Barátsága Petőfivel

1847 nem csupán az alkotásokban, hanem eseményekben is gazdag. Most tör ki a szalontai tűzvész, és Aranynak Petőfihez intézett levele leírja a szegény nép nyomorát, kétségbeesését. Hétszázkilencven ház pusztult el. A módos gazdák tanyáikon húzódhatnak meg, a szegény nép pedig vermekben, gödrökben kénytelen lakni, Ő maga is kiveszi részét a segítés munkájából. Kérvényt ír V. Ferdinándnak, hatalmas többletmunkát vállal, később levélben panaszolja majd Petőfinek: "Nekem oly prózai, oly kisszerű élet jutott, hogy hivatalos iratokon kívül akár az olvasást is elfelejteném" (1847. május 27.). De a panasz ellenére soha olyan bőségesen nem ömlött költészete, mint ebben az időben. Szinte ugyanekkor két nagyobb művön is dolgozik, felváltva. Türelmetlenül és boldogan hívja Nagyszalontára Petőfit: "Jöjj el, az isten áldjon meg; az én nőm se nem fest, se nem zongoráz ... de Petőfit olvas, jó anya, s jó magyar gazdaasszony, t. i. amiből van. Majd főz olyan töltött káposztát, hogy édes anyád is csak olyat főzhetett ... ." A gyermekek is "égnek látni azt a jó 'Petőfi bácsit', ki azt a szép Kukoricza Jancsit írta" (levele 1847. február 28-án). Később – május 27-én – írja: "nőm ... azzal dicsekszik, hogy ha egyszer véletlenül betoppannál, arczképed után megismerne. Fogadtam vele, ugyan tégy próbát." Ilyen kedves célzásokkal, noszogatásokkal hívja Petőfit, akit személyesen nem ismer még. Pedig levelezésük máris felér többesztendős együttlétekkel. Kevés olyan meghitt és kedves levelezése van a világirodalomnak, mint Petőfié és Aranyé. Tréfás, kötekedő hangnemben, de művészetük legfontosabb problémáit megszólaltatóan tárul elénk ez a levelezés. Petőfi többnyire ironikus dagállyal írja meg leveleit, mintha A helység kalapácsának (1844) hangnemét folytatná. Csupa tréfás ötlet sziporkázik leveleiben. Barátját többnyire "Kedves fajankóm" megszólítással illeti, majd ilyenféle sorokkal kezdi leveleit: "Az eső esik, a hó olvad, mindamellett nagy a sár"; vagy: "Leveledet nemcsakhogy elolvastam, de meg is kaptam" (1848. február 10., 1848. július 1). Választási bukása után a panasznak, a keserűségnek hangját csak a levél tréfálkozó, kötekedő hangja alól lehet kihallanunk. Aranyt, aki szintén megbukott a választáson, pl. így vigasztalja: "Ejh, ejh, Jankó, hogy te nem lettél követ! ez valódi csapás ha nem a hazára is, de legalább rám, ki már erősen számítottam arra, hogy a jegyedet nekem fogod adni mely szükséges lesz, hogy az ember a nemzetgyűlést a galeriáról! bámulhassa ... hahaha! Én tehát a galeriára szorultam! én a galeriára! ... Szegény nép, szegény nép, legfanaticusabb barátod csak úgy a távolból fogja hallgatni, mit végeznek sorsodról, s ha el találja magát ott fönn köhinteni, még onnan is szépen kiutasítják" (1848. július 1.). Jellasich támadása idején pedig Arany még mindig ilyen tréfásan tud írni: "Öcsém Sándor! Mielőtt Jellasich elfoglalná Pest városát és tégedet bokros érdemeidért premier miniszterének tenne, kívántam ezen soraimat hozzád lengedeztetni."

Petőfi 1847. június 1-én toppant be Aranyékhoz. Boldog, mert úgy érzi, megnyerte már Júlia kezét, Erdődről jön és június 10-ig marad Aranyéknál. {110.} Hány emlék őrzi ennek a boldog látogatásnak idejét! Arany igyekszik távoltartani barátjától a tapintatlan, követelődző helybeli kíváncsiakat. Petőfivel egyedül szeretne maradni, de Balog János szenátort nem tudja lerázni magáról – utóbb mégis megkedveli, mert a szenátor mindenre rímet tud vágni. Arany megfigyeli, hogy barátja többnyire járkálva költi verseit, egyes sorait papírdarabkákra írja, és szobája tele van szétszórt papírfoszlányokkal. Petőfi lerajzolja Aranyt, aki négy sorban tréfás verses kritikát ír a rajz alá; lerajzolja a nagyszalontai csonkatornyot stb. Pompás gyermekversét, az Arany Lacinak címűt itt írja meg. Hat verset költ e néhány nap alatt: kettőt Júliához, négyet pedig nagyszalontai benyomásokból fakadót. Itt írja meg a Sári nénit; Arany szerint "egy öregasszony adván neki a tárgyat, ki a tűzvész alkalmával fedél nélkül maradt, s nálam a színben vonta meg magát, míg jobb helyet kap".

Petőfi hatását Arany Jánosra döntőnek kell tekintenünk. Petőfi tudatosít benne egy új utat, mely a maga útja is: a népies költészet útját. Nem egy közös verstémájuk van ebből az időből: Petőfi a gólyáról ír verset (A gólya), Arany pedig megírja A rab gólya című költeményt. Szilágyi kissé féltékeny az új barátra, de annál szorgalmasabban küldi könyveit. Júniusban ő is megérkezik Nagyszalontára.

Arany Szécsi Mária történetének megéneklésére készül, melyre szintén pályázatot hirdetnek. Petőfi és Tompa is fel akarja dolgozni ezt a témát. Arany nem Gyöngyösitől, hanem Mednyánszky Alajos elbeszéléseinek 1832-es fordításából meríti a Murány ostroma (1847) témáját. Közben azonban Csák Mátéról, Dózsáról, Rákócziról is költeményt akarna írni. Szécsi Mária szerelmének története Petőfinél a szerelem legyőzhetetlen hatalmának példázatává válik. Tompánál az esküszegés miatti erkölcsi javítószándék szólal meg. A pályázatra végül is egyikük sem küldte be munkáját. A díjat a tizennyolc éves ifj. Szász Károly nyerte meg.

Petőfiék, mint házastársak, egy hetet töltenek majd Nagyszalontán. Arany és Petőfi most Shakespeare iránti rajongásukban osztoznak; Petőfi már megírta a III. Richárdról szóló színikritikáját, mely nemcsak mint elemzés, hanem mint friss, könnyű tollal megalkotott kritika is a magyar színműbírálat egyik kiváló darabja. Mindkettőjük kedvence még Dickens: erről Petőfi prózai feljegyzései tanúskodnak. Petőfi a Martin Chuzzlewit (1843) egy példányával kedveskedik barátjának. Murányt Arany december 11-én fejezi be. Wesselényi Miklósnak akarja ajánlani és igen jellemző, hogy Petőfi a forradalmat érlelő 1848 január végi napokban milyen érvekkel beszéli le erről: "Muránynak Veselényi által való ostromoltatása a censor bájos körmei között lengedez, február nyolczadikáig ott fog fütyölni, akkor elhozom s rögtön nyomatom, ha ő mindenhatósága fölségsértést nem lát benne s nem crucifigálja, a mitől nincs mit rettegni. Az ajánlást pedig csak hadd el, hé, vagy ajánld Veselényi inasának vagy kanászának, azt nem bánom, de Veselényi akármilyen derék ember, csak nagyúr, hiába, és a poéta nagyúrnak ne ajánlgassa semmiét, vagy a versét legalább ne, ha már valamit ajánl is neki" (1848. január 29.).

A költemény 1848 áprilisában jelenik meg, de feltűnés nélkül marad: a forradalom eseményei elterelik róla a figyelmet. Arany később túlságosan {111.} is drámainak, aprólékosnak találja ezt a művét, "színházi plasztikája" miatt: nem tetszik neki aprólékossága. Petőfi jobb véleménnyel van róla: "Cethalszájamnak kellene lennie, hogy méltóképpen megdicsérjem" (1848. január 2.). A Toldi megírása után Arany művészete két irányba fordul: egyrészt tisztán népies művet, másrészt elemző alkotásokat akar létrehozni. Szilágyi István egy Kinizsi-témát javasol neki (1847. augusztus 30.), Arany azonban a Toldit kívánná folytatni és ebben a tervében Petőfi is megerősíti. Így kerül sor a Toldi estéje megírására. 1847. július 3-án kezd bele és augusztus 25-ig két énekkel is elkészül, majd félreteszi a Murány miatt. December 28-án újból előveszi és 1848. január 15-ig megírja a harmadik részt. Neki magának is a legnagyobb élvezetet a költemény legfestőibb szakasza, Bence bevonulásának képe okozza. Ezt a "nedélyes" részt mennyire szeretné is élőszóval felolvasni Petőfinek! Ismét csak napi egy-két órája jut irodalmi munkára, de 1848. március 20-án mégis befejezi költeményét, csakhogy a forradalom eseményei miatt nem tudja megjelentetni. Évekkel később, 1854-ben még átdolgozza, változtat rajta, hat énekre bontja; beleszövi a második énekbe a Gyulafiak szerelmének történetét, az ötödikbe az apródok két énekét, megrövidíti csúfolódásukat stb., és ebben a megváltozott formában jelenteti meg.