|
MARIANA MARIN
M. M.
A bal tenyerem vonalai kísértetiesen
Ki nyer? Ki veszít? Ki áll ablakba? Ki ejti ki, elsőként, nevét? (Paul Celan: Dal egy árnyékban álló hölgyhöz)
Úgyhogy én ennyi év után sem bírok elszakadni kettőnk tükörképétől (fiatal úszó, kilépsz a vizekből alkonyi fénytől vezetve valahol a folyam mentén, és én a parton várok rád, játszottunk aztán, egy mosolygó halott játéka, és az egyszerűség, leginkább az ugrás egyszerűsége az elemek közepén), tehát neked is kevésbé kellene gyűlölnöd engem mindazért, ami soha többé nem történhetett meg újra, ugyanúgy. Csak a füvek és a víz hálójára kellene emlékezned, az egyszeri alkony úszóira a közepén, a kráterében, a szemekben, melyeket egy pillanatra felrepesztett a halál, a halál, amire akkor még nem gondoltatok. A HALÁL HÁZA
Közöttünk nem maradt semmi
Időnként eszembe jutnak a fák, |
|