ION SANGEREANU

Az erdélyi származású költő által a fordítónak dedikált, A nyár hamuja (Cenusa verii) c., 1977-ben, a kolozsvári Dacia könyvkiadónál megjelent kötete, illetve a fordítónak ajánlott kéziratos versek (Szennyes, Állomás) alapján.

 

SZENNYES

Ez már a tél, hava szennyes...
Vénül az isten lelke is,
Fél a haláltól, s bőven ontja
Némán fehérlő vétkeit
Öleljük egymást, míg havát leejti,
Ez adatott nekünk, és rettegünk
Ennyi fehértől, melyre mint a méreg
Kiül megoldatlan életünk.
 
 


ÁLLOMÁS

Az állomáson át vonatok jönnek-mennek
S elszelelnek, de biztosan tudom,
Hogy a sínek itt véget érnek,
Egy asszony mondja a szemközti padon
Ki olykor szendereg s a földről álmodik
 
S a vonatok jönnek-mennek
majd elszelelnek
az épületen törött ablakok,
tán ezért menekülnek a vonatok,
hisz betörtek az ablakok
s a párkányokon kicsirázott búzamag.
 
A vonatok jönnek-mennek
És elszelelnek.
Szendergő asszony a szemközti padon, a földről álmodik.
Tudom, hogy arról álmodik.
A vonatok különben egy pillanatra megpihennének
Itt, hol a sínek véget érnek.
 
 


ÁRNYAK

Loholó kutyák nyúló árnya
Fák rácsos árnyéka, gyermekeké
Anyjuk sárcipőjébe bújva
Sírva mennek az iskolába.
 
Habzsolva olvasott könyvek árnya
Hidegtől sajgó orrlikakból a vér
És a lehellet árnyéka szálldos,
Mikor hallgatni kell, bár üvöltenék
 
Ki tudhatja, mikor elolvadt
Néhai havakra vetült árnyék,
Két kezem árnyéka, amiket
Talán már holnap elherdálnék
 
Szülők árnya borul a mára
Az áhított csók homálya
Árnyak melyek kifutnak alólam
Lábaimmal s lent maradok a hóban.
 
 


GYEREKKOR, EZ A SZÉP RUHA

Gyermekkor, ez a szép ruha:
Apám kísértet, anyám legenda;
Csak én maradtam meg köztetek,
Üres templomba léptetek...
Éjjelente furcsa misék
Esnek meg bennem - és csak reszketek -
Nappal semmi sem történik...
Ég veletek...
Ki nyitja meg egyszer
E súlyos és idegen kaput,
S majd az ikonnál fejet hajtva
Vissza se néz messzire fut...
 
 


GYERMEKSZEMEK

Az utca ingén visszatűrve
Sűrű füstgallér csöndesen
A mészárszék kirakatában
Marhafej búsul véresen...
 
Beszívott kocsis fönn a bakon
Állatként forog a szeme
Lovát gyerektekintet becézi
Pedig az állat vén gebe -
 
A piactéren a vak koldus
Régi újságokat árul
S a könyörület sapkájába
Huncutul csengő adomány hull
 
Szekér mögött a kullogó eb
Hurcolja kitartón a láncot
Mintha irdatlan súlyokat cipelne
Megállás nélkül a világon -
 
S valahol egy osztályteremben
Kölcsönruhában egy gyerek
Viselkedésből szekundát kap
Mert fölmondta e versemet...
 
 


BALLADA

Nem várta meg, hogy házunk előtt a fenyő
Megnőjön s koporsó legyen
Egy éjszakán bátyám a kútba ugrott
S a vízzé lett föld is könyörtelen...
Anyám egy héten, egy éven át siratta,
De lehet, még tovább...
Csak a hold nevetett
Ahogy a csalfa szerelmeseken szokott...
A történtek után valamennyi jós
Megháborodott...
Szeretője is volt, aki megsiratta
Könnyei mögött tovább él a halott,
Szekrényünkben bő ruhái lógnak
Egyet se kértem s mindent rámhagyott -
Ki tudja hogy mely kút szeme
Int majd engem is egyszer magához
Hogy más testvérem is hozzájusson
Valami jobb ruhához...