Román költők

 

BÁRÉI CSUJOGATÁSOK


A fordító, aki a második bécsi döntés után évekig egy Kolozsvár környéki román faluban tanítóskodott, a következő bevezető szavakat írta, 1954-ben Zöld levél - frunza verde címmel külön kötetben is megjelent fordítása elé:

"Az itt következő román nép verseket, chiuiturákat 1940-41 telén gyűjtöttem a Kolozs megyei Báré községben (természetesen az itt közölteknél jóval többet). Azért fordítottam le belőlük egy csokorravalót magyarra, mert úgy tetszett nekem, hogy alkalmasak annak ábrázolására, mennyire rokon a magyar és román népi műveltség. Ezzel a célzattal közöltem volt néhányukat a Helikonban és a Pásztortűzben még 1942-ben; ezzel a célzattal adom ki most is... Ma, amikor népműveltségünkkel rokon műveltségi vonások után Kínáig is elszaladunk, talán nem árt a figyelmeztetés, hogy közvetlen közelünkben, sőt velünk együtt él egy nép, melynek jelképrendszere csodálatosan hasonlít a miénkhez... A chiuiturák tüzetes vizsgálata... sok adalékot szolgáltatna mind a régi román, mind a régi magyar közösségi élethez..."

 

CSÚFONDÁROS

Te leány, ha olyan szép vagy,
olyan igen mérges mért vagy?
Az életed meg nem eszem,
a szeretőd el nem veszem.
Ha elvettem egyszer-kétszer,
mért nem kötözted kötéllel
a vetett ágyad lábához,
hogy a faluban ne járjon,
a festett lócád lábához,
hogy az utcán ne sétáljon.
Mert én olyan leány vagyok,
legényt az utcán nem hagyok,
behívom a szeretődet,
ha odakint látom őtet,
s szalonnával meg túróval,
kínálgatom néha csókkal.
 
 

FENYEGETŐZÉS

Felment rózsám a tetőre,
hív, legyek a szeretője.
Rozmaringból szólok neki,
az voltam két esztendeig;
akkor is csak azért voltam,
mert fiatal s buta voltam.
Már ezután leszek hamis,
ha csak egy ujjam nyújtom is,
mindjárt ölel öt is, hat is.
Nem áll az asztal egy lábon,
nemcsak te vagy a világon;
négy lábon áll az asztal is,
van legény rajtad kívül is.
Egyet majd száz s ezer közül
választok ki szeretőmül:
olyan legyen, rózsám, mint te,
kiállásra, tekintetre,
édes csókra, ölelésre,
 a kalapja hordására,
a szeme pillantására.
 
 

ÁTOK

Adna az Úristen, kedves,
hat ökröt a szekeredhez,
oly hat ökröt, mint a páva,
orvosoknak vacsorára,
kétlovas kocsiszekeret,
min a kórházba vigyenek,
zsebedbe harminc ezeret,
orvosságra nem eleget.
Mikor legkönnyebben volnál,
hat orvos álljon ágyadnál,
kettő fejtől, lábtól kettő,
tapogasson másik kettő,
s mégse legyen elegendő.
Tudd meg, ha majd erre jutol,
valaki átka ért utol;
nem az édesanyád átka,
elhagyott szeretőd átka.
 
 

LEVÉL

Majoránna a várfalon,
levelet írtam, angyalom,
küldeném is, de nincs kivel,
postás nem jő, nem viszi el.
Zöld levél a bokron terem,
vedd el, kakukk, a levelem.
Vedd el, vidd el hamarjába,
tedd a babám ablakába
a katona kaszárnyába'.
Mikor felkél, észreveszi,
a levelet kézbe veszi;
ha megfogja, ha olvassa,
tudom, könnyeit hullassa,
ahogy magam is hullattam,
míg a levelet megírtam.
 
 

SIKERÜLT VILÁG

Zöld a levél, száraz az ág,
jól sikerült ez a világ:
van patakvíz feredésre,
szép leány is ölelésre.
 
 

EMLÉKEZTETŐ

Jut eszedbe, mit ígértél,
mikor este hozzánk jöttél,
két karoddal ölelgettél,
a szemembe felejtkeztél?
Gyenge számat csókolgattad,
mindegyre azt hajtogattad,
akkor unsz meg, hamarébb nem,
ha csillag nem lesz az égen,
akkor hagysz el te engemet,
mikor a csillag az eget.
Csillagos a firmamentom,
mégis elhagytál, galambom:
hogy meguntál, mit vetsz oknak?
Nincs híja a csillagoknak.
Faluszerte nem mondhatom,
megunt már az én galambom,
nem hirdethetem a mezőn,
elhagyott az én szeretőm.
 
 

ANYABÉKÍTŐ

A szeretőm, mit csináljak,
nincs kedvére az anyámnak,
miatta esett az ágynak.
Kelj fel, anyám, ne feküdj már,
akit szerettem, nem kell már:
mintsem édesanyám nélkül,
megleszek szeretőm nélkül.
Más szeretőt, tudom, lelek,
más anyát nem, amíg élek;
más szeretőt nem is egyet,
más anyát nem soha többet.
 
 

SIRALMAS

Hadd el, anyám, ne sirass,
értem könnyet ne hullass.
Hullatok én, ha elmentem,
majd a messzi idegenben,
ahol más sem ismer engem,
fa levele, a rét füve,
az elkísér mindenüve.
 
 

VETEKEDÉS

Zöld leveles nadragulya,
szép koszorút vett a rusnya
s a nyakába üveggyöngyöt,
hogy elcsalja szeretőmöt.
Már vagy veszi, vagy nem veszi,
szeretőm őt el nem veszi,
a szeretőm engem vesz el,
 mert neki a takaros kell.
Szemre szép vagyok, ha néz,
csókra édes, mint a méz.
 
 

LEGÉNYFELEJTŐ

Hát te, legény, mit gondoltál,
hogy amért te reám untál,
patakvizet fogok inni,
utánad fogok hervadni?
Iszom vizet a javából,
az asztalról, a pohárból;
annyit sem törődöm véled,
mint a körmöm feketéje.
Vizet iszom, nem ecetet,
téged elfelejtettelek,
nem egy hétre, de kettőre,
nem kettőre, mindörökre.
Kaptam legényt csinosabbat,
nem alacsony, nem is vastag,
szálegyenes, jó állású,
nem mint magad, málészájú.
Nem a szóló szája hibás,
ha így szól a csujogatás.
 
 

A SZÉP LEÁNY

Zöld bokor a domb oldalán,
szépnek szült az édesanyám:
olyannak szült, hogy tessem,
aki meglát, szeressen.
A szemem úgy szeressék,
mint az urak a kávét,
a számat meg úgy szeressék,
mint az urak a pecsenyét.
 
 

AGGODALOM

Zöld leveles a citromfa,
lám, az anyám jól megmondta,
sötétkék tollat ne hordjak,
mert katonának soroznak.
Nem hallgattam meg anyámat,
besoroztak katonának.
Zöld leveles a citromfa,
szívesen volnék katona,
ha a babám kicsi volna;
de nagyocska, csókra való,
legényekért élő-haló.
 
 

A TAVALYI SZERETŐRŐL

Zöldell a rozs a mezőn;
a tavalyi szeretőm
üzenetet küldött ismét,
töltsem nála ezt az estét.
De én nem akarok menni,
az időmet vesztegetni.
 
 

PRÓBATEVÉS

Majoránna nőtt a csűrben,
mért jársz, rózsám, körülöttem?
Ne járj körülöttem, rózsám,
semmi közöd sincsen hozzám.
Próbát tettem, egyebet se,
tudnál-e szeretni, vagy se.
Úgy szeretnél, mint a szíved,
de én nem gondolok véled;
úgy szeretnél, mint a lelked,
de én nem törődöm véled.
 
 

OK

Kedves nekem a kedvesem,
akármikor ölelhetem,
nem titokban, mint a másét,
vigyázva, hogy meg ne lássék,
nehogy a hírét vihessék.
 
 

A CSÚF LEÁNY

Mi haszna rak, te leány, rád
annyi cifra rongyot anyád?
Táncba jössz, táncra nem visznek,
mérgesen mész haza innet;
feneked a kemencéhez,
vágod fejed a tőkéhez,
hogy nem férhetsz a legényhez.
 
 

BÁNATOS

Eredj tőlem, csapodár,
az a rút lány várva vár,
a lepény s rum kész van már.
Eredj, csalfa, eredj el,
hű szeretőt sose lelj.
Én voltam az a szerető,
kit neked szánt a Teremtő;
én voltam az. kit maga
szánt neked a Szűzanya.
 
 

HARAGTÖRŐ

Harag, harag, harag, harag,
a haragod csak addig tart,
ameddig egy agyagdarab,
melyet futó eső tör szét;
te is, rózsám, visszatérsz még
a bársonyos keszkenőhöz
meg a megunt szeretőhöz,
a négysarkú keszkenőhöz,
elfelejtett szeretődhöz.
 
 

ÓVÁS

Az igen jó táncú leány
ajtó mögé seper csupán,
fedi a gazt a kötője,
ne lássa a szeretője,
a seprűt csak megmutatja,
hogy meglegyen a látszatja.
 
 

ÁTOK

Eredj, rózsám, eredj csak,
mindég eszedbe jussak,
este mikor vetkezel,
mikor vacsorát eszel,
ejtsd kanalad a tányérra,
gyere hozzám vissza sírva.
Tudd meg, ha majd erre jutol,
valaki átka ér utol;
nem az édesanyád átka,
elhagyott szeretőd átka.
 
 

NEM-BÁNOM-VERS

Majoránna a kert alatt,
mért vagy, rózsám, oly hallgatag?
Vajon ki hozhatta szóba,
ne ülj mellém a fonóba?
Akárki mellé is ülsz te,
a világ nem omlik össze.
Kalapodban a madártoll
el fog fakulni a vágytól,
az én hajamban a virág
virulni fog, míg a világ.
 
 

TAKAROSAN

Zöld levél terem a somfán,
acsarkodik reám sok lány,
acsarkodjék, bánom is én,
nem asztalukról eszem én.
Magam asztaláról eszem,
magam ruháját viselem;
viselem a kenderingem,
szeretnek az ifjak engem.
Acsarkodjék az a sok lány,
megyek én a magam útján
takarosan, mint a virág, -
fáj a babám szíve, ha lát.
 
 

ÁRTATLAN

Úgy ítélnek az okosok,
pokol fenekére jutok:
pokol fenekére minek?
Nem vétettem én senkinek.
Én egyebet nem vétettem.
aki tetszett, azt szerettem,
egyéb vétkem nem is leszen,
aki tetszik, azt szeretem.
 
 

A LAKAT MÖGÜL

Zöld a levél a citromfán,
a szőlőbe küldött anyám
egy kötény birsalma után.
Birsalmára nem akadtam,
a babámmal találkoztam.
Édes szava a babámnak,
a gonoszok együtt láttak,
elárultak az anyámnak.
Az anyám megharagudott,
engem szépen kézen fogott,
és a kamarába dugott.
Kamarára lakatot tett,
kőre virágot egy ölet,
magam azzal ékesgessem,
legényeknek azzal tessem.
Kinéztem a lakat mögül,
láttam népet körös-körül,
legény, leány, mint a szemét, -
nem érik meg babám szemét.
 
 

TILTAKOZÁS

Eszem a szád, kézen fogva
viszel, rózsám, a pokolba.
Kézen fogva hogy vinnélek?
magadtól jössz, drága lélek.
 
 

NEHÉZ VÁLASZTÁS

Választanék szeretőt,
kedves a magasra nőtt,
megcsókol a kert fölött;
a kicsi is kedves ám,
mert fiatal és vidám, -
szeretőmnek vállalnám!
 
 

KISASSZONYOKRÓL

Mondta anyám, feleséget
hozzak, néki segítséget.
Én az őszig elhalasztom,
kerül akkor majd kisasszony.
Hadd a kisasszonyokat,
azok is csak koplalnak.
 
 

HÍRES LÁNYOK

Elmentem anyám szavára
híres lányok látására.
Láttam borzas hajukat,
tátották a szájukat.
 
 

SZERELEMÚJÍTÓ

A mi szerelmünk, angyalom,
óvatlan nőtt az oldalon,
ellenségünk megtalálta,
odament, tövig levágta.
Végy, szeretőm, szádba vizet,
hintsd meg azt a vágott tövet,
nőjön ága, kiviruljon,
a szerelmünk megújuljon.
 
 

NEHÉZ BÁNAT

Ami bánatom volt eddig,
mind megmértem egytől egyig:
a mostani bánatom
megmérném, de nem tudom.
Mértem kővel, mértem sóval,
mértem méretlen jajszóval,
szívem húzza a terű,
az életem keserű.
 
 

KÉT BÁNAT

Még a föld is sír alattam,
valakiért bánata van:
én meg rajta sírok azért:
bánatom van valakiért.
 
 

RAGASZKODÁS

Zöld levele a somfának,
mondd meg, legény, az anyádnak,
vessen foltot len-ingére,
térjen a jobbik eszére;
mert amilyen nagy a határ,
bűbájos füvek után jár,
hogy levükkel megitasson,
engem tőled elszakasszon.
Tőled akkor szakadok el,
ha az anyád arra felel,
hány fű terem a határban,
egy tagban hány szalmaszál van,
hány tolla három bagolynak,
hány szőrszála három lónak.
Nem szakadok el akkor sem,
csak ha nyírfán alma terem
s meggy a rakottya-levelen,
kapufélfán leves körte, -
azt is megesszük kettesbe.
 
 

BESZÉLGETÉS A FÖLDRE HAJLÓ FÁVAL

Terebély fa zöld levele,
hajlik az a fa lefele,
földre teríti ágait,
kérdi, engem mi szomorít.
Én a fának azt felelem,
mit elvesztettem, nem lelem.
Elvesztettem gyűrűcskémet,
el az édes szeretőmet,
drága volt az a gyűrűm is,
drága volt a szeretőm is.
 
 

BÚBÁNAT

Kinek lelke búval teli,
az éjszakákat növeli,
búval iszik, búval eszik,
este búbánattal fekszik,
s amikor a hajnal támad,
szembejön vele a bánat.
 
 

SZÉP VIRÁGOK

Szép virágok, nőjetek,
nekem már nem kelletek,
nőjetek a kert fölött,
töltsétek meg a mezőt,
szaggassanak a szelek,
mint a gondok engemet.

1940-42

Szabédi László tolmácsolásában


  
Román költők