{5.} ELŐSZÓ

Ennek a kötetnek sok tekintetben előképe A magyarság néprajza 1934-ben megjelent II. Tárgyi néprajz c. kötete, s azon belül Györffy István nagyívű fejezete, mely a Gazdálkodás címet kapta. A Herman Ottó által összefoglalóan „ősfoglalkozás”-nak elnevezett gyűjtögető gazdálkodás, vadászat, halászat és állattartás mellett Györffy fejezete felölelte a földmívelés és a közlekedés (híradás, jeladás, teherhordás, jármű) témák „tárgyi néprajzát” is. A címadással azt hangsúlyozták a szerzők és a szerkesztők, hogy az anyagi kultúrán belül szorosabban a tárgyak világára, azok formájára, nevére, s a tárgyak történetére, rendszereire, általuk pedig a magyar paraszti műveltségre összpontosítják figyelmüket.

Az 1975–1976-ban formálódó koncepció szintén két kötetet kívánt szentelni az anyagi kultúra tematikának. Akkoriban a kézművesség témakör bemutatására csupán egy hosszabb fejezetet szánt a vállalkozást elindító Ortutay Gyula és az a jelen kötet végén kapott volna helyet. A kötet szerkesztésére 1976-ban Paládi-Kovács Attila és Takács Lajos kapott megbízást. Ők dolgozták ki a kötet eredeti koncepcióját és írták meg a szinopszisok zömét. A szerzők első névsorában szerepelt rajtuk kívül Andrásfalvy Bertalan, Balassa Iván, Földes László, Gráfik Imre, Gunda Béla, Kósa László, Solymos Ede, Szabadfalvi József, Szilágyi Miklós, Varga Gyula és Vincze István. A később önálló kötetté duzzadó Háziipar, kisipar, kézműipar, illetve az Árucsere, kereskedelem fejezet reménybeli szerzőiként Bodó Sándor, Dankó Imre, Domonkos Ottó, Gáborján Alice, Kresz Mária, Nagybákay Péter és Szolnoky Lajos kezdetben szintén ehhez a kötethez kapcsolódott.

Az Ortutay vezetésével 1976-ban megalakult szerkesztőbizottságnak tagja volt Dömötör Tekla, Balassa Iván, Bodrogi Tibor, Fél Edit, Gunda Béla, Hoffmann Tamás és Tálasi István, akiknek véleményező, tanácsadó szerepet szántak, de akik akkor még az eltervezett kötetek egyikével sem kerültek szoros kapcsolatba szerkesztői vagy főszerkesztői minőségben.

Ortutay Gyula hosszas betegsége, elhunyta (1978) és az ezzel járó bizonytalanság gátolta a munkát. A további elhalálozások (e kötet remélt szerzői közül Földes László és Vincze István) és a bekövetkezett munkahely-változtatások (Kósa László, Paládi-Kovács Attila távozása az ELTE-re) után egy ideig kétségessé vált a kötet sorsa. Szerencsére a Háziipar, kisipar, kézműipar tömb kéziratainak zöme az 1980-as évek elejére elkészült, s a tervezettnél lényegesen nagyobb terjedelmet ért el. Így {6.} merült fel a külön kötetbe szerkesztés, kiadás gondolata, amivel Tálasi István és Gunda Béla is egyet tudott érteni. A különvált „kézművesség” témájú kötet az „Anyagi kultúra 2” ideiglenes címet kapta. Miután akkoriban a kézikönyv többi kötete fölé is főszerkesztőt rendeltek, Takács Lajos korábbi szerkesztő az új kötet főszerkesztőjévé lépett elő, s mellette Domonkos Ottó kapott szerkesztői megbízatást. Az „ősfoglalkozások” – paraszti gazdálkodás – közlekedés, szállítás tematikájú maradék kötet főszerkesztője Gunda Béla lett, szerkesztőként pedig továbbra is Paládi-Kovács Attila szerepelt.

Az elhunyt szerzők helyébe az intézet vezetősége Tálasi István egyetértésével újakat kért fel az 1980-as évek elején. Ekkor lépett be a kötet szerzői közé Égető Melinda és Selmeczi Kovács Attila, akik rövidesen el is készültek fejezetük első változatával. Őket követte a Néprajzi Intézethez frissen átkerült Andrásfalvy Bertalan, aki a gyümölcskultúráról írt egy korábban nem tervezett, önálló fejezetet. Ezek átírt, felfrissített változata olvasható a jelen kötetben. 1984. július 4-én azonban olyan akadémiai döntés született, amelyik ismét évekre visszavetette a kötet munkálatait (lásd Documentatio Ethnographica 14. 211–212. Budapest, 1990).

Az 1980-as évek elején még két fejezet kézirata készült el, nevezetesen Takács Lajos egy-egy tanulmánya a gabonatermesztés (aratás) és az erdőgazdálkodás tárgyköréből. Ezeket a kéziratokat azonban a szerző és az akkori szerkesztőség nem továbbította sem a földművelés témakörben szerzőként érintett Balassa Ivánnak, sem az akkoriban a kötet főszerkesztésére felkért Gunda Bélának. Mindez csak a vállalkozás 1986–1987. évi újjászervezése és a kötet ügyeinek áttekintése után 1989 tavaszán történt meg. (Akkor kapta kötetünk a Gazdálkodás címet, s lépett be szerkesztőnek Szilágyi Miklós, szerkesztői munkatársnak pedig Égető Melinda.) Gunda Béla és Balassa Iván szakvéleményét megismervén 1991. február 8-án a szerkesztőbizottság döntött arról, hogy Takács Lajos két tanulmánya nem közölhető a kézikönyvben, ugyanis az egész magyar nyelvterületre tekintő összefoglalás helyett egyes dunántúli uradalmakra vonatkozó 17–19. századi levéltári forrásadatokat ismertető, elemző kéziratok maradtak a szerkesztőségre, s a szerző elhunyta után ezek átírására nem volt mód. A Néprajzi Kutatóintézet magára vállalta, hogy Takács Lajos két kéziratát kiadja, ami meg is történt (lásd Documentatio Ethnographica 15. Budapest, 1991).

A szerkesztőbizottság határozata alapján 1991-ben a gabonatermesztés teljes tárgykörének összefoglalására Balassa Iván, az Erdőgazdálkodás fejezetének megírására pedig Petercsák Tivadar kapott felkérést. A szerkesztőbizottság ugyanakkor határozott arról is, hogy a kerti növénytermesztés, kertészkedés témakört – a korábban megbízott Kósa László visszakozása után – Szilágyi Miklós foglalja össze a kötet számára.

Gunda Béla elhunyta 1994 júliusában újabb megrázkódtatást okozott a munkálatok menetében. Kezdettől fogva három fejezet megírását vállalta magára, s abból kettőnek a kézirata (A természetes növénytakaró és az ember; Méhészkedés) 1983-ban eljutott a Néprajzi Kutatóintézetbe. Később ezek magyar nyelven megjelentek az Egri Múzeum Évkönyvében, de a Vadászat fejezet kéziratát elhunyta után a családja sem tudta megtalálni. Minthogy a paraszti méhészet tematikája hiányzott a tőle megörökölt kéziratból, annak megírására még 1994 őszén Kotics Józsefet kértem fel, a vadászat fejezethez pedig Gunda egy még az 1970-es években írott összefoglalásának {7.} kéziratát vettük alapul. Gunda Béla három fejezetének tartalmi és formai szempontból egyaránt szükséges átalakítását – a lektor és a főszerkesztő észrevételeinek hasznosításával – a szöveget gondozó Szilágyi Miklós látta el.

Amikor Köpeczi Bélának, az MTA főtitkárhelyettesének sikerült Tálasi István akadémikust rávennie, hogy álljon a kézikönyv-vállalkozás élére, s vállalja magára a szellemi irányítás, az elnöklés terhét (1980–81), Gunda Béla, Balassa Iván, majd Takács Lajos is kötetfőszerkesztői megbízást kapott. Ugyanakkor az egyik folklór kötethez bekerült Vargyas Lajos, a másikhoz Dömötör Tekla, s megszűnt a szerkesztőbizottsági tagsága Fél Editnek és Hoffmann Tamásnak. Gunda Béla 1982 és 1984 között főszerkesztőként megkísérelte a kötet ügyeinek kézbevételét. Véleményezte a hozzá eljutott néhány fejezet kéziratának első változatát (Égető Melinda, Andrásfalvy Bertalan, Selmeczi Kovács Attila írásait), s 1989–1991 között ismét véleményezett néhány kéziratot (Takács Lajos, Balassa Iván, Petercsák Tivadar fejezeteit). A megvalósult kötet kéziratainak nagyobb felét (Szilágyi Miklós, Kotics József, Paládi-Kovács Attila, Gráfik Imre és Balassa Iván később írott fejezetrészeit) azonban már nem olvashatta, s tanácsaival sem segíthette a tényleges szerkesztői munkát.

Ez a kötet – előképéhez, A magyarság néprajza 1934-ben megjelent II. kötetéhez hasonlóan – főként rendszerező, leíró témabemutatásra, szinoptikus áttekintésre törekszik, s kevésbé vállalkozik történeti folyamatok elemzésére, mint a Kézművesség és az Életmód kötet. A vizsgálat kiterjed az egész magyar nyelvterületre, s olykor a tágabb közép-európai környezetre is. Fókuszában a 19–20. század fordulójának, a 20. század első felének változó paraszti gazdasága és anyagi kultúrája áll. Mára már a magyarországi kapitalizmus kora (1848–1945) és agrárgazdasága is kellő történeti távlatot kapott. A kötet szerzőinek többsége azonban még a terepen kutathatta a régi agrárvilág emlékanyagát. Felhasználta az utóbbi hatvan év agrárnéprajzi kutatásainak eredményeit, miáltal a korábbi kézikönyvnél teljesebb és árnyaltabb összefoglalásra nyílt lehetősége.

Korábbi korokról – rövid utalásoktól eltekintve – nem esik szó e kötetben, mert a magyar népi kultúra, szorosabban az anyagi műveltség korszakai, s a történeti alakulás menete a sorozat I. kötetében olvasható.

A témához tartozó tárgyak formavilága, típusrendje, terminológiája kötetünkben is megtalálható. Azonban az ergológián, a munkakultúrán túlmenően a „gazdálkodás”-t ténylegesen meghatározó tulajdonformák, üzemformák, gazdasági viszonyok is kellő teret és figyelmet kapnak. A kötet másik fontos újdonsága, hogy az „ősfoglalkozások”, illetve a mezőgazdálkodás hagyományos technológiáinak, munkaszervezeteinek összefoglalását úgy végzi el, hogy közben magára vállalja a paraszti gazdálkodás, az állattartás és a földművelés, a közlekedés és szállítás ágazatok szerint történő bemutatását.

A kötet kiadásának lehetősége 1998 őszén, az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának ülésén nyílt meg a nyomdához szükséges szubvenció megajánlásával. Ezt követően már felgyorsultak az események. Andrásfalvy Bertalan fél év alatt elkészült a lektori munkával, s a szerzők a lektori, szerkesztői, főszerkesztői vélemények birtokában 1999 második felében felfrissítették, javították kézirataikat.

Paládi-Kovács Attila