Péchi Simon

Más kései reneszánsz főnemesekhez hasonlóan Péchi Simon (1570 k.–1642 k.) érdeklődése is válságos időben – politikai bukása után – fordult a vallásos irodalom felé; felekezeti hovatartozása és ifjúkori élményei azonban olyan irányt adtak irodalmi működésének, amely őt valamennyi kortársától elkülöníti. Péchi Simon ugyanis a szombatos szekta megalapítójának, Eössi Andrásnak a neveltje volt, fiatal korában az ő támogatásával hosszú tanulmányutat tett. Ennek során nemcsak Nyugat-Európában járt, de beutazta Törökországot is, ahol a Spanyolországból kiűzött szefárd-zsidók közösségeivel is megismerkedett, megtanult héberül, s alaposan tanulmányozta a zsidó vallásos irodalmat.

{47.} Eössi András örököseként a szegény családból származó Péchi Simon Erdély egyik leggazdagabb nagybirtokosa, s a tizenöt éves háború korától kezdve az ország politikai életének jelentős tényezője lett. A Bocskay-felkelés sztoikus nemesi vezető-gárdájához tartozott, Bethlen Gábor pedig Erdély kancellárjává tette. 1621-ben azonban a fejedelem hűtlenség gyanújával börtönbe záratta, ahonnan 1624-ben szabadult. Politikai befolyását többé nem tudta visszaszerezni, de birtokai nagyobb részét egyelőre megőrizte. 1638-ban, a radikális unitáriusok és a szombatosok ellen indított hajsza során pedig mint a tiltott szekta vezetője ismét bíróság elé került, s ekkor birtokait is elkobozták s a református vallásra való áttérésre kényszerítették.

Irodalmi munkássága 1624 és 1638 között bontakozott ki, amikor szenterzsébeti udvarházába visszavonulva, figyelme teljesen a vallási kérdésekre összpontosult. A szombatosok ótestamentumi vallásosságának ő adott kifejezetten zsidó színezetet, s e reformja érdekében írta műveit is: néhány vallásos versét, héberből fordított ima- és szertartáskönyvét, kommentáros prózai psalteriumát. Írói hagyatékának legértékesebb részét a héberből készült prózai fordítások alkotják. Jártassága e nyelvben és irodalomban kora tudományos színvonalán állt, és igen fejlett, korszerű magyar stíluskészséggel rendelkezett. Az ima- és szertartás-szövegeket ízlése és a szombatos gyülekezetek sajátos szükségletei szerint átszerkesztette, az eredeti szelleméhez igazodó alkalmi könyörgésekkel ki is egészítette, a részletekben viszont a héber szöveghez igazodott, gondosan ügyelve a költői részletek árnyalt tolmácsolására. A kor humanista fordítási gyakorlatának megfelelően az idegen nyelv kifejezéseinek eltérő fogalmi vagy hangulati árnyalatait a jelzők szaporításával, halmozásával igyekszik visszaadni, ami manierista csillogást, zsúfoltságot ad stílusának. A tiltott szombatos szekta számára készült írások természetesen nem jelenhettek meg nyomtatásban. A ma is meglevő legrégibb másolatok még a szerző életében, annak szenterzsébeti udvarában készültek, amely – mint a híveit nemesi és polgári körökben toborzó szekta központja – 1638-ig kisebb irodalmi centrumnak is számított.