A „PÁSZTORREND” LÉTSZÁMA

A pásztorrend országos lélekszámát egy-egy időpontban – foglalkozási statisztikák hiányában – inkább csak megbecsülni lehet, mint pontosan megmondani. Becses forrás az 1796. évi pásztorösszeírások megyénként tárolt anyaga. Szabolcs megye akkor közel 2000 pásztort vett lajstromba, akik közül 503 fő őrzött kezes jószágot (csordás, csürhés, fejősjuhász), 1401 fő pedig félszilaj és szilaj jószágot. A debreceni pusztákon 1770-ben 170–180 pásztor szolgált, s a belső legelőkön szintén számosan lehettek (Balogh I. 1959a 94–95). Ha egyetlen vármegye pásztorainak létszáma 2000 körüli, s egyetlen városé 200 körüli volt, a „pásztorrend” lélekszáma országosan megközelíthette a 100 ezres nagyságrendet (Paládi-Kovács A. 1993b: 62). A pásztorok asszonyait, népes családait figyelembe véve ez a társadalmi réteg akkor közel félmilliós tömeget tett ki.

A 19. században a pásztorok lélekszáma még nem változott lényegesen. Jelentős csökkenés a 19. század végén és a 20. század elején következett be, párhuzamosan a legelőterületek feltörésével, szűkülésével. A folyamat tájanként eltérő ütemben haladt a kapitalizmus korában. 1873-ban Somogy megye kaposvári járásában 703 pásztort írtak össze, egész Somogy megyében pedig mintegy 7–8000 pásztor élt (Takáts Gy. 1986: 7). Alföldi városaink, óriásfalvaink pásztorainak létszáma egyenként is igen jelentős volt. Kiskunhalas pusztáin például 1857-ben 330 pásztort számoltak, az egész Kiskunságban pedig számuk jócskán meghaladhatta az 1000 főt. Halason 1934-ben a tanács 348 pásztort szegődtetett, a nagyobb gazdák pedig további 95 főt alkalmaztak (Nagy Czirok L. 1959: 38). Összesen tehát az 1930-as években még mindig 443 pásztor őrizte, gondozta a halasi állatállományt.

Igen jelentős számban alkalmaztak pásztorokat a nagybirtokon is. Károlyi György gróf Tarna-völgyi uradalmában 1868-ban 80 juhászbojtár, 10 bacsa (juhászszámadó), 6 kondás és 1 csordás szolgált (Paládi-Kovács A. 1965: 156). Az uradalmak nemzetiségi vidéken is előszeretettel alkalmaztak magyar pásztorokat és majorsági cselédeket, béreseket, kocsisokat. Burgenland, Szlavónia és a Délvidék (különösen a Bánság) magyar lakosainak jelentős hányadát éppen ők tették ki a 19–20. század fordulóján.