TEODOR DUNA

  

A fiatal költő 1999-ben tűnt fel egy tehetségkutató versenyen mint diák. Bemutatkozó kötete 2003-ban jelent meg (Trenul de treisunu februarie - A február harmincegyediki vonat -, Editura Vinea, amellyel irodalmi díjat nyert. Kritikusai "horror verseknek" nevezik költeményeit. Nagyszabású poémája Catafazii címmel a Vatra c. folyóiratban jelent meg, 2003-ban, e szöveg alapján magyarítottuk.

KATAPHÁZISOK

előre, sokat:
 
a diófára azt mondtam a'ma
pedig diót terem s a dióból kalácsot
és a dióval kolivát*
nem jó kolivát csinálni
gagya gagya anya leteszi a kolivát
meg ne sérüljek mikor ugrok
én szeretem a kolivát térdepelve eszem
fahéjat tesz belé
szív alakúan szórja rá
ahogy eszem
ver a szívem
a kolivában búza az a'mafa nem terem búzát
a búzát megfőzik
nem kell kiönteni a főzővizet
a fövő víztől reped a bőr
a legszebb fa az a'ma
az a'mafán van egy odú
az odúba
kolivát teszek szívekkel
mindketten eszünk
főtt búza nőtt ki az a'mafából
gagya gagya leugrom ééés
anya leteszi a kolivát ki ne csurogjon a vér
anya nem főz búzát a vérben
pedig ha a vér eláll
a búzát odateszik főni
mikor nincsen kenyerünk
mi kolivát eszünk
de nem esszük meg a mamáét
a nagyapáét esszük
nagyapa nagyon jó ember lehetett
ha ennyire finom

                  *

kővel teli az udvar
lábának mindenegy nyomába követ helyezett
a földre
mintha egy folyón kelne át
egy kék folyó akár egy szoknya mely nem a tiéd és sosem
suhog
nagyapának nem volt folyója csak fél tava a kert
mögött
a bőre alatt
 
a tél kemény volt
télen a tó mely befagy már nem kék
a tó már nem a tó
ő azt mondta "télen megtanítalak korcsolyázni"
most meg három méternyire kell a földbe lemennem
anya mondja nagyapa immár tél marad
anya tenyerébe rejti arcát
és képes behunyt szemmel is átmenni az udvaron
azt hiszem egy napon megcsúszik és kitöri
veszem a bőre alatti vattát és a bőröm alá rejtem
de addig a köveket kell fényesítenem ahova
lépnek
mint csokibombont szopogassam míg felfénylenek
majd talpukhoz mérve szabom le őket s anyának adom rakja le
az udvaron
 
majd egész éven át korcsolyázok nagyapánál hideg van
kesztyűt húzunk meg pótgatyát
eloszlatja a szobában rekedt ködöt
tortát csinálok és száz gyertyát gyújtok
és elénekeljük
            éljen soká

                  *

mozdulatainkról azt hittem csak a miénk
a kád vizéből visszatükröződnek
kucorogva ültem ott térdem ajkamhoz szorítva
várva a fövő vízzel közelítő fazékra
hogy sóhajtozva a cementre tedd
majd hideg vizet önts belé s ujjaiddal vállam
izmai közé túrj
hadd lám sűrűbb-e már a vér
befogadna-e téged
majd tekintetedet követtem
tudván hogy kezed újraéli testemen a levél-
hullást
és aztán már csak ősz lesz

                  *

(néha éreztem ha elkezdene havazni
minden valósággá válna
s a szavak önmaguktól mint a sztaniolvirágok
ami annyit jelent hogy a szavaknak anyaillatuk van
vagyis értetlenül távolodnak tőlem:)
 
anya jobban szereti apánál a liliomjait
anya nem engedi apának a virágai mellett nevetni
a világon övéi a legnagyobb liliomok
már régóta a mennyezetet verdesik
anya szerint a halál egy liliommal telt szoba
amelyek régóta már a mennyezetig érnek
anya sokat beszél nekem erről
olyankor sír és könnyeit hajával törli le
majd az ablaknál ácsorog és nem mozdul többé
azt hiszem ilyenkor halottnak álmodja magát

                  *

("az én vérem rajtam és őrajta csörgedez át mintha egy és ugyanazon testben
és vérem kinlódva ömlik belé és betegen romlottan tér meg"):
 
minden oly jó és szép anyát úgy kéne hívni
dojna
vége az éjszakának bőre a te bőrödre boruljon
mint meleg hótakaró
és szóljon hozzád:
"így nőttek ki zuhanásaink pár mozdulatból
eleinte idegennek tűntek majd fokról fokra
a helyünkre
léptünk"
és ő a markodba csusszan
mint mindenegy éjszaka végén
és újra szörnyen meleg lesz

                  *

egykoron az ősz három évig tartott és víz csurgott
le a falakon
és a padlóra csöpögött én pétert ringattam karomban
a péterről szóló meséből
nagyapa szobája üres volt széke az ablak jobboldalán
el nem mozdult onnan, haja akkor a válláig ért
még egy kevés és válla a térdét verdeste
és a székről lecsúszva mindegyre térdre hullt
és suttogott
míg a halál el nem választ
őt egy eső választotta el tőlünk
és nem a halál

                  *

tőle tanultam meg letérdepelni
és nem tudni mihez kezdjek
láttam amint három ujját egybefogja és homlokához illeszti
azokat az ujjakat nem tudom egybefogni
ezért cérnával kötözöm le őket
bal kezemmel átfogom és homlokomra teszem
akkor csönd lesz
érzem viaszt csurgatnak homlokomra
 
egy szerdai napon mikor letekertem a cérnát ujjaim együtt maradtak
szememhez emeltem őket s láttam hogy egymásba nőttek
közöttük fény derengett
gyorsan megkentem körömlakkal és anyámhoz siettem
megmutatni
ő mit se látott
ő azt mondta nekem eridj

                  *

tizenkettő negyvennégy a szeget kitépem a falból s az óra üvegébe döföm
ketyeg egykor ők jönnek ők verik az ajtót hangjuk mint az ostorcsapás
                                   TUDJUK HOGY OTT VAGY
                                   KINYITNI
öklömmel a szegre ütök a szeg tenyerembe szalad
tenyereim összetéve a tizenkettő negyvenöt felett
a lég a szájhoz tapad TUDJUK HOGY VAGY
 
            én szófogadó vagyok ma nem fejtettem föl a ruhám
            anyát nem láttam
APA HARMAT ELREJTEM KEZEIMET EZ
                                               NEM
ANYÁNK VÉRE
 
nem rágtam le a körmömet hagytam nőjön nagyra
mint a fák
a fák a mezők felett repülnek
kapjátok el míg összegyűlnek
 
avagy az első díj hátadon nyolc véraláfutás tizenkettő ötvenegy
gyökér- s levélkoszorú majd nagyapában egy tó fele
nagyapában a hideg még akkora mint alaszkában
nagyapában meglelték a legrégibb jégbefagyott embert
                        GAGYA GAGYA ÉÉÉS
 
ők jönnek tudod hogy mindennap jönnek hangjuk az ajtó alá is beás
de ők nem akarják hogy meghalld és csöndesen járnak és tenyerükbe rejtik a hangot
meg ne hallják közeledésük
mert éjszaka jól terjed a hang s az éjszaka hűvös
sötétben jő a halál nem nem apa ezt nem akartam mondani
HARMAT ELREJTEM KEZEIMET
 
GAGYA GAGYA ugorj térded koszos fahéjas
főtt búzával teli
térded szorosan a padlóhoz szorítod
sajog a hátad
ajkad a földet éri nagyapa koliváját eszed
és nagyapában hidegebb van mint alaszkában
nagyapában találták meg a világ legöregebb emberét
ma gagya ma még maradt három
naponta három perc még maradt három perc örökké három
perccel hamarabb
kezem az órát falhoz veri
és a fal ketyegni kezd
a mennyezet ketyegni kezd
bennem elcsattan valami
és tudom csontjaim egymáshoz verődnek
mikor még van egy perc az ő hangjuk surran a fűben
minden résből előjönnek és hangjuknak kezdete sincsen
és húrként kifeszül járni lehetne rajta
és tudod hogy leesel és szádat bevered a szék
lábába
és dől belőled a víz és előjönnek a pókok
és szőni fognak EGY ÓRA AZ EGY
 
                        JER JER MI GYERMEKÜNK
TUDJUK HOGY OTT VAGY HIÁBA REJTEZEL
MERT A MI HANGUNK NEM ÁLOMBELI HANG
 
uram uram égi atyánk könyörgünk néked

világítsd be éjszakánkat feledjük a sötétet

 
            HARMAT ELREJTEM KEZEIMET
                        NEM PEDIG
                        ANYÁNK VÉRÉT
 

Cseke Gábor fordítása

 
* koliva: az ortodox gyászszertartáshoz tartozó rituális étel, búzából v. kölesből főzik, sajátos recept alapján, a megboldogult lelkiüdvéért osztogatják