Román költők

 

SERBAN CODRIN
 
  

Sz. 1945, Sloboziában. Költői pályáján fordulatot jelentett, amikor elkötelezte magát a japán költészet sajátos formavilága mellett, megteremtve szülővárosában a tanka, renku és haiku-iskolát, s évente megrendezte a haiku-fesztivált. Tagja a nemzetközi haiku-társaságnak, versesköteteiben a keleti forma törvényei szerint építkezik. Versei több nyelven is olvashatók. Tanka-fűzére a Scoici fara perle (Gyöngy nélküli kagylók) c. 1997-es kötetéből való.


ELOLTOTT LÁMPÁSOK ÜNNEPE

MÉG ENYHÉN MEGRENG
A HEGYSÉG A ZUHANÁS
BŐSZ ROBAJÁTÓL -
FENYŐT LAPOZ ÉS OLVAS
A PILLANAT TÜRELME
 
A tanító úr
és az ábécés könyvek
üres teremben -
a távoli orgona
pompásan kivirágzik
 
A maréknyi pénzt
még a szegfűkért kaptam,
nem költöm én el -
csak e gyertyaszálakra
a virágüdvösségért
 
Úton, egyedül
hiába keresek én
tetőt valahol -
az égbolt feszül fölém
nyári vihar idején
 
Lépésben járjuk:
a ló, a szekér és én
a döngölt utat -
mögöttünk két pillangó
cikázik céltalanul
 
Szanaszét szórja
a pitypang pelyheit a szél
a mélység felett -
amiként minden magvak
sorsa megírva vagyon
 
Máról holnapra
mindannyian megéljük,
hogy megöregszünk -
az ötödik évszakunk
teljesen reménytelen
 
Csak a kín marad
miután az életet
elpazaroltuk -
kihűlt hamuként szállong
a kétségbeesésig
 
Esteledőben
leszakad a kerítés
a komló alatt -
ekként teljesedik be
a próféta igéje
 
Fehér pillangó
margarétákat mustrál
a festett képen -
a napfény éppen betűz
a sarkig tárt ablakon
 
A hóviharban
az ablakok hirtelen
kivirágzanak -
szegényember kunyhóján
üvegfestmény pompázik
 
Semmi egyéb nincs
az ördögszekér-termő
árva bozótban -
csupán a zimankó, mely
deres lemondást ígér
 
Hirtelen lángok
kaszabolják véresre
az éjsötétet -
végső megfeszülés ez
az első mennydörgéshez
 
"Az esőpermet
mindig sűrűbben szitál
a lámpás körül -
hajtogatja a vándor
sötétségbe veszve
 
Az ég lehetne
tiszta kék ágyterítő
a világ felett -
végetnemérő csoda
kezdete vége
 
Nem vagyok mágus
kopár földet díszítni
búzavirággal -
mégis oly nyugtalanul
tépdesed miattam őt
 
Tiszta szerencse:
a fásszekér az úton
roppant ma ketté -
másként meg sose látom
a tavaszi kék eget
 
Az irodalom
klasszikusairól ím
ez ma a lényeg -
régidőben a hó
jócskán az ereszig ért
 
Túl hosszú az éj
ahhoz, hogy a gondolat
felszínes legyen -
viharos kedvű tenger
emberélet a neved
 
Nincs elég szavam
nyíltan nevén nevezni
együgyűségem -
ezért nő annyi pitypang
szerte végig a kerten
 
Életörömmel
borul virágba az út-
széli akácfa -
legjobb alkalom arra,
éveim számbavegyem
 
Falrepedésben
árva fűszál éldegél
nekem s neki is
ugyanaz a megváltás
mely utunkra világít
 
Fentről a Tejút
szerteűzi szobámból
a vaksötétet -
csak egy árnyék homálylik
az ikonon: a bánat
 
Kivételesen
nagy terheket hordozó
a felelősség -
alágördül a vízcsepp
egy árva pókfonálon
 
Mikor legelőször
találkoztunk, komiszul
ömlött az eső -
egy szűk köpeny alatt is
jól meghúztuk magunkat
 
Nem félem én
a világegyetemet szét-
cibáló orkánt -
csak a hangszerfa sorsát
a pásztorok tüzében
 
Öt sort küldenék
neked csupán s vele a
lemondás ízét -
csillaghullásos égbolt
távolít egyre minket
 
Mindezek itten
egy mellékutca táján
estek meg éppen -
eső pereg s lerázza
esernyőjét egy asszony
 
Egy tojás héja
az azóta kifosztott
hűlt fészek alatt -
ám nyoma sincs csillagnak
a szent csodát jelezni
 
Egy igen tudós
könyv és egy üres füzet
közötti hézag -
ablakban enyhe szellő
semmitől válik az űr
 
A csipkebogyó-
gyűjtők is megfizetnek
emlékeiért -
az egykori virágok
ma véresre harapnak
 
Egy maréknyi fű
fejünk alá s takarónak
a csillagos ég -
a szántóvető bére
a napi robot után
 
Ég egy májusi
múlt el az utazó
sírhantja fölött -
versengve igyekeznek
a bogáncs hátha kinyit
 
Egy békakórus
műsorán a fúga kész
oratórium -
ki a bandát vezényli
tán: Johann Sebastian
 
Mit nézzek előbb:
a kelő holdat vagy a
sárga récefit -
válassz újra a semmi
és a csodaság között
 
A szakadt göncű
vándor és a névtelen
billegő madár -
délutáni pihenőn
a kökénybokrok alatt
 
Az ősz veszettül
észleli a falra fel-
szaladó repkényt -
aranytallérjaitól
színültig áll a kincstár
 
Ime, hogy lehetsz
egy ragyogó remekmű
lelkes mestere -
őszi estén emelj föl
pár lehullott levelet
 
A földön semmi
sem érdemli meg a vágy
okozta sebet -
még ez a makulátlan hó
fehérje se kivétel
 
Győztes szárnyal a
pillangó-múzeumban -
csak egy aprócska
példány röpdös szabadon
amott túl, az ablakon
 
A hőség csontig
perzseli a temető
tikkadó füvét -
a frissülő hidegben
pár fűszál még feléled
 
Üres kirakat
a vidéki vásárhely
poros peremén -
beborítja a felhők
enyhén redőzött fehérje
 
Zöld fűzlevelek
sárga réti virágok
virító nyárban -

pillanat műve csupán
a végtelen világban
 
Magányos férfi
s egy nő a város fölött
aláhanyatló
néma holdra tekintget
körül semmi se moccan
 
Hallgatja a csősz
a dinnyését belengő
tücsökmuzsikát -
csata dúl az illatok
s a harcos dalnok között
 
Hajnaltól estig
repedező kidolgozott
kezeid nézem -
adakozó kezek ők
esteledő hajnalig
 
Éjjeli lepkék
ostromolják ablakom
repeszeikkel -
fáradhatatlan havak
nyári fergetegével
 
Tavasz fényében
ragyog a szomszédasszony
kitárt ablaka -
szavak nélküli évek
egyetlen vallomása
 
Az élet jócskán
lepusztított mezején
nincstelen tücsök -
csak páncélja és dala
amely mindent feléget
 
Jóhiszeműen
egy elfeledett költő
nekünk bevallja:
"Akkoriban a kakas
csak szokásból énekelt."
 
A liliomok
között pompázni mivel
feltűnő luxus -

társaságom a senki
úgy ülünk hallgatagon
 
A szélben papír-
virágok krizantémmal
ropják a táncot -
az utcán álarcosak
s ál-maszkot öltő pasik
 
Ennyi maradt meg
az ősi mindenkori
birodalomból -
némi repcevirágtól
sárgán világló sztyeppe
 
Egy régi asztal
deszkáján tűző napon
fenyőmag szárad -
itt minden további szó
ostobán fölösleges
 
Fejükön zsákkal
kúsznak fel a begyűjtők
a golgotára -
szüntelen térdencsúszva
harminc darab krumpliért
 
Alszik az öreg
világítótoronyőr
kusza szakállal -
harag nélkül, hajnalig
egy álma van, a tenger
 
Mikor madarak
dalolnak a lombok közt
hozz áldozatot -
ez a fa méltó arra
hogy hegedűvé legyen
 
Májusi eső:
a vándor a lépteit
megszaporázza -
titokzatos kis fények
a zsengén nőtt lombokon
 
A néma asszony
mellett porrá zúzódik
a sok-sok hullám -
mindenik elpanaszolná
sorsa külön bánatát
 
Látlak hogy veted
le míg csupasz leszel a
narancsillatot -
majd szétszaggatod vadul
szikrázó fogaiddal
 
A szél ma újabb
diót sodort a nyitott
gépzongorára -
sehol egy villám mégis
felhangzó súlyos zengés
 
Teljes magányban
eljátsszuk a szerelmet
virágos réten -
hangtalan villámlások
tanúskodnak minekünk
 
A sószagú szél
ostromolja a partot
s úgy bőg a hullám -
sziklától sziklakőig
számlálom lépteimet
 
Mostantól innen
irány a Tökéletes
Út Nirvánába -
csöndes séta a virág-
baborult vadrózsák közt
 

(Cseke Gábor fordítása )


  
Román költők