Aranyosrákosi Székely Sándor (1797–1854)

Unitárius papi családból származott. Iskoláit Kolozsvárt végezte, majd az evangélikus hittudományi kar hallgatója volt Bécsben. Tordára nevezték ki pappá és tanárrá, később Kolozsvárt tanított, majd 1845-ben unitárius püspökké választották. Irodalmi munkásságából csak A székelyek Erdélyben című kiseposza (559 sor) érdemel nagyobb figyelmet, amely a Hébe 1823-i évfolyamában jelent meg. Huszonöt énekre tervezett Vienniász című elbeszélő költeményéből csak egy ének került nyilvánosság elé. (1824); érdekessége a műfajban szokatlan alkaioszi strófa alkalmazása. Aranyosrákosi Székely Sándor írt még Ossziánt utánzó hőskölteményt (Dierniász); eposzt Mohácsról, amelyet Vörösmarty Mihály jelentetett meg a Tudományos Gyűjtemény szépirodalmi mellékletében, továbbá eposzt Hunyadiról (1831), amely {441.} már Vörösmarty hatását tükrözi. Kísérletezett, Kisfaludy Sándor nyomán, a regeírással is.

A székelyek Erdélyben a vergiliusi Arma virumque cano magyar változatával kezdődik:

Fegyvereket zengek s nagytettü hősöket, akik

Hadviselő kézzel legelébb fundáltanak Erdély

Halmain országot ...

Irnák vezérlete alatt hétezer hontalan hun indul el új hazát szerezni. Csodás jelek útmutatását követve, a védő istentől, Haddurtól támogatva s az ártó szellemtől, Nemerétől akadályoztatva jutnak el végül is Erdélybe. Itt az isteni származású királyi szűz, Alirán beleszeret Irmákba; a leány kezére pályázik a dák király is. Irnák megütközik a dák királlyal, győz, s a lánnyal együtt az országot is elnyeri.

A honfoglalás, mint téma, Aranyosrákosi Székely Sándornál nem puszta krónikás inspiráció, hanem költői koncepciót ihlető nagyszabású esemény, eposzi alkalom, amelynek előadásába mitológiai, sőt tündéries elemek is szövődnek. Horváth János éppen ebben látja a mű előkészítő, Vörösmarty felé mutató jelentőségét: "Egyetlen főmozzanatra: honszerzésre szorítkozó cselekmény, nemzeti mitológia és tündérmesei motívumok: ez Székely kezdeménye s erre adott példát."