Az Aurora epikus költője

Pannonhalmán, a bencések ősi székhelyén történelmi emlékek hatottak képzeletére, Győrött Szeder Fábián, az Urania zsebkönyv (1828–33) későbbi szerkesztője élesztgette költői hajlamait, s ekkor kapott kedvet a magyar történelem tanulmányozásához, Pesten pedig hazafias, lelkes kispapok közt élt. {481.} Itt jutott kezébe a magyar epikus romantika nagy hangulatforrása, Kazinczy Ossziánja, itt olvasta örömmel Pázmándi Horvát Endre hazafias ihletű hexameteres rendtörténetét, a Zirc emlékezetét és a Hébében Aranyosrákosi Székely Sándor eposzát. Főleg ennek ösztönző hatására fogott hozzá az 1822. év karácsonyi szünetében első nagy művéhez: betegszobájában, becsempészett íróeszközökkel írta az Augsburgi ütközet hexametereit. Czuczor útja, akárcsak Vörösmartyé, aki vele egy időben dolgozott a Zalán futásán, a fővárosi irodalmi élet központjához, az Aurora-körhöz vezetett. Kisfaludy Károly tanácsai szerint javítgatott költeményén, melyet aztán az Aurora 1824. évi kötete közölt, ugyanabban az évben, amikor az Aspasia a Zalán futásából hozott szemelvényt. Az elsőség Czuczoré: ő verselt meg először hexameterekben olyan történelmi eseményt, amelynek példája közvetlenül erősítette a nemzeti öntudatot. Czuczor a 910. évi győzelmes augsburgi ütközetet énekelte meg.

A négyénekes, kilencszáz egynéhány soros hőskölteményt éles németellenesség hatja át; a mű a magyar szabadságszeretet apoteózisa, a katonai legyőzhetetlenség öntudat-ébresztő illúziójának hirdetője. Büszkén, zavartalan hittel zengi "Hunnia rettenetes karú hőseinek", a "szittya oroszlánoknak" tetteit, akik harcra szomjasan, csótáros, nyihogó paripákon tartanak Nyugatra, hogy kardjuk sújtó villámaival porig alázzák a magyar vesztére törő, elbizakodott németet, s egy véres és győzelmes ütközetben tanítsák meg a nagy leckére: "Nem jó bántni magyart, mert vérrel védi hazáját." Az eposznak ez a rendi, de nemzeti érdekeket is kifejező függetlenségi szelleme aktuális célzatú. Eleven ereje újszerű nyelvi és kifejezési formákat teremtett. A klasszikus forma és az eposzi konvenció először ebben a költeményben magasztalt fel, epitheton ornansokra méltatva, az ókoriakkal egyenrangú magyar hősöket, s a költő kialakította a még soká nélkülözhetetlen harcleírás szó-készletét is. Czuczor alkalmazta elsőként a romantikus epika néhány sajátságát: hazafias érzése szónoklatokban vagy lírai retorikában tör ki; az intonálás nem a hagyományos témamegnevezés, hanem ossziáni színezetű előhang. A hexameterek, ha darabosan is, de eladdig nem hallott erővel zengenek.

Mindezek az eszmei és esztétikai értékek azonban a rendi tudatvilág korlátai közt jelentek meg. Jellemző, hogy a függetlenségi harc eszméje kalandozáskori témában ölt testet, s a költő – mert a történelem és a cselekmény ellene mond szándékának – kénytelen a támadó hadjáratot retorikus kitételekkel honvédő háborúnak feltüntetni. A korlátozottság megnyilatkozik abban is, hogy a jobbágyság keletkezéséről a rendi értelmezés szerint esik szó (a gyávák süllyedtek szolgasorba). Feltűnő az elégikus hang hiánya: a felidézett ősi dicsőséget Czuczor nem állítja szembe a jelen elmaradottságával, a hősköltemény nacionalizmusa olyan rendi tudaton alapul, amely még zavartalan, mentes minden válságélménytől. Azoknak a rétegeknek a gondolkodását tükrözi, melyek a "győz a magyar"-nak tapsoltak, mert nem "tehetetlen unokák"-nak, hanem ama régiekkel egyenrangú hősöknek képzelték magukat. A hőskölteményben a szerelem motívuma sem csillan fel. Nincs nyoma itt a nemzeti mitológiának sem. Mindennek híján a romantika csak kis mértékben hatja át Czuczor művét, inkább csak a múltidézés hazafias-lírai retorikája romantikus vonás benne.

{482.} Czuczor következő, az Aurora számára készült haténekes, hexameteres elbeszélő költeménye az Aradi gyűlés (1828). Katona István és Fessler Ignác nyomán az 1132. évi vérengzéssel végződő országgyűlés történetét dolgozta fel. Tárgya nem eposzi; Czuczort nem is annyira történelmi, mint inkább politikai jellege vonzotta: az 1825–27. évi országgyűlés meghiúsult reményeire keresett múltbeli párhuzamot. E tekintetben műve A bujdosók és az Eger aktuális csengésével rokon, de míg amazoknak hangja egyértelműen csalódott, illetve kritikus, Czuczoré lojális illúziókat is megszólaltat. Toldy a király és a rendek egymásratalálásának ünneplését olvasta ki belőle, és Czuczor monográfusa, Zoltvány Irén is úgy tárgyalja, mint amely "a bosszu és pártszenvedély tusájának közepette a magyarnak lojalitását dicsőíti, mely a haza és a koronás király iránti önfeláldozó hűséget mindig meg tudta egyeztetni". De ez az értelmezés csak részben helyes: a műnek egyértelmű tendenciája voltaképpen nincs. Az összeesküvők indítékai homályban maradnak, vagy merőben romantikus motívumok (a megölt apáért fogadott bosszú), s a megtorlás is inkább a hirtelen harag (Buda alakja), a testvéri bosszú (Pered históriája), a gyanakvás és asszonyi praktika (Béla felesége) műve, mintsem nemzeti érdekű cselekedet. Az elbeszélő költemény, drámaiságával, teátrális jeleneteivel, a cselekmény lélektani motiválásával, a hexameteres epika fejlődésének abba a romantikus-novellisztikus irányába mutat, amelynek a Széplak és a Két szomszédvár a képviselői. Ezekben az individuális témával összhangban volt a romantikus motiváció; Czuczornál ugyanezek az eszközök nem tudtak a politikai mondanivaló művészi hordozóivá válni.

A Botond című négyénekes, hexameteres elbeszélő költemény az 1833. évi Aurorában jelent meg. Czuczor hőskölteményei közül művészi megformálás, szerkezét, változatosság tekintetében ez a legsikerültebb. Ez közelíti meg leginkább a reformkori hősi epikának azt a Vörösmartytól megvalósított ideális változatát, amelyben a nemzeti történelmi múlt szerelmi motívumokkal, idillel, lírai részletekkel átszőve jelenik meg, kifejezve a nemesség polgárosodó érzelmi világát. Czuczor azonban nem ér Vörösmarty nyomába. Témája ismét kalandozáskori; a szerelmi történet híján van annak a személyes líraiságnak, amely Vörösmarty romantikus epikáját oly ragyogóvá teszi.

Van Czuczornak egy töredékben maradt eposza is. 1831-ben megírta Hunyadi János életrajzát, s ez egymásután két kiadásban is megjelent (Vörösmarty írt róla elismerő bírálatot), és a reformkori Hunyadi-reneszánsz fontos forrása lett. E történelmi tanulmányaival párhuzamosan fogott hozzá Czuczor a nádorfehérvári győzelmet megéneklő, tizenöt énekre tervezett hexameteres eposzához, a munkát azonban nem tudta bevégezni.

A vázlatból és az elkészült epizódokból úgy látszik, mintha Czuczor itt már eszmei és művészi tekintetben meghaladná a rendi szellemű epikus koncepciót. Sok húron, gazdag érzelmességgel szólal meg a Széchenyi korára valló hazafiság lírája, és újfajta történelemlátás bontakozik ki benne: ez az eposz talán már éreztette volna, hogy a nemzeti hőstettnek a nép is részese volt, s mintha Hunyadi alakja köré a költő a korabeli népélet mozzanatait is odavetítette volna. A lírai személyesség szerencsés ötlettel érvényesült: Czuczor a maga egyéniségét a korszerűtlenül szerepeltetett Janus Pannonius alakjába vetíti, benne rajzolja meg a hazafias papköltő ideálját, akit a közösségi költő hivatástudata tölt el.