{246.} 14.

Mielőtt a zenekari együttes szerkezetének típusait és elveit összefoglalnók, pillantsuk át röviden, milyen zenekari apparátus található a XVII. század magyar fejedelmi udvarain és főúri székhelyein. Ezen a téren segítségünkre lehet több, eddig megjelent művelődéstörténeti monográfia;246-102 idevágó összefoglaló munka azonban ez idő szerint még nincs.

Báthori Zsigmond udvarában 18 idegen muzsikust említ Szamosközy,246-103 nagyrészt olaszokat; közülök kettő (a velencei Baptista Mosto és az anconai Franciscus) „magister capellae”, három (a velencei Antonetto, Gothardus Romanus és a francia [Gallus] Jeremias) orgonista, egy (a velencei Nicoletto Menti) énekes, a többi 12 egyszerűen: „musicus”. Az együttes összetételét tehát nem ismerjük. A zenészek között – egy-kettő (így J. B. Mosso) mint komponista is ismeretes – két olasz muzsikus akad, aki különösebb figyelemre méltó: egyik a már említett Antonetto Venetus, ki talán azonos Antonio Romaninivel; utóbbiról Girolamo Diruta „Transilvano”-jában (1593) megemlíti, hogy Báthori udvarában járt; ugyanebben a műben egy toccatájával szerepel. „Petrus Busti, musicus Brixianus” pedig kétségkívül azonos Pietro Busto bresciai zenésszel, ki „Descrizzione della Transilvania” c. leírásában (1595)246-104 emlékezett meg az erdélyi állapotokról. A zenekarnak más egykorú okiratokban is nyoma maradt; így Báthori egyik levelében (1593. szept. 25.), melyben védelmet rendel némely olasz muzsikusokkal együtt Huszt várába küldött Dom Pál udvari emberének. (Beke Antal: Az erdélyi káptalan levéltára Gyulafehérvárt. III., [1896.] 247. l.). A fejedelem beiktatásán (1588. dec. 23.) Báthory István olasz zenészei, trombitások és dobosok szerepelnek (Erd. Országgy. Eml. III. 96–97. 99. l.); menyegzőjén olasz zenészek énekes vecsernyéjét említik (Tud. Gyűjt. 1819. X. 3. Schustler E. i. m. 54. l.).

Bethlen Gábor udvartartásának adatai között már több a zenei vonatkozású. Bennük főként a külfölddel való intenzív összeköttetés a feltűnő; s ez a jelenség talán már többre mutat, mint az udvari élet kényelmére és bonyolultabb szükségleteire; talán valamit tudatos zenei politikának, helyesebben zenei nevelésnek programját sejthetjük benne, épp úgy, ahogyan a külföldi írók és tudósok meghívásában már tervszerű erdélyi kultúrpolitikát láthatunk. Hangszer és zenész jelentékeny részben külföldről kerül. „Fő musika hegedűst, lantost, ki theorbat246-105 is verjen, cornétistát szerezni kegyelmed ne feledkezzék dolgai közt” – írja Bethlen 1620. márc. 21-én gr. Thurzó Imrének.246-106 Az 1622-i számadások egy teorba, egy lant, egy cythera és egy „muzsika hegedű” vételéről számolnak be.246-107 Másutt trombita, hegedű szerepel a számadásokban;246-108 virginál a Brandenburgi Katalin férje ingóságaiból követelt tárgyak, majd az özvegy fejedelemasszony átvett ingóságai sorában (1633) tűnik fel;246-109 Morvában,246-110 „Paddában”,246-111 Danczigban, Krakkóban szereznek az udvar számára muzsikusokat. Egy krakkói vásárlási lista (1620) lantost is említ;246-112 1624 novemberében Bécsből érkeznek muzsikusok, Hatvani István 1625-ben „Danczkából” (Danzig) hoz „egy muzsikus lantost az én kegyelmes uram ő felsége számára”;246-113 Listhius Ferenc 1625 májusában Németországból hoz „holmi lantosokat, muzsikásokat”.246-114 1620. május 5-én Thurzó a fejedelem {247.} prágai követe jelenti, hogy szerzett „egy jó mesterséges öreg hegedőn musikáló musikást, möly musika fiola gambának hivattatik” (Tört. Tár., 1888. 434. l.). Minthogy mást nem sikerült szereznie, Bethlen egy már szolgálatában állott mezericsi hegedűst hivat meg általa a besztercebányai gyűlésre. (Kiadatlan pol. lev. 209. l.) Székely Bálint 1629. február 26-án Varsóból jelenti, hogy „trombitásokat mind eddig sem kaphaték, mert akármint ajánljuk is itt az jó állapotot, de az mammonának jelen volta nélkül mind semmi”.247-115 1627. július 20-án Cseffey Lászlónak írja Bethlen: „Az francusok között felette jó trombitások vadnak, egy igen fő trombitást azért hogy szerezzetek, felette igen kérlek szerető hiveink, a nélkül meg ne jőjjetek; de excellentissimus legyen, csak közönséges jót ne is hijjatok”.247-116 Zenészei közül Tesselnis (Johann Thossel?) karmestert,247-117 Benedek lantost, György és István hegedűst,247-118 Barthos „muzsikás”-t és Puchinger Mihály „musicus germanus fidicen”-t247-119 ismerjük névszerint; az énekesek közül Prospero „vocalis discantistá”-t említik (Radvánszky, i. m. 98. l.). A zenekar tagjairól feljegyzik, hogy a fejedelem átengedte őket ünnepi zenés miséken való közreműködésre.247-120 – Hegedűsök, lantosok, gambás, kornétista, trombitások – körülbelül ez a határozatlan körvonalú együttes bontakozik ki az adatokból; az apparátus részletes, számszerű megállapítása, szervezetének pontos felismerése egyelőre lehetetlen.

Ugyanez áll I. Rákóczi György zenekarára; az 1636-i „Registrum praebendale”247-121 öt muzsikus nevét említi (Gregorius, Daniel Deák, János Deák, Pál Deák, Thamás Deák), mellettük István Deákot, „ki számtartó volt”; de hangszerek itt általánosságban sem szerepelnek, úgy hogy e listából épp csak az egyidejűleg alkalmazott zenészek számát tudjuk meg, minden, az apparátust illető adat nélkül. Feltűnő a „deák” cím; azt a benyomást teszi, mintha ez a zenekar már tisztára magyar, sőt képzettebb magyar zenészekből állott volna. Sokkal határozottabb körvonalakban jelenik meg a zenekari együttes I. Apafi Mihály udvarában. 18 tagból áll a zenekar, közülök 10 trombitás, 3 sípos, 5 hegedűs.247-122 Bornemisza Anna fejedelemasszony gazdasági naplóiban 1680. május 27-én szerepel a síposok fizetése (158.01 fl.)247-123 Hogy akkordhangszerek sem hiányoztak, bizonyítja, hogy a fejedelem ingóságai közt egy 40 forintra becsült virginát, egy „chalys”-t (cheyls, lant, Comenius „Januá”-jának magyar fordítása szerint tévesen koboz vagy hárfa) és egy hárfát jegyeznek fel.247-124 Apornak egyik, előbb már idézett megjegyzése szerint, a duda volt kedvenc hangszere; itt szólóhangszerként szerepel, az együttessel kapcsolatban nem említik.

Thököly levelezése a Bethlenét megközelítő zenei érdeklődésre vall. 1680. május 21-én ezt írja Csulyi Benedeknek: „Az organista fia is penig, ha már eljütt Szebenbűl s kedve vegyon az apjának is, hogy kibocsássa, jüjjön ki; másképpen, ha kedvetlenűl cselekszi, vagy még el nem jött, hagyja abban, mivel már mást is szerzettem Eperjesrűl, de ennél megvallom, jobbat szeretnék”.247-125 1682. február 8-án Nemessány Bálintnak írja: „Azonban itt létében elfeletkeztem kegyelmednek emlékeznem, valami német s franczia trombitásokra lévén szükségem, kérem, ott valahol tegyen szert reá, ámbár száz arany lenne is fizetések, mivel most itt az felső párton nem szerezhetni s {248.} egyébféle muzsikásim mind inkább is vannak, afféle muzsikásokra akarván szert tennem.”248-126 Hasonló ügyben fordul Iczédi Mihályhoz 1692. május 20-án: „Mikor Letenyei uramat Lengyelországban jártattuk, Jablonovczki uram igírte volt jóakartját, hogy valamely lengyel siposokra rászerez vennünköt; ha azért levelünk ott éri kglmedet, emlékeztesse rá ő kglmét, hogy szerezzen rá ő kglme egész számú olyan siposokra, kedvesen veszszük ő kegyelmétől”.248-127 Horváth Ferenczet 1691 húsvét első napján „kapucsi-passa Ahmet aga által” hangszerek beszerzésére kéri: „…ügyekezzék kegyelmes szerezni… Azonban valamely hat török-sípot és négy magyar trombitát is”.248-128 Feltűnő, hogy ez a levelezés (az orgonistára vonatkozó s a már előbb idézett, hegedűst és virginást emlegető levél kivételével) tisztán fúvósókra vonatkozik; valóban, ha Thököly 1683-i udvartartási listájának muzsikusokra vonatkozó részét átfutjuk, még Apafi zenekarának sajátságos megoszlásánál is szembetűnőbb lesz a fúvósok aránytalan túlsúlya. Apafi udvari zenekarában 13 fúvós (10 trombitás, 3 sípos) áll szemben 5 hegedűssel; Thököly 1683-i zenekarában 21 fúvós (15 trombitás, 6 sípos) áll szemben 4 hegedűssel, 1685-i zenekarában 16 fúvós (11 trombitás, 5 sípos) 2 hegedűssel. Mindez kétségkívül nem a zenekari együttjásztásnak, magának az együttesnek arányaira, hanem a fúvós-zene sűrűbb, fontosabb szerepére, a fúvósegyüttesek uralkodó helyzetére utal, szemben a vonós-zene házi mulatságokra korlátozott, kevésbé reprezentáló, talán szorosabban művészi szerepével.

Az 1683-iki udvartartási jegyzék 29 tagból álló zenekart tüntet fel248-129: 15 trombitást (két német trombitás, Trombitás Pál, Tamás, Christoph, Samu, György, Gergely, Márton, Máttyás, Trombitás-inas Láng Mihály, Francz német trombitás, Krumpholz Lőrincz, Kalivoda Bernárd és Máttyás lőcsei trombitás), 6 sípost (két német sípos, Sípos Márton és András, Pribík Ferenc és Horváth János), 4 hegedőst (Hegedős György, Miska, Barna és Czigányhegedős György), egy virginást (Melioris Mártony), egy dudást (Gergely), és két dobost (János és Ferencz); ezenkívül a csatlósok között említi meg Macsonkay Miklós és Tapolcsányi Ferencz kántorokat (utóbbiról megjegyzi, hogy „asztala az énekesekkel”), valamint Itali Jakab orgonistát.248-130 A katonák, seregbéliek között dobost, sípost, „dudkát”, két síposinast említ248-131, egy helyen pedig névszerint megjelöli „Várbeli réz- és gyalog-dobos, dobos Eperjesi István”-t.248-132 A tábori zenekar ruházatáról külön gondoskodik: „A zászlótartónak, dobosnak, síposoknak és tizedeseknek veres kiszniczir posztóból való mentéjök, szabva, dolmányok pedig fehér kiszniczir posztóból –, külömb a fősíposnak: minden köntöse széles remekposztóból; mentéjeknek pedig mindkét eleje sárga posztóval bélelve”248-133. – Az 1685-iki zenekari lajstrom némi redukciót mutat248-134: a trombitások száma 15-ről 11-re, a síposoké 6-ról 5-re (egy német- és négy török-sípos), a hegedűsöké 4-ről 2-re szállott alá, két dobos helyett egyet említ; egyebekben változatlannak látszik a személyzet: egy virginás, egy dudás, egy orgonás és két énekes.

Ez az együttes azért méltó különösebb figyelemre, mert úgy látszik, jelentékeny részben magyarokból állott, s ebből a szempontból a Rákóczi- és Apafi-féle, közelebbről egyelőre ismeretlen zenekaroktól eltekintve, magában {249.} álló, korszakos jelenség. mert a Báthori-udvar zenekarát s jórészt Bethlenét is, mint láttuk, még idegenekből toborzták; a XVIII. s a felvirradó XIX. század főúri rezidenciáin pedig újból idegenekből áll a zenekar; a hercegprímások (gr. Esterházy Imre, gr. Batthyány József), mellettük Grassalkovich és Erdődy grófok udvari zenekarai Pozsonyban, Patachich Ádám püspöké Nagyváradon és gr. Széchenyi Ferencé Kiscenken, gr. Esterházy Miklósé, Tatán és gr. Styrumé Simontornyán, a Károlyiaké Megyeren, a Végheké Vereben s a herceg Esterházyaké Kismartonban249-135: egyaránt, túlnyomórészben vagy kizárólag idegenekből alakulnak s idegenből szakadt karmesterek vezetése alatt állnak. Ennek az átalakulásnak néhány motívumára talán sikerül a következőkben rámutatnunk. A magyar rezidenciális zenekarok virágzása rövid ideig tarthatott s véget ért a század magyar rezidenciáinak életével; úgy látszik, szétzüllöttek vagy falusi bandákká rongyolódtak, mielőtt izmos és produktív zenekari kultúrát, termő talajt, ösztönző folytonosságot teremthettek volna maguk körül; helyüket új, csillogóbb és fejlettebb idegen kultúra foglalta el.