A rajzot Herman Lipót 1933-ban készítette |
ÉRDEKESSÉGEK | |
|
Horváth Béla: Egy Ady-kötet Kernstok könyvtárából |
||
| Kernstok-ház Tatán | ||
|
"Egy művész vallomásai" Kernstock Károly a saját művészéletéről |
||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
Horváth Béla:
Egy Ady-kötet Kernstok könyvtárából
(részlet)
"...embert kellett látnom, hogy
a szörnyűséget elmondjam..."
Kernsok
"Ordítani szeretnék, ha lehetne, a dühtől, hogy
a mi embrió-polgárságunk, melynek lelkévé
szegődni akarta, milyen állatian ontja a vért."
Ady
Kernstok könyvtárának ama részéből, mely fiára szállott Nyergesújfalun, került elő Ady egyik verskötete: A halottak élén. Tudjuk, a művész más Ady-kötetekkel is rendelkezett, könyvtára azonban széthullván, valamennyinek nyoma veszett, egy sem bukkant fel eddig sem magánosoknál, sem kereskedésben. Rongált állapotban sikerült e kötetet is megszereznie e sorok írójának, minthogy épp ezért nem tartott rá komolyabb igényt az antikvárius: ázott, rongyos kötettel nem nagyon tudott mit kezdeni, hiába Adyé és hiába benne Kernstok bejegyzése arról árulkodva, hogy egykor az övé volt. A háborús körülmények bizony megviselték a kötetet. Gazdája már négy-öt éve halott volt, örököse katona, özvegye bujkálni kényszerült, egyéb rokonság magát rejteni a vérzivatarban. Az elhagyott könyveket az egerek rágták, kerültek fel padlásra, le pincébe, végül ki az udavarra, esőbe, sárba. Jóérzésű szomszédok mentették, ami menthető, ha valaki vissza- vagy előkerülne a nagy világégésből. Így maradt meg ez a könyv is egy szerfelett nagy értékű, pótolhatatlan könyvtárból, vallomásnak a művészről: egyrészt hogy mily becsben tartotta e munkát, másrészt hogy mi ragadta meg belőle érdeklődését a legmélyebben. . . .
Spontán öröm és kegyetlen erőszak egy szín által sem fejeződött ki harsogóbban, szembeszökőbben, átéreztetőbben és átérezhetőbben, mint a vörös által, melynek (csak) variánsai a piros, a skarlát, a halvány rózsaszíntől a már kékbe-lilába forduló bíbor árnyalatokig, mely utóbbi több helyütt a tenger színe is, szülő, éltető, megtartó, ugyanakkor elnyelő, elveszejtő sajátságával. E színek ellentmondásos jelentésüket kaphatták a Naptól, kaphatták a vértől, kaphatták a tengertől, de a természet más, apróbb jelenségeitől is. Kiélezettebben annyi ellentmondást, mint a vörös, egyetlen más szín sem tudott magába gyűjteni-sűríteni. Ezért aligha véletlen, hogy szimbolikus értéke, jelentősége, mely ugyan az ókorban sem volt kicsi, a történelem során napjainkhoz közelítve meglehetősen megnőtt s naponta láttatott-alkalmazott-használt jelképpé lett, bár mindvégig megtartotta konkrét jelentését is. Jelentősége különösen felerősödött a vérrel való kapcsolata révén, amelyhez a 19-20. század háborúi, forrongásai állandó tápanyagot szolgáltattak. Ady költészetében általában elég gyakran előfordulnak e színek, bár nem túlságosan, a bíbor árnyalat azonban elég kevésszer. Néhány példa utóbbi előfordulására: . . .
Nem lehetetlen, hogy a kék- és a mályvaszínű jelek más-más alkalommal kerültek a könyvbe, az azonban bizonyos, hogy ugyanazon két ceruzát használta, s mindkettővel eljutott a könyv végéig, beleértve a tartalommutatót is. Alapjában véve nem sok, de jellemző jelzéseket hagyott maga után, s bizonyos, hogy meglehetős feszültséggel töltötte el néhány darab, elsősorban az Emlékezés egy nyáréjszakára és a Sajnálom szegény fiúkat, amelyek különben e kötet, de az egész Ady-oeuvre-nek is a legerősebb darabjai, aztán a Vándor, téli Hold, melynek azt az erőteljes hatását, melyre a megjelölés módja enged következtetni, ismételjük, nem egészen értjük, és igazán hálásak lennénk bárkinek az itt mutatkozó probléma felfejtéséért, e kérdésben való megnyugtató eligazításáért.
Kernstok nagy könyvtárú, könyvet kedvelő ember és művész volt, szeretett sokoldalúan, szinte mindenről tájékozódni: könyveken, folyóiratokon, újságokon keresztül, áldozott a tudnivalókért s azokért az élvezetekért, amelyek a könyvön keresztül érhetik az embert. Az értékesebb munkákat, ha nem lettek volna kötve vagy rossz állapotúak voltak, maga köttette szépen, ízlésesen s többnyire tartalmuknak megfelelően. Az a kevés könyv is, amit még hagyatékában együtt láttunk, arra vallott, hogy nem kis összegeket emészthetett fel ez a könyvekről való gondoskodás, pedig ezeket a könyveket előbb még meg is kellett venni. Venni pedig vette mindenütt, amerre járt, ahol elébe kerültek, ahol elő tudta teremteni a rájuk valót: Budapesten, Bécsben, Münchenben, Párizsban, Berlinben, Firenzében, magyar és külföldi szerzőktől, magyar és idegen nyelven egyaránt. Amit megőrzendőnek ítélt - mint említettük - szépen, tartósan beköttette.
Sajnos, eredeti fűzött példányomat A halottak élénből nem találom, de úgy emlékszem, egyszerű, feketén nyomott fehér alapú címlapja volt. Az utóbb vásárolt Kernstok-féle példányba nem kötötték bele s rá sem ragasztották kívül a címlapot. Talán mert már korábban is átesett a kötet egy megpróbáltatáson, amikor feldúlta lakását az ellenforradalom, még a pince padlatát is átszurkáltatva szuronyosaival. A művész mindenesetre beköttette egyszerű, de annál kifejezőbb vászonkötésbe: bíborvörösbe, a gerinc szélességében (helyesebben keskenységében) arányosan elhelyezett apró betűs, arany szerző- és címfeltüntetéssel: Ady Endre / A / Halottak / Élén, az elő- és hátoldal egységes egységes bíborvörös felületét semmivel nem bontva meg, semmivel nem terhelve. A lapéleket körbe háromoldalról lazán, puhán zölddel színeztetve, megtörve a papír drappos fehérségének villogását. Ugyan praktikus okai is lehettek e színválasztásnak, mégis úgy véljük, a könyv tartalmához, mondanivalójához igazodó volt inkább, s a dolgok lényegét inkább megértőé, mint aki az eredeti címlapot tervezte, ámbátor neki is meglehettek a maga helyes szempontjai, ha elgondoljuk, hogy a kötetnek Ady a Halottan és idegenen címet akarta adni s nem azt, ami végül mások kezén lett. Kernstok bíborkötését mindazonáltal jobban Adyhoz és jobban e kötethez illőnek érezzük.
Bíbor-palástban jött Keletről
A rímek ősi hajnalán.
Jött boros kedvvel, paripásan,
Zeneszerszámmal, dalosan
És mellém ült le ős Kaján.
(Az őskaján)
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
(Párisban járt az ősz)
Bús asszony-ember, de lelke Nap üszke,
Szomorú szemű, de nagyszomjú, büszke,
Didó királynő, csókolva is vádló,
Hajh, beteg csókú, de mindenre váró,
Bíborra termett, egyetlen egy némber.
(Ima Baál istenhez)
Dajka-nóták és tanító szavak
Fölzuhognak bíborban egybe forrva:
Sohse vághat rosszat az Ember sorsa:
Ím, tábor vagyok gőgben, egyedül,
(Be jól van, vélem, minden, ami van)
Szívem napos, víg rétként elterül
(Hallom, hogy az egész föld dübörög
És átkozódnak, kik máskor imáznak):
Ma mosoly-csokrát szórom szét a számnak,
Evoé, Élet, be gyönyörű ősz jött.
(Az ősz dicsérete)
...Adynál e színjelzők általában (de különösen itt) majd kizárólag az élet, az öröm, a kedv, előkelőség, gazdagság, fejedelmiség vagy egyszerű színjelzés kifejezésére lettek fenntartva. De hát akkor mégis hogyan áll meg ama állításunk, hogy Kernstok kifejező, találó színbe köttette e kötetet? Hát úgy, hogy az Ady-féle látás-felfogás egyik (és fontosabb) oldalát épp e színek által kifejezett életesség, élni akarás, halál fölé kerekedés jelenti a lehető legszélesebb értelemben, másik oldalát, a halálos vonatkozásút pedig ugyane színek, csakhogy e színeket a bíbor színbe összefogva Kernstok alkalmazza mindarra, amit Ady e versekben a vér szóval vagy ebből képzett, avagy vele összetett szóalakokkal fejez ki. ... Ehhez aztán már egyértelműen, tévedhetetlen találattal illik a bíborszínű kötés, amelyet Kernstok e birtokában levő kötet számára kitalált. A mondanivaló megértését-megérzését e színhasználat (mely a kötetben úgyszólván elő sem fordul s ama egy előfordulásában sem hordozva súlyosabb, megragadóbb, megrázóbb jelentést vagy képi hatást) bizonyítja a leginkább, ami mellett másodrangúvá degradálódnak azok a jelek, melyeket a művész ejtett a kötet egyes lapjain és a tartalomjegyzékben. Mielőtt erre rátérnénk, mondjuk el, hogy az előzéklapon két színnel egymás alatt bejegyzést találunk: Kékkel: Kernstok Károly, mályvaszínnel: Nyergesen 1918 / július, /. 4. Hogy a vessző a hónap után mit jelent, lehet rajt tűnődni. Valószínű: volt még, vagy lett volna még valami odajegyezni való, de valami okból elmaradt. A hónap azért érdekes számunkra, mert ha pontos időt takar, akkor A halottak élén ha nem is sokkal, de valamivel előbb jelent meg, mint eddig tudtuk.
A kötet olvasásának értékelésénél nem szabad megfeledkeznünk egy igen fontos körülményről, éspedig arról, hogy e versek, talán kivétel nélkül, korábban már megjelentek, elsősorban a Világban vagy a Nyugatban, ezeket pedig járatta és olvasta is a művész, hisz maga is szorosan e két lap köréhez tartozott. A versek a kötettel tehát nem váratlanul, ismeretlenül kerültek elébe. Annál meglepőbb viszont az a hatás, az az indulatkeltés, amelyet az újraolvasás nem egy esetben kiváltott belőle. A jelölések hirtelen kézmozgása, nagy lendülete, heves izgalma, a beleélés, az átélés, az átérzés nem közönséges hőfokáról tanúskodik.
Talán még kerülnek elő Kernstok könyvtárából származó Ady-kötetek, s belőlük még többet, még fontosabbakat tudunk meg olvasószenvedélyéről, a versekhez, a költőhöz való viszonyáról, az írások művészi, esztétikai, emberi megközelítéséről és befogadásáról, melyek által - reméljük - mi magunk is gazdagabbak leszünk.
Forrás: http://www.jamk.hu/ujforras/961013.htm
A képzőművészet helyi barátainak régi álma megvalósulás előtt áll Tatán: úgy tűnik, a város végre használatba veheti - bérleti szerződéssel - Kernstok Károly festőművész egykori házát és az épülethez tartozó kertet. A település főutcáján 1912-ben épült a mára Kernstok-házként ismert épület - a hozzá tartozó kert is nagyjából ebben az időszakban alakult ki. A ház Kernstok Károly festőművész nyaralója volt, egykoron festőtelepként volt ismert, találkozó helye a magyar irodalom nagyságainak, a hazai képzőművészet jeleseinek. A Nyolcak Társasága Képzőművészeti Kör szellemi központja volt a villa.
2004. július
Forrás: http://kozep-dunantul.telehirlap.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=index&topic=10
Egy művész vallomásai
Kernstock Károly a saját művészéletéről
A képzőművésztehetségekről tegnap tartott előadásában Kernstock Károly igen érdekes részleteket mondott el saját művészetének ébredő és fejlődő koráról is.
Gyermekeknél - mondotta - gyakran tapasztalhatjuk, hogy minden egyéb játéknál jobban szeretnek festékkel, színes krétával játszani. Négy-hatéves korában ő maga is amolyan festőemberke volt, mindent festett, lámpaernyőt, katonát, lovat, fakardot vésett - papírra, falra, ablakra, mindenhová. Voltak évek, már zsendülő ifjú korában, mikor nem érdekelte a festés, így különösen érzelmi életének ébredése idején. Ekkor történt, hogy súlyosan megbetegedett s lábadozásra félévre az Erdős Kárpátokba küldték. Ott magára maradva, naphosszat járta az erdőket; aki ismeri a Kárpátok szeptemberi erdejét, tudja, mily példátlanul pompásak a színhatásai. Százados bükkök vérvörös, az égerfák aranysárga koronája, a mogyoró még smaragdzöld bokrai, a jávor, a berkenye kékesen érő lombja, a távoli völgyek lilái. Hányszor állt ott, elfelejtve időt, távolságot, hazatérést, csodálva a természet tisztaszínű, ragyogó palettáját! Lefesteni is megkísérelte s piszkos, szürke lett a sárga, a vörös, a lila. Akkor még nem tudta, hogy a szép, színes erdőből színeinek visszaadásáig az ismereteknek, a tudásnak, a tapasztalatnak és a szenvedésnek mily nagy útját kell egy művésznek megjárnia. Harminc év munkájának, kísérleteinek, élményeinek eredménye kellett ahhoz, hogy egyszer sikeresen kísérelje meg a színek tüzének és ennek az egész kárpáti élménynek megfestését.
Idegenben, a Potsdam melletti Wildparkban, ősi bükkök őszi pompájában a reggeli verőfény varázsa egyszer életre keltette benne ezt az élményt s akkor sikerült a színek varázsát megközelítenie egy brandenburgi erdőben. Érett férfi-fejjel a Kárpátok ifjúkori vízióját. Ott, abban az extázisban érett benne hitté a festés utáni vágy. Attól fogva szorgalmasan rajzolt, festett. Tanulni akart s Münchenbe ment.
Annak a kornak a művésznevelési módszere a lehető legrosszabb volt. München akkor különösen sötét hely volt - ma is az, teszi zárjelbe Kernstock -, egy pár helyi nagyság, Stuck, Lenhachék ráfeküdtek a város művésziskoláira, csak néha-néha jöttek nyugatról hírek és ideálok és azok sem az igaziak. Manetről. Renoirról, Puvisről az ifjak semmit sem hallottak. Rossz hely volt a sörtől kábult nyárspolgári tempó, magához vonta le az idegenből való ifjúságot is s bár a látszata tényleg meg volt, de a szelleme, hiába nem pezsgett, utánérző volt s nem is olyan viharos, mint amilyen a mi Pestünk szokott lenni, hanem lassú, a Salvator-sörök kábulatában nem látták meg a kor stílusteremtőinek igazi héroszait.
Páris, oh, az más volt, a levegője is más volt, az életnek a nagy Szellemét lehetett érezni. Az iskola itt sem volt jobb, de minden más, Louvre, Luxembourg, Cluny, Guimet, Durand Ruel fürdőszobájában a fogpaszta fölött Manet-ek. Renoirok lógtak s a Chat noirban Toulouse Lautrec-plakátok, s megjött Gauguin Tahitiból, Zola ellen harcot hirdetett a Rose Croix, Van Gogh-ról suttogtak, Puvis akkor fejezte be a Pantheont. Delacroix-kiállítás volt George Petitnél. Itt is nagy viták, a Deux Magots kávéház teraszán. Minden nap agyonütöttük a renaissanceot, minden nap feltámasztottuk a gótikát. Az avignoni sírbatétellel vertük fejbe Buonarotti Jeremiását, a Cluny Madonnáival Tizian dogéit. Oh ifjúság! - így kiált fel Kernstock - művészi talajunk még semmi sem volt, de repülni azt tudtunk káprázatos könnyedséggel és szédületes vakmerőséggel.
A mi kis életünkön túl érlelődött a mi kis tapsaink és lelkesedéseink szerény hozzájárulásával is az a művészeti felvonulás, amely a múlt század nagy művészeinek meghozta a nagy népszerűséget, a nagy sikert s művészi stílusuknak teljes elismerését. Jómagámban lassan-lassan elhomályosodtak a színcsodák emlékei s kialakult a feladat elképzelésénél a rajz priusának érzése. Oh Istenem, mi minden volt szép, mi mindennek volt lesújtó és felemelő hatása! A század fordulatának idején felfedezték az elmúlt század igazi lelkét, a képzőművészetekben csak úgy, mint az irodalomban és mint a szociális igazságok terén. Fordulat előtt az egész világ, egy volt ordre d'idée helyett a szabadságjogok új ordre d'idée-je jött s talán a világháborúnak nevezett szörnyű polgárháború is a halálon és pusztításon át az európai ember tesvériesülését szolgálta.
1930. március 30.
Forrás: Bodri Ferenc: Kernstok Károly írásaiból (Kernstok-füzetek 2.), Tatabánya, 1997, 73-74. oldal
