Vissza a kezdőlapra


Nagy méretű kép
NAGYÍTHATÓ KÉP

1902 - Olaj, vászon, 116,5x141,5 cm
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

MŰELEMZÉSEK
A Képzőművészet Magyarországon
c. kiállításból
Genthon István írása
Murádin Jenő elemzése
Brogyányi Judit írása
 
VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM




A márciusi est a táj hű ábrázolása. Ferenczy azonban mélyebbre tekintett, mint hogy egyszerűen felismerhető városrészletet fessen. A görögkeleti templomon és a fehér kőkerítésen kívül ott van a nagy hegyek lábánál békésen napozó városka nyugodalmas hangulata, a tavaszra készülődő természet, a hűvös, jószagú levegő, s Nagybánya mélységes kék ege, maga a márciusi késő délután. Meglepően új, ami Ferenczy eddigi festményeihez képest itt történik. Ez a kép jelzi a pillanatot, amikor Ferenczy piktúrájába betört a napfény, nem bujkálva, lombokon keresztül beeső fényfoltokkal, hanem akadálytalanul áradó meleg ragyogással. A kedvelt alkonyi fény mindent színesebbé tevő ferde sugaraival zavartalanul tűz kőfalra, fára, emberre, állatra. Csak az előtér hepehupás városszéli talajára vetődik sötét, hosszan elnyúló árnyék, s a lovaskocsik sziluettje rajzolódik ki élesen - mint árnyjáték figurája - a fehér kőkerítésre. Ferenczy, mint mindig, e képén is komponált. A hosszú kőfal, s a mögötte látszó Feketehegy vonulata egy hatalmas vízszintes sávot képez, mely a képsíkkal párhuzamosan húzódik át a kép középterén. Baloldalt az öreg nyírfa, jobboldalt a templomtorony függőlegese köti szilárd szerkezetbe.

Márciusi est - Litográfia, 1903
(Nagyítható kép) Ez a szerkezet azonban már nemcsak formából és vonalból, hanem fényből és árnyékból is alakul. A középtér meghatározó jelentőségű vízszintesének határát fény és árnyék rajzolja meg. A sötét, árnyékos előtér az égbolt szikrázóan kék sávjában kapja meg szín- és formaellenpontját. A tagolatlan kőfal unalmát a lovaskocsik kisebb részletekből épülő formája s éles árnyékai oldják. A templom testének, és tornya fénytől sugárzó falának ellenpontja a nyírfa barkát lengető, hajladozó ág-szövevénye, melyen átragyog az ég kékje.

A festmény éppen erős fény-árnyék kontrasztjainak köszönhette, hogy alapul szolgált Ferenczy első és egyetlen litográfiájához. A kompozíciót természetesen egyszerűsítette, sötét és világos kontrasztját élesebbé változtatta, a fényt és árnyékot homogénebb felületeken állította szembe.

Forrás: http://www.hung-art.hu/vezetes/tajkepek/marciusi.html




A "Márciusi est" (1902), a művész egyik legjellegzetesebb alkotása. Tárgy szerint csaknem igénytelen. A kerítés előtt két kocsi várakozik, hátrább a kép jobb szélén a nagybányai görögkeleti templom tornya sárgállik. Bágyadt tavaszi nap ferdén söprő, búcsúzó sugarai világítják meg a tájat. A gyér napsütés hangulati elemmé nemesedett, általában a líra csendes fuvolahangjai járják át a friss levegőt. A tárgy választásában tartózkodás, megjelenítésében férfias mélabú ütközik ki, oly sajátosságok, amelyek Ferenczyt mindennél jobban jellemzik. Kompozíciója maga a szervezett rend, nincs négyzetcentimétere a képnek, mely formában, színben, valőrben, képelemek egymáshoz való viszonyában ne lenne helyén. Ferenczy mindenkor a teljes megoldás híve volt, s bár előadása az impresszionizmus idejére vallóan gyakran vázlatszerűen hat, soha a szó eredeti értelmében nem vázlatos, a kép nem részletekben, hanem a maga egészében jelenik meg s minden ecsetvonásának pontosan körülhatárolt, szükséges szerepe van. A "Márciusi est" mély költészete szervezett renden világít át, nem pillanatnyi fellángolás, hanem tervszerű munka eredménye.

Forrás: Magyar művészet 1800-1945, (szerk.: Zádor Anna), Bp., Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1964, 296. oldal (Genthon István: A millennium után c. fejezetből)




A nagybányai táj talán legszebb ajándéka ez a festmény. Kompozíciós megoldása, nyugodt egyensúlya, ragyogó koloritja és nézőire gyakorolt, felejthetetlen hangulata a Ferenczy oeuvre-ben, de a kortárs festészet értékrendjében is, a nagy művek közé emeli. A kép megfestésében Ferenczyt kivételesen a nagybányai urbánus táj is ihleti. Témája "városiasabb", mint az itt festett képek igen nagy többsége. Egy meglesett pillanat, retinán rögzített, megkapó látvány adhatta az ötletet a mű megalkotására. A régi görög katolikus templom hosszan elnyúló fehér fala előtt két fiáker áll. A lovak árnyéka rávetül a falra, s mint vetítővásznon ismétlődnek meg alakjaik. Kék árnyékok! Éltetőjük az alkonyuló márciusi nap sugara. A falon túl vörös reflex színesíti a templomtornyot, jut belőle a nyírfa ágaira is. A kép élő alakjai, a barna ruhás fiákeres és a lovak mozdulatlanságukban beleolvadnak a természet tavaszi csöndjébe. A fal vízszintes vonalát a templomtorony és a rügyező fa függőlegese hozza egyensúlyba. Ez kölcsönöz a kompozíciónak szilárd és nyugodt tartást, s kelti a nézőben a békesség érzését. Távolban a Feketehegy vonulata látszik. Az egész tájra pedig az ég végtelenjének zöldeskékje borul.

Ferenczy Károly művészete ezzel a képpel és más rokon vonású alkotásával az impresszionizmus felé közeledik, anélkül hogy magára nézve kötelezővé tenné a természeti formák felbontásának módszerét. Öntörvényű művészete ugyanolyan eredményekre vezeti, mint a plein air festésben úttörő nagy román kortársát, Nicolae Grigorescut.

Forrás: Murádin Jenő: A Ferenczy művészcsalád Erdélyben, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1981, 39. oldal



Várakozók


A Márciusi est 1902-ben keletkezett Nagybányán. Vannak előzményei, van folytatása. Nemcsak a festészetben, hanem az irodalomban is. Impresszionistának nevezzük ezt a világlátást, talán az is, a lényeg azonban független az elnevezéstől. Ez a kép a századforduló - a 19. és a 20. század váltásának - magyar valósága. Az alkonyati napsugár a görög katolikus templom tornyára és kerítésére süt, és onnan vet árnyat a térre. Városi közeg ez? Falusi táj? Az épület, a díszletek alapján ez meg nem állapítható. Eligazítanak azonban a várakozó konflisok, a bakon keménykalapos, tehát semmiképpen nem paraszt kocsisaikkal. Manapság már csak igazán világvárosi utcán, konkrétan Bécsben (Ferenczy Károly még császárvárosnak nevezte) találkozhatunk ezekkel a járművekkel. Viszont a templom természetesen más: a Stephans-dom monumentális háttere össze sem hasonlítható ennek a kisvárosnak a templomtornyával. Ez a magyar városiasság. A falusi világba elérkezett a városi közlekedés. Mintha Kosztolányit olvasnánk: a Pacsirta Sárszege ilyesmi. Éppen nem Szabadka, amely Kosztolányinak szolgált mintaképpen, és nem is pontosan Nagybánya, ahol Ferenczy Károly élt. Illetve: Szabadka is, Nagybánya is, a valóság "égi mása", egy absztrakt és mégis annyira igazi kisváros. A művészettörténészek kimutatták erről a képről, hogy minden részletében valósághű. A néző pedig, aki sohasem látta ezt a tájat, arra figyel föl, hogy ez a képen megörökített pillanat mennyire általánosan igaz.

És miért márciusi ez az este? A képen jól kivehető a tavaszvárás pillanata. Amikor a fa még lombtalan, de a föld már barna és föltűnik a fű zöldje is. A természet ugyanúgy várakozik, mint a konflisok. Márciusi pillanat ez: az este is nyitottabb és világosabb, mint télen, de még ez nem nyár, akkor teljesebb a fény és más a táj is. Ez az a pillanat, amikor még lehetőségekkel teljes a természet, az ember. A tavasz csodájára várunk mindannyian, a vágyak beteljesülésére. És újra a kisvárosra figyelmeztet az alkotó. Mert ezen a képen a tavaszvárás párosul a nyugalommal. Szó sincs arról a lázas izgalomról, amelyről annyiszor írtak a költők. Ez - Juhász Gyula szavaival - "magyar táj, magyar ecsettel". A hó, a hideg dermedtsége már eltűnt, de még nem mozdult meg semmi.

Ez a Márciusi est azért olyan izgalmas, mert egyszerre mutatja a történelmet, a természetet és a mindig újra vágyó emberi kívánságot. Így várták nagyapáink a 20. századot. Amely aztán alaposan becsapta őket. De ezt Ferenczy Károly még nem sejthette.

Forrás: Magángaléria (szerk. Kulcsár Ferenc), Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 2004, 17-19. oldal



Vissza a kezdőlapraVissza az oldal elejére