ERDEY LÁSZLÓ
(1910-1970)
Erdey
László 1910. február 12-én született
Szegeden, itt végezte középiskolai tanulmányait
is. Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte,
ahol 1933-ban kémia-fizika tanári oklevelet szerzett. A Szabadalmi
Bíróságnál és az Országos Közegészségügyi
Intézetben dolgozott, közben a Tudományegyetem III.
sz. Kémiai Intézetében az oktató- és
kutató munkában gyakornokként, illetve fizetés
nélküli tanársegédként vett részt.
1938-ban doktorált elektrokémiai tárgykörben,
majd a Fővárosi Vegyészeti és Élelmiszervizsgálati
Intézetében tevékenykedett, ahol gazdag és
széleskörű analitikai kémiai gyakorlatra tett
szert. Itteni munkáját katonai szolgálata miatt többször
meg kellett szakítania. Ezen idő alatt sem szűnt meg
kapcsolata az egyetemmel, részt vett annak oktató, kutató
munkájában.
1949-ben intézeti tanárrá nevezték ki a Tudományegyetemen. Ugyanezen év őszétől intézeti tanárként vezette a Műegyetem Általános Kémiai Tanszékét. 1950-től nyilvános rendes tanárként a Vegyészmérnöki Kar dékáni tisztét látta el. Ő volt az önálló Vegyészmérnöki Kar első dékánja. 1951-ben lett a kémiai tudományok doktora.
A munkája során szerzett széleskörű analitikai szemléletét és gyakorlatát egyetemi tanárként továbbfejlesztette és hazánkban a modern analitikai kémia megteremtőjévé vált. Analitikai kémiai kutatásai világszerte ismertek. Munkásságával egyaránt gazdagította a termikus, a térfogatos, és a súlyszerinti analízis, a spektrálanalízis és az analitikai kémia elméletét.
Nagy szerepet játszott az egész magyarországi kémiai kutatás korszerű megszervezésében. Sikeresen valósította meg a korszerű műszeres analízis oktatását. Jelentős érdemei voltak a műszeres analitikai szakmérnökképzés megszervezésében.
Közel ötszáz közleménye, illetve tanulmánya jelent meg a hazai és külföldi szaklapokban. "Bevezetés a kémiai analízisbe" c. kétkötetes munkája tíz kiadásban jelent meg. "A kémiai analízis súlyszerinti módszerei" c. háromkötetes műve a magyar kiadást követően németül és angolul is megjelent.
A Magyar Tudományos Akadémia 1951-ben levelező, 1955-ben rendes tagjává választotta. Az Akadémián a Kémiai Tudományok Osztályát 1951-1959-ig irányította, mint osztálytitkár.
Több hazai és külföldi tudományos társasági funkciója mellett öt szaklapnak - köztük három külföldön megjelenőnek - szerkesztő bizottsági tagja, illetve elnöke volt.
Számos elismerés, tudományos cím, magas kitüntetés, köztük két Kossuth-díj méltányolta tudományos érdemeit.
Budapesten hunyt el 1970. február 21-én. Az MTA 1971-ben
Erdey-díjat alapított az analitikai kémia területén
kiemelkedő eredményeket elért fiatalabb kutatók
jutalmazására.