| MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI RÉTEGEK | TARTALOM | AZ EGYHÁZKÖZSÉG SZERVEZETE ÉS INTÉZMÉNYEI |
1918 előtt Magyarország Európa vallásilag legtarkább állama volt. Az egyes felekezetekhez tartozás némely esetben jellegzetesen egybeesett a nemzetiségi hovatartozással, más esetekben viszont vallás és nemzetiség nem alkottak egymásnak megfelelő csoportokat. {7-450.} A változatosság kulturális és társadalmi orientációkat fed, egyidejűleg magyarázza az egyes magyarországi vallásokról történetileg kialakult vélekedéseket is.
Annak, hogy az 1910. évi népszámlálás adatait választottuk reprezentatív mintának, három oka van. Először: A történeti Magyarország képezte azt a keretet, melyben az említett jellegzetes vallási viszonyok kialakultak. Másodszor: Ez volt az utolsó népszámlálás, mely megközelítőleg az egész magyarságot egységes adatfelvételi szempontok alapján átfogta. Harmadszor: Az általunk vizsgált protestáns hagyomány az első világháború előtti években érte el legteljesebb művelődéstörténeti rétegződését a még teljes egészében tradicionálisan vallásosnak mondható társadalomban.
Magyarország népességének (Horvátország nélkül) vallási megoszlását 1910-ben az l. táblázat mutatja (lásd a 335. oldalon). Egyetlen felekezetnek sem volt abszolút többsége, bár a római katolikusok megközelítik az 50%-os arányt.
Mást mutat a kép, ha az egyes nemzetiségek vallási megoszlását vizsgáljuk (3. táblázat):
3. táblázat. Magyarország népességének vallási megoszlása nemzetiségek szerint, 1910 (%)
| Nemzetiség |
Vallás | ||||||||
| római katolikus | görög katolikus | református | evangelikus | görögkeleti | unitárius | baptista | izraelita | egyéb | |
| Magyarok Németek Szlovákok Románok Rutének Horvátok Szerbek Egyéb |
58,7 66,6 71,8 0,3 1,0 98,9 0,9 74,3 |
3,1 0,1 4,1 38,5 98,2 0,2 0,4 7,7 |
25,8 1,2 0,5 0,0 0,0 0,0 0,0 1,7 |
4,2 21,6 23,2 0,1 0,0 0,1 0,0 6,3 |
0,4 0,1 0,0 61,0 0,2 0,5 98,5 8,9 |
0,7 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 |
0,1 0,0 0,0 0,1 0,0 0,0 0,0 0,0 |
7,0 10,4 0,3 0,0 0,6 0,3 0,0 0,8 |
0,0 0,1 0,0 0,0 0,0 0,0 0,2 0,3 |
A magyarok közt volt a megoszlás a legváltozatosabb. A frissen elismert baptistákat nem tekintve, a görögkeleti egyház az egyetlen, melyhez jelentéktelen számú magyar hívő tartozott. Szembetűnő viszont a horvátok, a rutének és a szerbek vallási homogenitása. Tanulmányunk szempontjából még fontosabb a népesség vallását százalékosan az anyanyelvvel összevetni (4. táblázat).
Kiemelkedő a reformátusok sorában a magyar anyanyelv magas aránya. Nem magyar reformátusok csupán a tolnai és a bácskai németek, valamint a zempléni szlovákok közt voltak találhatók. Ez az arány egyszeriben megmagyarázza, hogy a 17. századtól miért nevezték őket magyar vallásúaknak. Még nagyobb százalékot ért el a magyarok aránya az unitáriusoknál, ahol a töredéknyi nem magyar nyelvű valószínűleg elrománosodott és elnémetesedett egyháztagokból állt. Az evangélikusokkal kapcsolatban a korábbi századokban felbukkanó német vallás megnevezés arra utalt, hogy a reformáció legelső magyarországi hívei a legnagyobb számmal a városok német polgársága és az erdélyi szászok közül kerültek ki.
A nemzetiségi kötődéseknél sokkal körülményesebb kimutatni az egyes egyházak
{7-451.} 4. táblázat. Magyarország népességének vallási megoszlása anyanyelv szerint, 1910 (%)
| Vallás |
Anyanyelv | |||||||
| magyar | német | szlovák | román | horvát | szerb | rutén | egyéb | |
| Római katolikus Görög katolikus Református Evangélikus Görögkeleti Unitárius Baptista Izraelita Egyéb |
64,8 15,2 98,4 31,9 1,8 98,6 60,8 76,9 52,0 |
14,1 0,1 0,9 31,5 0,1 0,2 5,9 21,6 5,5 |
15,5 3,9 0,4 34,6 0,0 0,1 5,8 0,6 8,9 |
0,1 56,4 0,0 0,1 77,1 0,8 26,4 0,1 9,9 |
2,1 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,1 0,1 |
0,0 0,1 0,0 0,0 19,5 0,0 0,1 0,0 10,8 |
0,1 22,7 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,3 0,2 |
3,3 1,6 0,3 1,9 1,5 0,3 1,0 0,4 12,6 |
híveinek társadalmi rétegződését. Nézzünk néhány, a népesség foglalkozása és vallása közötti összefüggésre vonatkozó válogatott, de jellemző adatot 1910-ből (5. táblázat). (A protestánsokat ellenpróbaként csupán a római katolikusokkal vetjük össze, a számokat nemzetiségi bontásban nem tudjuk bemutatni.)
5. táblázat. Magyarország népességének vallási megoszlása foglalkozás szerint, 1910 (%)
| Foglalkozási kategória |
Vallás | |||
| római katolikus | református | evangélikus | unitárius | |
| Nagybirtokos Középbirtokos (100–1000 kh) Kisbirtokos/kisbérlő Részes földmíves Gazdasági cseléd Mezőgazdasági munkás A bányászat és kohászat foglalkoztatottja Az ipar foglalkoztatottja Közszolgálatban állók és szabadfoglalkozásúak (önálló tisztviselő, díjnok) Tőkések és nyugdíjasok |
51,0 40,6 40,6 24,7 54,4 46,2 62,1 60,2 50,8 59,7 |
18,6 26,0 14,3 34,5 15,6 17,9 7,0 12,3 15,4 12,2 |
8,0 10,0 9,0 3,2 5,7 5,2 5,5 7,8 8,7 7,9 |
0,3 0,6 0,5 0,9 0,3 0,4 0,7 0,3 0,7 0,4 |
A nagybirtokosok arányszáma a katolikusoknál és a két nagyobb protestáns felekezetnél magasabb a lakossági arányszámuknál, különösen a reformátusoknál az. (Az egyházi nagybirtokok nem szerepelnek a statisztikában.) Az evangélikus és a református középbirtokos kategória kiugró volta az egykori protestáns középnemesség leszármazottainak súlyát jelzi, jóllehet a „történelmi középosztály” fölbomlása ekkorra már jelentősen előrehaladt. A római katolikus adatsor mutatja a legnagyobb szóródást. Szembetűnő, hogy a modern polgári és városi (ipari) foglalkozásokat rejtő kategóriákban mindenütt {7-452.} nagyobb a részesedése országos arányszámánál. A reformátusok ugyanezekben csupán a közszolgálat terén haladják meg a lakossági arányukat, valószínűleg a nemesi eredetű tisztviselők hagyományos pályaválasztásának köszönhetően. Jelentős szegényparaszti rétegeket is találunk a reformátusokon belül. A „kisbirtokosok” részletezése valószínűleg tovább differenciálná a képet a gazdag- és középparasztság vonatkozásában. Az iparban foglalkoztatottak aránya ebben az összehasonlításban náluk a legkedvezőtlenebb. Az evangélikusokat jóval inkább kiegyenlített viszonyok jellemzik. Mind a vagyonosabb mezőgazdasági kategóriákban, mind az ipari-városi foglalkoztatottaknál magasabb a részesedésük lakossági százalékos arányuknál. Az unitáriusokra ugyanez jellemző, bár esetükben kis létszámuk miatt nem olyan szemléletesek az eltérések, mint a másik három vallásnál.
Összegzően megállapítható, hogy a századelő protestáns lakossága foglalkozására nézve az agrárországon belül is fokozottan agrárjellegű közösségekhez tartozott. A parasztság mellett változatlanul jelen vannak a feudalizmus évszázadaiban nagy közéleti szerepet vivő földbirtokos rétegek leszármazottai is.
Néprajzi szempontból tanulságos néhány adat, melyek az egyes egyházak híveinek műveltségi állapotára vetnek fényt. A protestáns egyházak mindenkor fontosnak tartották a társadalom alsó rétegeinek iskoláztatását. 1900-ban a 70 éven felüli (1830 előtt született) evangélikusok 53,1%-a, a reformátusok 50,2%-a, a római katolikusok 34,0%-a tudott írni-olvasni. Az 1868. évi népiskolai törvény fokozatos érvényre jutásával ezek a különbségek a fiatalabb nemzedékekben lassan kiegyenlítődtek, de még 1920-ban is (az akkori ország területén) a hat éven felüli evangélikus lakosság 91,6%-a, a reformátusok 85,9%-a, a római katolikusok 83,5%-a volt az írás-olvasás tudásának birtokában (Karner 1931; Schneller 1930: 63).
Végül a földrajzi helyzetüket tekintve megállapítható, hogy a három protestáns egyház hívei a korabeli országban szeszélyes elosztásban laknak. Csupán a reformátusok alkotnak nagyobb tömböket, az evangélikusokra és az unitáriusokra jellemző a szigetszerű elhelyezkedés és a szórvány. Nyugatról kelet felé haladva a római katolikus lakosság aránya a protestánsok javára csökken. Oka az ellenreformáció korába nyúlik vissza. Minél közelebb esett egy vidék az ország igazgatási és a nyugat-magyarországi római katolikus egyházi központokhoz, annál nagyobb arányban érvényesült a rekatolizáció.
Az 1910-es népszámlálást alapul véve a korabeli statisztikai beosztás szerint haladva a következőképpen alakult a protestáns és római katolikus lakosság földrajzi megoszlása (Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat 42. köt. Budapest, 1912. 30*–31*):
| római katolikus | 2 385 959 fő | = | 77% |
| református | 333 484 fő | = | 11% |
| evangélikus | 253 848 fő | = | 8% |
A majdnem az egész Dunántúlt magába foglaló területen a reformátusok – a Rábától nyugatra fekvő vidékeket kivéve, ahol a protestantizmust az evangélikus magyarok és németek képviselik – kisebb csoportokban mindenütt megtalálhatók. Jellegzetes református szigetek az Ormánság, a Sárköz, a Drávaszög, Belső-Somogy, az Őrség. Általában jellemző a protestánsokra, hogy a falvak jómódú gazdarétegét képezik a túlnyomólag római katolikus szegényparasztsággal és mezőgazdasági cselédekkel szemben. A magyar {7-453.} evangélikus közösségek többsége a Kisalföldön, a Kemenesalján és a Bakony térségében helyezkedik el.
| római katolikus | 1 720 614 fő | = | 79% |
| református | 59 323 fő | = | 3% |
| evangélikus | 305 285 fő | = | 14% |
A Felföld nagyobbik, nyugati felét és a Kisalföld jelentős területeit felölelő tájegység reformátusai szórványokat alkotva főleg Pozsony, Komárom és Bars megyében laknak. Az evangélikusok – néhány kisalföldi egyházközséget kivéve – szlovákok és németek.
| római katolikus | 2 544 979 fő | = | 67,5% |
| református | 540 418 fő | = | 18% |
| evangélikus | 193 390 fő | = | 5% |
Nem azonos a földrajzilag Duna–Tisza közeként ismert területtel, mert a Nagykunságot és Csongrád megyét is hozzászámolták. Reformátusainak többsége épp ezeken a területeken található, de nem jelentéktelen a számuk a Kiskunságban, a Háromvárosban, a Duna-mellék lapályán és a Pest környéki síkságon sem. A Baja-Szeged vonaltól délre csak II. József engedte meg a magyar reformátusok letelepedését. Ennek megfelelően néhány jászkunsági eredetű közösségük van a Bácskában. Az evangélikusok németek és szlovákok.
| római katolikus | 765 900 fő | = | 43% |
| református | 317 366 fő | = | 18% |
| evangélikus | 120 954 fő | = | 7% |
A Felföld keleti felét és a korabeli Magyarország északkeleti megyéit magába foglaló területeken a reformátusság szigetszerű településcsoportban lakik Dél-Gömörben. Nagyobb összefüggő vidékeket alkot Borsod, Zemplén, Ung és Bereg megyék síksági tájain. Egyebütt a magyar nyelvhatáron belül kisebbségben van a római katolikusokkal szemben. Az evangélikusok – néhány gömöri magyar egyházközség kivételével – szlovákok.
| római katolikus | 387 246 fő | = | 15% |
| református | 866 665 fő | = | 33% |
| evangélikus | 132 132 fő | = | 5% |
A Tiszántúl és az egykor Partiumnak nevezett vidékek nagyobb részét jelentő terület. Itt van a legkiterjedtebb református tömb, melynek magja Debrecen, a Hajdúság, a Sárrét (és a másutt felsorolt Nagykunság). A magyarok közt másutt is a reformátusok alkotják a többséget (Szatmári-síkság, Szilágyság, Érmellék, Fekete-Körös völgye stb.).
{7-454.} Az evangélikusok – a 18. század közepén dunántúli telepesekből alakult Orosháza és kirajzásai kivételével – szlovákok.
| római katolikus | 785 152 fő | = | 37% |
| református | 85 690 fő | = | 4% |
| evangélikus | 71 436 fő | = | 3 % |
A 18. század végéig a Marostól délre eső Bánság a magyarok számára tiltott települési terület volt. Makó és néhány Csanád megyei helység kivételével az itt élő reformátusok ezután keletkezett, túlnyomólag tiszántúli eredetű szórványközségekben élnek. Evangélikusai – Orosháza egyetlen kirajzását nem tekintve – szlovákok és németek.
| római katolikus | 375 325 fő | = | 14 % |
| református | 399 312 fő | = | 15 % |
| evangélikus | 229 028 fő | = | 8,5% |
| unitárius | 67 749 fő | = | 2,5% |
A szűkebb, „történeti” Erdélyben a nemzeti fejedelemség idején kialakult vallási egyensúlynak köszönhetően a felsorolt vallások elterjedési területei általában határozottan elválnak. Így református Marosszék és Háromszék nagyobbik, déli része, Udvarhelyszék középső vidéke, Kalotaszeg, valamint a Mezőség, Enyed vidéke, a Kis-Küküllő mente és a dél-erdélyi szórványok magyarságának túlnyomó része. Reformátusok és unitáriusok laknak együtt Aranyosszéken. A legtisztábban unitáriusok által lakott vidék Udvarhelyszékben a két Homoród mente. Unitárius szórványokat találunk még Háromszékben, a Mezőség nyugati részén, a Kis-Küküllő mentén és az Érchegységben. Az Erdélyen kívüli unitárius egyházközségek újkori eredetűek, kitéréssel keletkeztek (pl. Füzesgyarmat, Polgárdi), vagy beköltöző erdélyiekből szerveződtek (Budapest). Az erdélyi evangélikusok szászok (németek). Mintegy tucatnyi magyar evangélikus egyházközség népének ősei a szász városok földesúri fennhatósága alá tartoztak, és egyházi-kulturális befolyásuk alatt álltak (Dél-Erdély, Barcaság, Beszterce vidéke).
| MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI RÉTEGEK | TARTALOM | AZ EGYHÁZKÖZSÉG SZERVEZETE ÉS INTÉZMÉNYEI |