Drámaírói működésének második szakasza

Kisfaludy Károly újabb színműveinek egy része történeti tárgyú: Mátyás korát szerette volna feldolgozni tizenkét darabból álló drámaciklusban, de csak négyet írt meg. A Szilágyi Mihály szabadulása komoly hangú színmű, a királyhűséget és a törvénytiszteletet magasztalja. Elevenebb hatást kelt két vígjátéka: a Mátyás deák (1825) és a Hűség próbája (1827). Mind a kettő az álruhában igazságot szolgáltató Mátyásról szól, aki jó véghez juttatja a szerelmesek ügyét. A Hűség próbája, a népzsaroló sáfár leleplezése, éle a harácsoló uradalmi intézők ellen irányul, akik a jobbágyság kizsákmányolásában gyakran a földesurakon is túltettek. E mű egyik női szereplőjének ajkára adta Kisfaludy első népdalát. A darabok másik csoportja az író jelenéből meríti témáját. A betegek (1826) komikuma félreértésen és a szereplők hipochondriáján alapul. A főhőst Kisfaludy a maga egyéniségéről mintázta meg. A leányőrző (1827) három felvonásos színmű; nem az Aurorában hanem az Élet és Literaturában jelent meg, Kölcseynek a komikumról szóló értekezése kíséretében, és hamarosan színre került. Szellemesen bonyolított komédia, bár inkább a világirodalom hagyományos vígjátéki fordulataival él, igazi magyar levegő nincs benne. Szontagh Gusztáv és Kölcsey értekezéséből is kiérezhető egy ilyen értelmű elégedetlenség. Kisfaludy mentségül a magyar társalgási nyelv és társasélet hiányát hozta fel. Nálunk más a helyzet – mondja –, mint volt Franciaországban és Angliában Molière, illetve Shakespeare korában. Ha bejárhatná Debrecent, Szabolcsot meg Erdélyt, többet meríthetne a valódi magyar életből, bár tapasztalnia kellett, hogy "bizonyos rendet szúrni ... igen veszedelmes", mert aki az uralkodó osztályok típusait nevetségessé teszi a színpadon, hatalmas ellenségeket szerez magának.

1828-ban keletkezett az ugyancsak három felvonásos Csalódások, mely A kérők után még egyszer a kor típusait vitte színre szatirikus éllel, bár némileg enyhítettebb formában. Az arisztokráciát két szereplő képviseli: a finomabb műveltségű, mélyebb érzelemvilágú Elemir gróf, akit a társasági élet csömöre távolít el a gazdag özvegytől, Linától, hogy Lidihez, az uradalmi inspektor lányához vonzódjék. Az arisztokrácia másik képviselője Szélházy utóda, az üreslelkű, hozományvadász Kényesi báró. A félreértések sorozatának mozgatója Lombai inspektor, akinek minden igyekezete és intrikája ellenére végül is a természetes vonzalmak – és nem utolsósorban a gazdasági érdekek szerint – oldódik meg a cselekmény. A darab legsikerültebb alakja a faragatlan vidéki középbirtokos, Mokány. Műveletlen parlagi gondolkodású, de legalább őszinte, ezért nem is kerül Lombai házassági terveinek hálójába. Jó gazda, ellentétben a könnyelmű arisztokratákkal és a Sulyosdi Simon-féle középnemesekkel. Nyers szókimondása rávilágít a többi szereplő finomkodó {411.} mesterkéltségére, akik belebonyolódnak a félreértések hálójába, holott egy őszinte kimagyarázkodás megoldaná minden problémájukat. "Mokány nem konok képviselője egy lejárt műveltségnek, nem kerékkötője az újnak, csak veszélytelen, eredeti, ízes példánya az avulónak" (Horváth János). Ezért jutalmazza meg az író a mű végén – mint A kérőkben Perföldit – a választott leány kezével. A Csalódások jellemfestése és drámai beszéltetése kevésbé zsánerjellegű, mint A kérőkben sokkal inkább egyénített. Az egyszerű helyzetek ügyes bonyolítása, a fordulatos párbeszédek ma is előadható darabbá teszik a Csalódásokat.

A Csalódások után következő egyfelvonásosok közül kettő a leányőrző-motívumot fejleszti tovább, több eredetiséggel és ötletességgel. Az Áltudósokban (1828) Karvainé fiatal özvegy rokonát iparkodik távol tartani a szerelemtől, s ezért tudóskodásra veszi rá. A szerelmes kérők tudósnak álcázva magukat jutnak be a házba, és egyikük végül feleségül veszi a szép Fannit. Még kacagtatóbb a Három egyszerre című egyfelvonásos (1829), melyben a komikum szatirikus társadalombírálattá éleződik. Lorányiné a feudális világ rangkórságának bűvöletében él, s öccsének leányát, Adélt már gyermekkorában eljegyzik egy "ősnemes" ifjúval. Adél azonban már csak mulat nagynénje ósdi előítéletein (az egyik ős arcképére bajuszt rajzol). Lorányiné gőgje miatt az Adél kezére pályázó fiatalemberek csak álöltözetben kerülhetnek a szép és gazdag leány közelébe. Az egyiknek, a vadászruhásnak, sikerül megszerettetnie magát a lánnyal. A másik kettő – ismerve Lorányiné középkori gondolkodását – remeteruhát ölt. Lorányiné, akinek ősei a középkorban mindig "tartottak" remetéket, örömmel fogadja a két álöltözetest, Adél azonban csak mulatni tud színlelt jámborságukon. A végén persze minden lelepleződik, kiderül, hogy a vadász nem más, mint az az előkelő ifjú, akit Adél vőlegényéül kiszemeltek. Lorányiné azonban javíthatatlan: azt hiszi, Adél azért vonzódik a fiatalemberhez, mert "a százados ősök kinéztek a szeméből", mire Adél kijelenti: "Tüzes szemében a jelent kedveltem meg s nem a multakat." Kisfaludy e darabja a feudális előítéleteknek, a nevetséges őskultusznak, a jelentől elforduló múltbanézésnek szellemes kritikája, Széchenyi eszméinek befogadására készítette elő a nemesi olvasóközönséget. Kacagtató alapötlete, mulatságos helyzetei, korszerű társadalmi mondanivalója Kisfaludy egyik legjobb vígjátékává teszik. Kisfaludy Károly, a vígjátékíró, Horváth János találó megállapítása szerint, "tréfálkozva és nevettetve Széchenyi számára törte az utat".

Szükségszerű volt, hogy Széchenyi és Kisfaludy rokon-törekvései összetalálkozzanak. A nagy reformer 1828-ban Kisfaludyt mint az irodalom vezérét kereste föl. Bensőséges viszony alakult ki közöttük, s amikor Kultsár István halála után újságja lehanyatlott, úgy látták, hogy megérett a helyzet egy új eszméket hirdető lap kiadására. Együtt kértek engedélyt a Jelenkornak mint politikai lapnak és mellékletének, a Társalkodónak mint társadalmi és művészeti folyóiratnak a megindítására.

Mindez csupán terv maradt, megvalósulását megakadályozta Kisfaludy betegsége, majd halála. 1829-ben kezdett elhatalmasodni tüdőbaja, s 1830 szeptember elején a külföldről hazaérkezett Toldyt már megdöbbentette a találkozás: "A magas, szertelen erejű, virító egészségű férfi össze volt roskadva, erőtlen vázzá összeaszva; szava hangtalan tompa ..." A hó közepén megjön {412.} az engedély a Jelenkor kiadására, Kisfaludy betegsége ellenére munkához lát, s amikor az újabb írói nemzedék képviseletében Szalay László meglátogatja, programot ad: "Az oppozíció és a reform zászlaját tűzzük ki, minden ifjú írónak velünk kell tartani."

A program végrendelet lett. Kisfaludy november 21-én meghalt a Váci utca 19. szám alatti házban, ahol huszonöt évvel később Vörösmarty.

Irodalmi kezdeményeit barátai folytatták; az Aurora szerkesztését Bajza vette át, a Jelenkor megindult Helmeczy vezetésével, "az oppozíció és reform" eszméjét az elkövetkező két évtized minden valamirevaló írója vallotta. Sírkövére Vörösmarty írt epigrammái, s Toldy hamarosan sajtó alá rendezte munkáit tíz kötetben, majd kiadta életrajzát is. Ugyancsak ő 1831-ben országos gyűjtést indított szobrának felállítására, melyet Ferenczy István mintázott meg. A munkái kiadása és emlékműve felállítása után fennmaradt összeget Kisfaludy barátai pályadíjakra kívánták fordítani, s evégett és a mester emlékének ápolására 1836 végén társaságba tömörültek, melyet Kisfaludyról neveztek el, s amely csakhamar irányító szerepre tett szert az irodalmi életben.