Román költők
     
  

ANA BLANDIANA  

  

(Sz. 1942-ben Temesvárott, a gimnáziumot Nagyváradon, az egyetemet Kolozsváron végezte. Költő és prózaíró. Hosszú időn át esszéírással is foglalkozott. 1989 előtt a romániai szellemi ellenállás egyik meghatározó alakja. Műveit sok nyelvre lefordították, magyarul több kötete, válogatása jelent meg.)

  
 
 
VERSENY 

Így teszem: a  
kő helyett, tükröt. 
És a név helyett, 
tükröt, hasonlóan. 
Verseny lesz, 
hol elhulltok végül 
mind. 
Kit bánthat, hogy a síromról 
mit sem tudnak majd, 
ha föléje hajoltok 
kíváncsian nézvén: 
vajon kit takar 
és látjátok akkor, 
ott 
magatokat. 
  

 

DIES ILLE, DIES IRAE 

Eljön ő, 
nem lehet másként, 
el fog jönni 
az a nap is, 
évszázadok halasztotta nap, 
eljön, 
közeledik, 
hallani is, 
szíve dobban-ver 
az égben, 
érezni a levegőben. 
Nem késhet többé, 
higgyétek, eljön 
ama nap is 
vakító szablya 
a lüktető fényben. 
  

 

BÚJÓCSKA 

És íme, templomok 
indulnak, hogy elterüljenek az aszfalton, 
mint félelemmel 
telepakolt bárkák, 
tornyos árboccal, 
púpos vitorlákkal, 
mit szél feszít, ver mindig 
más irányból, 
úgyhogy 
óvatlanul ne sétálj utcáidon, 
bármikor eltaposhat egy tébolyult 
templom 
igyekezetében, hogy elrejtőzzön végre. 

(Fazakas Attila fordításai) 
  

 

EGY DIÓ ANNYI, MINT NÉGY MELEG SZOBA 

Füvekből font, 
pecsétnyi levelekkel záros 
láncaim maholnap fonnyadtan 
lehullnak. 
Úgy tör reám a szabadság, 
mint a fogvacogás, 
és semmivé foszlanak bennem 
az addig tanultak. 

Ha ki valaha egy dióban élt, 
mutogassa meg a cellákat rendre, 
melyikben húzhatom meg magam? 
A világmindenség úgy is 
csak egy hodály, amelyben 
birsalma fénye pillog álmosan. 

Egy dió annyi, mint négy meleg szoba, 
zöldes homályuk illatos nagyon,  
csodálkozik egy künnrekedt tücsök - 
régi vágyam ily őszi oltalom, 

borítson be sok-sok zörgő levél, 
s madárrajok örökös nyár felé 
verdeső vágyának röpke árnya, 
hogy a föld örömeiből majd szabadon 
tudjak választani, 
álomba ringat egy dió rejtett, parányi ágya. 
  

 

MEZTELEN VIRÁGOK 

Milyenek vajon a virágok,  
amikor senki sem néz rájuk, 
s titokban levethetik bátran 
minden ruhájuk? 

Mint mutat vajon a kamilla, 
aranyos övét ha megoldja, 
s mit sem törődve azzal, hogy látják, 
lerúgja fehér szoknya-virágát? 

Hát a nőszirom milyen látvány, 
mikor harisnya sincs a lábán, 
s amiben éjjel-nappal tanyázik, 
kék ingétől is megválik? 

A bársonyvirág milyen lehet, 
ha ruha nélkül didereg, 
s csipkés szoknyája sincsen rajta, 
pedig ugyancsak fázós fajta? 

No és milyen a cinnia 
karcsú derekát látni, ha 
vörös katrincáját ledobja 
egyenesen a porba? 

Milyen a rózsa mindenek fölött, 
ki a bál után levetkőzött, 
s szirmokból varrt ünneplő ruháját 
a virág-hercegek is megcsodálták? 

De jó lenne, ha csak egy percre, 
amit még senki se látott, 
titokban meglesni, milyenek 
a meztelen virágok! 

(Cseke Gábor fordításai) 
 

  
 

EGY KEVÉSBÉ ZSÚFOLT ÉGBOLT 

Próbálok néha elképzelni 
Egy kevésbé zsúfolt égboltot. 
De nem sikerül, 
Mert nem akar róla lemondani 
Se a mítoszokat látó, 
Sem a gépeket látó szemem. 
Íme, éppen ebben a pillanatban 
Egy repülő 
És Niké, a szárnyas istennő 
Összeütköztek 
És alázuhantak 
Ellentétes indokoktól megzavart 
Két szemem előtt, 
S mivel egyik 
Nem tudja megmagyarázni 
A gép meghibásodását, 
A másik meg 
A győzelem istennőjének halálát, 
Fáradtan, 
Mindketten elalszanak 
És álmodtak 
Egy olyan csupasz égboltot, 
Melyen csak felhők 
És madarak vonulnak át. 
 

  

EGYEDÜL 

Ő egyedül van, 
Nem mintha 
A többim közül 
Ő volna a legigazibb, 
Hanem azért, 
Mert a többinek 
Ugyanaz a lényege 
A tölgy leveleiben, 
A madarak zsigereiben 
A nyúl félelmében, 
A kenyér és a bor színében 
Ő egyedül van, 
Annyira egyedül, 
Hogy megelégeli 
És maga szüli meg 
Magát. 
  

 

ANGYALSZÜRET 

...Időnként 
Tompa puffanás, 
Olyan akár a fűbe 
Pottyanó gyümölcsé. 
Hogy telik az idő! 
Megértek és potyogni kezdtek 
Az angyalok: 
Ősz lett az égben is... 

(Mészely József fordításai) 

                    
  
  Román költők