LIEBERMANN LEÓ
(1852-1926)
Liebermann
Leó 1852. november 28-án született Debrecenben.
A bécsi egyetemen orvosi tanulmányokat folytatott, 1874-ben
avatták orvosdoktorrá. Ugyanebben az évben az innsbrucki
egyetem orvos-vegytani tanszékére került, ahol tanársegédként,
majd magántanárként dolgozott. 1879-től 1902-ig
a budapesti Állatorvosi Főiskolán (előbb Tanintézet,
illetve Akadémia) a kémia professzora volt. Emellett 1881-től
az első magyar Borvizsgáló Állomást
vezette, amely 1882-től Állami Vegykísérleti
Állomás néven folytatta tevékenységét,
továbbá 1892 és 1902 között az Országos
Chemiai Intézet és a Központi Vegykísérleti
Állomás igazgatói teendőit is ellátta.
1902-26-ban a budapesti egyetemen a közegészségtan nyilvános
rendes tanáraként működött.
Munkásságával megindította a magyar biológia biokémiai ágának kialakulását. Módszereket dolgozott ki különböző élelmiszerek tápanyagtartalmának, szennyeződéseinek meghatározására. Jelentősek embriokémiai, továbbá fehérjékre, a guajakol-próbára, kataláz-reakciókra vonatkozó kutatásai. Szakközleményei alkalmazott mezőgazdasági és élelmiszerkémiai, valamint kémiai és közegészségtani tárgyúak.
1926. július 15-én hunyt el Budapesten.