Winter Ernő Győrben született 1897 március 15-én. A győri reáliskolában érettségizett, utána önkéntesként bevonult katonának, és az olasz fronton harcolt. A háború után a fővárosban, a Meister Szappangyárban dolgozott, és munka mellett végezte tanulmányait a József Műegyetemen (1920-25), ahol vegyészmérnöki oklevelet szerzett. 1925-től 25 éven át az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. kutatólaboratóriumában dolgozott vegyészként Pfeifer Ignác, majd Bay Zoltán irányításával. Közben két évig Hollandiában a Splendor izzólámpagyár mérnöke volt (1928-29). A Tungsramban dolgozta ki jelentős találmányait, a bárium elektroncsöveket, amelyek a külföldiekkel minden tekintetben versenyképesek voltak.

1950-ben Winter Ernő a Távközlési Kutató Intézet munkatársa lett, 1962-ben az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetének elektronfizikai osztályát vezette. Érdemeiért kétszer kapott Kossuth-díjat (1950, 1953); a Magyar Tudományos Akadémia 1951-ben levelező, 1956-ban rendes tagjának választotta. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) alapító tagja (1961). Közel száz találmánya, szabadalma volt. 1971. június 2-án hunyt el.

A huszas években a magyar villamos iparnak súlyos problémát jelentett a báriumkatód, melyet külföldi szabadalom védett. Winter eredeti találmányt dolgozott ki (1927): a Tungsramban gyártott báriumcső világszínvonalú volt. Winter kimutatta, hogy a jó elektron-emisszió eléréséhez a bárium-oxidnak fölös mennyiségű fémbáriumot is kell tartalmaznia. Eredményei nyomán a magyar elektroncsövek kedvező helyzethez jutottak a világpiacon. Winter kifejlesztette a közvetett fűtésű katódot, valamint - munkatársaival - több eredeti csőkonstrukciót is kidolgozott. Tőle származott az a világszerte alkalmazott eljárás, amellyel a rácsemisszió megakadályozására a rácsot nemesfém bevonattal látták el. A második világháború után kidolgozta a világon legkisebb fogyasztású telepes csöveket, a közvetlen fűtésű D-sorozatot. Ennek sikerét azonban a tranzisztor elterjedése megakadályozta. 1950 után Winter Ernő mikrohullámú csövek fejlesztésével is foglalkozott: különlegesen hosszú élettartamú, nagy teljesítményű készletkatódot dolgozott ki. Az izzólámpák ívleégési problémáit is mélyrehatóan tanulmányozta.

Főbb könyvei: Vákuumtechnika (Budapest, 1954), Válogatott fejezetek a ferromágnesség témaköréből (Budapest, 1955), Single Electron Generated Current Pulse in a Vacuum Diode (Budapest, 1964).

Vissza a tartalomjegyzékhez