Román költők

 


ILEANA MALANCIOIU
  
  


(Sz. 1940, Godeni község - Arges megye), a bukaresti egyetem bölcsészkarán diplomázott. A középnemzedék román költészetének következetesen magába forduló, vizionárius jelensége, a korszerű román költészet egyik jellegzetes képviselője.


 

ELTŰNT GRAVITÁCIÓ

Már régóta nem volt gravitáció
A dolgok egyre fennebb zuhantak
Idegen pályákra röppent emberek
Messziről kiáltoztak, szinte beleszakadtak.

Akik a helyükön maradtak valahogy
Megkapaszkodtak egy jókora fatörzsben
S a várakozással terhes csendben
Minden tótágast állt az űrben.

Talán ha összegyűlhettek volna egy téren
Talán ha valaki felgyújtja magát
Lehet, hogy egyikük övéiről leválva
Visszapottyant volna sziklán-bokron át

A földre, amelytől úgy eltávolodott
A szokatlan forgás következtében
S így talán az ősi gravitáció
Is visszatért volna szokott medrébe.

És minden esés lefelé történt volna
S az emelkedés is magától adott -
De senkinek se volt mersze elengedni
A fatörzset, amelyben megkapaszkodott.
 
 

LEGENDA

Úgy ülök itt, mint Kőmíves Kelemen Annája a falban
De nem vagyok Anna, s az aki befalazott
Soha semmilyen álmot nem álmodott.

Előregyártott falba vakolt be engem
Önmaga védőbástyájába
Hogy ne legyek sem az ő
Sem a magam tulajdonában.

Csak most, a végén álmodik végre
S kergén járkál hogy a falból kibontson legott
De sehogy sem emlékszik a helyre
Ahová befalazott.
 
 

MAGÁNYOSAN

Az erkély üres, bármikor beosonhatnál
A szobámba egy éles késsel
Részed lehetne a végleges dicsőségben
Hogy legyőztél.

Lenyelhetnéd a kést, mint a cirkuszban
Elemészthetnéd acélpengéjét
Mint szopósbárány gyönge
Finomrostú húsát.

Azután fogat is moshatnál
Méghozzá az én fogkefémmel
És körülsétálhatnád a házat
Az emésztés megkönnyítése végett.

Testem magányosan fog elpusztulni
Te magad keresed majd iszonyodva
A lelkem a ház mögül leskelődik
És téged dicsér.

(Lendvay Éva fordításai)
 
 

GYÓNÁS

Örültem a létnek akár tengerész
A partnak, melyen horgonyát kiveti
Egy hosszadalmas tengeri út után.

Nehezen szoktam hozza a veszélyekhez
S hogy úgy járjak a földön is mint vízen.
Bátorított a gondolat, hogy apa megőrzi

Családi sírhelyünket ebben a temetőben,
Ahol már nincs is több sírhely,
S hogy létem fölött új lét rejtőzik.

Beszédem diadalmaskodott, Atyám, hát taníts meg
Élni családunk halottai között,
Taníts meg élni a halottak között.
 
 

MÁR NEM ÁLMODOM, HOGY REPÜLÖK

Már nem álmodom, hogy repülök, már nem álmodom,
Hogy csüngök a tető szélén,
Nem esek le róla, nem riadok fel éjjel,
Álmom hasonlít a tiedhez, apa.

Álmom egyre jobban hasonlít a halálhoz,
De ha a halál is hasonlít álmomhoz,
Bátorítanom kell magam, amíg kinyújtod
Esőtől elvékonyodott kezedet,

Amíg felébredek, hogy ismét jön az Angyal,
S nem enged leesnem a tetőről,
Amíg utána nyúl az Úr, hogy megmentse őt,
Aki kész, kész leesni másodjára is.
 
 

ZSOLTÁR

Könyörgök a létezőkért, mert léteznek.
S a nemlétezőkért, mert nem léteznek.
Mit tehetnék még, ha már megtanultam,
A rosszat megölheti rosszabb.

Hibáink ingatag egyensúlyban vannak
Mérlegeden, élet és halál
Súlyt cserélt s mégis, aki Rád gondolva
Halt meg, nem halt meg hiába.

Volt aki hiába mentette bőrét.
Úgyis eljön a halál
Akár a szétosztásra szánt kenyér és bor.
De ki változtassa borrá a vizet, ha a Szent

Síron már kinőtt a fű. S a holtak
Egy helyben topogása az egyedüli bizonyosság.
Sem a Pokol, sem a Paradicsom nem található 
A közeledben s Te tudtad ezt.

(Goron Sándor fordításai)
 


  
Román költők