A MARNETÓL FLANDRIÁIG

A marnei csata szinteréről a német jobbszárny Soissons-Reims vonalába, az Aisne és a Vesle folyók mögé hátrált, ahova rövidesen két német hadtest, az egyik az elfoglalt Maubeuge vára alól, a másik az eddig megfigyelt dán határról beérkezett. Ezzel a segítséggel sikerült Joffre üldöző seregeit megállítani. Majd szeptember közepéig bevonult az arcvonalba, Kluck és Bülow közé, az Elzászból áttolt 7. sereg is. A német arcvonalnak a marnei csatában oly végzetteljes hézaga így kitöltődött, az arcvonal megszilárdult.

Már korábban említettük, hogy a marnei csata után a hadműveletek vezetését a megtört Moltke helyett Falkenhayn - aki eddig hadügyminiszter volt - vette át. Neki kellett döntenie a nagy kérdés felől, hogy a háború súlypontja a moltkei haditerv bukása után is nyugaton maradjon, vagy pedig az orosz frontra helyeztessék át. Utóbbi esetben természetesen a nyugati frontot védekezés céljából valamilyen alkalmas állásba, legcélszerübben a Maas mentére kellett volna visszahelyezni.

Falkenhayn ilyen nagyjelentőségü lépésre nem tudta elszánni magát. Különben is bízott abban, hogy a schlieffeni haditervhez való visszatéréssel a megrekedt támadást újra lendületbe hozhatja. Megkezdte ezért haderőinek eltolását a balszárnyról a jobbszárny mögé. Kivonta Elzász-Lotharingiából a 6. sereget (ahol most már csak népfölkelés maradt), hogy azt vasúton Belgiumon át, St. Quentin környékére, vagyis az ellenkező szárnyra helyezze át. Ezenfelül a többi seregektől is megindult - hadtestenként - az eltolódás a jobbszárny felé. Még ez folyamatban volt, mikor Falkenhayn szeptember közepén jobbszárnyát és közepét (öt sereget) támadásra rendelte abban a reményben, hogy ezzel a lökéssel a francia balszárnyat Párizsra veti vissza, vagy legalább is a francia haderőknek nyugat felé való eltolódását megakadályozza. De ahogyan az események megmutatták, a moltkei csoportosításban rejlő hadászati hibákat már nem lehetett jóvá tenni.

Joffre most már erős volt nyugati szárnyán. Falkenhayn említett támadását a szeptember 15.-től 22.-ig lezajlott Aisne-menti csatában simán visszaverte. Ezenfelül szakadatlanul folytatta már a marnei csata előtt megkezdett erőeltolást keletről nyugat felé, hogy a németek jobbszárnyát megkerülhesse.

A két hadvezér vázolt kölcsönös átkarolási törekvése idézte elő a következő hetekben a nyugati szárnyaknak az Oise folyótól a tengerig való meghosszabbítását: a "tengerpartig való versenyfutást". A szárnykeresésben kifejlődött holtverseny során eldöntetlen csaták sora keletkezett. A meghosszabbított nyugati szárnyak megütköztek, elhasználták egymás támadó erejét, visszaestek a védelembe, aztán megmerevedtek.

Az első ilyen nagy csata szeptember 23.-tól 27.-ig zajlott le a két meghosszabbított szárny (a 6. német és 2. francia sereg) között, az Oise és a Somme által határolt térben. Ezt az eldöntetlen mérkőzést követte újabb erőknek összecsapása október 2. és 10. között, a Somme folyótól északra, Arras városa körül. Ez is eldöntetlenül végződött.

Ez a két csata még nem győzte meg Falkenhaynt arról, hogy a versenyben ellenfelét nem előzheti meg. Még tudott új csapatokat célja szolgálatába állítani. Október 9.-én ugyanis Antwerpen megadta magát. Az itt felszabadult erős ostromló hadtestet az arcvonalba lehetett küldeni. Ezenfelül akkor lett hadi alkalmazásra kész Németország belsejében 6 és fél új tartalékhadtest, melyeknek megalakítását a német hadvezetőség önként jelentkezőkből még augusztus közepén rendelte el. Ezekből a hadtestekből Falkenhayn egyet Keletporoszországba küldött, minthogy onnan Hindenburg - Conrad támogatása céljából - sok erőt elvont, egyet Verdun elé rendelt, míg a többi - legjobb - négyet az Antwerpennél felszabadult német hadtesttel együtt új seregbe foglalta össze. Az volt a szándéka, hogy ezzel a sereggel az ellenség szárnyát Flandrián át megkerüli.

De Joffret is hasonló szándék vezette. Arras és Ypern között a keleti szárnyról ide eltolt csapatokból alakította előbb az új 10., majd az új 8. sereget. Ide vonult az angol sereg is, míg a szélső szárnyra, Ypern és a flandriai tengerpart közé került az Antwerpenből kimenekült belga sereg. Az itt kialakuló arcvonal vezérévé Joffre Foch tábornokot nevezte ki.

Ilyen körülmények között az október 20.-án megkezdett német támadás Ypern felé: a flandriai csata a németeknek nem hozta meg a várt eredményt. Az új német sereg rohama zárt ellenséges arcvonalra ütközött, a friss tartalékhadtestek rettenetes veszteségek között elvéreztek. Négy napi küzdelem után a német támadóerő szinte teljesen elhasználódott.

Falkenhayn erre nyugodt arcvonalrészekről még három hadtestet gyűjtött össze, hogy ezekkel az ellenség arcvonalát délkelet felől Ypern irányában áttörje. Ez a kísérlet november elején vérbefult. Falkenhayn ekkor még egy erőfeszítést tett. A nagy küzdelmet legalább az ellenséges arcvonalból előreugró yperni hídfő elfoglalásával akarta befejezni, hogy a külvilág a leírt nagy hadműveletben német győzelmet lásson. Utolsó - két hadtestnyi - tartalékát latba vetette erre a célra. Ez a november 10.-én megindított utolsó támadás sem járt sikerrel.

November 18.-án a flandriai vérengzést azzal a lesujtó érzéssel kellett befejezni, hogy a nyugati fronton a háború győzelmes befejezésére egyelőre remény nincs.

A német vezér kénytelen volt belátni, hogy hasztalanul pazarolta el seregei erejét. Most már - későn - kelet felé tekintett. Hét, nagyobbára elvérzett hadosztályt küldött a keleti hadszintérre. Ezek közül egyet Conrad kapott. Ez a hadosztály Limanovánál szerephez jutott. Hat hadosztály került Hindenburghoz.

FALKENHAYN amaz elhatározása mellett, hogy a marnei kudarc után is a döntést a nyugati hadszintéren keresi, nyomós érveket lehetett felsorakoztatni. A többek közt azt is, hogy Berlint kelet felől, Hindenburg győzelmei után veszély nem fenyegette. Volt tehát idő.

A hiba abban rejlett, hogy Falkenhayn görcsösen ragaszkodott a már korábban meghódított francia terület megtartásához, ami a hadműveletnek bizonyos merevséget adott. Ha nyomban hátraveszi arcvonalát (jobbszárnyát) Belgium határáig és egyidejüleg a nyugodt arcvonalrészekből - balszárnyáról és közepéről - minden nélkülözhető erőt egyszerre kivon és ezeket nem kisebb részletekben veti a küzdelembe, hanem valahol Belgiumban egyesíti, itt jobbszárnyán olyan - több sereg nagyságu - haderőt gyűjthetett volna össze, melynek egységes alkalmazásával a győzelmet talán megszerzi.

De ha már ezt nem tette, az arcvonal meghosszabbítása során találhatott volna más megoldást is. A flandriai csatában bevetett új tartaléksereg eredménytelen támadása ugyanis félreismerhetetlenül bebizonyította, hogy az ellenséges arcvonal szárnyát már nem lehet átkaroló módon megtámadni. Ennek a csatának kudarcával egyidejüleg a keleti hadszintéren is válságosra fordult a helyzet. Ekkor kellett Hindenburg és Dankl seregének az orosz tömegek elől a Visztula mentéről visszamenni. Említettük, hogy úgy Hindenburg, mint Conrad ekkor Falkenhayntól kért segítséget, sőt Conrad a háború súlypontjának keletre való áthelyezését határozott alakban javasolta.

Október végén tehát a flandriai támadást be kellett volna szüntetni. Keleten volt szükség azokra az utolsó friss haderőkre (öt hadtestre), amelyekkel Falkenhayn a támadást Flandriában folytatta. Ha Falkenhayn erőit keletre veti, akkor az oroszokra november közepén, Lodz körül valóban döntő csapást mérhet. Így azonban ahogyan történt, az utolsó tartalékok is feleslegesen elvéreztek Ypern körül. Az ántánt jogosan dicsekedhetett győzelemmel. Ugyanekkor elmaradt a keleten valószinü döntő győzelem. A háborút ezért a következő télen át is folytatni kellett.