedig ez a kép lenyűgözi nézőjét emelkedett költőiségével. A korábbiakból megőrzött aprólékos festésmód dacára a mindennapi valóságból a művész segítségével mintha égi szférába emelkednénk: nem is az érzelmek, inkább a sejtelmek és a vágyak világába. Érthető, hiszen a kép főszereplője egy állapotos asszony, aki gyöngéden a fának támaszkodva fölfelé néz - talán a lombokra, talán az égre. Ha a mű címére gondolunk, akkor alighanem egy madárra. Akárhogy lehetett is, érdeklődő, mégis kissé szorongó tekintetében az ismeretlen jövő iránti várakozás tükröződik. A mozdulat ugyanakkor azonosulásról is tanúskodik: a szíve alatt gyermeket hordó nő magától értetődően közvetlen kapcsolatot érez a természettel, amely az ember számára időtlen idők óta az örök misztérium, a folytonos megújulás jelképe.
Forrás: Vadas József: A magyar festészet remekei, Bp., Corvina 2003, 108. oldal
Nem sokkal kiérkezése után [Münchenbe] megfesti egyik első új stílusú képét, a Madárdalt. Az álló formátumú képen erdőben ábrázolja modelljét, a fiatal női figurát, aki kezeivel egy fehér törzsű fának támaszkodva felfelé tekint - a kép címéből tudjuk, hogy egy madár énekét figyeli. Csupán a kép festését megelőző igen sok vázlat árulkodik Ferenczy küzdelméről. Új problémával került szembe, amivel eddig nem kellett számolnia, az ember és természet kapcsolatával. Festővé érése óta itt keresi először a megoldást e sarkalatos kérdésre, és ettől kezdve a megoldás lehetőség szerinti tökélyre fejlesztése válik egyik legfontosabb törekvésévé. A Madárdal ebből a szempontból még csak részleges eredmény. A képhez készült vázlatokból is látszik, mint próbálja a tájban még túlságosan önálló életet élő alakot egyre inkább közelíteni ahhoz a természetlátáshoz, amelyben az erdő fáit, lombjait előadja. A fiatal nő, ha jobban megnézzük és kiszakítjuk a környezetéből, Ferenczynek akár egy szentendrei képén is szerepelhetne, lírai hangulata, az atmoszférával telt környezetből kissé kiütköző, túl konkrét fogalmazása inkább még oda köti. A vörös ruha harsány színe tudatosan támogatja az új stílust; az erdő zöldjével komplementer hatáson alapuló, modern harmóniát teremt.
Forrás: Magyar művészet 1890-1919 (főszerk.:Aradi Nóra, szerk.: Németh Lajos), Bp., Akadémiai Kiadó, 1981, 284. oldal
