Részlet a műből	A MŰ SZÜLETÉSE
	Telepy Katalin: Iványi Grünwald c. könyvéből
	Réti István: A nagybányai művésztelep c. könyvéből
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

Párizsban ekkor már lecsillapodtak a tíz évvel azelőtt, az impresszionisták jelentkezése idején oly erőteljes botrányhullámok. Az első impresszionista mesterek lassan meghódították a kiállítótermek közönségét, de a magyarok a Julian Akadémián mégsem az új alkotómódszert tanulmányozták, hanem olyan mester vívmányaiért lelkesedtek, aki jórészt a naturalizmushoz kötődik: Bastien Lepage-ért. A sötét műtermi színeken nevelődött ifjúság különösen a világos árnyalatok alkalmazására figyel fel. Számukra ezek a gyöngyházszürkék forradalminak tetszettek. Első műveik ennek az igézetnek a jegyében keletkeztek. Három évet töltött Grünwald a Julian Akadémián, s tanárai - Bougereau, Tony Robert Fleury és Dagnan Bouveret - maguk is telve Bastien Lepage festői elveivel, érthetően tanítványaikra is nagy hatással voltak.

Grünwald jelentőségben kevésbé érdekes korai festményei után az első ígéretes mű az Isten kardja volt. A történelmi téma e korban még igen népszerű, de Grünwald választása nyilván azért esett éppen erre a mondára, mert így alkalma nyílt a természetábrázolásra, s az újabban tanultakat is hasznosíthatta. A történet Priscos rhétortól ered. Ő írja le a históriát a bűvös erejű kardról, melyről azt tartották, hogy birtokosa a világ ura lesz. A földből különös módon előbukkant kardot egy pásztor találta meg, aki elvitte Attilának. Ennyi a téma. A festői előadás Bastien Lepage-i módon történt. A jelenség, az irizálóan világító kard, a fiú előtt tör fel a földből, s ő ámulva tesz egy lépést feléje. Nincs itt szó viharos felfedezésről. Grünwald elbeszélő módon tudósít az eseményről. Elsősorban a természet köti le, a nagy távlatú alföldi táj - amelyet Hódmezővásárhely környékén tanulmányozott -, a csupasz síkság, a legelő finom-zöld, bágyadt színskálája. A fiú vézna testét naturalisztikus hűséggel ábrázolja. Keze tétován előrelendül, talán félénken érintené a jelenséget.

A kép nem áll egyedül a csodált mester követésében, elég ha Ferenczy Kavicsot hajigáló fiúk, Csók Úrvacsora vagy Szénagyűjtők című képére gondolunk. A fiú Grünwald képén is megállt, s talán az idők végezetéig mozdulatlan, csakúgy, mint Ferenczy képén a tétova taglejtésű figurák.

Grünwald kompozíciója nem válhatott monumentálissá - a puszta perspektivikus ábrázolása mellett sem -, mert a horizontot erősen felemelte, az ég számára csupán keskeny sáv maradt, s így a figura inkább belesimul, semmint kiemelkedik a háttérből. Később még egyszer megfestette Nagybányán ugyanezt a témát. Nem lehetne nagyobb ellentétet említeni művészetében, mint a két kép előadása, felfogása, megoldása közötti különbséget!

. . .

Időközben életében változás állt be. 1898-ban feleségül vette Felső-Fernezely görög katolikus papjának lányát, Bilcz Irént, akit Ferenczy Hegyibeszéd című képének első változatáról is ismerünk. Münchenbe utaztak, s ott Grünwald felvázolta a következő nagylélegzetű történelmi képet, az Isten kardja második változatát. Itthon a Balaton mellett plein-air tanulmányokkal készült fel a kép megfestésére.

Az első változathoz hasonlóan a téma itt is a kard megtalálása. De itt a pásztor a vihartól megrémült, kavargó bivalycsordaközepén emeli magasba a kardot. A súlyos, sötét, nagy tömegek között a viharos ég felfokozott erejű, ékkőszerűen villanó színei s a fiú testén felragyogó napfény a romantikával áthatott plein-air vívmányok felhasználására is utalnak. Szokatlan ez a szenvedélyes előadásmód; az eddig meditáló hajlamú festő, aki a karámnál figyelő pásztor vagy a Zazar partján sétáló fiatal nő alakjánál a csendes tűnődés állapotát rögzítette, most másféle festői felfogásról tesz tanúságot.

Forrás: Telepy Katalin: Iványi Grünwald (A művészet kiskönyvtára c. sorozat), Corvina Kiadó, 1976, 6-7. és 12. oldal

Ez a szó, hogy "elkallódott", műveinek elősorolása közben gyakran ismétlődik nála. Így, ugyanakkor, mindjárt következő művéről, amelyet 1890 telén állított ki a budapesti Műcsarnokban, az Isten kardja (A Hadúr kardja) című képéről szintén azt állítja: "átszúrta a takarítónő; elkallódott". Pedig szerencsére: nem "kallódott el"! Ma a Szépművészeti Múzeumban függ, 1915 óta. Az intézmény akkori vezetője szerencsés intuícióval érezte meg, hogy nem csupán egy kiváló művész érdekes ifjúkori festményével gazdagítja az állami gyűjteményt, hanem a magyar festészet múlt század végi fejlődésének egy sokat emlegetett összefüggését is szemlélteti benne az aktuális francia naturalizmus bizonyos törekvéseivel. Grünwald többször említett kortársai, Csók, Ferenczy, majd Thorma az időbeli művei közt alig akad olyan, amelyben a Bastien-Lepage művészetével való festői rokonság odaadóbban nyilvánulna meg, mint éppen a szóban forgó képben.

. . .

A kép fogadtatása, Ferenczy és Csók hasonló hangulatú műveivel együtt, meglehetősen közönyös volt. Alig vették őket észre, különösen Grünwald és Ferenczy festményét, a Kavicshajigáló fiúkat, amelyeket egyforma rossz helyre akasztott a rendezőség, úgy, hogy e képeket látni nappali világítás mellett alig-alig lehetett. Még a festők közt is kevesen voltak, akik ez alkotások érdemeit, primitív báját, bensőséges festői törekvéseit megértették, megérezték volna. Pedig ez a kiállítás, ezek a művek a későbbi nagybányai művészetnek szántották a földjét. Innen indult változatos útjára Grünwald Béla művészete is.

Forrás: Réti István: A nagybányai művésztelep, Vince Kiadó, 2001, 107. oldal