IDŐ, SZABADIDŐ

Az idő munkaidőre és szabadidőre felosztásának csak az emberi tevékenységek teljes kontextusában van értelmes jelentése. „Szabad” idő természetesen minden társadalomban mindig volt. A modern értelemben vett szabadidő ideáját azonban, amely az ipari társadalom szülötte, a paraszti társadalom nem ismerte, városi kulturális elemként érkezett a falusi életbe.

A hagyományos paraszti gazdálkodásban a termelőüzem és a háztartás egységet képez. A tevékenységek összefolynak. Más az időkép is a paraszti társadalomban: a napot, az évet nem órákban, illetve hónapokban mérik, hanem az egymást követő tevékenységek láncolatában. Minden tevékenységnek megvan a maga helye és minden időt kitölt valamilyen tevékenység – a norma szintjén.

Ez a sajátosság nemcsak az üzemtípus következménye, hanem a mezőgazdasági termelésnek az ipari munkától eltérő jellegéből is adódik. Kampányfeladatok idején (aratás, szüretelés stb.) lehetetlen a kötött munkaidő betartása, az időjárástól nemcsak a hozam nagysága függ, hanem a munkák elvégzésének ideje is, az állatokhoz adott esetben éjszaka is fel kell kelni (ellés, betegségek), ugyanakkor a csendesebb időszakokban a szorosan vett mezőgazdasági munkával nem tölthető ki a kötött munkaidő. A paraszti gazdaságban adódnak olyan tevékenységek is, amelyek kettős funkciójúak: munka szórakozással összekötve (fonó, kukoricafosztás, tollfosztás, disznóvágás, nők közös varrása téli estéken).

A magyar falu szocialista átalakításával, a tulajdonviszonyok és az üzemformák megváltoztatásával gyakorlatilag megszűnt az egyéni gazdálkodás mint fő tevékenység, eltűntek a parasztgazdaságok. A nagyüzemi munkaszervezés a mezőgazdasági munkát technikailag és kereteinek megvonásával egyre inkább az ipari tevékenységhez tette hasonlatossá. Részfeladatok ellátását követelte meg nemcsak az alkalmazottaktól, hanem a szövetkezeti tagságtól is. Az állami gazdaságok dolgozóit pedig a statisztika is az ipari munkásság körébe vette. A nagyüzemi gazdálkodás fejlődésének haladtával a munkamegosztás tökéletesedett, az intenzív gazdálkodást folytató, jól szervezett szövetkezetekben a mezőgazdasági munkát végző dolgozók számára is egyenletesebbé vált a munkaidő beosztása (természetesen a szezonmunkák megmaradtak). {8-990.} Megteremtődtek a rendszeres, állandó foglalkoztatás feltételei általában (nem mindenütt és nem minden foglalkoztatott számára).

A melléküzemek megjelenése, az elsődleges feldolgozást végző élelmiszeripari tevékenységek szaporodása az 1980-as évekre megváltoztatta a mezőgazdasági üzemekben a foglalkozási szerkezetet. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a falun élő lakosságnak csak egy része, esetenként a kisebb hányada dolgozott a mezőgazdaságban, akkor érthetővé válik a szabadidő megjelenése, elfogadása, kihasználása a falusi társadalomban is. Természetesen ez egy nem minden konfliktustól mentes folyamat eredménye volt, mert igaz ugyan, hogy a nagyüzemi gazdálkodásra való áttéréssel vagy az ingázással megváltozott a mindennapok rendje, rések keletkeztek a tevékenységláncolatban, azonban élt a norma, amely az örökké elfoglalt, tevékeny embert állította a közösség elé elérendő példának. A zavart mutatta a szabadidő meghatározásának problémája. Egy-egy közösség tagjai indirekt módon definiálták: a munkával és kötelezettségekkel szembeállítva a legáltalánosabb szabadidős tevékenységekkel azonosították, a fogalom időbeli kereteire utaltak, illetve tevékenységek felsorolására szorítkoztak és voltak, akik tagadták létezését.

A szabadidő elfogadását gátolta, hogy nem volt társadalmilag elismert mintája, nem volt recept az időrések kitöltésére.

Az első általánosan, minden korosztály számára szokássá vált szabadidős elfoglaltság a rádiózás lett már az 1950-es években. Amíg a néprádió még hajnaltól éjszakáig szólt a lakásokban, addig a komolyabb készülékek megjelenése már a szelektív műsorhallgatás feltételeit teremtette meg. Az 1970-es évekre jól elkülönülő szokások alakultak ki: ki mit, milyen típusú műsort szeretett, csak azt hallgatta. Az 1980-as években már a háttérrádiózásnak lehetünk tanúi vidéken is. Egy rendkívül gyors folyamat zajlott le az egész nap bömbölő néprádiótól a közös rádióhallgatáson át a háttérrádiózás megjelenéséig.

A nagyüzemi gazdálkodás bevezetésével csökkent a téli estéken közösen végzett munkák száma és a rájuk fordított idő, gondolunk itt a kukoricafosztásra, tollfosztásra, ahol közös játékokkal, énekléssel, meséléssel beszélgetéssel múlatták az időt. Ezek a közösen végzett munkák azonban eltűntek, kevesebben jöttek össze valakinek a házánál, rövidebb ideig maradtak, és itt is megjelent a rádió. Egy-egy rádiójáték vagy más kedvelt műsor után megbeszélték a hallottakat, véleményt formáltak a történetről, az előadásmódról, ami további beszélgetésre, elmélkedésre inspirálta a társaságot. Téli délutánokon a közös kézimunkázás szintén alkalmat nyújtott erre a szórakozásra.

Az 1970-es években a nagy versenytárs, a televízió szép lassan kiszorította pozíciójából a rádiót. Ez a szórakozási eszköz azonban – elsősorban az ára miatt – lényegesen nehezebben vált elérhetővé az egyes családok számára. Sokan fölöslegesnek tartották a megvételét, fontosabb dolgokra kellett a pénz. Aztán a szomszédok, ismerősök tapasztalatain okulva gyökeresen megváltozott a vélemény, a televíziót jó eszköznek találták a család otthon egybentartására.

Ami a televíziózás szokásait illeti, ugyanaz történt, mint a rádiózás esetében. Kezdetben válogatás nélkül mindent megnéztek, ha volt rá idejük, illetve a híradó kezdetére igyekeztek végezni az otthoni feladatokkal. A televíziónak is volt egy korszaka, amikor közösségi szórakozást nyújtott. Annál a családnál gyülekeztek a szomszédok, {8-991.} amelyik már készüléket vásárolt. Hoztak magukkal valami harapnivalót és a műsor után megbeszélték a filmet, színházi közvetítést, meccset stb. Persze ennek is vége szakadt nagyjából az 1970-es évek végére, amióta minden családban (ha nem is minden háztartásban) ott a televízió.

A televízió gyökeresebb változást idézett elő az emberek életében, mint a rádió, erősebb bezárkózáshoz vezetett.

Falun a rádiózás és a televíziózás a két legjellemzőbb, leggyakoribb szabadidős elfoglaltság, és ezekre a szórakozásokra fordítják a legtöbb időt a passzív pihenés után. Ennek kapcsán érdemes emlékeztetni a villamosítás életmódformáló hatására. A nagyüzemi gazdálkodásra való átállás mellett a villamosításnak volt meghatározó szerepe a modern értelemben vett szabadidő megjelenésében falun. A villany bevezetése a nappalok meghosszabbítását eredményezte. Este tovább maradtak fenn az emberek, mód nyílt olvasásra, kézimunkázásra, szerelésre, barkácsolásra. Különösen az őszi-téli esték hangulata változott meg. Könnyebbé vált a háziasszonyok munkája a háztartási kisgépek megjelenésével, habár összességében időt nem szabadított fel, mert nőtt az igényesség is. A falun élő emberek szabadidős elfoglaltságainak másik meghatározó eleme a családi jellegű összejövetelek szaporodó száma az adott időszakban.

Az 1970-es évek közepétől figyelhető meg, hogy a jobb anyagi körülményeket, amit eddig a házak, kerítések, lakásbelső voltak hivatva megmutatni, más módon is igyekeztek nyilvánosságra hozni. Szaporodtak a tehetősségről árulkodó családi összejövetelek. Közszemlére tehették az újonnan vásárolt berendezési tárgyakat, lakásfelszerelési cikkeket, de az elsődleges szempont a kikapcsolódás, szórakozás volt szívesen látott emberek társaságában, biztonságos, meghitt környezetben. Ritkán és csak bizonyos foglalkozási csoportoknál fordult elő, hogy a családtagokon, rokonokon kívül munkatársakat vagy ismerősöket hívtak volna meg. A család a meghatározó közeg. Szinte azt mondhatjuk, hogy amilyen számban megcsappant a közös mezőgazdasági munkák száma, olyan mértékben nőtt a családi összejöveteleké.

Milyen alkalmak adódtak? A jeles névnapok, de szokássá lett a család minden tagjának neve napjáról megemlékezni, továbbá a kerek házassági évfordulók. Az első áldozást, bérmálást, konfirmálást követő családi ünnepség gyakran kisebb lakodalom méreteit öltötte. Meghívást kaptak a szülők testvérei, azok gyermekei, a nagyszülők mindkét oldalról, esetleg azok testvérei, a keresztszülők. Mindmáig egybegyűjti a tág rokonságot a lakodalom és a temetés, valamint az azt követő halotti tor. A nagyobb területi mobilitás szétszabdalta a családokat. Így felértékelődött a búcsú szerepe. Ez lett egész évben az egyetlen olyan alkalom, amire minden családtagnak, az ország bármely pontjára is vetődött, kötelező volt hazamenni, és sokak számára a családtagokkal való évi egyetlen találkozás alkalmává vált a halottak napja.

A lokális közösség rendezvényei részben megszűntek, részben más formát öltöttek. A korcsoportos összejövetelek is átkerültek az ifjúsági szervezet hatókörébe, a bálokat a művelődési ház szervezte és a nagyüzemi gazdaságok is bekapcsolódtak például a zárszámadó közgyűlést követő vacsora megrendezésével. A nagyüzemnek érdeme továbbá a buszos kirándulások szervezése, üdülési lehetőség megteremtése, ami inkább a fiatalabb korosztályt vonzotta (Szuhay P. 1954: 362). Közösségi fórumként szinte csak a kocsma és az eszpresszó maradt – s ezzel fel is értékelődött szerepe {8-992.} mint férfi találkahelyé, „a helyi információáramlás központjává” lett (Valuch T. 1988: 120), s talán ez a helyzet is megmagyarázza, hogy miért váltak a nők számára vonzókká az 1960-as évek második felétől a pávakörök, asszonykórusok, amelyek tartóssága falvanként változónak bizonyult.

A falusi szabadidő jellegzetessége, hogy funkciói közül a pihenés kerül előtérbe szemben az önműveléssel és a szórakozással. Részben a lehetőségek, részben a minták következménye, hogy a tevékenységek szűk köre jelenik meg csupán. Továbbá a mezőgazdasági munka szezonális jellege miatt még mindig az őszi-téli hónapokra jut a legtöbb szabadidő, függetlenül a nagyüzemi munkaszervezéstől, az ingázók nagy számától, a háztartások gépesítésétől (Szabó Piroska 1978).