Ifjúsága

A nekilendülésekben gazdag s visszahőköléseiről hírhedt erdélyi reformkor neveltje. Kolozsvárt, 1826 januárjában, hogy mely napon, nem ismeretes, sokgyermekes családban lát napvilágot. Apja, Gyulay Antal (így "y"-nal) gubernista, lecsúszott nemes: kiegyensúlyozatlan karakter, eruptív természet. Anyja – Gyulayné Hajós Sára – ugyancsak nemesi vér, egyébként urának ellenpólusa. Erőszakos, konok asszony; hajlik az ábrándozásra s vonzódik a művészetek iránt: a színházért rajong.

Gyulaiban szülei természete oly módon keveredik, hogy jellemében az anyai örökség a túlnyomó. Hajós Sára azonban másként is hatással van írói és kritikusi jövőjére. Pl. a legidősebb gyermekével, Ferenccel, az elsőrangú {198.} jellemszínésszel folytatott párharca hűen jelenik meg A vén színész című Gyulai-novellában (1851).

Gyulai 48 előtti életszakaszának legfőbb színtere a kolozsvári ref. kollégium, ahol apja halála után szegénydiákként kiváló eredménnyel tanul. Kenyerét maga keresi meg: Pataki Dániel dési alispán kollégista fiait tanítja (1843-45), majd id. gróf Bethlen Jánoséknál lesz praeceptor, 1847-ben pedig titkárul szegődik ugyancsak Bethlenhez, aki Wesselényi legjobb barátja, jeles reformpolitikus. Iskolájának ugyanekkor köztanítója is.

Patakiéktól s Bethlenéktől tartós életanyagot kap. Onnan egy, az ötvenes évek derekáig nyúló reménytelen szerelem emlékét, ezt Pataki Emíliához írt tucatnyi verse tanúsítja; innen korai tanultságát a politikában: vonzalmát az antifeudális mozzanatokban jócskán bővelkedő liberalizmus iránt.

1847-ben diplomás lelkész-jelölt. Anyja azonban hiába szorgalmazza, nem megy papnak. Inkább költeményekkel próbálkozik s novellákat ír. Csinosan versel: az időmértékre és az ütemezésre egyaránt jó füle van. Hangját leginkább ifjúsági olvasmányul szánt műfordításaiban találja el, pl. azóta is kedvelt dalszövegünkben: "Árnyas erdőben szeretnék | Élni nyáron át ... " (Hoffmann von Fallersleben nyomán). Különben utánzatokat ír Vörösmarty, Garay, Kölcsey és Petőfi modorában.

Hogy a fejlődés költői főiránya az irodalmi népiesség, azt 1845-ben ismeri fel, a hovatovább plebejus-demokratikus irányba keveredő népies-nemzeti törekvéseket azonban idegenkedve nézi. Így Petőfiben csak a daltermő géniuszt csodálja, a Fiatal Magyarország-mozgalmat meg erős fenntartásokkal fogadja (levele Szászhoz: 1847. december 1.).

A 48-as forradalom gr. Bethlen János szolgálatában éri. Márciustól májusig, gazdája szárnysegédjeként, Erdély és Magyarország egyesülését szorgalmazza. (Unió-párti meggyőződése ennél régebbi: 1. Az anya fohásza című, verselményét 1842-ből s Szózatát 1846-ból.) Kolozsvár ifjúsági vezéreinek egyike, királyhű, de kamarilla-ellenes. Utcai tüntetéseket irányít, tömeggyűléseken szónokol; alkalmi dalszövegeket ír, ezt röplapon osztogatják; a polgárok s az ifjúság dühét a konzervatívok ellen tüzeli.

Az uniót lelkes cikkel üdvözli (Kolozsvár, máj. 30.). Ekkor, titkári, ill. házitanítói minőségben, már gr. Teleki Domokost szolgálja, aki újdonsült országgyűlési követ, és pesti állomáshelyét elfoglalandó, épp a fővárosba készül.

Júliusban érkeznek Pestre. Cikkeiben, melyeket 1848 végén itt írt, a bécsi maffiákkal s a honi árulókkal szemben határozottan állást foglal, illetve a forradalmi nép győzni tudó erejét, a bécsi és a pesti mozgalmak egymásrautaltságát, meg a kormány néhány erélyesebb intézkedését hangoztatja (Pesti levelek. Kolozsvári Híradó, 1848. szeptember 17. – október 31.).

Windischgrätz előnyomulásakor a fővárosban marad, de a megszálló hatalommal nem vállal közösséget. A tavaszi hadjárat még lelkes versekre ösztönzi (Székelyek, Hadnagy uram), aztán júniusban megcsapja a tragédia előszele (Haldokló huszár, A honvéd kedvese) s elhallgat. Tollat csak Haynau vérengzéseinek hírére fog: "Viharrá nővén Járom a világot, Szálljon a zsarnokra | Vér, sóhajtás, átok!" (Októberben). 1848–49 eseményeit és érzelem-világát tehát nem a népforradalom, hanem a függetlenségi harc oldaláról éli át.