|
GHEORGHE
GRIGURCU
|
Sz. 1936,
Sorocában (Moldova Köztársaság). Nagyváradon járt középiskolába, majd
Bukarestben az Eminescu Irodalmi Iskola hallgatója. Később bölcsészetre jár
Kolozsváron, ahol tanárkodott, majd a helybeli Familia folyóirat szerkesztője.
Végül Targu Jiuban telepedett meg. Jelen van a román irodalmi sajtó szinte
teljes palettáján. Kritikai munkássága mellett sose adta fel a korszerű,
koncentrált, erősen metaforikus líra művelését. Az utóbbi időben aforizmákat
gyárt... |
AMENNYIT TUDSZ
Sose mondod ki pontosan amennyit tudsz (miként
A pontos időt)
Csak a látószögek sandítanak egymásra
Csakazért is besötétülnek
Keresztezik egymást tudatlanságod éltetik
Ennek köszönhetik túlélésüket
Rendre meghurcolnak téged
Kitörő örömmel, hogy átverődtél
(a tudomány helyett: a pontosság)
VALAHOL
Valahol (valahol?) a hideg kenyeret süt
Levest főz meg minden egyebet
Többé nem zavar minket belesüllyed
Enyhén unott nagylelkűségébe
Nem vár reánk nem is kényszerít
Hogy várjunk rá miként valaha
Mikor lélegzetvisszafojtva lestük
A hőmérőt az ablakon
Komolyan veszi szerepét
Majd a tárgyakat meghívja mind ebédre
NEM MÉSZ EL TÖBBÉ
Nem mész el többé már nem akarsz
Sehova menni
Fillérnyi sivataggal a tenyeredben
Hévvel magyarázod a nemlétezőt
Szobádban
Nyüzsgő hallgatóság
Egyesek odafészkeltek
Mint a fecskék
Mások leragadtak a múltban
(onnan jobban kihallom:
az idő akusztikája verhetetlen)
jut eszembe: mániákusan zümmögő
furcsaságok miként a helikopterek
olykor ablakhoz szólítanak
meglepődve hogy fittyet hánysz rájuk
ezért pottyantják postaládádba
szívhez szóló szövegük
benne a csillagok illata és forrongó
tengerek hordaléka
így hát nem mész már el semerre
míg a levegő elsötétül
aláporlik mint a hamu
és a hamu megzöldül
lebegve mint a lég
és néha felhív telefonon
hogy részletesen elmesélje
egy modern regény lelkének
szívszaggató velejét
KÖNYVJELZŐ
Oly közönyösen
Simitja el a víz gyűrődéseit
A vasalóval
Hogy maga a kecsesség
LEPKE
A lepke vérünkkel
Eltelt
Mint egy kullancs
És megmaradunk
Hogy (egymásra) nézzünk
És ittmaradtunk (magunkat) mérlegelni
Tisztán akár a sorscsapások
A VERS KÖREI
A vers köreiben minden óhajosan fehér
Csak mikor a mélybe tekintesz
Zöldül meg a tűz
Kékül meg a tej
És feketül el a hó
Még a szél is felkúszik éles karmaival
Börtönöd veres rácsain
És szomorúan végigmér téged
Az egekben távol a fehér óceán
Avas hús szagától bűzlik
SZOMORÚ GESZTUSOK
Szomorúak e gesztusok
A világvége
Kezdetén mint egy előadásra
Mikor az elképzelt leereszti maga elé a való
Függönyét
Ám a való már nem lehet elképzelt
És képtelen bármely szerepre
Kábán lemeredve a nézők előtt
(Cseke Gábor fordításai)
|