POLGÁROK ÉS KÉZMŰVESEK A RENDI TÁRSADALOMBAN

A „polgári rendet” Magyarországon 1848 előtt a városlakók, elsősorban a félszáz szabad királyi város polgársága képviselte. Ezek együttesen mintegy 5–600 ezer lakosának azonban csak töredéke tartozott a polgári rendhez, élvezett „polgárjogot”. Például Pestnek 1829-ben 50 ezer lakosa, de csupán 1673 polgára volt. Polgárjoggal még az önálló kézműves mesterek mindegyike sem rendelkezett. Pesten a mesterek száma 1828-ban 1200 fővel, Debrecenben több mint 500 fővel haladta meg a „polgárok” számát (Hajnal I. 1942: 175–176). A rendi társadalomban a kézművesek, a gazdák és a kereskedők együtt alkották a polgári rendet. Városba költözött nemesek egy ideig kihúzták magukat az adófizetés alól, de utóbb kénytelenek voltak magukat felvétetni az adózó polgárok sorába (Kecskés L. 1978a: 44; Rácz I. 1988: 187–210). A polgárjogot elsősorban a születés adta meg. Ha valaki polgárjogot kívánt szerezni, meghatározott összegű taksát kellett fizetnie és két esküdt polgárt kellett állítania kezesként. Polgárjoggal rendelkezők részesedhettek a városi jövedelmekből, kaphattak tisztségeket a tanácsban, juthattak be a tisztikarba. Egyes polgároknak az év bizonyos napjain jogukban állt bort vagy sört mérni. A valóságos polgárok lehettek a polgármilíciák, a lövészegyletek tagjai.

Minden fegyverre fogható polgár tagja volt a polgárőrségnek, s riadó esetén fegyveresen jelent meg a kijelölt helyen. Minden céhnek megvolt a maga gyülekezőhelye, a városfal kijelölt szakasza, kapuja, bástyája, melynek védelmét a céh köteles volt ellátni (lásd budai Halászbástya, kolozsvári Szabóbástya). A parancsnoki teendőket a város kapitánya és hadnagyai látták el. Komáromban a polgárőrség magyar és német alegységre tagozódott. Mindkettőnek saját egyenruhája és zászlaja volt (Kecskés L. 1978a:44–45).

A polgári korban a kispolgárság főként a kisiparos, a kiskereskedő és az altiszti réteghez kapcsolódott, s mindinkább kifelejtődött belőle az önmagát pógárnak nevező gazdaréteg (Dunántúl) és az alföldi városok cívispolgársága. Pedig ezekben a városokban az 1830–1840-es évekig túlnyomóan gazdák és iparosok voltak a tanácsosok. A kispolgári rétegek elkülönítése a „középpolgárságtól” megoldhatatlan feladat. Erdei Ferenc a „Három város” társadalmáról írja az 1930-as évek végén: „A kispolgárság a legnagyobb tömegű osztály s magában foglalja a polgári elemek kisegzisztenciáit.” Ugyanott a kisgazdákat kispolgári-parasztságnak, az iparos kispolgárságot nyárspolgárnak, {8-310.} a mezővárosok mozdulatlan rétegének minősíti (Erdei F. é. n. [1937]: 76). Tény, hogy a kisiparosok és kiskereskedők még az 1920-as, 1930-as években is meglehetősen zárt rétegeket, csoportokat alkottak Magyarország társadalmán belül.

A polgárság, kispolgárság fogalma jókorát változott az 1830–1930 közötti száz év folyamán. Rétegei közül főként a kézműves iparosok és a kiskereskedők azok, akikre a népi társadalom és a népi kultúra leírása során is tekintettel kell lennünk.