{8-5.} ELŐSZÓ

Néprajzi kézikönyvünknek ez a kötete nehezen született meg. Többek között azért, mert a „társadalom” címszóval jelzett tematika néprajzi kutatása valamivel később kezdődött s lanyhább ütemben folyt, mint más néprajzi tárgyköröké, egyes történeti periódusokban pedig úgyszólván szünetelt; különösen a radikális társadalmi, politikai változásokat követő években. Az 1920–1940 közötti periódusban például a politikai szempontból érzékeny témákat a szaktudomány ráhagyta a népi szociográfiára, minthogy az uralkodó szakmai felfogás azokat a néprajz tárgyköréhez nem tartozónak, attól idegennek tartotta.

A magyarság néprajza négy kötete (1933–1937) mellett az első szintézis szerkesztői terveztek egy áttekintést a paraszti társadalom tagolódásáról, szerveződéséről, intézményeiről is. Hóman Bálint és Szekfű Gyula Magyar története első kiadásának utolsó kötetében közre is adták a tervezett mű tartalomjegyzékét, a fejezetcímeket, azonban a közölt tervezet nem valósult meg. Szerzője Madarassy László, a Néprajzi Múzeum munkatársa, a Magyar Néprajzi Társaság érdemes titkára lett volna, akinek azonban nem a népi társadalom volt a fő kutatási területe.

Az 1930-as években induló nemzedék tagjai, különösen Gunda Béla és Ortutay Gyula igen kritikusan írtak a megvalósult négy kötetről, s különösen a tárgyi és a szellemi javak mesterséges elkülönítését, a népéletben létező egység és teljesség átfogó bemutatásának hiányát emelték ki a bírálatok.

Jóllehet A magyarság néprajza kedvező olvasói fogadtatása rövid idő alatt második és harmadik kiadást tett lehetővé, már a Néptudományi Intézet is az új kézikönyv előkészítését tűzte célul, s 1947–1949-ben egymás után jelentette meg a Néptudományi kézikönyv füzetei sorozatban a kutatási eredményeket és feladatokat számba vevő, s a hazai szakirodalmat összegyűjtő tematikus tanulmányokat. Ezek között – mint előmunkálat – jelent meg Fél Edit füzete is, A magyar népi társadalom kutatása (Budapest, 1948).

A Néptudományi Intézet feloszlatása, munkatársainak szétszórása 1949 után hosszú időre elodázta az előkészületeket, de a nemzedék irányadó tagjai továbbra sem mondtak le az új néprajzi szintézis elkészítéséről. A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Bizottsága és a Néprajzi Múzeum vezetősége 1955 októberében két ankéton vitatta meg a tervezett mű fontosabb tartalmi egységeit. Az akkor elfogadott {8-6.} szerkezeti vázlat szerint a „társadalom” tematikája egy teljes kötetet kapott volna, s ezt a bevezető kötetben megalapozta volna egy társadalomtörténeti fejezet. Erről Tálasi István 1965-ben újra elővett megfogalmazását érdemes szó szerint idézni: „maximálisan 2 ív terjedelemben nyújtson rövid képet a magyar parasztság s ennek különböző osztályai, rétegei kialakulásáról a magyar társadalomfejlődés és az európai parasztságtörténet menetébe ágyazottan. Világítsa meg azoknak a társadalmi kategóriáknak (jobbágy, zsellér, hospes, telepes, curialista, nemes, szabad paraszti joggal élő redemptionalis, polgár stb.) történetileg változó tartalmát, amelyek ismerete a mű további részében szükséges lesz. Foglalkozzon a parasztságot érintő tételes törvényeknek, statútumoknak, szokásjogban gyökerező tradícióknak társadalomformáló szerepével, a paraszti életmódot formáló erejével.”

Tálasi fontosnak ítélte annak az értékrendszernek a megfigyelését is, amely a társadalmi magatartásban nyilvánul meg, rétegek, generációk, nemek, egyének és közösségek, sajátos jogállású csoportok, nemzetiségek, hitfelekezetek, foglalkozási és etnikai csoportok stb. viszonylatában. Úgy vélte, hogy a társadalom ismertetése „elsősorban a parasztság, a falu intézményeinek, jogi, erkölcsi normáinak bemutatásával foglalkozik. Az osztálykeretek függésében a család- és munkaszervezet, lokális kapcsolatok, korcsoportok, alkalmi vagy állandó intézmények, szervezetek tevékenysége, szerepe kerüljön tárgyalásra. Az erkölcsi és jogi normák tárgyalása során ki kell térni a falu társadalmi csoportjainak, egységeinek egymás közötti és kifelé irányuló szabályaira. Ide kapcsolódik annak az értékrendszernek a megfigyelése is, amely a társadalom magatartásában nyilvánul meg a kultúra formálását és megtartását illetően.”

Az 1965-ben némileg kibővített, az MTA Néprajzi Kutatócsoportban és a Néprajzi Bizottságban is megvitatott és elfogadott szempontok újból előkerültek 1976-ban, amikor az új néprajzi szintézis tervét ismét napirendre tűzte az MTA akkori vezetése. Mint az idézetekből is kiderül, hangsúlyosan a falu és a paraszti társadalom állt a tervezetek középpontjában. Nem esik szó bennük a céhes iparosokról, a bányászok, kézművesek, kereskedők rétegeiről, az ipari munkásságról, sem a félparaszti, úgynevezett átmeneti rétegekről. Nincs említve a városok vagy akár a mezővárosok népe. Nem sok szót vesztegettek az idő- és térbeni keretek meghatározására sem. Az Új magyarság néprajza munkacím azt fejezte ki, hogy az előkép nyomdokain haladva a tradicionális kultúra és társadalom 19–20. századi fordulójához köthető képét kívánják újból megrajzolni, s figyelemmel vannak a teljes magyar nyelvterületre. Ez a kiinduló alap a későbbiekben sem változott érdemben.

Ortutay Gyula mint a Néprajzi Kutatócsoport igazgatója és az új kézikönyv-vállalkozás első vezetője kezdetben csupán intézeti kötetszerkesztőkkel számolt, s nemzedéktársait, a szak akkori „öregjeit” lektorként kívánta foglalkoztatni. A társadalomnéprajzi kötet szerkesztésével 1976-ban Morvay Juditot bízta meg. Az első szinopszisok szerzői között találjuk Andrásfalvy Bertalan, Balogh István, Bálint Sándor, Bodrogi Tibor, Filep Antal, Károly Sándor, Kóthy Judit, Morvay Judit, Pócs Éva, Tárkány Szücs Ernő nevét.

Ortutay halála (1978) után az egész vállalkozás ügye megtorpant. A vezető nélkül maradt kézikönyv előkészületeit Köpeczi Béla, az MTA főtitkárhelyettese még 1978-ban azzal lendítette ki a holtpontról, hogy minden kötet élére főszerkesztőt rendelt, s {8-7.} Tálasi István akadémikust rávette, vállalja magára a szellemi irányítás, az elnöklés terhét. A társadalomnéprajzi kötet főszerkesztésére kiszemelt Kardos Lászlót váratlan elhalálozása sajnos meggátolta abban, hogy a kötet koncepcióját, személyi ügyeit ténylegesen áttekintse, s hogy arra érdemi befolyást gyakoroljon. Néhány fejezet kézirata így is elkészült az 1980-as évek első felében (Jávor Kata: Erkölcs és magatartás, Tárkány Szücs Ernő: A népi jog), de a kötet sorsa ismét válságosra fordult. Ebben közrejátszott több kiszemelt szerző elhalálozása (Bálint Sándor, Károly Sándor, Tárkány Szücs Ernő, Bodrogi Tibor) és munkahelyváltoztatása is (Sárkány Mihály, Katona Imre, Kóthy Judit).

1986 őszén alulírott kezdeményezése nyomán – az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya egyetértésével – Kulcsár Kálmán, az MTA főtitkárhelyettese hozzájárult ahhoz, hogy a két évvel korábban felfüggesztett vállalkozást a Néprajzi Kutatócsoport újraindíthassa. A társadalomnéprajzi kötet főszerkesztésére Hofer Tamás kapott felkérést, a szerkesztő Morvay Judit maradt, Jávor Kata pedig segédszerkesztői megbízást kapott. Az új tervezetben tíz nagy fejezet szerepelt, s abból háromnak a megírását Morvay Judit vállalta magára. A kutatástörténet megírása mellett Sárkány Mihály vállalta egy további fejezet megírását „A parasztság a társadalom egészében” címen, Török Katalin pedig a községek szervezetének és a községek közötti kapcsolatok rendszerének leírására kapott felkérést. Sajnos a kéziratok a kitűzött 1988. évi határidőre nem készültek el, s akkor Morvay Judit végképp kivált a kötet munkaközösségéből.

1988–1989 fordulóján Hofer Tamás főszerkesztő teljesen új koncepciót és személyi javaslatot tett le az asztalra. Ekkor dőlt el, hogy szükség lesz egy távlatos rajzát adni a történeti parasztságnak (Tóth Zoltán), s hogy a helyi társadalomnak néhány jellegzetes típusát érdemes lesz a kötetben is bemutatni. Kialakult, hogy elkülönített tömböt fogunk szerkeszteni a társadalom morfológiai leírásához tartozó fejezetekből, illetve a társadalom működését, a mindennapi élet folyamatát, az egyének, csoportok viselkedését, annak vezérlését bemutató cikkekből. A két nagy blokk gondozására 1989-ben Sárkány Mihály és Tóth Zoltán szakszerkesztői megbízatást kapott. Hofer Tamás főszerkesztő magára vállalta „a paraszti társadalom a nemzet egészében” témakör összefoglalását két fejezetben. A második világháború utáni folyamatok, az újraalakuló életformák és művelődési tömbök fejezetei között számoltunk a városi folyamatok, városi életformák vázlatos leírásával is (Niedermüller Péter). A kéziratok nagy többsége azonban nem készült el a kitűzött 1991. évi határidőre, ráadásul a szerzők, szerkesztők közül is többeket hosszú külföldi tanulmányút, munkahelyváltoztatás vagy más egyéb vont el a feladattól. Török Katalin, Szent-Iványi István, Niedermüller Péter kiválása után új szerzők bevonására kellett gondolnunk. Így került sor Katona Imre, Szarvas Zsuzsa és Mohay Tamás felkérésére 1993–1994 folyamán.

1994. március 29-én kelt levelében Hofer Tamás – múzeumi főigazgatói kötelezettségei miatt – felmentését kérte a kötet főszerkesztői és szerzői teendői alól. A kötet sorsa ismét válságosra fordult. Ezt követően a kötet főszerkesztésével járó felelősséget, munkálatainak koordinálását és kiadásának menedzselését alulírott vállalta magára. Az intézetből eltávozott Tóth Zoltán helyett szakszerkesztőként belépett Szilágyi Miklós, Jávor Kata helyett pedig segédszerkesztőként Szabó Piroska. {8-8.} Új szerzőket főként a „helyi társadalmak” tömbjéhez kellett felkérnünk (Bencsik János, Fülemile Ágnes, Szarvas Zsuzsa). A korábbi koncepció főként azáltal módosult, hogy kiformálódott a társadalom osztály- és rétegszerkezetével, s kapcsolatosan a szociális szubkultúrák tagozódásával foglalkozó tömb. Szerző hiányában sajnos elmaradt a „nemzeti társadalom – paraszti társadalom” két fejezete, továbbá a városnéprajzi vázlat.

Látható, hogy a kötet tematikája elsősorban a cserélődő főszerkesztők és az általuk képviselt koncepció jegyében módosult, másodsoron a közreműködést vállaló szerzők felkészültségéhez igazodva alakult az idők folyamán. A kezdetben hagyományos néprajzi tematika felől előbb a történeti-antropológiai szemlélet irányába, majd a jelenkori európai szociálantropológia kérdésfeltevései felé közelített, ami által a kötet szemléletmódja jelentősen korszerűsödött. A hazai és európai klasszikus társadalomnéprajzi művek mellett gyakran merít a történetírás, a szociológia és más rokontudományok eredményeiből, s támaszkodik Hajnal István, Szabó István, Erdei Ferenc iránymutató megállapításaira. Ez a kötet nem éri be a „kis társadalom”, a falusi közösség működésének, jelenségeinek leírásával, noha a vizsgálódás középpontjába a 18–20. század változó falusi társadalmát állította. Figyelemmel van a társadalom egészére, mégha a teljesség átfogására nem is vállalkozhat. Ehhez pedig nem nélkülözheti a hazai történetírás és szociológia nagyjainak irányadását.

Végül is a kéziratok nagy többsége 1996 nyarára elkészült és Andrásfalvy Bertalan már az év végére megírta lektori jelentését is. 1997 a kéziratok javításával, kiegészítésével, szerkesztésével telt. 1998 márciusában a kötet kézirata a véglegesnek szánt formában került be a kiadóba. A megpályázott szubvenció elmaradása, azaz pénzügyi források hiányában feküdt ott több mint egy éven át. Mindezt azért is említenünk kell, mert az összesített irodalomjegyzéket 1997 végén lezártuk, későbbi címeket az utómunkálatok során csak egy-egy kivételes esetben vehettünk fel.

A kötet megszületésének kacskaringós, hosszú történetét főként azért kellett itt röviden összefoglalni, hogy az Olvasó figyelembe vehesse a mű értékeléséhez. A könyv kritikai megítélése nem a mi dolgunk, de a kötelező szerénység mellett is meg kell jegyeznünk, hogy ez a kötet – hiányosságaival együtt – olyan összegzés, amely egyedül áll az európai néprajztudományban. A nemzeti keretezésű néprajzi szintézisek között nincs hasonló terjedelmű, mélységű, részletességű kötet, amit mintaadó műként, viszonyítási pontként figyelembe vehettünk volna. (Nils-Arvid Bringéus svéd és Ilmar Talve finn szintézisének modern szemlélete közel áll hozzánk, de a tematikai összevetés már csak a nagyon eltérő méretek, terjedelmek miatt sem lenne helyénvaló.) Tisztában vagyunk kötetünk hiányaival, hiszen egyes tárgykörök, mint a városnéprajz, az egyéni kapcsolathálók, a munkaszervezeti formák tervezett fejezetei nem készültek el, s még számos résztéma kimaradt. Mindez a hazai társadalomnéprajzi kutatás egyenetlenségeire, egyes tárgykörök kiérleletlenségére vagy a témával foglalkozó pályatársak együttműködési készségének hiányára mutat. Az általunk is elismert hiányok remélhetőleg további munkára ösztönzik majd a szak művelőit.

Mindazonáltal ez a kötet maradandó emléket állít a tradicionális magyar társadalomnak, összefoglalja a néprajztudomány által eddig felhalmozott ismeretek javát, s ezért jelen formájában is joggal tart számot az olvasók érdeklődésére. Reményünk szerint haszonnal forgathatják majd a rokontudományok, különösen a szociológia, a {8-9.} történetírás, a jogtudomány, a nyelvtudomány stb. művelői is. Azt gondoljuk, hogy a kötetben vizsgált jelenségek teljesebb feldolgozása még intenzívebb társadalomtudományi együttműködést igényel. Minthogy a hazai társadalomról nem készült még hasonló néprajzi összefoglalás, s a szociológia és a történettudomány sem bővelkedik az összefoglaló művekben, égető szükség van rá a felsőoktatásban. Az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályát, s a Felsőoktatási Tankönyvpályázat Kuratóriumát a kiadás hathatós támogatásáért e helyen is köszönet illeti.

Paládi-Kovács Attila